Oldal: 10 / 2096

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 15:31:06
Szerző: dingdong
gránit írta:
2024.02.02. 12:29:13
A Barca Universal arról ír, hogy bár magasabb fizetést kínált a Tottenham, nem ez volt a döntő különbség. Nálunk alap esetben Pedri, de Jong, Gündogan, Gavi kezdenek a középpályán, ha a fene fenét eszik, akkor is. Ha egy Kessié-nek nem volt esélye ide beverekednie magát, akkor bármelyik középpályás azt fogja gondolni, hogy ez itt egy zsákutca, mert ugyanaz a néhány játékos játszik állandóan, Torre meg ment kölcsönbe, úgy, hogy már akkor is alig volt mélység. A szent tehenek mellett nincs jövő. Pedri, Gavi úgy néz ki, hosszú időkre érinthetetlenek. Gündogan pár év múlva kikopik, de alig van kiadó hely a jövőre nézve, és mindegy, milyen a teljesítményed, az a néhány ember egyszerűen érinthetetlen. Persze Xavi is megy, de romlanak a lehetőségeink, ha a játékosok úgy gondolják, hogy a klubnál érinthetetlenek vannak.
Hát a barca universal ezekszerint nem nézi a szezont. Kis túlzással holnap már kezdhetne is. Pedri megbízhatatlan sérülésből sérülésbe esik. De Jongot könnyen elképzelhető, hogy pénzzé tesszük. Gündogan már most nyugdijas korban van és ha ennyit játszik fel is gyorsul a folyamat. Gavi jelenleg nagyon sulyos sérülésből épül fel.
Ha a srác Kessiéhez méri magát az nagyon szomoru. Torre az más kérdés. Meglátjuk jövőre mi lesz vele de jobb. lenne ha most itt lenne mert a keret mélysége az nulla.

Ez az érinthetetlenek szöveg ez a Peptől Valverdéig tartó arany csapatunkkal volt értelmezhető kategória. Most a kanyarban sincsenek a játékosaink ahhoz és pláne a keret. Nem érinthetetlenek csak nincs más. Romeu van.

Ha a srác már most be van fosva a felsorolt konkurenciátol akkor jobb is neki a langyos tottenham.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 12:29:13
Szerző: gránit
A Barca Universal arról ír, hogy bár magasabb fizetést kínált a Tottenham, nem ez volt a döntő különbség. Nálunk alap esetben Pedri, de Jong, Gündogan, Gavi kezdenek a középpályán, ha a fene fenét eszik, akkor is. Ha egy Kessié-nek nem volt esélye ide beverekednie magát, akkor bármelyik középpályás azt fogja gondolni, hogy ez itt egy zsákutca, mert ugyanaz a néhány játékos játszik állandóan, Torre meg ment kölcsönbe, úgy, hogy már akkor is alig volt mélység. A szent tehenek mellett nincs jövő. Pedri, Gavi úgy néz ki, hosszú időkre érinthetetlenek. Gündogan pár év múlva kikopik, de alig van kiadó hely a jövőre nézve, és mindegy, milyen a teljesítményed, az a néhány ember egyszerűen érinthetetlen. Persze Xavi is megy, de romlanak a lehetőségeink, ha a játékosok úgy gondolják, hogy a klubnál érinthetetlenek vannak.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 12:17:59
Szerző: Sinya22
A pénzt fogja nézni, ha nem is az elsődleges szempont lesz neki, de ott lesz a top 3-ban. Kevés játékos van aki azt mondja, hogy tesz a 2-3-5x annyi fizura, mert neki elég a kevesebb is.

De nem csak az a gond, hogy nem tudunk extra fizukat adni. Jelenleg nincs edzőnk sem, és az elmúlt évekből semmilyen nemzetközi eredményt nem tudunk felmutatni. Ezt a szezont nézve padlón vagyunk, és minden bevált játékosunkra jut 10 másik, akinek a karrierje erősen megbotlott nálunk, és ment is innen hamar. Szóval ezeket nézve ne csodálkozzunk azon, hogy egy fiatal inkább egy Spursbe megy. Nincs már itt Messi, hogy bárki nálunk akarjon játszani feltétlenül, mert majd 5 év múlva talán visszamászunk az elitbe.

