Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Szoktak repkedni nagyobb nevek is. Például Pulisic, Osimhen, Vlahovic(lejár a szerződése) stb. csak még Lewy jövője sem 100%, hiába írtak eddig inkább a távozásról és nagyok közül ki tudja mennyi érhető el, ki milyen szezont hoz. Ezeknek pedig a 90%-a úgyis kacsa.bence0330 írta: ↑2025.10.31. 13:24:28A sport szerint Eyong mellett a 23 éves, koszovói Asllanit is figyeljük a Hoffenheimből, viszont őt a BM is nagyon akarja.
Azért ezekből a hírekből gyanús, hogy a nyáron sem fogunk 100 milliós centerért menni, hanem reménykedünk, hogy valami kisebb nevűvel belenyúlunk a tutiba.
Lehet felesleges felvetés, mert a L1-t (számomra érthetetlen módon) évek óta úgy kerüljük, mint a pestist, de van ott egy szintén 23 éves argentín játékos, Joaquín Panichelli, aki eddig 11 meccsen 10 gólt lőtt. Követni őt is érdemes lehet. Tavaly a spanyol másodosztályban volt, ahol azért szintén lőtt 20 gólt.
Valóban nagyon sokszor említették, veszíteni sem lehetett volna rajta, baromira örültem volna nek, már akkor látszott, hogy hatalmas potenciál van a srácban. Brutális számokat hoz már első évében. Egy Levanteban 7 meccsen 5 gól, 1 assist, (Villarrealban 3 meccsen 1 gól, 2 assist), kíváncsi vagyok egy top klubban mennyinél tartana.FcBarcelona1 írta: ↑2025.10.30. 07:13:22Nagyon jónak tűnik. Augusztus vége óta írogatja a Sport/MD.Alcantara írta: ↑2025.10.30. 06:28:42A Mundo szerint őt néztük ki Lewa utódjának.
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... uturo.html
A videók alapján jó ballal, jobbal, fejjel. A góljai alapján robbanékony és "lesipuskás" csatár, whoscored szerint védekezésben is odateszi magát.
Mai és régebbi cikkek alapján kedveli a Barcát, és szívesen játszana ott.
Olyan Eto'o 2.0-nak tűnik, ő is Kameruni
Elvileg már nyáron le akartuk igazolni 5+ millióért és kölcsönadni, de nem fért bele az FFP-be (Roony-t is alig akarták regisztrálni a B-be, újak a szabályok ott is, szigorúbbak)
A kivásárlása egy korábbi cikk szerint bonyolultabb, a Villarreal-nak is jár valami, 15-30+-ig írtak neki kivásárlásit.
Valószínűleg ár/érték arányban még így is megérné, és a fizetése sem lenne annyira elszállva.
Letámadásban lehet odatenné magát, és összjátékban is jónak tűnik a gólpasszai alapján.
Szerintem nekünk nyáron sem fog beleférni 80+-os igazolás (pl. Julian Alvarez), és ha bele is férne, több poszt hiányos, és ha Rashford-ot meg akarjuk tartani, akkor ő is 30+ jövőre
Így Rashford megtartasának még több értelme lenne, mert csatárárként is bevethető, és Etta Eyong-al együtt "csak" 60+ millió a két játékos.
Szerk: nyáron ennek+ KH/szélső védő igazolásnak lehet is realitása. Lassan visszaköltözünk a Camp Nouba, üzemelnek majd jövőre a VIP páholyok, ezzel már vissza kell kerülni 1/1. (Reméljük)
Lewynek és Christensennek lejár a szerződése, 30+ millió a bérben, + Stegen, Fati, Pena kérdéses.
Jó lenne már télen behúzni egy szélső védőt.
Nagyon jónak tűnik. Augusztus vége óta írogatja a Sport/MD.Alcantara írta: ↑2025.10.30. 06:28:42A Mundo szerint őt néztük ki Lewa utódjának.
https://www.mundodeportivo.com/futbol/f ... uturo.html
Olvasd el végig a kommentem mert sok dolgot írsz, amire már korábban reagáltam...Troym írta: ↑2025.10.26. 12:38:58
1. Alba szerződése nem járt le abban az évben, amikor távozott, csak simán elengedtük kb ugyanígy, ahogy Inigot. Amit írsz, az Busira valid.
2. Henderson csak azért jó, mint példa, mert egy idősebb játékos, akit pénzért adtak el, ahogy Wijnaldumot is, se többet, se kevesebbet nem állítok, ezek meg kb mindenhol le is vannak írva.
