A hétfői ünneplés, avagy ami a buszon történt

Az FC Barcelona együttese hétfő este a szurkolóival együtt ünnepelte meg az idei duplázást, és tett egy nagy kört egy nyitott tetejű buszon Katalónia fővárosában. Az ünneplésről készült kétórás felvételt már publikáltuk, ám ezúttal egy rövidebb összefoglalóval jövünk, melyben egy kicsit a színfalak mögé nézhetnek a szurkolók, hogy mi is…

Tánc a Riazorban és az öltözőben

Az FC Barcelona együttese a hétvégén bebiztosította a 25. bajnoki címét, hétfő este pedig a katalán szurkolókkal ünnepelt Katalónia fővárosának utcáin. Az ünneplés azonban már a vasárnap esti, 4-2-re megnyert meccs után elkezdődött a Riazorban, ahol még Messi is elejtett néhány táncmozdulatot, noha tőle ez korántsem megszokott. A búcsúzó Andrés…

Megünnepelték a duplázást a szurkolókkal

Az FC Barcelona együttese a hagyományosnak mondható városi túráját megtéve megünnepelte a klubtörténelem nyolcadik dupláját, illetve egyben a klub 25. bajnoki címét az egyesület szurkolóival. A csapat a nyitott tetejű buszon  haladt végig a város főbb pontjain, és a szurkolókkal való találkozás mellett nem maradtak el a szokásos poénok sem…

Így ünnepelte a csapat a duplázást – KÉPEK

Az FC Barcelona idén duplázó együttese együtt ünnepel a szurkolókkal Katalónia szívében, és járja a város utcáit a nyitott csapatbusszal. A képek alapján remek a hangulat, és mind a játékosok, mind a szurkolók kiélvezik a klub történelmének mindössze nyolcadik duplázását.  Empezamos 😂🏆🏆🙏 @fcbarcelona @mterstegen1 @sergiroberto @paco93alcacer @denissuarezfernandez Ivan Rakitic (@ivanrakitic)…

Messi: „Minden szurkolónkkal együtt kell ünnepelnünk”

Habár az argentin zseni, Lionel Messi ritkán beszél a média előtt, most sikerült megszólaltatni a Deportivo elleni, 4-2-es győzelem után, amivel bebiztosította a bajnoki címét a katalán együttes. Messi a mesterhármasa után kiemelte, milyen nehéz volt veretlenül bajnoknak lenni, illetve mosolyogva hozzátette, hogy most már csak együtt kell ünnepelni a…

Alba: „A Barça sorfalat állna a Madridnak”

Miután a Deportivo ellen vasárnap matematikailag is bajnok lett a Barça a 4-2-es győzelme után, a katalánok balhátvédje, Jordi Alba nyilatkozott röviden a mérkőzést követően. A spanyol bekk elmondta, hogy örülne, ha a Madrid sorfalat állna nekik a vasárnapi El Clásicón, de hangsúlyozta, hogy akárhogy is lesz, erről a vezetők…

Busquets: „10-ből 7 Liga? Ez valami brutális”

Az FC Barcelona középpályása, Sergio Busquets hangsúlyozta a klub történelmének 25. bajnoki címe után, hogy ki kell élvezni, valamint értékelni kell a sikert, mert az ellenfelek nagyon magas színvonalon futballoznak, és ennek ellenére produkál ilyen komoly korszakot az egyesület.  "Ez a bajnoki cím óriási értékkel bír, hiszen minél több éven…

Bajnokok, sikerült a duplázás: 2-4!

Történelmének 25. bajnoki címét gyűjtötte be a Barcelona a Deportivo La Coruña otthonában, miután összességében megérdemelten győzte le a hazai csapatot 4-2 arányban, ezzel pedig Ernesto Valverde az első szezonjában rögtön duplázni tudott a katalán gárdával. Az összecsapást a katalánok kezdték jól, már két góllal is vezettek, ám a Depor…

Iniesta: „Bárcsak minden örökké tartana”

A Barcelona történetének 25. bajnoki trófeáját nyerte meg vasárnap azzal, hogy az egész éves jó bajnoki teljesítménye után győzni tudott a Deportivo otthonában is. Andrés Iniesta most már az utolsó meccseit játssza gránátvörös-kékben, és ez az utolsó spanyol bajnoki címe is, szám szerint a kilencedik. A trófea "Nagy öröm. A…

„Ha egész szezonban ezt kerested, azt mondod: Végre”

A Barça bajnok lett, Ernesto Valverde pedig először nyert spanyol bajnokságot edzőként. A szakvezető visszarepítette Spanyolország képzeletbeli trónjára a Barcelonát, és a sikert nagyon sokra értékeli. Eufória a meccs után "Amikor ezt keresed, ezért dolgozol az egész idényben, akkor azt mondod: végre. Végülis, a Liga nagyon hosszú. Túl kell lenned…

Depor – Barça: 2-4

A 25. bajnoki címhez egy különleges póló is dukál! Ha érdekelne egy egyedi tervezésű, külön erre az alkalomra készített póló, akkor látogass el a most nyíló Eurobarça Shopba vagy menj rögtön a ’Campions25’ termék aloldalára! 

Bajnokavatás? Lezárhatják 9 hónap munkáját

A Barcelona ma este A Coruñában megnyerheti a spanyol bajnokságot, mely történetének jubileumi, 25. bajnoki trófeája lenne. A múlt heti fölényes kupagyőzelem után tehát ezen a héten ismét ünnepelhet minden culé, és illik is megünnepelni egy ilyen sikert, melyet nagyon megérdemel minden játékos és szurkoló. Illik emlékeztetni arra, hogy a…