Az Espanyol hivatalos közleménye a Lewandowski-ügy kapcsán

Bár az előzetes ítélet alapján Robert Lewandowski hárommeccses eltiltást kapott az Osasuna elleni mérkőzést követően, egy nappal a bajnokság folytatását megelőzően a Versenybizottság felfüggesztette a lengyel támadó eltiltását. A soron következő ellenfél, az Espanyol nem ment el szó nélkül a hirtelen hozott ítélet mellett, hivatalos honlapján adott ki közleményt: "Az…

Diego Martínez: „Azt szeretnénk, hogy az ellenfél ne érezze jól magát”

Diego Martínez, az Espanyol 2022-ben kinevezett edzője az év utolsó napján egy rangadón irányíthatja csapatát az FC Barcelona ellen. A Cornellá-i csapat edzője szerint mind a dátum, mind az ellenfél nagy motivációt jelent a csapatának. Beszélt a várható kemény játékról, Lewandowskiról, valamint az Espanyol utánpótlás sikeréről is.  César Montesről „Még…

Xavi: „Nyugodt téli átigazolási időszakra számítok, elégedett vagyok a kerettel”

Az FC Barcelona szombaton az Espanyol együttesét fogadja a Camp Nouban, a La Liga 15. fordulójában. A Barça játékosai a világbajnokságot követően újra a La Ligára kell koncentráljanak, hiszen a Real Madrid már megnyerte a maga mérkőzését, így ideiglenesen a tabella élére ugrott. Xavi a szombati mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta,…

Az Espanyol elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat délutáni Espanyol elleni városi derbire, a 2022-es naptári év utolsó bajnokiján. Robert Lewandowski eltiltását felfüggesztették addig, amíg a Barça fellebbezési érveit tanulmányozzák, így a lengyel klasszis játszhat majd, csakúgy, mint szükség esetén az az Araújo, aki megkapta a játékengedélyt az orvosoktól. Rég volt ilyen,…

A VB után városi rangadóval búcsúztatják az évet

Katarban véget ért a labdarúgó-világbajnokság és visszatér a klubfutball. Az FC Barcelona szilveszter napján kora délután a városi rivális Espanyolt fogadja a spanyol bajnokság 15. fordulójában. Az elmúlt kilenc mérkőzésen a gránátvörös-kékek nem kaptak ki az Espanyol ellen, ráadásul a bajnoki tabella tetejéről várják a találkozót. A válogatott szünet után…

Sergi Roberto: „A Barçából csak akkor mész el, ha kirúgnak”

Piqué távozásával Sergi Roberto lépett elő csapatkapitány-helyettesnek. A saját nevelésű szélső az Espanyol elleni meccs előtt a La Vanguardiának adott interjút. Beszélt a saját helyzetéről, az elmúlt éveiről, jövőbeli terveiről, valamint a védjegyévé vált "mindenes" szerepről is. Milyen volt a világbajnokság utáni visszatérés? "A srácok nagyon lelkesen tértek vissza. Mindenki…

Ter Stegen: „Piqué visszavonulása után tudjuk, hogy mindannyiunknak előre kell lépnünk”

Ter Stegen nem szereti, ha Marc-Andrénak hívják, hanem ha csak egyszerűen Marcnak. A 30 esztendős német, a jelenlegi Zamora-győztes szombaton ismét a Barcelona kapujában állhat, immár a kilencedik szezonjában. Néhány nappal az Espanyol elleni városi derbi előtt a Mundo Deportivónak adott egy hosszabb interjút, amelyben több fontos üzenetet is küldött.…

A Barça módosított: Jöhetnek az Espanyol-szurkolók

A magas kockázatú mérkőzéseken a Barcelona felülvizsgálta a vendégszurkolók belépését, amióta az Eintracht Frankfurt drukkerei megszállták a Camp Nou-t a tavalyi Európa-liga mérkőzésen. Ez a szabály vonatkozik az Espanyol elleni meccsre is, azonban a Barcelona elnöksége változtatott, és bizonyos feltételekkel jöhetnek a városi rivális támogatói a Camp Nouba. Az Espanyol-szurkolók…

Közepesre vizsgáztak: Espanyol – Barcelona értékelő

Az FC Barcelona 2-2-es döntetlent ért el az Espanyol elleni városi derbin. Pedri hiába szerezte meg a vezetést már a második percben, végül Luuk de Jong fejelt egyenlítő gólt az utolsó pillanatokban. Araújót, Gavit és Luukot is dicsérni lehet, Ferrán és Eric García viszont nagyon rosszul játszott. Pedri, Traoré, illetve…

Xavi: „Bocsánatot kérek, ha Araújo tiszteletlen volt”