Valószínű nem tévedek ha azt mondom, nem ő lesz az egyetlen idén sem, akiről lemaradunk, a fenti okok miatt. Ez van.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 12:11:29
Szerző: Troym
Egy 18 éves kölyök ne a pénzt nézze már. Egyik helyen sem száraz cipón fog élni, mindegy, hogy éves 3-5-7 millió a bére.
De tényleg nem kell ide olyan, akiben akárcsak felmerül, hogy nem itt a helye. Akkor tényleg.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 11:31:53
Szerző: Fernando
gránit írta:
2024.02.02. 11:20:13
Erre a Bergvallra egy szót sem vesztegettem korábban. Véleményem szerint ezért nem kell felülnünk minden gyermekről felröppenő hírre, mert a többségükből nem lesz itt semmi.

Szerintem nem vonzó dolog, hogy Barcelonában ugyanaz a néhány ember van csapágyasra játszatva. Kessié is egy elrettentő példa. Kirobbanthatatlan játékos volt a korábbi csapatában, a Barcelonába igazolt, de itt esélye nem volt alap kezdőnek lenni, pedig lehetett volna. De ugyanannak a néhány játékosnak van tuti helye a kezdőben. Szűk keretünk van, ennek ellenére adogatjuk kölcsön a játékosainkat, ahelyett, hogy egy bővebb keretet rotálnánk.
Kessie abszolut Xavi hibaja. Egy klasszikus box-to-box CM, alig jatszott a helyen, es az elso par meccset leszamitva nem is volt rossz. Ha nem le, hanem felepitettuk volna ma kezdo lehetne a posztjan nalunk.

Azt se felejtsuk el a sved sracrol, hogy valoszinuleg tobb fizetest kap ott, mint nalunk a B-be, ha oda hoztuk volna. Szerintem nem lett volna prioritas eleve a megszerzese. Egyebkent ha hoz egy 2-3 jo szezont ott, van feljebb ligan belul is boven, 20-21 evesen egy Pool, City, Chelsea (ha magukra talalnak) siman osszejohet neki. Nem mindenkinek a LaLiga es a Barca az alom.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 11:20:13
Szerző: gránit
Erre a Bergvallra egy szót sem vesztegettem korábban. Véleményem szerint ezért nem kell felülnünk minden gyermekről felröppenő hírre, mert a többségükből nem lesz itt semmi.

Szerintem nem vonzó dolog, hogy Barcelonában ugyanaz a néhány ember van csapágyasra játszatva. Kessié is egy elrettentő példa. Kirobbanthatatlan játékos volt a korábbi csapatában, a Barcelonába igazolt, de itt esélye nem volt alap kezdőnek lenni, pedig lehetett volna. De ugyanannak a néhány játékosnak van tuti helye a kezdőben. Szűk keretünk van, ennek ellenére adogatjuk kölcsön a játékosainkat, ahelyett, hogy egy bővebb keretet rotálnánk.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 10:16:31
Szerző: fanbarca
Messa írta:
2024.01.31. 16:09:52
Andris írta:
2024.01.31. 15:54:56
De Zerbiről pedig az égvilágon senkinek semmi jogalapja nem lehetne, hogy egy one hit wondernél többnek gondolja, mégis szeptember óta emlegetik többen, mint valami csodaedzőt, aki egyértelműen alkalmas lehet bármelyik nagy csapat padjára. És lehet hogy így lesz, csak az eddigi eredményei és a nagy számok törvénye alapján nem valószínű.
Ezt mondd Guardiolának, pont ő az egyik legnagyobb csodálója. Szerinte az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hatású edzője. Sőt, azt is kijelentette hogy De Zerbi jobb edző mint ő maga, és abszolút ő lenne az ideális a City padjára, ha egyszer távozik. Bár lehet, hogy nem ért hozzá, nem tudom.
Guardiola évek óta ezt csinálja. Sok edzővel.
Ez önmagában nem sokat jelent.
He's playing mind games.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 10:07:16
Szerző: bence0330
Troym írta:
2024.02.02. 09:09:33
Nem látom mi az a jobb eredmény, még a BL sem lesz meg. Vagy ekkora nívója lett a Konferencia ligának és a PL 8. helynek? Mindegy, ő tudja.
Szintén nem látok drasztikus romlást, akik jönnek, közöttük vannak minőségi játékosok. Gündogan, Lewa, Kessie, Christensen szerintem nem rossz játékosok voltak, amikor érkeztek. A spanyol töltelékjátékosok gyengék. Amúgy jelen állapotban egy tehetséges 18 éves vkp nagyobb eséllyel kerül pályára nálunk, mint egy PL csapatban.

