Cubarsí korábbi edzője: „Nagyon magabiztosan védekezik a nála erősebb csatárok ellen, ezt évek óta nem lehetett látni a Barçánál”

Pau Cubarsí hetek óta egy álomszerű világban él. A mindössze 17 esztendős középhátvéd január 18-án mutatkozott be a Barcelona felnőtt csapatában, azóta pedig minden úgy történt, mint egy mesében. Rendszeresen kezdő, a Bajnokok Ligájában a bemutatkozása alkalmával egyből a meccs embere lett, és behívták a válogatottba. Ellentmondásosnak tűnhet, de Pau…

Hogyan fog zajlani Pedri felépülése?

Pedri bilbaói sérülése igazi csapás volt a játékos és a csapat számára is. Ez már a harmadik sérülése a Kanári-szigeteki játékosnak ebben a szezonban, és mindegyiket ugyanazon a területen szenvedte el. Nem meglepő, hogy a játékos sírva hagyta el a pályát, a visszaesés áldozataként. A játékos nagyon pontos irányelveket követett,…

Puyol: „Úgy gondolom, hogy Barcelonában bíznak Xaviban, nincs okuk kételkedni”

Carles Puyol áttekintette a Barcelona aktuális ügyeit, és mindenekelőtt a Gavi sérülése okozta csalódottságot. A korábbi csapatkapitány azt tanácsolta neki, hogy legyen türelmes a felépülését és a visszatérését illetően. Gavi sérülése "A sérülések sajnos a futball és a sport részei. Ha jól láttam, akkor ez egy szerencsétlen lépés következménye volt.…

Gündogan is kiáll Xavi mellett

Az elmúlt héten sokan szólaltak fel Xavi Hernández Barcelona élén végzett munkája védelmében. A Sahtar elleni Bajnokok Ligája-vereséget és a Real Sociedad és az Alavés elleni gyenge szereplést követő nehéz napokban a Barça korábbi és jelenlegi nehézsúlyú képviselői igyekeztek hangsúlyozni, hogy nincs jobb ember a csapat élére. Ezt tették egykori…

Puyol és Piqué – a kemény és a laza

Eltérő személyiségek, különböző jellemek, a pályán eltérő stílus, mégis a legkiválóbb párost alkották a védelemben. Játékukat nemcsak Barcelonában, de a spanyol válogatottban is megcsodálhattuk. És van-e nagyobb dicséret, ha a Real Madrid volt játékosa őket nevezi a legjobbaknak. Van egy 15 másodperces videoklip, amely időről időre körbejárja az internetet, és…

Lewandowski: „Most már tudom, hogy a Barça miért több, mint egy klub”

Az FC Barcelona nyáron igazolt támadója, Robert Lewandowski átvette az Aranycipőt, amit az előző szezonban, még a Bundesligában szerzett 35 góllal érdemelt ki. A Bayern München egykori csatárát egy Barcelonában rendezett ceremónia keretein belül díjazták. A lengyel támadó a Barcelona nagyságáról beszélt, és azt jósolta, hogy jövőre még jobbak lesznek.…

A világ reakciója Pedri góljára

A futballvilág nem tudott szó nélkül elmenni Pedri zseniális gólja mellett, amit a Sevillának lőtt a mérkőzés hajrájában. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül gyűjtöttünk össze néhány Twitter bejegyzést: Carles Puyol, Gary Lineker és mások is el vannak ájulva a Barça fiatal játékosának a teljesítményétől.  Ha van valaki, aki mindenkinél…

Xavi: „Örülök, hogy az elmúlt eredmények izgatottá teszik az embereket, de óvatosnak kell lennünk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti Athletic Club elleni bajnokit megelőzően elmondta, hogy bár az elmúlt mérkőzéseken elért eredmények elégedettségre adhatnak okot, de ennek ellenére óvatosnak kell maradniuk, ugyanis a mester az elmondása szerint még mindig nem látta azt a Barçát, amelyet majd hosszú távon szeretne. Xavi szerint…

Koeman: „Élvezni akarom az itt töltött időmet, legyen az nyolc év, egy év vagy néhány hét”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a szerda esti Rayo Vallecano elleni bajnokit megelőzően elmondta, hogy szerinte lesznek majd lehetőségeik arra, hogy a Rayo ellen megszerezzék az első győzelmüket idegenben ebben a szezonban, illetve reagált arra az incidensre is, amikor az elveszített El Clásicót követően a távozásakor "megtámadták" és körbeállták az…

