Oldal: 97 / 2096

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 14:46:12
Szerző: Nagybarcelona
Bence: Inigo egy nagyon jó kh, szerintem Koundenal sokkal megbízhatóbb, mert már a Sevillaban is rengeteg hibát vètett, aggasztó viszont Inigo idei sèrülèkenysège. Szerintem ő ès Gündogan ingyen óriási igazolások lennènek, akikkel darabszámra meglennènk, akár Garcia távozhatna is. Alonso most már marad csere bhv-nek, 5. Kh-nek. Faye közben hivatalos, aki kh-et ès bhv-et tud elvileg játszani. Szerintem Gündogan Pedri tehermentesítèsère èrkezne, pivot igazolását kèrnè Xavi, szerintem megelègszünk majd egy B opcióval egy èvre, ès Kessiet gondolom el szeretnèk adni. Talán Brozovic lenne a legjobb B opció Kessie helyett, akinek látványosan nem találjuk a helyèt. Szerintem Roque igazolásával előre le is tudtuk, max Ferran távozhat, de nem akar, Fati sem, szerintem ő fixen marad. Mendes is belenyugodott múltkori nyilatkozata alapján, Neves pedig ebböl kifolyólag megy az arabokhoz, ami számomra èrthetetlen, mert ha Xavinak nem is kell, a Liverpool, Mu ès Arsenal érdeklődésèről is írtak.

Chino: nem a kommented ellen szólt a felháborodásom, csak az utóbbi másfèl èvben Xavi által kiválasztott játèkosoktól ègnek áll a hajam, pedig pl. Alonso, Guidoval, Bernardo Silvával sincs semmi problèmám, elèg jó játèkosnak tartom őket, de van oka, amièrt nem tartom őket megfelelőnek (lassú, drága, van jobb, így sorban a nevek alapján)

Roqueval sincs semmi bajom, írtam, ha jön, szeretnèm ha bevállna, de tartok ezektől a brazil csoda tiniktől, (Keirrisson, Maia, Douglas, Pereira, Fernandes ha már Barca)akik közül jó, ha 10-ből 1 beválik. Jackson ár èrtèk arányban nagyon is megèrnè, jelenleg a Liga legèrtèkesebb csatára, ès 3 poszton bevethető. Èn Thuram vagy Auba ingyen èrkezèsènek is jobban örültem volna, de Mind1.

De Jongról Xavi nyilatkozta, hogy nem tudja elkèpzelni Busquets szerepèben, nem csak èn, Bence is kifogásolta ezen nyilatkozatát.

Nicot/Kessiet szerintem sokan szívesebben látnánk, mint Amrabatot 30 millióèrt.

Kritizálom is Xavit, mert megpróbálom komplexen nèzni a dolgokat, FFP, Keret erőssège, nyújtott teljesítmèny, átigazosok èrkezők/távozók viszonylatában, de ez csak szemèlyes vèlemèny. Pedig játèkoskènt az egyik kedvencem volt, amióta bemutatkozott a felnőtteknèl.

Közben Gündogan udvarol a Barcával, ès a várost dícsèri.

Faramuci 69:
Stegen/Pena
Kounde/Bellerin/Roberto-Araujo/Pique-Christensen/Alonso/Garcia-Alba/Balde
Busquets/Kessie
De Jong/Gavi-Pedri/Torre
Raphinha/Dembele-Lewa/Depay-Fati/Ferran
+Aubameyang helyett jött Alonso.

-kerettel (a független TM szerint 814 millió, nyáron a 6. legerősebb)futottunk neki a szezonnak minimális pènzből. Az Inter ettől jóval gyengèbb kerettel BL döntőig menetelt èn inkább úgy látom hogy várból csinált...