De ez így jó, Cruyffnak tökéletesen igaza van, ha valakiben felmerül, hogy nem akar itt lenni, akkor ne is legyen itt.
Egy PL csapatnak nyilván kb lehetetlen minden évben a BL-be kerülni, a City az egyetlen kivétel. Innen lehet, hogy még tavaly is kijutottak volna, mikor gyengélkedtek. Azért csak volt BL-döntőjük az elmúlt években, nekünk nem (ezzel már jobbak szerintem nemzetközileg) előző évben is tovább mentek mint mi, azt semmiképp sem lehet mondani, hogy gyengébbek lettek volna, mint mi, ha mondjuk egy 5 éves intervallumot nézek. Mindkét csapat 3 alkalommal jutott a kieséses rendszerig, a Tham meg összességében tovább is ment, pedig nekik nyilván nehezebb a BL-be jutni.

Jelen pillanatban mindkét csapat 4., csak a Tham jobb játékkal, egy erősebb ligában.
Csak a nevünk az, ami miatt azt lehetne mondani, hogy nagyobb a perspektívánk, plusz még az jön be a képbe, hogy a Ligából könnyebb elérni a BL-helyeket.
Ezen persze egy nagyon szerencsés edzőválasztás tudna dobni bőven, majd kiderül.

Lewa, Koundé és Kessié pl. nem lett mérföldekkel rosszabb, mint volt? Vagy előtte kb bárki aki nagy reményekkel érkezett? Cou, Griez, Ferránnak két évig tartott, mire megtalálta legalább nagyjából magát... A fiatal igazolások közül meg a sok-sok közül az elmúlt években Pedri és Ara jött be. De még ott is kinyírtuk az egyiket, remélhetőleg csak pár évre. Szóval vannak kivételek, de szerintem az esetek messze nagyobb részében rosszul jött ki a játékos az érkezésével.

Nyilván aki nem bírja a nyomást, ne jöjjön ide, de azért ez nem csak erről szólt már szerintem, sokan voltak pl. rendszeridegenek poszton kívül tolva. Amúgy meg egyetértek, jelenleg olyan játékosok kellenek, akik ide akarnak jönni és kész. 1,5 év múlva lehet, hogy itt is lesz amúgy, ha ugródeszkaként tekint a Thamre.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 09:09:33
Szerző: Troym
bence0330 írta:
2024.02.02. 00:31:37
Talán jobb eredményeket is értek el nemzetközileg az elmúlt 5 évben, mint mi. :D Nem tudom, jelenleg hol van nagyobb perspektíva...
De ami fontosabb, ilyen korban nem kell még a legnagyobb klubokhoz menni, erre szokott jó lenni egy ilyen majdnem top klub, mint az Ajax a két nagy portugál, Dortmund, Tham. Jó ugródeszkák, ha kiderül, hogy tényleg top szint, ha meg nem, akkor maradhat ott.

Azért ez durva így az utolsó pillanatban. Gondolom az is számított, hogy már most váltani akar a srác (már ha ez a Thamnél megvalósul, nem tudom, itt csak az ffp volt-e az akadálya, vagy a Djurgarden akarata is...).

Amúgy az ideérkezők drasztikus romlásának fényében én sem jönnék ide 1-2 évig, max ha nagyon nagy Barca-drukker lennék. Lesz ez még azért jobb nálunk, de jelenleg nem az, pár éve már játékostemető vagyunk.
Nem látom mi az a jobb eredmény, még a BL sem lesz meg. Vagy ekkora nívója lett a Konferencia ligának és a PL 8. helynek? Mindegy, ő tudja.
Szintén nem látok drasztikus romlást, akik jönnek, közöttük vannak minőségi játékosok. Gündogan, Lewa, Kessie, Christensen szerintem nem rossz játékosok voltak, amikor érkeztek. A spanyol töltelékjátékosok gyengék. Amúgy jelen állapotban egy tehetséges 18 éves vkp nagyobb eséllyel kerül pályára nálunk, mint egy PL csapatban.