Puyol: „Csak akkor lépünk tovább könnyen, ha egységben vagyunk”

Ronald Koeman szerdán sajtótájékoztató megtartása helyett csak egy közleményt fogalmazott meg és olvasott fel a körülötte és főként a klubvezetés és közte fennálló feszültség eredményeként. Az ismertebb klubhoz közeli emberek közül elsőként Carles Puyol reagált az eseményekre. Puyol a Barcelona legendás csapatkapitányaként a mai napig nagyon erős befolyással és elfogadottsággal…

Puyol is már gratulál

pedig hivatalos végeredmény még nincs. Méltatja mindhárom jelöltet. Felicitats @JoanLaportaFCB. Sort i encerts. Gran imatge veure els tres candidats junts. @tonifreixa @victor_font 👏👏👏 Visca el Barça 💙❤️ — Carles Puyol (@Carles5puyol) March 7, 2021

Puyol felidézi a régi emlékeket…

A Barcelona legendája, Carles Puyol korábban már leadta a szavazatát, a voksolások összeszámlálásig pedig azzal tölti az időt, hogy felidézi azokat nagyon szép emlékeket, amiket Barcelona adott neki: "Itt töltöttem a pályafutásom legszebb éveit. Köszönöm!" Aquí pasé los mejores años de mi vida deportiva. Gràcies @FCBarcelona_es pic.twitter.com/XJNjEjhWVj — Carles Puyol…

A Barça bemutatta az új mezét, amit a Real ellen fog majd viselni a csapat

A Barcelona kedden délelőtt bemutatta a kizárólag a madridi El Clásico alkalmából készült új mezét, amit a klub legendája, Carles Puyol viselt. A csapat ebben a szerelésben fog majd pályára lépni a Real Madrid ellen.

Font: „Vissza kell hoznunk Puyolt és Guardiolát”

Víctor Font elnökjelölt, aki már évekkel ezelőtt elkezdte a felkészülést a közelgő elnökválasztásra, egy rövid, de tartalmas interjút adott a 'Sky Sports' médiumnak az elképzeléseiről azzal kapcsolatosan, hogyan is vezetné fel újra a csúcsra a Barçát. Font ebben kulcsszerepet szánna azoknak a klublegendáknak, akik kívülről fújják a klubot oly sikeressé…

Reakciók Messi távozására – így számoltunk be ÉLŐ-ben

00.25 - Aki Messit leigazolta… így látja Josep María Minguella volt az a személy, aki egykoron egy szalvétára leírta a szándéknyilatkozatát, hogy le fogja igazolni őt a Barcelona. És így is lett. Most ő így értékel. “Meglepetésként ért, igen. Bartomeu egyik súlyos problémája az volt, hogy nem alakult ki közötte…

Legendák első góljai: Peptől Messiig | VIDEÓ

Lionel Messi pénteken lőtte 15 évvel ezelőtt az első hivatalos gólját a Barcelona első csapatában - Ronaldinho kiugratása után. De emlékszel még hogy milyen volt Pep Guardiola, Luis Enrique, Patrick Kluivert vagy éppen Xavi első barcelonai gólja? Az alábbi videó olyan időkbe kalauzol vissza, amire talán a legfanatikusabbak sem mindig…

Puyol: „Messi akár 38 éves koráig játszhat”

Carles Puyol szerint nem érdemes aggódnia a szurkolóknak, legalábbis a szurkolók azon részének, akik már távozni látják, vagy visszavonulni látják Messit a Barçából.  A Barcelona korábbi csupa szív csapatkapitánya szerint Messiben még nagyon sok van, akár még további 5-6 évet is játszhat. Ami pedig őt illeti, nem változott meg, ugyanolyan…

Ugye mi jó barátok vagyunk…

Puyol nem fogadta el a sportigazgatói posztot

  Az FC Barcelona élő legendája, Carles Puyol szerda este a Twitter csatornáján bejelentette, hogy nem fogadja el az elnökség által felkínált sportigazgatói posztot, így egyelőre nem tér vissza az egyesület kötelekébe.  Buenas tardes a todos, En las últimas semanas se han publicado distintas noticias sobre mi posible incorporación al…

Puyol még mindig a régi

Van, aki sosem változik, Carles Puyol és a győzni akarása is ilyen: a csapat egykori legendás kapitánya sportolás közben (a padel nevű játékot játszotta, ami tenisz-squash ötvözete kb.) törte össze a pálya falául szolgáló plexit és persze saját magát... (Aki nem ismerné a 'padel' nevű sportot, annak itt egy kis…