A Barca históriája

Az előzmények

Az 1800-as évek végén Hans Gamper és tíz másik rajongó egy ismeretlen sportot játszott, melyet „foot-ball"-nak hívtak. Amikor 1899. november 29-én Gamper megalapította az „Barcelona Football Club"-ot, aligha gondolta, hogy milyen jelentős események fognak ezek után történni.

Katalónia legnehezebb évei alatt a zászló jelképezte az emberek szabadságba vetett hitét, s ma éppen ez a zászló a szimbóluma a folyamatos kötődésnek e nagyon különleges klub és szurkolói között.

100 év alatt a klub átélt dicsőséges, és tragikus pillanatokat, jó és rossz idoszakokat, hősies győzelmeket és megsemmisítő vereségeket. Azonban mindegyik esemény hozzájárult ahhoz, hogy kialakuljon a ma ismert, egyedülálló Barcelona.

A Barca hírnevét részben lenyugöző statisztikáinak köszönheti, másfelől pedig annak, hogy a legmagasabban rangsorolt csapatok egyike a világon. Az Interkontinentális-kupa kivételével minden lehetséges trófea a Barca múzeumának vitrinjében díszeleg. E nagyszerű gyűjtemény ékköve a Wembleyben játszott dicsőséges döntőben elnyert Bajnokok Ligája serleg.

Természetesen az európai küzdelmekhez hasonlóan, Spanyolországban is uralkodik a Barcelona, hiszen nincs még egy olyan spanyol csapat, aki versenyezni tudna a 24 elhódított Copa del Rey (Spanyol Király-kupa) címmel.

A spanyol bajnokságban - mely hagyományosan az egyik legerősebb versenysorozatot jelenti a csapatnak - a százéves centenáriumi ünnepségek idején 16 bajnoki címet jegyeztek a klubnak, melyből hatot a kilencvenes években gyűjtöttek be. Mostanra eggyel emelkedett ezen trófeák száma.

A Barca születése

Kezdetek

Az üzletember, Hans Gamper (1877. november 22-én született, Winterhurban) határozta el, hogy indít egy focicsapatot Barcelonában. 1899. október 22-én hirdetést jelentetett meg a helyi sportmagazinban, melyben játékosokat keresett. Gamper - akit Barcelonában Joanként ismertek - 1898-ban üzleti ügyek miatt költözött a katalán fovárosba. Mindössze egy hónappal a hirdetés feladása után, 1899. november 29-én elnöklésével megtartották az egyesület elso gyulését Gimnas Soleban. Gamper, Gualteri Wild, Lluis d'Ossó, Bartomeu Terradas, Otto Kunzle, Otto Maier, Enric Ducal, Pere Cabot, Carles Pujol, Josep Llobet, John Parsons és William Parsons vettek részt a történelmi összejövetelen. A gyulés megalapította a klubot, és az angol Gualteri Wild lett az elso elnök, aki a vezetési feladatok mellett, a többi alapítóhoz hasonlóan, elsosorban játékos volt.

Első felszerelés

A játékosok a kezdetektől a híres kék és vörös színeket viselték, a mez egyik fele kék, a másik fele vörös volt, míg az ujjrész az ellenkező színben pompázott. A nadrág fehér volt.

A klub első címere

A kezdetekkor az egyesület a város címerét viselte, ezzel is mutatva elkötelezettségét a város irányába. Késobb, 1910-ben a vezetőség elhatározta, hogy saját címerre van szükség, ezért kiírt egy versenyt, hogy megtalálja a legjobb tervet. Ezt egy ismeretlen tag nyerte meg, aki megalkotta a mai forma elődjét.

Az első meccs

A legelső meccsét a Barca egy angol kivándorlókból álló csapat ellen játszotta Bonanovában (Ma Turo Parkként ismerik). Az angol csapat - melyben valójában néhány Barca játékos is pályára lépett - 1-0 arányban győzött.

Az első pályák

Az állandó hazai pálya utáni kutatás közben a csapat a Casanovas Hotel (1900), a la carretera d'Horta (1901) és az el carrer Muntaner (1905) pályáin játszott, aztán jött a carrer Indústria sporttelep. Ez volt az elso pálya, mely a klub tulajdonában volt. A 6.000 szurkoló befogadására képes létesítmény két emeletes lelátóból állt, mely egyedülálló volt a maga idejében. A pályát hivatalosan 1909. március 14-én nyitották meg. Erre az időre az egyesület már elkezdte a trófeák megszerzését: megnyerték a Macaya Kupát 1901-02-ben, valamint a Katalán Kupát az 1904-05-ös, valamint a 1908-09-es évadban. Az új környezet hatására folytatták a Katalán Kupák begyűjtését (1910, 1911, 1913, 1916, 1919, 1920, 1921, 1922) és a Spanyol Kupa is öt alkalommal a Barca otthonába került (1910, 1912, 1913, 1920, 1922). E sikeres időszak alatt élte át a klub első nagy sportbéli és társadalmi növekedését.