De ez így jó, Cruyffnak tökéletesen igaza van, ha valakiben felmerül, hogy nem akar itt lenni, akkor ne is legyen itt.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 08:24:41
Szerző: Fernando
2 Highlight vidit lattam a sracrol, azokban az is benne volt, hogy passzolt egyet oldalra es a csapattarsa rugott egy oriasi golt. Igy relevans velemenyt nem tudok irni arrol, hogy mennyire volt fontos nekunk. Valoszinuleg jol dontott, hogy nem hozzank jott, nem hiszem, hogy barki 18 evesen padot akarna melegiteni itt. Lehet Torre peldajaval gyozte meg a Spurs, passz. Az ido eldonti, de szerintem a B-ben is lesz jovore is tehetseg akit erre a szerepre jo lehet, plusz en inkabb Torre-t varom vissza vagy Darvich-ot fel. Egy vkp kell mindenkepp, de ő sem az ahogy leszurtem. FdJ, Pedri, Gavi, egy uj vkp, Gundogan, Fermin es Torre nem csak letszamra van meg, de melysegre is szerintem.
Szerk: Amit regota varok, talan ket meccsen ki is probaltuk ezt, az Raphinha a kp-n. Az egyik neccsen kifejezetten jol jatszott ott, csak ha jol remlik megserult mar az elso felidoben. Gyilkos passzai vannak, agilis, plusz tavolrol talan a legveszelyesebb jatekosunk.

Az utobbi idoben akikrol lecsusztunk egyedul Guler-t banom, plusz ugye a Real lett a befuto. Ha az a srac konstans egeszseges lesz es fejben sem esik szet, ő extra.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 07:51:53
Szerző: davi10
Gondolom itt a januári vs. nyári kezdés illetve a Postecoglu vs. még nincs is edző szempontok is közrejátszottak.

Mindenesetre kicsit komikus ez a sok "he only wants Barca" hír, meg a pár nappal ezelőtti látogatás után.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.02. 00:31:37
Szerző: bence0330
Talán jobb eredményeket is értek el nemzetközileg az elmúlt 5 évben, mint mi. :D Nem tudom, jelenleg hol van nagyobb perspektíva...
De ami fontosabb, ilyen korban nem kell még a legnagyobb klubokhoz menni, erre szokott jó lenni egy ilyen majdnem top klub, mint az Ajax a két nagy portugál, Dortmund, Tham. Jó ugródeszkák, ha kiderül, hogy tényleg top szint, ha meg nem, akkor maradhat ott.

Azért ez durva így az utolsó pillanatban. Gondolom az is számított, hogy már most váltani akar a srác (már ha ez a Thamnél megvalósul, nem tudom, itt csak az ffp volt-e az akadálya, vagy a Djurgarden akarata is...).

Amúgy az ideérkezők drasztikus romlásának fényében én sem jönnék ide 1-2 évig, max ha nagyon nagy Barca-drukker lennék. Lesz ez még azért jobb nálunk, de jelenleg nem az, pár éve már játékostemető vagyunk.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.02.01. 23:22:04
Szerző: Troym
Lucas Bergvall to Tottenham, here we go! Barcelona have just been told from player’s camp that he changed his mind and he will join Spurs.

Na erről ennyit. Mondjuk akinek perspektíva egy soha semmit nem nyerő Spurs, annak tényleg ott a helye, sok sikert.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 18:37:52
Szerző: Robcsyy
Porto coach Sérgio Conceição is one of the names that Deco put on the table to replace Xavi. Conceição would be excited to accept the offer. His contract with Porto expires in June.

— @sport

Már vártam, Mendes kliens…

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 17:43:45
Szerző: Peter
Andris írta:
2024.01.31. 15:54:56
Leginkább annak a tudatosítására szolgálnak, hogy nem léteznek csodatevő edzők, hogy a kisebb/gyengébb csapatokkal/keretekkel elért (váratlanul jó) eredmények általában inkább a szerencsén múlnak, és ezek a lufik törvényszerűen kipukkadnak pár hónap, max egy szezon elteltével. Ez igaz a csapatra, és az edzőre is egyaránt, attól függetlenül, hogy elválnak-e útjaik vagy sem.
Lehet, hogy nem helyesen értelmezem a gondolatmenetet. (teljesen függetlenül a jelenlegi barcelonai aktualitástól)
Ezen logika mentén például sem Pep, sem Klopp, de sarkítva egy kicsit a könnyebb érthetőség kedvéért, gyakorlatilag senki sem lenne képes kitűnni, "csodát tenni", kvázi konzerválna egy adott pillanatot és nincs tovább.
Amennyiben Pep és Klopp nem csodát tett, hanem a siker a tövényszerű munkájuk eredménye, akkor az, aki kinevezte őket, ő vajon miből látta bennük ezt a munkát?