3. Hogy milyen fizuért dolgozik egy játékos máshol, az nem a mi dolgunk, de Inigo is fizetésemelést kapott.
4. Az Inigot elkunyeráló Al-Nassr simán elkért 10 milliót Laporte távozása miatt a Bilbaótól.
5 Amikor érvényes szerződéssel rendelkező akár 30 feletti játékost akartunk, mi is kifizettük
- 20m a 30 éves Matthieure
- 60m-t Pjanicra
- 50m-t Lewára
(nem érdekes most az a része, hogy ki melyik igazolást milyennek tartja utólag, de érvényes szerződésük volt, nem akarták eladni és fizettünk, ahogy illik)
Ingyen akkor jött játékos, ha kiutálták a munkahelyéről, mint Aubát.
6. A magas fizetésű ingyen érkezett 34 éves Auba is 12 millióért távozott anno...volt rá kereslet és kaptunk érte pénzt, pedig semmivel nem voltunk jobb helyzetben
1. Alba szerződése nem járt le abban az évben, amikor távozott, csak simán elengedtük kb ugyanígy, ahogy Inigot. Amit írsz, az Busira valid.
Na ne már, tudom hogy hosszú volt a kommentem, ezért számítottam rá hogy alig olvassa el bárki, de hogy simán beírd újra a rossz példád miután már egyszer megcáfoltam...Troym írta: ↑2025.10.26. 10:20:32Példák kellettek, hogy a szaudiak hajlandóak pénzt fizetni 30 feletti játékosért. Akkor is felszabadul Inigo bére, ha pénzért távozik és azt elhiszem, hogy volt gentlemen agreement, hogy mehet, ha jön a hívás a sivatagból, de kizártnak tartom, hogy kiköthette volna, hogy ingyen mehet.PR42 írta: ↑2025.10.26. 08:01:23Én értelek Troym, jól jött volna a pénz, biztos volt is pénzük amit el tudtak volna költeni, de ha volt egy megegyezés, akkor volt egy megegyzés.
Egyébként mi az alternatíva?
Ha nem hisszük el hogy volt egy megegyezés, akkor azt feltételezzük hogy a klub tényleg ennyire idióta hogy pénzt kaphatna valakiért de inkább köszi nem kér?
Vagy azt gondoljuk hogy egyből zsebre dolgoztak?
Mi van ha pénzt nem kértek, de mást igen, befektetést vagy valami más ígéretet ami később jól jön?
Nem tudom mi volt, engem is zavar hogy nem kaptunk pénzt, de sajnos van ilyen.
Henderson és Wijnaldum Inigohoz hasonló korú játékosként igazolt Szaud Arábiába pénzért, 14 illetve 8 millióért, úgyhogy élek a gyanuperrel, hogy mi is kérhettünk volna pénzt Inigoért.
Nem gondolom, hogy zsebre dolgoztak, azt sem, hogy idióták, csak simán a könnyebb utat választották, mint jogilag nekimenni a török stadionépítőknek, akik miatt végleg elszállt az FFP a nyáron és ismét a hátsónk kilóg a gatyából pénzügyileg, mert nálam ez így logikai egész.
Tévedés jogát fenntartom, de szerintem ez történt:
Igazoltunk játékosokat, mert azt gondoltuk belefér -> még sincs stadion közel még 1 évig -> tervezett számoknak és FFP-nek annyi -> stadionépítőkhöz nem nyúl(hat)unk -> tűzoltás (alapember ingyen elengedés, Kongó szponzoráció)
Szemlélet kérdése.
Példák kellettek, hogy a szaudiak hajlandóak pénzt fizetni 30 feletti játékosért. Akkor is felszabadul Inigo bére, ha pénzért távozik és azt elhiszem, hogy volt gentlemen agreement, hogy mehet, ha jön a hívás a sivatagból, de kizártnak tartom, hogy kiköthette volna, hogy ingyen mehet.PR42 írta: ↑2025.10.26. 08:01:23Én értelek Troym, jól jött volna a pénz, biztos volt is pénzük amit el tudtak volna költeni, de ha volt egy megegyezés, akkor volt egy megegyzés.
Egyébként mi az alternatíva?
Ha nem hisszük el hogy volt egy megegyezés, akkor azt feltételezzük hogy a klub tényleg ennyire idióta hogy pénzt kaphatna valakiért de inkább köszi nem kér?
Vagy azt gondoljuk hogy egyből zsebre dolgoztak?
Mi van ha pénzt nem kértek, de mást igen, befektetést vagy valami más ígéretet ami később jól jön?
Nem tudom mi volt, engem is zavar hogy nem kaptunk pénzt, de sajnos van ilyen.
Én értelek Troym, jól jött volna a pénz, biztos volt is pénzük amit el tudtak volna költeni, de ha volt egy megegyezés, akkor volt egy megegyzés.
PR42 írta: ↑2025.10.10. 20:52:17
Pár érdekesség, mivel sokan azt gondolják hogy rossz üzleteket kötünk.