Les Corts, egy sikeres időszak színhelye

A Les Corts Stadion - melyet 1922-ben avattak fel - megalapozta a klub fejlodését, mely az aranykorhoz (1919-1929) vezetett. Ezt a csodálatos idoszakot hirtelen megszakította a polgárháború kitörése, és az azt követo események. Ennek ellenére a Les Corts Stadion átélt még egy magasztos korszakot - a Barca 5 kupáját.

A dicsőséges évek kezdete

Az 1919 és 1929 közötti évtized az együttes aranykora volt, mikor a klub olyan kituno játékosokkal büszkélkedett, mint Samitier, Alcántara, Zamora, Sagi, Piera és Sancho. Az egyesület ebben a különösen nehéz idoszakban vállalta fel a katalán hazafiassággal való azonosítást. 1922. május 20-án láthatták az új Les Corts létesítmény felavatását, mely hamarosan a futball katedrálisaként vált ismertté. Pompás stadion volt, közel 30.000 férohellyel, melyet késobb megdupláztak 60.000-re. 1924-ben, az egyesület fennállásának 25. évfordulóján - melyet a híres valenciai plakátrajzoló muvész, Josep Segrelles örökített meg - az FC Barcelonának már 12.207 pártoló tagja volt, s a klub jövoje fényesnek tunt. Öt évvel késobb, az 1928-29-es szezonban a Barca megnyerte elso spanyol bajnoki címét, mely méltó tetopontja volt a korábbi idoszaknak, amikor sorozatban ötször elhódították a Katalán Kupát, és megnyerték a spanyol Király Kupát 1925-ben, 1926-ban és 1928-ban. Utóbbi két gyozelem megismételt mérkozésen született a Real Sociedad ellen, ahol hosies teljesítményt nyújtott Platkó Ferenc, akit késobb egy költeményében dicsoített Rafael Albertí.

Nehéz idők

A dicsőséges 20-as évek közepette a klub elszenvedett egy sporton kívüli konfliktust, mely előfutára volt a következő éveknek. 1925. június 14-én Primo de Rivera diktatúrájának idején egy hazai meccsen a tömeg kigúnyolta a spanyol himnuszt, s a kormány megtorlásként bezárta a pályát 6 hónapra, melyet később háromra csökkentettek, valamint kikényszerítették Gamper lemondását tíz egyesület elnöki tisztségéről. Öt évvel később, 1930. július 30.-án a klub alapítója meghalt. Jóllehet, továbbra is voltak jó hírű játékosaik, mint például Ventolra, Raich, vagy Escola, az egyesület mégis a visszaesés idoszakába lépett, abban a korban, melyben a politikai harc háttérbe szorította a sportot a társadalom egészében. A Barca három területen is válság elé nézett: pénzügyi, társadalmi és sport terén egyaránt. Sok tag felhagyott a támogatással, s habár a Katalán Kupát hat alkalommal (1930,1931,1932,1934,1936,1938) elhódították, spanyol szinten a sikerek elkerülték a csapatot.

A polgárháború hatásai

A polgárháború kezdete után egy hónappal Josep Sunolt, a Barca elnökét meggyilkolták Franco katonái Guadalajra közelében. Szerencsére a csapat éppen egy túrán volt Mexikóban és az USA-ban, ami a klub vagyonának a megmenekülését jelentette, ugyanakkor a csapat fele száműzetésbe vonult Mexikóba és Franciaországba. 1938. március 16-án a fasiszták egy bombát dobtak az egyesület társasági klubjára, ami súlyos károkat okozott. Néhány hónappal később Barcelona fasiszta megszállás alá került, s a klub - mely a katalán hazafiasság jelképe volt - tagsága 3.486 főre apadt le, tükrözve a rengeteg súlyos problémát. 1940. márciusában a Franco rezsim csatlósát, Marqués de la Mesa Rstat nevezték ki az egyesület elnökévé. Ezzel egy időben a klubot átkeresztelték az eredeti, angolos "Fútbol Club Barcelona"-ról a sokkal spanyolosabb "Club de Fútbol Barcelona"-ra (Ezt végül 1973-ban változtatták vissza). Emellett, a katalán címerben található 4 vörös sávot lecsökkentették kettőre - az eredetit csak1949-ben állították vissza.