"Kezdőként" Pep, hogyan kapott volna esélyt annó, Klopp is maradt volna Dortmundban?
Kloppra is rá lehetett volna mondani Dortmunban, hogy lufi, de éppen Liverpoolban gondolták ezt másként.
Az elnöki bizalom és szurkolói reményen kívül, milyen jogalap volt Xavi kinevezése? (ha már a De Zerbi példát írtál)

Másik oldalról közelítve - kizárólag a példa kedvéért - ugyanakkor határozottan azt próbáltad tudatosítani például, hogy Xavi projekt minden látszat ellenére - szerinted - működőképes. Ezzel véletlenül sem új Xavi dossziét óhajtok nyitni, hanem azt próbálom kifejteni, hogy nem törvényszerű előre borítékolni a dolgokat, mert az élet simán hozhat teljesen mást.

További példák kedvéért: ten Hag döntően fiatalokkal produkálta az Ajax szárnyalását, én kifejezetten ezért gondoltam volna annó Koeman helyett/után. Megfelelő szakmai hátterű fiatalítás mellett, persze.
Xavi esetében ugyanakkor ma sem zárható ki, hogy épp a jelenlegi lehetőségekkel szemben, egy rutinos érett kerettel sikereket ért volna el....

Visszatérve a fő gondolathoz, tehát ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el, elkerülhetetlen, hogy előbb bizonyítási lehetőséget kapjon. Arról nem is beszélve, hogy a váratlan szárnyalások vagy a szerencse esetében az edző temérdek olyan tapasztalathoz és tudáshoz juthat, amit megfelelően megbecsülve és elraktározva a későbbi karrierje alatt a saját javára fordíthat.

Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy ne lehetne szinte előre borítékolhatóan zsákutcának nyilvánítani néhány házasságot, ahogy azt sem lehet előre kijelenteni, hogy ő lesz a tuti.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 17:03:52
Szerző: Chino
Messa írta:
2024.01.31. 16:09:52
Andris írta:
2024.01.31. 15:54:56
De Zerbiről pedig az égvilágon senkinek semmi jogalapja nem lehetne, hogy egy one hit wondernél többnek gondolja, mégis szeptember óta emlegetik többen, mint valami csodaedzőt, aki egyértelműen alkalmas lehet bármelyik nagy csapat padjára. És lehet hogy így lesz, csak az eddigi eredményei és a nagy számok törvénye alapján nem valószínű.
Ezt mondd Guardiolának, pont ő az egyik legnagyobb csodálója. Szerinte az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hatású edzője. Sőt, azt is kijelentette hogy De Zerbi jobb edző mint ő maga, és abszolút ő lenne az ideális a City padjára, ha egyszer távozik. Bár lehet, hogy nem ért hozzá, nem tudom. A Pool padjára is jelölt Xabi Alonso mellett.

Egyébként én nem igazán látok kézenfekvő edzőt, és továbbra is úgy gondolom hogy Xavinak nem kellene távozni. Egyszerűen nem látok olyan nevet, akit reálisan el tudnék itt képzelni. A német vonal szerintem nagyon idegen a Barcától, és amíg ilyen hírek röpködnek a Marcán hogy Laporta a minap felhívta Rijkaardot, addig joggal feltételezzük, hogy sokkal előrébb nem leszünk az edzőváltással...
A Mundo most lehozott egy cikket, hogy kik lehetnek Xavi utódai, Laporta kívánsága szerint. Valószínűleg ezek sem többek mint pletykák, fognak még nevek felmerülni, de most az alábbiakról írnak.
Klopp, Alguacil, Arteta, Míchel, Motta, Flick.

