Xavi: „Messi visszatérése esetén mi lenne a védekezéssel? A játékosoknak kell kompenzálniuk ezt, ez Lewandowskival is működött”

Lionel Messi esetleges visszatérése a Barcelonához már hetek óta a Barça-hírek középpontjában áll, és Xavi világossá akarta tenni, hogy az argentint szívesen látnák a katalán csapatban. "Nem kétséges, hogy segítene nekünk" - mondta a korábbi középpályás a Sportnak adott interjújában. Xavi még azt is kifejtette, hogyan képzeli el a csapatot…

Messi a klub bevételeinek egyharmadát termelhetné meg a visszatérésével

A Joan Laporta által elnökölt igazgatótanács határozott szándéka, hogy a következő szezonra visszahozza Lionel Messit, mint a következő szezon nagy szerzeményét. Ezt a vágyat táplálja, hogy az argentin sztár nem hosszabbít szerződést a PSG-vel, amellyel június 30-án lejár a kontraktusa. Ráadásul Xavi Hernández, a Barcelona edzője is nagyon szeretné, ha…

Xavi: „Nagyon örülnék Leo visszatérésének, ezt ő is tudja”

A Barcelona a 22/23-as bajnoki szezon utolsó mérkőzésén a Celta Vigo vendége lesz. Xavi a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón válaszolt az újságírói kérdésekre. Ismét terítéken volt Messi visszatérése, de İlkay Gündoğan esetleges leigazolásáról is faggatták. Xavi ezekre a kérdésekre még mindig nem tudott konkrét választ adni, hiszen a Barcelona jövőre vonatkozó…

Xavi: „Messi jövő héten dönt a jövőjéről. Akár érkezik, akár nem, ez a terveinken összességében nem változtat”

Xavi Hernández a klub edzőközpontjában fogadta a Mundo Deportivót. Egy olyan helyiségben, amelyet Mateu Alemanyval, Jordi Cruyffal vagy a játékosokkal való találkozókra használ, mert a munkához egy szomszédos szobában osztozik a helyiségen az összes megbízható munkatársával. Beszélt a jövőről, a lehetséges igazolásokról, valamint Lionel Messi esetleges visszatéréséről is. Az interjú…

Jordi Alba: „Boldogan és emelt fővel távozom”

Jordi Alba mindig jókedvűen, de mélyen meghatódva élte meg hivatalos búcsúját a Barça játékosaként 11 év és 18 bajnoki cím után a család és a hála légkörében. "Hamarosan búcsúzom, és tudom, hogy visszajövök, ha megkérnek rá. Addig leszek itt, amíg a klub megkér, hogy segítsek" - hagyta első üzenetként. A…

Xavi: „Alba és Busquets a valaha volt legjobb játékosok a posztjukon, megérdemelték ezt a búcsút”

Xavi Hernández nyilvánvalóan érzelmes nyilatkozatott adott a Mallorca elleni LaLiga meccs után, hiszen amellett, hogy sikerül győzni és jó játékkal búcsút venni a Camp Noutól, egy szép búcsút tudtak adni a két távozó legendának, Busquetsnek és Albának is. Xavi sokat beszélt róluk, dicsérve a pályafutásukat és megemlítve, hogy többet nem…

A jól megérdemelt búcsú: Sergio Busquets és Jordi Alba

Az elmúlt évtized két Barcelona-legendája befejezi pályafutását a klubnál. Sergio Busquets és Jordi Alba vasárnap búcsúzott azoktól a katalán szurkolóktól, akik számtalan mérkőzésen keresztül voltak a támogatóik. Stílusosan, a szurkolók elismerésével és egy bajnoki címmel a hónuk alatt távoznak. Ez egy olyan búcsú, amelyet mindketten megérdemelnek, miután annyi örömet szereztek…

Alba: „Messi visszatérése? Jó lenne, de nehéz erről beszélni”

Egyre inkább körvonalazódik annak a lehetősége, hogy Lionel Messi a következő szezonban visszatér a Barcelonához. A LaLiga közgyűlését követően annak elnöke, Javier Tebas kifejezte azon óhaját, hogy a Barça képes legyen csökkenteni a bérköltségét annak érdekében, hogy le tudja szerződtetni az argentint. A klub dolgozik azon, hogy megtalálja a képletet…

Víctor Font: „Ha Xavi akarja, akkor mindent meg kell tennünk, hogy Messit visszahozzuk”

Víctor Font, korábbi elnökjelölt is csatlakozik a Lionel Messi visszatérését követelő hangokhoz. Akár visszatér, akár nem, akár van realitás a dologban, akár csupán egy irreális illúzió, Messi neve újra ott van a Barcelona minden szegletében, és ott is lesz, amíg meg nem hosszabbítja szerződését a PSG-vel, vagy ki nem választja…

Xavi: „A Rayo elleni meccset ki kell törölnünk az emlékezetünkből, az volt a legrosszabb meccsünk ebben a szezonban”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a szombat esti Real Betis elleni hazai bajnoki mérkőzést megelőzően elmondta, hogy az elmúlt fordulóban a Rayo Vallecano vendégeként a szezon legrosszabb mérkőzését játszották, és hogy egyszerűen nem voltak azon a szinten, amit a találkozó megkövetelt volna, szót ejtett Dembélé és Christensen visszatéréséről, valamint arról,…