A kiesés közeléből a Latin Kupáig

A 40-es évek folyamán a klub folyamatosan talpra állt a válságból, hiszen a kiesés esélye is fenyegette a csapatot 1942-ben, igaz, ugyanebben az évben az egyesület megnyerte a Spanyol Kupát. A következő évadban, a Madrid elleni botrányos mérkozésen, ahol a játékosok a bíró, a rendőrség, és a fasiszta elnök által megfenyegetve játszottak, a csapat ellen irányuló nyílt felháborodás hatására az egyesület vezetője lemondott elnöki posztjáról. A spanyol bajnoki cím 1945-ös, 1948-as és 1949-es begyujtése, valamint a Copa Llatina 1949-es elhódítása után úgy tűnt, hogy a Barca végleg kilábalt a válságból, s maga mögött hagyta az elmúlt évek problémáit. César, Basora, Velasco, Curta, a Gonzalo fivérek, Seguer, Bíosca, Ramallets foszereplésével és 24.893 fős tagsággal ünnepelte a klub az 50 éves évfordulóját 1949-ben. Eddig az időpontig, 21 Katalán és 9 Spanyol Kupát nyert a csapat, s a Spanyol Bajnoki Címet is négyszer elhódították.

Kubala és az öt kupa

A magyar Kubala László 1950. júniusi érkezése után nyilvánvalóvá vált, hogy a Barca kinőtte már Les Corts stadiont. A csapat 1951 és 1953 között mindent megnyert ami lehetséges volt, a spanyol bajnokságot az 1951-52-es és 1952-53-as szezonban, valamint a spanyol kupát 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban. Az 1951-52-es évad során hódított el az együttes 5 kupát: a Spanyol Bajnoki Címet, a Spanyol Kupát, a Latin Kupát, az Eva Duarte és Martín Rossi Kupákat a legendás Basora, César, Kubala, Moreno és Manchón támadósorával.

A Camp Nou fogadja a jövő Barcáját

Kubala László túl hatalmas alakja volt a Les Corts stadionnak, ezért a klub megnyitotta a Camp Nou kapuit 1957-ben. A világ legnagyobb játékosainak néhánya lépett pályára itt ( Kubala, Cruyff, Maradona, Schuster, Romario. ), s a 90-es években ez volt a helyszíne a leglátványosabb focinak, amit valaha játszottak, köszönhetően a felejthetetlen "Dream Team"-nek. Miközben az egyesület folyamatosan növekedett, a stadiont állandóan bővítették és fejlesztették.

A Nou Camp

A sajnálatos eset, ami az argentin sztár Di Stefano Real Madridhoz történő igazolásához vezetett, Enric Martí Carreto elnök menesztésébe került. Utóda, Francesc Miró-Sans minden energiáját a Nou Camp stadion építésére fordította, amit 1957. szeptember 24-én nyitottak meg. Az új létesítmény 90.000 néző befogadására volt képes és kitunő otthonul szolgált a csapatnak, ami éppen megnyerte az eloző Spanyol Kupát, s immár 40.000 pártoló tagja volt. Helenio Herrera edző vezetésével a csapat - melyben olyan kiváló játékosok szerepeltek, mint Kocsis, Czibor, Kubala, Evaristo, Eulogio Martinez, Suárez, Villaverde, Olivella, Gensana, Segarra, Gracia, Vergés és Tejada - 1959-ben és 1960-ban megnyerték a spanyol bajnokságot, valamint a Vásárvárosok Kupáját 1958-ban és 1960-ban. Sajnos, a 60-as években nem folytatódott a sikersorozat, mindössze három trófeát sikerült megszerezni: a Spanyol Kupát 1963-ban és 1968-ban, s harmadik alkalommal immár a közismert néven megrendezett UEFA-kupát 1966-ban. Ennek ellenére ebben az időben egyre jobban kezdett azonosulni a klub a katalán öntudattal, s "Több, mint egy klub"-ként kezdett ismertté válni társadalmi jelentosége miatt. A klub ismét a katalán hazafias érzelem középpontjává vált a diktatúra idején, ami keményen lesújtott a katalán identitás minden más népszerű megnyilvánulására.

Johan Cruyff érkezése

A Barça megnyerte a spanyol kupát 1971-ben és elkezdődtek a munkálatok a Palau Blaugrana és a jégcsarnok építésénél. Két évvel később, a holland legenda Johan Cruyff leigazolásával összeállt egy fantasztikus támadó alakzat - Rexach, Asensi, Cruyff, Sotil és Marcial - akik megnyerték a bajnokságot az 1973-74-es idényben. Ekkor ünnepelték a klub 75 éves évfordulóját, amikor már 69.566 tagja volt az egyesületnek, ezzel a világ leghatalmasabb sportklubjává vált.