Klopp szerintem egyelőre sehol sem fog kikötni. Kell neki egy kis szünet, nem hiszemhogy azért jött volna el a Pool-tól mert megunta, inkább belefásult az edzősködésbe pihizni szeretne egy ideig.
Ahogy Artetat sem tartom valószínűnek. Hosszú évig tartó építgetés során végre sikerült egy normális csapatot felépíteni, nem lenne logikus lépés, hogy ne "élvezze ezt ki", és kezdje ugyanezt újra sokkal nagyobb nyomás alatt és üres kasszával.
Flicket én nem tudom hová tenni, de nem biztos hogy vállalna ekkora feladatot/kockázatot. Sok mindent elért, magasan jegyzett szakember és nagyon nehéz dolga lenne itt, könnyen ledönthetné a szobrát. És ez igaz minden nagyobb edzőre.

Nálam Míchel lenne a befutó. Ő azért nem egy one hit wonder, évről évre egyre komolyabb eredményeket ért el. Nem olyan mint mondjuk Ranieri Leicestere. Egy második ligás csapatból fokozatosan harmadik szezonjára első osztályú "bajnokesélyes" csapatot kreált. És nem egy sztárjátékosokkal teli kerettel. Olyan húzójátékosi voltak mint Romeu, magasan a legnagyobb sztárjuk egy Aleix Garcia. A játéka ráadásul nem áll messze a Barcától, legalábbis amit szeretnénk látni.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 16:09:52
Szerző: Messa
Andris írta:
2024.01.31. 15:54:56
De Zerbiről pedig az égvilágon senkinek semmi jogalapja nem lehetne, hogy egy one hit wondernél többnek gondolja, mégis szeptember óta emlegetik többen, mint valami csodaedzőt, aki egyértelműen alkalmas lehet bármelyik nagy csapat padjára. És lehet hogy így lesz, csak az eddigi eredményei és a nagy számok törvénye alapján nem valószínű.
Ezt mondd Guardiolának, pont ő az egyik legnagyobb csodálója. Szerinte az elmúlt 20 év egyik legnagyobb hatású edzője. Sőt, azt is kijelentette hogy De Zerbi jobb edző mint ő maga, és abszolút ő lenne az ideális a City padjára, ha egyszer távozik. Bár lehet, hogy nem ért hozzá, nem tudom. A Pool padjára is jelölt Xabi Alonso mellett.

Egyébként én nem igazán látok kézenfekvő edzőt, és továbbra is úgy gondolom hogy Xavinak nem kellene távozni. Egyszerűen nem látok olyan nevet, akit reálisan el tudnék itt képzelni. A német vonal szerintem nagyon idegen a Barcától, és amíg ilyen hírek röpködnek a Marcán hogy Laporta a minap felhívta Rijkaardot, addig joggal feltételezzük, hogy sokkal előrébb nem leszünk az edzőváltással...

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 15:54:56
Szerző: Andris
Sinya22 írta:
2024.01.31. 15:27:31
És ezeknek az infóknak mi értelme van?Elmagyarázod? :P
Leginkább annak a tudatosítására szolgálnak, hogy nem léteznek csodatevő edzők, hogy a kisebb/gyengébb csapatokkal/keretekkel elért (váratlanul jó) eredmények általában inkább a szerencsén múlnak, és ezek a lufik törvényszerűen kipukkadnak pár hónap, max egy szezon elteltével. Ez igaz a csapatra, és az edzőre is egyaránt, attól függetlenül, hogy elválnak-e útjaik vagy sem.

Elég korrekt magyarázat?

Szerintem pl Emerynek egyértelműen van egy felső korlátja, és nem alkalmas arra, hogy olyan csapatot edzzen, ami minden évben a legnagyobb dolgokra tör, ezért állandó stabilitásra van szüksége.

De Zerbiről pedig az égvilágon senkinek semmi jogalapja nem lehetne, hogy egy one hit wondernél többnek gondolja, mégis szeptember óta emlegetik többen, mint valami csodaedzőt, aki egyértelműen alkalmas lehet bármelyik nagy csapat padjára. És lehet hogy így lesz, csak az eddigi eredményei és a nagy számok törvénye alapján nem valószínű.

Ugyanezt gondoltam 1-2 évvel ezelőtt Ten Haagról is, nem lett ő se rosszabb edző, mint volt az Ajaxnál, se nem lehetne szerintem azt mondani, hogy ne lenne jó kvalitású szakember. Épp csak indokolatlanul túl volt fújva ő is, mint annyi más edző 1-1 váratlanul jó szezon után.

Bárkinek bárhol összejöhet bármi, ilyen a foci. De az edzők többségének 1 igazán jó idénynél több nem szokott jutni 10évente.