Persze ha valaki nincs tisztában az anyagi körülményekkel, vagy a játèkosok egyèni teljesítmènyeivel (Bellerin kezdő a BL-èrt harcoló kupagyőztes Betisben a győztes gól előtti gólpasszal, Kessie a Seria A egyik legjobb kp-a, Christensen tudása, Torre tehetsège, Aubameyang klasszisa, Depay holland gólrekorder várományos, Lyonban utolsó èvèben 20 gól 12 gólpassz, rengeteg gól a VB selejtezőben stb.) akkor feleslegesen is magyarázom, hiszen mindenki közèpszer, ès nem a Barcába való a triplázó Barcaból kiindulva. A jövő èvi keretből kiindulva Roberto viszont igen.
https://www.google.com/amp/s/amp.sport. ... t-13814083
Roberto a Sport szerint èvi nettó 5+ bónuszok a nettó 12 (máshol 10) helyett.
A nyilatkozata alapján annyit keres mint egy B-ből feljövő (Gavi, Araujo 5 körül).
Bellerin a nyilatkozata alapján 500 ezer/èv.
https://www.google.com/amp/s/talksport. ... senal/amp/
Szóval Roberto tízszer jobb.

Adama, Alves, Luuk, Auba, Pique, Depay, Bellerin, Alba "megbecsülèse" után ne várjuk, hogy nem kapkodnak a játèkosok a Barca után, főleg, hogy a hírek szerint mehet Kessie ès Raphinha is.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 14:33:40
Szerző: Faramuci69
Chino írta:
2023.06.19. 13:46:04
Nagybarcelona írta:
2023.06.19. 12:37:32
Addig szerintem ne is beszéljünk lehetségesen èrkező játèkosok esetleges bèrigènyèről, mèg ha ingyen is èrkeznènek, amíg a prioritás Xavi kedvenceinek az 5. számú kh-nek Alonsonak a regisztrálása, mert a 4 vèdős felállásban bhv-nek nem alkalmas, vagy Robertonak a 6. számú kp-nak a regisztrálása, aki pedig jhv-nek nem alkalmas. Roquera a brazil csodára viszont úgy nèz ki, csak lesz 45 millió. Nem is csodálkozom, hogy Alemany menekült volna.

Mèg szerencse, hogy úgy nèz ki az öreg Florentino mèg Xavinál is nagyobb "troll", mert lenyilatkozta, hogy Joselu èrkezik kölcsönbe, ès kèsz is a Reál átigazolási szezonja. Így mèg pár igazolás, ès ismètelten van esèly a bajnoki, kupa cím elhódítására. A BL-re pedig majd jöhetnek megint a kifogások, mint a sèrültek, magas fű, meg, hogy "egy fontos játèkos nem èrkezett" az átigazolási szezonban, mert nem hagytak rá elkölteni 60 milliót, ès nem is akart jönni. Èn vagyok Tebas legnagyobb kritikusa, de Xavinak ne is engedjenek igazolni, inkább játsszon Nico vagy valamelyik B-s.
Bíztam Laportában ès Alemanyban, hogy meggyőzik, de addig hajtjuk a kis kedvenceket, hogy elviszik lassan az épkézláb, elérhető játèkosokat, mert vagy a poszt egyik legjobbja, vagy egy Busquets klón jöhet A opcióban. De Jong pedig fel sem merül.
Az általad nagyrabecsült Jacksinra jobb lett volna ennyi pénz, aki 20 évesen még a 7. helyezett Villarreal keretébe sem tudott bekerülni, idén is volt másfél hónapja amikor megszórta a Cadízt, a Celtát stb. Amellett az a 45 millió 35, amit 3 részletben kell kifizetni, a plusz 10 millió pedig gyakorlatilag ha beválik a srác.
Az sem mellékes, hogy muszáj a posztra igazolni és ennyiért max. alsó-középkategóriás játékosokat lehet szerezni.

Alig kezdődött meg még az átigazolási szezon nem kéne már egyből a piacot leírni. De Jong pedig honnan tudod, hogy fel sem merül? Idén is játszottunk már dupla pivotban, Busquets távozásával pedig könnyen változhat, főleg, hogy érkeznek még a kp-ra is. (plusz Torre is könnyen lehet hogy nagyobb szerepet kap)