A transfermarkt szerint az 50 legjobb free transfer valaha.
https://www.transfermarkt.com/aaron-ram ... eler/50057
Elkezdtem lapozgatni, lenyitni a játékos profilokat.
Hát, alig volt olyan aki ingyen ment valahova, majd onnan pénzért valahova.
10-ből egy, vagy kevesebb az arány.
Olyanok vannak hogy ingyen jön, ingyen megy kölcsönbe megy, lejár a szerződése és ingyen megy, loan-fee-ért megy, stb.
Ez a piaci standard. Lásd:
https://www.transfermarkt.com/cesar-azp ... eler/57500
https://www.transfermarkt.com/gianluigi ... ieler/5023
https://www.transfermarkt.com/emre-can/ ... ler/119296
https://www.transfermarkt.com/franck-ri ... eler/22068
https://www.transfermarkt.com/kolo-tour ... ieler/3202
https://www.transfermarkt.com/william-g ... ieler/3156
https://www.transfermarkt.com/aaron-ram ... eler/50057
https://www.transfermarkt.com/diego-god ... eler/54928
És mennyi olyan van hogy egy csapat nem tud megszabadulni valakitől:
https://www.transfermarkt.com/manuel-ak ... ler/284730
https://www.transfermarkt.com/alvaro-mo ... ler/128223
https://www.transfermarkt.com/luka-jovi ... ler/257462
https://www.transfermarkt.com/ismael-be ... ler/351816
Az egész foci világában bevett szokás.
Vajon mindenki hülye, vagy ilyenek a szabályok és a piac?
Miért lehet koppra ugyanaz a helyzete Azpilicuetának és Inigonak? Egyik ugyan ligán belül váltott riválishoz, másik meg arabokhoz, de ingyen jött, ingyen ment, mindkettő öreg védő, aki már nem tud felfelé lépni a piacon.
Miért nem tudta a Fiorentina pénzért eladni Ribery-t miután ingyen megszerezte?
Van igazából bármi érdemi különbség Gündogan, Ribery, Buffon, Godin vagy bármelyik másik öreg átigazolás történetében?
Nincs.
És a poén az hogy ennél sokkal de sokkal több példát is fel lehetne sorolni.
Ezzel szembe állítani pedig mennyit lehet? 2-3 igazolást? Keresendő: idős játékos aki lejárt szerződés után ingyen távozik, majd onnan 1-2 éven belül pénzért tovább megy.
További érdekesség:
https://www.transfermarkt.com/joao-feli ... ler/462250
Pl nálunk elő van véve a vezetőség hogy miért adott akkora fizut Félixnek, holott a csávóért 100m-t költött az Atléticó, kölcsönadta, visszatért, majd eladta 50m-ért a Chelsea-nek, aki szintén kölcsönadta, majd eladta 30m-ért.
De biztos a mi vezetőségünk a hülye mert egy évig eljött nekünk tarcsi balszélsőt játszani
Ha nálunk nem jó a vezetőség akkor szavakat nem találok arra hogy mi megy máshol.
Szerk:
Most nézem mindenki kedvence Aubameyang 4 gólt lőtt a Gambiának, aztán elment zuhanyozni amíg volt melegvíz.
https://www.eredmenyek.com/merkozes/foc ... d=fmZL4BGu
https://www.transfermarkt.com/pierre-em ... eler/58864
A poén folytatásaként, ingyen jött amikor 15m volt az értéke, majd eladtuk 12m-ért a Chelseanek amikor még szintén 15m volt az értéke, akik ingyen adták tovább a Marseillenek - eddig illik a fenti példákba -, akik viszont eladták 9m-ért szaudiba, ahonnan visszajött INGYEN a Marseille-be.
Na ez a 100-ból 1 eset amikor valaki igazán jól jár, lásd Marseille, bravó nekik. Mi rajta is kerestünk 12m-t. A Marseille meg keresett 9m-t, és még "meg is tartotta"Ha még egyszer eladják, drágábban mint 3m akkor emelem kalapom
Vajon mennyit keresett?
https://www.capology.com/player/pierre- ... ang-32677/
Nálunk 2.5m-t, a Chelseaban közel 10m-t, a Marseille-ben közel 8m-t![]()
![]()
![]()
Szóval mi kerestünk rajta fizut kivonva is ~10m-t. Nem rossz igazából.
A Marseille pedig keresett rajta 1m-t, és most megint náluk van, szóval most kifizetnek neki még 4m-t, aztán meglátjuk el tudják-e adni újra. Ha igen akkor megelőznek minket abban hogy ki járt a legjobban hosszú nevű barátunkkal.