PS: amúgy százszor inkább bármelyik név, aki ebben a hozzászólásban szerepel.. mint mondjuk egy Motta, Marquez, Rijkaard.
De pénzünk úgysincs, meglepődnék ha akár csak egy közepes nevet sikerülne landoltatni. Szóval igazából felesleges is belebonyolódnom jobban, hogy én kiket és mennyire/mire tartanék jónak.
Bárcsak mégis összejönne egy igazi jó név, mert akkor két dolog tudna megtörténni: vagy beröffenne a Barca végre, és egy csapásra helyére kerülne ez a pöpec játékoskeret, vagy kiderülne, hogy azoknak volt igaza, akik szerint Xavit és a Barcánál lévő feladatot is messze alulértékelték/alulbecsülték a szurkolók és a véleményvezér bloggerek. Én mindkettővel kiegyeznék ezután a páratlanul hervasztó időszak után, amit megélünk szeptember óta.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 15:27:31
Szerző: Sinya22
Andris írta:
2024.01.30. 22:34:40
Gyors info, nem kell belole messzemeno kovetkezteteseket levonni.. de azert legyen meg:
De Zerbi Brightonja eppen 4-0ra ég a kieső helyen tanyazo Luton ellen, Emery Villaja pedig 3-0ra otthon, egy kozepesnel is gyengebb formaban levo Newcastle ellen.
:P

Egyebkent mindket csapat gyengelkedik a jo kezdes utan, mostmar honapokban lehet merni mindkettonel.
És ezeknek az infóknak mi értelme van?Elmagyarázod? :P

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 14:20:42
Szerző: Chino
bence0330 írta:
2024.01.30. 22:40:25
Andris írta:
2024.01.30. 22:34:40
Gyors info, nem kell belole messzemeno kovetkezteteseket levonni.. de azert legyen meg:
De Zerbi Brightonja eppen 4-0ra ég a kieső helyen tanyazo Luton ellen, Emery Villaja pedig 3-0ra otthon, egy kozepesnel is gyengebb formaban levo Newcastle ellen.
:P

Egyebkent mindket csapat gyengelkedik a jo kezdes utan, mostmar honapokban lehet merni mindkettonel.
Gyengélkednek egy olyan PL-ben, ahol van 8-9 erősebb keret az övéknél. De Zerbi amúgy sosem arról volt híres, hogy az eredményeket szállítja, mint inkább a játékot. :) De a mi keretünk sok polccal feljebb van a Brightonénál, és azért 1-2-vel a Villáéhoz képest is magasabbra lőném be. Nehéz így megítélni őket.

Amúgy igen, arra gondoltam, hogy közvetlenül a B-ből érkezik, áthozva az ottani aktuális tudását, kapcsolatait, stb. Az utolsó ilyenünk, akinek ideje is volt, az Pep volt. Nyilván zseni is volt, de gondolom nagy szerepet kapott az építkezésében a lenti ismerete is.

Bergvallért kár, hogy csak nyáron érkezhet, kéne mint egy falat kenyér.
De Zerbiről több helyen is pletykálnak. Klopp lehetséges utódjaként, de a Telegraph szerint ten Hag alatt is inog a pad, ahová szintén az olaszt valószínűsítik.

Aleix Garcia továbbra is monitoron van. 20 millió a kiváltási záradéka, de a klub EG-vel és Romeuval csökkentené az árát 12 millió körülire. Szerintem egyáltalán nem elvetendő ötlet. Nem egy Frenkie de padra/rotálni tökéletes lehet.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.31. 13:33:21
Szerző: soadroli
Laporta has reached out to former Barça manager Frank Rijkaard to replace Xavi. [Radio MARCA] :mrgreen:

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.30. 23:55:46
Szerző: dingdong
davi10 írta:
2024.01.30. 21:37:22

Pimienta meg nekem is fura, hogy mennyire nem pörög a neve. Nem nagyon emlékszem, nem volt szép az elválás?
Én őt szivesen látnám. Legutobb ellenünk is nagyon jó játékot hozott és amikor itt volt a B csapat is jót ment.