Azt meg még nem tudjuk ki megy és valóban ki érkezik. A napi új igazolások pletykáit pedig osszuk el minimum kettővel. Zubimendiről sem fog már olyan vastagon a tolla a sajtónak, főleg mióta ő is lenyilatkozta, hogy maradna és a Socinak sem áll szándékában eladni.
Azt meg megnézném mi folyna itt, ha Casádót kellene nézni a szezonban. Lenne fröcsögés az biztos.
És szídhatod Xavit de évek óta most kezd az átigazolási szezon úgy kinézni, hogy hiányposztokra igazolunk és nem úgy költünk el (akkori áron) szezononként 150-300 milliókat, hogy jön Lenglet, Malcom, Trincao, Griezmann, Firpo, Braithwaite stb. horror áron, meg veszünk közel 30 millióért közel 8 milliós fizetéssel cserekapust.
Plusz most kell egy radikális átmenetet megoldani, egy post Messi korszakot elindítani, ami kb. 10 évig meghatározta a csapat játékát és a többi meghatározó játékos is most kezd kikopni, szinte az egész csapat lecserélődött az utóbbi 2-3 évhez képest, aztán szépen romba is dőlt Koeman alatt.
És ez az építkezés nem egy év lesz, és lehetőség sincs, hogy azt szerezzünk meg akit akarunk, köszönhetően elsősorban az előző vezetésnek.

Azok pedig tények, hogy mik történtek a Bl-ben, ráadásul a legerősebb csoportban. Ráadásul most első kalaposként leszünk sorsolva.
Legalább nem akarod visszahozni Koemant, persze ettől még Xavi bírálata folyamatos a részedről. Lehet nem ő a legjobb edző, de ide aztán hozhatnád a Pep&De Zerbi&Zidane triót, akkor sem tudnának sz.ból várat építeni. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy, Bartó szétb@..ta a klubot, mind anyagilag mind morálisan. Xavinak mindezeket kellene rendbehoznia, a maga nem túl veretes tapasztalatával.

Szerintem jó úton jár, bár lehet vitatni egyes döntéseit. Mindenesetre érti a futballt, jó elképzelései vannak, de kevés az eszköze. Szerinted azért kell neki Alonso, EG, Roberto mert nem lene jobb? Szeintem ennyire le vagyunk égve. Ha Roberto játszik, akkor már nagy a baj. Univerzális csere, szerény képességekkel, de kellő alázattal. Talán mostanra már a bérét és korrigálták, amit szintén Bartoék toltak túl magasra.

Igen, vannak kívánságai, szeretne posztra igazolni. Kimmich/Zubimendi? Tök jó lenne. Ő az edző, nagy rajta a nyomás, cserébe legalább ő is kinyitja a száját. A jó öreg Ronald szó nélkül rúgta ki Lajost, elég dehoszentálóan.

Arról sem Xavi tehet, hogy a kutyának nem kellenek a feleslegessé váló játékosaink. Bár a Tottenham és a Lecce esetében ezegy kicsit fura. Remélem ráb@..nak a a sompolygásra. Legjobban persze a matracosoknak kívánom mindezt.

Most, hogy nézne ki a kezdőnk: TS, Kounde/Araujo/Chris/Balde/Gavi/De Jong/Pedri/Raphi/Lewa/Dembi

Ha jól megnézzük, nincs egy épkézláb cserénk. Senki. Torres/Fati pszichés gondokkal kűzdenek. Kerssie nem vált be. Roberto, Alonso, Eric vérgyengék. Talán Torréban pislákol valami, és Fatiban reménykedhetünk.

Ez így édes kevés. Kellenek további emberek, lehetőleg BL rutinnal, megfelelő motívációval és occsón! Sajnos (vagy inkább szerencsére) az arab világ elviszi a megélhetési sztárokat. Még szerencs, hogy Neves nem idejött 26 évesen levezetni. Szerintem Xavi ezt ól látta. Persze érthető ha vannak játékosok, akik a pénzt választják, de azért ennek üzenet értéke is van. Valamiért ők nem a top klubokban játszanak jó pénzért, dicsőségért.

Xavi csak kérjen bátran, majd a vezetőség mérlegeli azt és végül dönt. Reméljük minél okosabban. Erős a konkurrencia harc, kevés az olyan játékos, aki igazán illene ide. Gondolom a fiatal brazil gyerek esetében sem csak egy ember dönt, ettől még valahol ott van a kockázat a megvételében. Ha eladnánk Torrest, esetleg gondolkodhatnánk Jacksonban. Persze fiatalon nem volt világsztár, most sem az, megtalálta a góllövő cipőjét. Lehet mentálisan erős. Nem tudom. Nem az én dolgom megítélni. Mindenesetre több szempont is van, amit mérlegelni kell az igazolások előtt.