Xavi: „A legfontosabb, hogy megnyerjük a bajnokságot, de ez nem lesz egyszerű”

A Barcelona a LaLiga 31. fordulójában a Rayo Vallecano vendége lesz. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Xavit faggatták a szerdai mérkőzéssel kapcsolatban. A Barcelona kerete még mindig nem teljes, de szombatra Xavi szerint Dembélé és Christensen is visszatérhet. A katalánok mestere nehéz mérkőzésre számít szerdán, a Rayot a liga egyik legintenzívebben…

Xavi: „A holnapi nap kulcsfontosságú abban, hogy kimondhassuk, megnyertük a Ligát”

Kilenc mérkőzéssel a vége előtt 13 pont a Barcelona előnye az élen a harmadik helyezett Atlético Madrid előtt a bajnokságban. A fővárosiak kiváló formában érkeznek Barcelonába, az előző tíz meccsükből nyolcat megnyertek. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Xavi beszélt a bajnoki esélyekről, a meccs jelentőségéről, de kitért a múlt heti, a…

Koeman: „A Barça megérdemelten lenne bajnok; egy bajnoki címet a körülményektől függetlenül mindig meg kell ünnepelni”

A Barcelona korábbi vezetőedzője, Ronald Koeman egy nyilatkozat során elmondta, hogy a csapat szemmel láthatóan fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, hogy szeretné, ha Messi visszatérne Barcelonába, hiszen még mindig a világ legjobb játékosa, akivel bármelyik csapat erősödne. Szót ejtett arról, hogy a Negreira-ügy szerinte rombolja a klub imázsát és…

Lewandowski: „Messi? Remélem, egy nap együtt játszhatunk; a Girona elleni meccs reggelén még járni sem tudtam”

Robert Lewandowski megerősítette, ahogy arról Lengyelországban beszámoltak, hogy a Girona ellen övvel játszott a derekát ért sérülés miatt, amelyet a múlt szerdai kupameccsen Militaóval történt ütés után szenvedett el. A lengyel csatár ezt a "Relatos Solidarios del Deporte" című könyv új kiadásának bemutatóján mesélte el, amelyet sportújságírók egy csoportja 18…

Yuste: „Messi igen… Ansu nem százszázalék… UEFA nem”

Rafael Yuste, a Barcelona alelnöke beszélt a sajtóképviselői előtt az Academy Word Cup Press konferenciáján. Yuste elismerte, hogy kapcsolatban állnak Messivel, ez az első hivatalos közlés erről a kérdésről. Beszélt a másik forró témáról, Ansu Fati apjának nyilatkozatáról is, aki inkább távozásra bírná a fiát a kevés játékperce miatt, Yuste…

Xavi: „Messi visszatérése rajta múlik”

Xavi az Elche elleni szombat 21:00-kor sorra kerülő bajnoki mérkőzés előtt beszélt a sajtó képviselőivel. A Barcelona a 27. forduló előtt 12 ponttal vezeti a tabellát, és jó esélyei vannak vendégként is az utolsó Elche ellen. Xavi a legtöbb kérdést Messivel és Ansu Fatival kapcsolatban kapta, utóbbit az apja interjúja…

Tebas: „A Negreira-ügy? Nem hiszem, hogy a Barça játékvezetőket vásárolt volna, de ezt tisztázni kell”

A LaLiga elnöke, Javier Tebas megszólalt a Negreira-ügy kapcsán, és megismételte, hogy a Barcelonának magyarázatot kell adnia erre. Tebas nem titkolja, hogy ez az ügy milyen károkat okozhat a katalán klubnak és elárulta, hogy megromlott a kapcsolata Laportával, akivel november óta nem beszélt. Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a Barcelona…

Messi nyara elé: a Király visszatérhet – de visszatérjen?

Lionel Messi visszatérése nagyjából azóta téma a szurkolók körében, amióta elment. Sokan azt is komoly jelzésként értékelték, hogy nem írt alá hosszútávú szerződést Párizsban, ennek eredményeképpen nyáron ismét szabadon igazolhatóvá válik. A terveit egyelőre senki sem ismeri – leszámítva a jólértesült Twitter gurukat (tehát tényleg senki) -, ezért amíg nem…

Laporta: „Az Alves, Piqué, Puyol, Abidal négyes óta nem volt olyan védelmünk, mint most”

Joan Laporta klubelnök a Círculo Ecuestre de Barcelona rendezvényén határozottan tagadta, hogy a Barcelona játékvezetőket vásárolt volna, vagy ilyen eszközökkel próbálta volna befolyásolni a bírói döntéseket. Laporta az ígérete szerint mindent megmagyaráz a Negreira-üggyel kapcsolatban majd egy külön sajtótájékoztató keretein belül. Emellett szóba került még az Espai Barça projekt, a klub…

Koeman: „Xavi Barçája? Ha 10 vagy 12 új játékos érkezik, a dolgok egy kicsit könnyebbé válnak”

Ronald Koeman ismét megszólalt a Barcelonával kapcsolatban. Egy évvel és alig több mint három hónappal azután, hogy kirúgták a katalán kispadról, a holland tréner egy interjúban tekintette át Xavi csapatának jelenlegi állapotát az Ajax korábbi játékosának, Andy van der Meyde-nak. Koemant 2021. október 28-án rúgták ki, miután a Barcelona a…