Laporta gyakorlatilag kirugta mert saját embert akart. (Ahogyan ez egyébként Xavinál is tényező volt akkor)
Szerintem egyik oldal sem érdekelt abban hogy jöjjön

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.30. 22:40:25
Szerző: bence0330
Andris írta:
2024.01.30. 22:34:40
Gyors info, nem kell belole messzemeno kovetkezteteseket levonni.. de azert legyen meg:
De Zerbi Brightonja eppen 4-0ra ég a kieső helyen tanyazo Luton ellen, Emery Villaja pedig 3-0ra otthon, egy kozepesnel is gyengebb formaban levo Newcastle ellen.
:P

Egyebkent mindket csapat gyengelkedik a jo kezdes utan, mostmar honapokban lehet merni mindkettonel.
Gyengélkednek egy olyan PL-ben, ahol van 8-9 erősebb keret az övéknél. De Zerbi amúgy sosem arról volt híres, hogy az eredményeket szállítja, mint inkább a játékot. :) De a mi keretünk sok polccal feljebb van a Brightonénál, és azért 1-2-vel a Villáéhoz képest is magasabbra lőném be. Nehéz így megítélni őket.

Amúgy igen, arra gondoltam, hogy közvetlenül a B-ből érkezik, áthozva az ottani aktuális tudását, kapcsolatait, stb. Az utolsó ilyenünk, akinek ideje is volt, az Pep volt. Nyilván zseni is volt, de gondolom nagy szerepet kapott az építkezésében a lenti ismerete is.

Bergvallért kár, hogy csak nyáron érkezhet, kéne mint egy falat kenyér.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.30. 22:34:40
Szerző: Andris
Gyors info, nem kell belole messzemeno kovetkezteteseket levonni.. de azert legyen meg:
De Zerbi Brightonja eppen 4-0ra ég a kieső helyen tanyazo Luton ellen, Emery Villaja pedig 3-0ra otthon, egy kozepesnel is gyengebb formaban levo Newcastle ellen.
:P

Egyebkent mindket csapat gyengelkedik a jo kezdes utan, mostmar honapokban lehet merni mindkettonel.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2024.01.30. 22:28:07
Szerző: Chino
davi10 írta:
2024.01.30. 21:37:22
Chino írta:
2024.01.30. 21:25:28
Lucho is az Atleticből érkezett.
Lucho nem közvetlenül a B-ből érkezett, szerintem Bence erre gondolt. A B és az A csapat között megjárta a Roma-t és a Celta-t is.

Pimienta meg nekem is fura, hogy mennyire nem pörög a neve. Nem nagyon emlékszem, nem volt szép az elválás?

Amúgy én nem bontanám le ilyen egyszerűre a kérdést, hogy sztáredző jó, nem sztáredző rossz. Flick-nek szerintem nem lenne jó vége, pedig Ő is sztáredzőnek számít. Klopp-nak szerintem szintén nem feküdne a spanyol foci.

De hogy ne legyen teljesen off, ez a Bergvall srác milyen profilú? Vkp-ként elvan?
Ha erre gondolt akkor valóban igaz.

Bergvall testalkatát tekintve simán ellenne vkp-ként (187 cm, erős alkat), de nem feltétlen az a stílus, ugyanakkor sok labdát szerez. Elég sokat olvastam róla és néztem a hosszabb videokat, nagyon technikás, szinte ragad hozzá a labda és akkor sincs elveszve ha cselezni kell. Kicsit hasonlít Frenkiere, csak talán támadóbb szellemű és könnyedebb a játéka.
Nem sűrűn látni ilyen fiatalon ilyen tehetséget. Persze lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de több mint ígéretes, ráadásul a hozzáállása és a klub felé való elkötelezettsége sem hátrány. Bár még nincs aláírva a szerződés, együtt ebédeltek Decoval holnap pedig elmennek megnézni a stadiont, edzőközpontot és a többi sportlétesítményt.
Amúgy tudja valaki, hogy az a 3 milliós változó pontosan mihez van kötve?
Angliából kapott volna több pénzt, a németektől biztos játéklehetőséget (szintén több pénzzel), de végig kitartott a Barca mellett. Nem egy Halilovic típus, aki szerintem annak ellenére, hogy mi lett belőle megfelelő hozzáállással nagy karriert futhatott volna be.

Illetve az igazolás küszöbén áll Ibrahim Diarra egy mali jobbszélső, csak még várni kell egy fél évet, betöltse a 18-at a kiskorúak EU-s megszorítása miatt.