Na nézegessük ezt a remekül igazoló dél franciai csapatot.
https://www.transfermarkt.com/adrien-ra ... ler/182913
Ezt is remekül csinálták, klub nélküli Rabiot leigazolva ingyen, majd eladva 7m-ért (25m piaci érték mellett!) a Milannak.
Gondolom nálunk az lenne a baj hogy miért piaci érték alatt megy el, de én dícsérem őket hogy egyáltalán pénzt csináltak belőle.
Vajon mennyit keres? Biztos keveset ha már egyszer klub nélkül volt.
https://www.capology.com/player/adrien-rabiot-34792/
9m-t keres.
Mint Christensen.
Így már értem miért volt sürgős eladni piaci érték alatt...
Tessék, megtettem azt a szívességet hogy saját magam ellen is mutattam példát, bár ez is vastagon érvel mellettünk is, nem csak ellenünk.
Kerestem két nem nagy nevet, akik 30+ évesen mentek oda és nem sztárok, mint Neymar, CR, Lewa, az most nem mérvadó, de:
Nem kifigurázlak, de valóban nem akarom érteni, mert igenis 8 millió több, mint 0 és a fizetése ugyanúgy "felszabadul", szóval ez az érv nem valid.
A felszabadulo fizetese pont megfelelo volt.Troym írta: ↑2025.10.25. 20:26:47Mondjuk könnyű Decoék, nem az ő pénzük és a "tulajdonos" sem kéri számon...lásd itt a fórumon is, ahol egy szerződéssel és piaci értékkel rendelkező játékos ingyen elengedése "rendben van".
Vagy úgyse jó semmire a pénz, 8-10 milliónak már nincs helye? Nem kell leszerződni Kongóval legalább...
Akkor fizessenek a befolyó pénzből villanyszámlát, utánpótlásedzőket, még 2 fizioterapeutát, bármit, vagy komoly arccal azt állítjátok ez a pénzügyileg helyes és felelős gondolkodásmód, engedjünk el valakit ingyen? Mondjuk könnyű Decoék, nem az ő pénzük és a "tulajdonos" sem kéri számon...lásd itt a fórumon is, ahol egy szerződéssel és piaci értékkel rendelkező játékos ingyen elengedése "rendben van".
Teljesen egyetértek, vannak dolgokat, amik egyszerűen "szentek". A játékos nem egy árucikk, ha máshol akar játszani (mindegy, mik az okok), nem lehet visszatartani, jogilag meg lehet tenni, aztán lesz egy duzzogó játékosunk. Amúgy se volt fiatal, sosem derül ki, lett volna-e még egy ilyen kiváló, ráadásul sérülésektől mentes éve, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Ingyen jött, itt volt 1 évet felemás teljesítménnyel, meg 1 évet kimagaslóval, aztán távozott.Zoldbela írta: ↑2025.10.25. 16:27:37Martinez elengedését nem róhatjuk fel, ha egyszer úgy igazoltuk, hogy ha menni akar akkor ingyen elengedjük!gránit írta: ↑2025.10.23. 12:14:48... Ha például Martinezt nem ingyen engedtük volna el, csont nélkül megoldódhatott volna ez a probléma, és jövő nyáron már többet engedhettek volna nekünk. De megint előjött, amit néhányan hangsúlyozni szoktunk (játékosok ingyen elengedése). Az meg egy elég nagy kamu a részedről, hogy ez a rossz alkupozíció miatt lenne. Martineznek szerződése volt velünk, az arab klub semmiféle alkupozícióban nem volt. De ingyen elengedtük őt is, és csodálkozunk, hogy veszteségesek vagyunk és nehezen vagy egyáltalán nem igazolunk Haaland-féléket.
Úgyhogy klasszikusokat csak pontosan![]()
Egy szóbeli egyezség betartása hosszú távon többet hoz a klubnak, mint a megszegésével szerzett pénz!
Martinez elengedését nem róhatjuk fel, ha egyszer úgy igazoltuk, hogy ha menni akar akkor ingyen elengedjük!gránit írta: ↑2025.10.23. 12:14:48... Ha például Martinezt nem ingyen engedtük volna el, csont nélkül megoldódhatott volna ez a probléma, és jövő nyáron már többet engedhettek volna nekünk. De megint előjött, amit néhányan hangsúlyozni szoktunk (játékosok ingyen elengedése). Az meg egy elég nagy kamu a részedről, hogy ez a rossz alkupozíció miatt lenne. Martineznek szerződése volt velünk, az arab klub semmiféle alkupozícióban nem volt. De ingyen elengedtük őt is, és csodálkozunk, hogy veszteségesek vagyunk és nehezen vagy egyáltalán nem igazolunk Haaland-féléket.
Úgyhogy klasszikusokat csak pontosan![]()