Ter Stegen rekorder, Lewy a megmentő – Valencia-Barcelona 1×1

Megszenvedett a csapat a győzelemért Valenciában, és csak az utolsó pillanatban, Lewandowski góljával sikerült elhozni a Mestallából három pontot. A lengyel csatár megint hozta magát, Pedri, Koundé és ter Stegen is a jobbak közé tartoztak, utóbbi rekordot is döntött, Busquets és Dembélé viszont nem lesznek túl büszkék a szombati teljesítményükre.…

Xavi: „A játékosaink végig hittek a győzelemben”

Szombat este a Barcelona Lewandowski kései találatával nyert Valenciában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Xavi Hernández értékelte a látottakat, elmondta, miért volt fontos a győzelem, miben kell csapatának fejlődnie, és beszélt a sérülés miatt lecserélt játékosokról is. Xavi a három pont megszerzésének fontossága mellett azt emelte ki, hogy a csapat hangulatának…

Gattuso: „Tisztelem Xavit, de nem értek vele egyet”

Gennaro Gattuso, a Valencia edzője a Barcelona elleni 1—0-s vereséget követően beszélt a sajtó munkatársaival. A Valencia hazai pályán kapott Lewandowski hosszabbításban szerzett találatával. Gattuso csalódott, de hálás a közönségnek.  A mérkőzés "Amikor olyan csapatok ellen játszol, mint a Barcelona, 96 percig kell kitartanod. A csapat jól tartotta magát, a…

Valencia-Barcalona 0-1 | Videó

Lewandowski utolsó pillanatban szerzett góljával sikerült nyernie a Barcelonának a Valencia otthonában, aranyat érő három pontot jelentett ez, főleg, hogy a forduló végén a Real Madrid döntetlenje miatt egy pontra olvadt a két együttes között a különbség. A találkozó szokásos összefoglalója videón alább.  https://www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/la-liga/20221029-lewandowski-szallitotta-a-harom-pontot-a-barcanak-valenciaban/ ***

Lewandowski szállította a három pontot a Barçának Valenciában

A hajrában kezdett el igazán focizni a Barcelona a Valencia elleni mérkőzésen, amelyet nehezen, de végül megnyert 1-0 arányban. A Mestalla közönsége parázs meccset láthatott, sok volt a feszültség, találat azonban pedig csak egy, viszont az a katalánoknak három pontot ért. Ünnepi hangulat előzte meg a kezdő sípszót: José Gayát…

Végeredmény: Valencia – Barcelona 0-1

A Barça a hétközi Bayern München elleni vereség és a Bajnokok Ligája csoportköréből való kiesést követően a Valencia vendégeként nyerni tudott, a játékkal ugyan maradéktalanul nem, de az eredménnyel elégedettek lehetnek Xaviék. A első félidőben az az Ansu Fati állt a legközelebb a gólhoz, aki most kezdőként kapott lehetőséget, azonban…

Nehéz terepen folytatódik a bajnoki küzdelem

Szombat este az FC Barcelona a Valencia együtteséhez látogat a La Liga 12. fordulójában. Gennaro Gattuso csapata 15 pontot gyűjtött a bajnokságban, amivel a tabella kilencedik helyét foglalja el. A katalánok nem jutottak be a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában, a hazai pontvadászatban azonban kifejezetten jól szerepelnek, ugyanis csupán…

Gattuso: „A Barça nem csak Lewansowskiból áll, hiszen sok minőségi futballistájuk van”

Gennaro Gattuso a Valencia olasz edzője a sajtótájékoztatón több témát is érintett csapata szombati, Barcelona elleni fellépésével kapcsolatban. A tizenkettedik fordulóban hazai pályán játszó Valenciának kellenek a pontok, ha oda akar érni a nemzetközi kupaszereplés közelébe. Az eddigi tizenegy fordulóban nyolcszor nyerésre álltak, mégis csak négy meccsen tudták megszerezni a…

Xavi: „Türelem kell, élvezzük az elnök és a vezetőség bizalmát”

Xavi Hernández és csapata a Valenciához látogat a La Liga 12. fordulójában. A Valencia a kilencedik pozíciót foglalja el a tabellán, az utolsó három mérkőzésén nem tudott nyerni, de ennek ellenére kemény mérkőzés várható a Mestallában. A pénteki sajtótájékoztatón Xavi elmondta, hogy egy intenzíven támadó ellenfélre számít és Gennaro Gattuso…

A Valencia elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Valencia elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Araújo, Memphis, Christensen és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki. [FCB]

Szép játék, bombagól, nagy győzelem, jeles osztályzatok: Valencia – Barcelona értékelő