Xavi Hernández elemezte csapata vasárnap este nyújtott teljesítményét az Espanyol ellen. Önkritikusan értékelt, de mégis pozitív maradt, mivel a Barcelona a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik pozícióban zárta a fordulót. Kérdezték Araújo félreérthető gesztusáról is, amellyel arra utalt az uruguayi védő, hogy a rivális kék-fehérek a következő szezont már a…

Pedri: „Csalódás innen egy ponttal távozni”

Pedrit szólaltatták meg a Barcelona játékosai közül a vasárnap esti Espanyol elleni mérkőzést követően, a Movistar riporterei. A fiatal középpályás gólt szerzett rögtön a második percben, és jól is játszott, viszont lecserélte őt Xavi a második félidőben. Szűkszavúan nyilatkozott, de véleményt alkotott csapata teljesítményéről, a Piqué és Nico Melamed közötti…

Araújo: „Nem vagyok büszke a történtekre”

Ronald Araújo sérülés miatt kénytelen volt a pályán kívül követni az eseményeket a második félidőtől kezdve az Espanyol elleni, 2-2-vel végződő találkozón. A meccs végén, amikor összeakadt egymással Piqué és Nico Melamed, mindkét játékost kiállította a játékvezető, az uruguayi védő pedig jelezte az öltöző felé tartó Melamednek, hogy ,,irány a…

Piqué és Alves eltiltott lesz a Valencia ellen

Alves az Atletico ellen összeszedett kétmeccses eltiltása, Piqué pedig az Espanyol ellen kiharcolt dupla-sárga = piros lapja miatt nem fog játszani a hétvégén Valenciában. Mellettük Araújo is hiányozhat, ha nem gyógyul meg - ő a félidőben kért cserét, de még nem tudni, mennyit kell kihagynia. Umtiti, Lenglet, Baldé, Roberto sérült,…

Alba passzaiban még mindig lehet bízni…

OptaJosé: Alba a szezonban már 5 gólpassznál jár 17 meccsen a Ligában, ami a legtöbb a védők között. Az előző idényben 35 meccsen hozott össze ennyit, előtte pedig 27 találkozón. Idén így még beállíthatja és meg is döntheti egyéni legjobbját: a 2017/18-as és 2018/19-es szezonban 8-8 gólpasszig jutott.

Fejben erős a csapat – szó szerint

OptaJosé: A Barcelona ebben a bajnoki szezonban már 10 fejesgólt szerzett, ami a legtöbb jelenleg a La Liga csapatai között. A katalánok ennyit szereztek a 2016-2017-es szezonban is - 38 meccsen.

A Barcelona szenvedett, Luuk de Jong mentett pontot, 2-2 lett a városi derbi

A gyors vezetés megszerzés ellenére végül alaposan megizzadt az Espanyol ellen a Barcelona a La Liga 24. fordulójában. Pedri már a 2. percben betalált, a csapat azonban túl kényelmesen játszott, előnyben kihagyta a kevés helyzetét második gólért, ami megbosszulta magát, mert Darder kiegyenlített, aztán Raúl de Tomás kihasználta Eric García…

Végeredmény: Espanyol – Barcelona 2-2

A Barça úgy kezdte a mérkőzést, ahogyan azt az Atlético Madrid ellen befejezte, azaz remek játékkal és a gránátvörös-kékek nagyon hamar, már a második percben előnybe kerültek: Busquets szerzett vissza egy labdát, majd Jordi Alba beadását Pedri váltotta gólra. Ezután is jobb volt a Barça, de a második találatot annak…

„Derbi Barceloní” – Espanyol-Barça múltidéző

A vasárnap este 21:00-tól kezdődő rangadó előtt felelevenítjük az emlékeket a két klub közös történelméről, emlékezetes játékosairól, pillanatairól, mérkőzéseiről. Pályán kívüli történelem A ,,katalán derbi” története több, mint 100 évre nyúlik vissza az időben. Nem csak a labdarúgás a rivalizálás oka a két csapat között, ugyanis politikai/ideológiai nézeteltérések is eredményeztek…

Az Espanyol elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Espanyol elleni bajnoki mérkőzésre. Memphis, Ansu Fati, Lenglet, Sergi Roberto és Umtiti sérülés miatt maradt ki, Dani Alves pedig eltiltás okán marad távol az eseményektől. Eric García a sérülését követően megkapta a játékengedélyt az orvosoktól, így akár már ma kaphat majd pár percet.

Újabb rangadó vár a Barçára: Espanyol-Barcelona előzetes

Városi derbit fognak rendezni a La Liga 24. fordulójában, vasárnap este az FC Barcelona az Espanyol együtteséhez látogat. A Barça az előző körben 4-2 arányban múlta felül az Atlético Madrid együttesét nagyon jó játékkal, ennek köszönhetően fellépett a táblázat 4. helyére, cél pedig az, hogy minimum megtartsa ezt a pozíciót. …