A Josep Lluís Núnez korszak

Az 1978-as spanyol kupa elhódítása után lépett elnöki hivatalba Josep Lluís Núnez május 6-án, egyértelmű jeleként a megújulásnak és újjáépítésnek. A klubnál ekkor elkeződött egy jelentős időszaka a bővülésnek, a pénzügyi stabilizációnak - a tagság létszámának emelkedésével kapcsolatosan, és legfőbbként a sportpályán elért sikereknek. 30.000 katalán előtt megnyerték 1979-ben a Kupagyőztesek Európa Kupáját, majd a spanyol bajnokságot 1984-ben Terry Venables irányításával. Ebben az évtizedben újabb két alkalommal nyerte meg a döntőt a KEK-ben, s háromszor a Spanyol Király Kupában. Aztán jött Cruyff álomcsapata, ami 1990 és 1994 között négy alkalommal gyujtötte be a spanyol bajnoki címet, s 1992. május 20-án a Wembley-ben elhódította a legértékesebb európai trófeát, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Utána következett Bobby Robson, akivel KEK-et, Spanyol Kupát és Spanyol Szuperkupát nyert az együttes a 96-97-es szezonban. 1998-ban a holland Louis van Gaal irányításával 39 év után ismét duplázott a Barça: a spanyol kupában és a bajnokságban is az élen végzett. Utóbbit a következő évadban is elhódította a csapat.

Olyan nevek, mint Migueli, Sánchez, Carrasco, Schuster, Urruti, Maradona, Zubizarreta, Lineker, Bakero, Begiristain, Amor, Koeman, Laudrup, Ferrer, Stoicskov, Guardiola, Romario, Sergi, Abelardo, Ronaldo, Luis Enrique, Figo, Rivaldo, Kluivert, Puyol és Saviola mindannyian komoly részesei voltak ennek a csodálatosan sikeres idoszaknak. A százéves centenáriumi ünnepségek idején érkezett az egyesület új elnöke, Joan Gaspart, aki elsősorban a Sant Joan Despí-ben épülő "Ciutat Esportiva Joan Gamper" edzőkomplexum befejezésén fáradozott.

Barça a 21. században

Az utóbbi évek sikertelensége ellenére (a csapat 5 évig nem nyert jelentosebb trófeát) a klub népszerűsége világszerte növekszik, jelenleg több mint 130.000 pártoló tagja van az egyesületnek, s a különböző országokban összesen 1508 szurkoló klub muködik. A Gaspart által folytatott játékosvásárlási taktika nem eredményezett komoly sikereket, a be nem vált igazolásokra fordított euró milliók komoly adósságokba keverték az egyesületet. Hibás döntések közé tartozott a korábbi sztárok elengedése, mint például Guardiola vagy Rivaldo menesztése. Az új játékosoknak ajánlott mesés fizetések hatását ma is érezni lehet a klubnál, ennek következménye, hogy legfontosabb futballisták némelyike a fizetéscsökkentés helyett másik csapatot választ magának a jövőben. Az edzők felkérésének kérdésében szintén nagy bakikat követett el az elnök, az új évezred elso éveiben nem lehetett tapasztalni folyamatos, egységes szakmai irányvonalat, ennek hatását mindenki láthatta az együttes szereplésén. A csapat bár jelen volt a nemzetközi kupaporondon, sem ott, sem a hazai bajnokságban nem tudott beleszólni az elsőségért folytatott harcba. Spanyolországban újabban a BL indulást jelentő 4.helyezés elérése volt a végső cél, sőt, 2003-ban az utolsó pillanatban sikerült csak elérni a 6., még nemzetközi kupaindulást jelentő helyet, így majdnem megszakadt az egyedülálló sorozat. Mindezek egyértelműen Gaspart bukásához vezettek, s az ideiglenes megoldás után a pártolók 2003 nyarán Joan Laportát választották új elnöknek.

A 2003-2004-es szezont Frank Rijkaard irányításával elképesztően gyengén kezdte a csapat, de szerencsére az elnök kitartott választottja mellett, mert a tavasz a Barçáról szólt. Egy fantasztikus sorozat után - tavasszal mindössze háromszor kapott ki a csapat -, az összes rivális csapat legyőzésével végül az ezüstéremig sikerült felkapaszkodni. S bár megint nem nyert semmit a klub, a csapat teljesítménye Ronaldinho vezérletével egy újabb aranykor beköszöntét sejteti. Ennek első jele a 2004-2005-ben elnyert bajnoki trófea, mely megszakította a negatív sorozatot.