Szinte már ,,iskolajátéknak” tűnt, de egy picit izgulni kellett, hogy ne legyen 3-0 után kisebb a különbség a Valencia ellen. Ter Stegennek köszönhetően – még ha voltak is hibái – nem lett szoros a végeredmény, Pedri eldöntötte a találkozót, Alba felvette a gólpasszos cipőjét, Aubameyang pedig megérkezett Barcelonába a két…

Busquets: „Luxus, hogy Aubameyang velünk van”

Sergio Busquets a Valencia elleni győzelmet követően adott rövid nyilatkozatot a pálya széléről és arról beszélt, hogy a csapat jól játszott és ezúttal hatékony is volt. Szerinte a negyedik gól adta meg a végső nyugalmat, Aubameyangot pedig ő is dicsérte. Kapu előtti hatékonyság "Különösen az első félidőben voltunk nagyon hatékonyak…

Aubameyang: „Nagyon elégedett vagyok, nagyon boldog”

Pierre-Emerick Aubameyang nagyon elégedetten nyilatkozott a Valencia elleni sikert követően. A végül mesterhármast szerző játékos számára a Mestalla olyan, mintha az otthona lenne, miután nem először triplázott itt, emellett elmondta, fontos győzelemnek tartja a tegnapit. Alkalmazkodás "Nagyon elégedett vagyok, nagyon boldog. De elsősorban azért, mert nyertünk ma. Mestalla "Az utolsó…

Xavi: „Pedrinél nincs nagyobb tehetség”

Elégedetten és a jövőre nézve bizakodóan nyilatkozott Xavi Hernández a Valencia legyőzése után. A katalánok edzője örül neki, hogy egyre jobban értik a játékosok, mit szeretne tőlük látni a pályán, önbizalommal telve utaznak majd Nápolyba, Pedriről pedig szuperlatívuszokban beszélt.     Elégedett a játékkal és az erdménnyel „Boldog és elégedett…

Első kezdőként lejátszott bajnokiján máris három gólig jutott Auba

Pierre-Emerick Aubameyang megszerezte az első mesterhármasát a Barça színeiben, miután a játékvezető a katalánok negyedik gólját nem Pedrinek, hanem a gaboni támadónak adta, ugyanis a fiatal tehetség lövése végül Aubameyang testéhez is hozzáérve jutott a hálóba.

Végeredmény: Valencia – Barcelona 1-4

Ami a Napoli elleni Európa-liga párharc első mérkőzésén nem ment, az ma igen, a helyzetkihasználásra ugyanis ezúttal egyáltalán nem lehetett panasz. Már a találkozó 23. percében megszerezte a vezetést a Barça: Jordi Alba remek indítását követően Pierre-Emerick Aubameyang egészen a Valencia kapujáig gyalogolt, majd kegyetlenül használta ki az előtte adódó…

Valencia-Barcelona 1-4 | Videó

A Barcelona ezúttal kíméletlen volt a kapu előtt - hat lövésből négy gólt rúgott a Valenciának, ebből végül papíron hármat Aubameyang, miután a La Liga neki ítélte a Pedri bombája után született negyedik barcelonai találatot. Beköszönt még Frenkie de Jong, a túldalon pedig Carlos Soler - ráadásul az 5 gólon…

Újabb nehéz mérkőzés következik: Valencia-Barcelona előzetes

Vasárnap délután az FC Barcelona számára folytatódik a kemény februári menet, a Valencia együtteséhez látogatnak  a La Liga huszonötödik fordulójában. Nehéz és fontos meccs vár a Barçára, előbbi az ellenfél durva, agresszív stílusa és a sok hiányzó okán, utóbbi a BL-helyekért zajló rendkívül szoros küzdelem miatt. A Barcelona ebben a hónapban…

Xavi: „Ferran? Biztos vagyok benne, hogy sok örömet fog okozni nekünk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap délutáni Valencia elleni bajnokit megelőzően beszélt arról, hogy Ferran Torres ugyan egymaga eldönthette volna a Napoli elleni Európa-liga párharc első mérkőzését, de ő vakon bízik a spanyol szélsőben és biztos benne, hogy legközelebb ezek a helyzetek már be fognak menni. Emellett Ilaix Moribáról…

A Valencia elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap délutáni Valencia elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Piqué és Dani Alves eltiltás miatt, Memphis, Ansu Fati, Lenglet, Sergi Roberto és Umtiti pedig sérülés okán marad majd távol az eseményektől. Ronald Araújo a sérülését követően megkapta a játékengedélyt az orvosoktól, meglátjuk, mennyi játéklehetőséghez jut, ha pályára…