Xavi: „Gavi hosszabbításába ha kell, saját zsebből is adunk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a kedd esti Sevilla elleni bajnokit megelőzően beszélt arról, hogy mennyire fontos lenne Gavi és a mérkőzésről-mérkőzésre remek teljesítményt nyújtó fiatalok szerződésének meghosszabbítása, valamint elmondta, hogy az Osasuna vendégeként  a látottak alapján győzelmet érdemelt volna a csapat, a Real Betis ellen viszont egy döntetlent, ehhez…

Hivatalos: Pep Segura távozik a posztjáról

  Az FC Barcelona egy kommüniké formájában bejelentette, hogy José 'Pep' Segura nem folytatja a posztján, és távozik a klubtól. Strukturális változásokról egyelőre nem ír a klub, sajtóinformációk szerint Eric Abidal sportigazgató és Ramon Planes szakmai asszisztens veszik át a távozó Segura feladatkörét.  A rövid közlemény kiemeli, hogy Segura és…

Bartomeu: „Nincs Neymar-ügy” illetve „Dembélé jobb nála”

Az FC Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu a holland Frenkie de Jong bemutatkozó sajtótájékoztatója előtt állt az újságírók rendelkezésére, amikor is megerősítette, hogy ő fogja átvenni a posztjáról szerdán leköszönő Jordi Mestre korábbi sportszakmai alelnök felelősségi körét. Bartomeu továbbá beszélt még Neymarról, Griezmannról, De Ligtről, valamint Víctor Valdés visszatéréséről is. …

Bartomeu, Mestre, Segura… és persze Neymar és Griezmann

Jordi Mestre alelnök lemondása után a teljes spanyol sajtó arra számított, hogy csütörtökön követheti őt a Barcelona általános menedzsere, Pep Segura is, akinek közvetlen szerepe van abban, hogy Mestre a lemondás mellett döntött. Vitás kérdés van bőven az elnökségen belül, és van téma, ahol Bartomeu elnök tulajdonképpen egyedül van. De…

„Dembélé? Nem gördülékeny a beilleszkedése…”

Pep Segura, az FC Barcelona általános menedzsere a napokban a 'Cadena Ser' rádiócsatorna 'Què t'hi Jugues' című műsorában elismerte, hogy Ousmane Dembélé beilleszkedési nehézségekkel küzd, de egyben nyugtatta is a közvéleményt. Segura egyébként nem zárta ki a brazil Neymar jövőbeni visszatérését.  "Nincsen semmiféle probléma Dembélével. Egy teljesen normális helyzetről van…

Segura: „Balhátvéd? Nem igazolunk senkit sem a télen”

Az FC Barcelona általános menedzsere, Pep Segura a válogatott szünet alkalmával értékelte a klub aktualitásait az 'El Mundo Deportivo', valamint a 'Sport' napilapnak adott interjúiban. Ezekből szemezgettünk, és válogattuk ki a legfontosabb részleteket.  Vidal kifakadása a közösségi csatornáján "Kettős jelentése van az üzenetének. Egyrészt mutatja a srácot, aki be akar…

Az elmúlt három év igazoláspolitikája

A 15 igazolásból, amit az elmúlt három évben realizált az egyesület, kilenc már vagy távozott vagy nem a keret tagja jelenleg. 📊 9 of the 15 signings made in the last three years have left the team: Arda, Aleix Vidal, André Gomes, Digne, Paco Alcácer, Paulinho, Deulofeu, Yerry Mina and…

Thiago jönne, a Barça megosztott

Thiago Alcántara a nyáron elhagyná az FC Bayern München egyesületét, és amint arról már beszámoltunk, első számú választása a Barçába való visszatérés lenne. A katalán egyesületnek szüksége is lenne egy klasszis középpályásra, ám a klub megosztott a spanyol irányító személyét illetően: a Pep Segura vezette vonal szerint korábban távozott saját…

A nyári átigazolási időszak fontossága és a 4-2-3-1

EUROBARÇA BLOG Így írtok ti! A Barça ugyan duplázott az elmúlt idényben hazai színtéren, de egyrészt három esztendeje nem jutott túl a csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjén, másrészt a keretben alapvető hiányosságok vannak, amit csak Valverde vezetőedző taktikai húzásai, valamint főként Leo Messi zsenialitása tudtak elfedni már eddig is. Meg…

Hivatalos: Ramón Planes Barcelonában folytatja

A katalán egyesület nemrég közölte, hogy Ramón Planes a jövőben a sportszakmai vezetés tagja lesz, és segíti majd a sportigazgató Eric Abidal, valamint az általános menedzser Pep Segura munkáját. Az elmúlt idényben a Getafe csapatánál dolgozó szakember elsődleges feladata várhatóan a spanyol játékospiac feltérképezése és monitorozása lesz.  Amint arról az…

Hivatalos: Abidal lett az új sportigazgató!

A Barcelona hivatalos közleményben jelentette be, hogy egykori játékosa, Éric Abidal lesz a klub új sportigazgatója, aki a távozó Robert Fernándezt váltja a pozícióban. A hír viszonylag meglepő gyorsasággal lett hivatalos, korábban ugyanis nem volt Abidal neve a jelöltek között, bár egy éve már a klub alkalmazásában állt. Hétfőn mutatják…

Ramón Planes válthatja Robert Fernándezt

A madridi 'Marca' értesülései szerint a Getafe jelenlegi sportigazgatója, Ramón Planes váltja majd a katalán egyesülettől egyre nagyobb valószínűséggel távozó Robert Fernández sportigazgatót Barcelonában. Pep Segura általános menedzser már többször is tárgyalt a sportvezetővel, és szinte teljes az egyezség.  Amint arról korábban beszámoltunk, több vezető pozíciója sem biztos a klubon…

A Barça komolyan érdeklődik Rodrygo iránt

Egybehangzó katalán lapértesülések szerint Pep Segura általános klubmenedzser a napokban Brazíliában tartózkodik, hogy megalapozza egy későbbi végleges egyezség létrejöttét a Santos 17 esztendős futballistájával, Rodrygóval. A fiatal játékos iránt, aki jelenleg az első szezonját tölti a brazil klub első keretében, nagy az érdeklődés, állítólag már a Liverpool is felvette vele…

Ki lesz a sportigazgató a nyártól?

A katalán 'El Mundo Deportivo' sportnapilap értesülései szerint még korántsem dőlt el, hogy ki fogja betölteni a nyártól a sportigazgató posztját a klubon belül, miután Robert Fernández jövője erősen kérdőjeles. Amennyiben igazak a hírek, úgy a nyáron szabaddá váló Jordi Cruyff is esélyes a posztra, ugyanakkor Pep Segura általános menedzser…

Igazolásokkal… a szakadék felé

A Barcelona 2011 nyara óta, a Wembley-ben elért Bajnokok Ligája győzelmet követő hét évben összesen 743,5 millió euróért igazolt játékost a Marca összesítése és számai alapján, melyek nagyjából fedhetik a valóságot. Ebből a pénzből a Barcelona 25 játékost vásárolt a mai napig, akiknek és a korábbi Barcelona játékosoknak köszönhetően a…