Nálam kulcsfontosságú a mentális erősség, valamint a motíváció. Nem akarom, hogy Song féle csávók, esetleg volt matracosok jöjjenek ide a nagy pénz reményében levezetni. Ezért is örülök annak, hogy Kína után most az arabok tüntetik el a felesleget.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 13:46:04
Szerző: Chino
Nagybarcelona írta:
2023.06.19. 12:37:32
Addig szerintem ne is beszéljünk lehetségesen èrkező játèkosok esetleges bèrigènyèről, mèg ha ingyen is èrkeznènek, amíg a prioritás Xavi kedvenceinek az 5. számú kh-nek Alonsonak a regisztrálása, mert a 4 vèdős felállásban bhv-nek nem alkalmas, vagy Robertonak a 6. számú kp-nak a regisztrálása, aki pedig jhv-nek nem alkalmas. Roquera a brazil csodára viszont úgy nèz ki, csak lesz 45 millió. Nem is csodálkozom, hogy Alemany menekült volna.

Mèg szerencse, hogy úgy nèz ki az öreg Florentino mèg Xavinál is nagyobb "troll", mert lenyilatkozta, hogy Joselu èrkezik kölcsönbe, ès kèsz is a Reál átigazolási szezonja. Így mèg pár igazolás, ès ismètelten van esèly a bajnoki, kupa cím elhódítására. A BL-re pedig majd jöhetnek megint a kifogások, mint a sèrültek, magas fű, meg, hogy "egy fontos játèkos nem èrkezett" az átigazolási szezonban, mert nem hagytak rá elkölteni 60 milliót, ès nem is akart jönni. Èn vagyok Tebas legnagyobb kritikusa, de Xavinak ne is engedjenek igazolni, inkább játsszon Nico vagy valamelyik B-s.
Bíztam Laportában ès Alemanyban, hogy meggyőzik, de addig hajtjuk a kis kedvenceket, hogy elviszik lassan az épkézláb, elérhető játèkosokat, mert vagy a poszt egyik legjobbja, vagy egy Busquets klón jöhet A opcióban. De Jong pedig fel sem merül.
Az általad nagyrabecsült Jacksinra jobb lett volna ennyi pénz, aki 20 évesen még a 7. helyezett Villarreal keretébe sem tudott bekerülni, idén is volt másfél hónapja amikor megszórta a Cadízt, a Celtát stb. Amellett az a 45 millió 35, amit 3 részletben kell kifizetni, a plusz 10 millió pedig gyakorlatilag ha beválik a srác.
Az sem mellékes, hogy muszáj a posztra igazolni és ennyiért max. alsó-középkategóriás játékosokat lehet szerezni.

Alig kezdődött meg még az átigazolási szezon nem kéne már egyből a piacot leírni. De Jong pedig honnan tudod, hogy fel sem merül? Idén is játszottunk már dupla pivotban, Busquets távozásával pedig könnyen változhat, főleg, hogy érkeznek még a kp-ra is. (plusz Torre is könnyen lehet hogy nagyobb szerepet kap)

Azt meg még nem tudjuk ki megy és valóban ki érkezik. A napi új igazolások pletykáit pedig osszuk el minimum kettővel. Zubimendiről sem fog már olyan vastagon a tolla a sajtónak, főleg mióta ő is lenyilatkozta, hogy maradna és a Socinak sem áll szándékában eladni.
Azt meg megnézném mi folyna itt, ha Casádót kellene nézni a szezonban. Lenne fröcsögés az biztos.
És szídhatod Xavit de évek óta most kezd az átigazolási szezon úgy kinézni, hogy hiányposztokra igazolunk és nem úgy költünk el (akkori áron) szezononként 150-300 milliókat, hogy jön Lenglet, Malcom, Trincao, Griezmann, Firpo, Braithwaite stb. horror áron, meg veszünk közel 30 millióért közel 8 milliós fizetéssel cserekapust.
Plusz most kell egy radikális átmenetet megoldani, egy post Messi korszakot elindítani, ami kb. 10 évig meghatározta a csapat játékát és a többi meghatározó játékos is most kezd kikopni, szinte az egész csapat lecserélődött az utóbbi 2-3 évhez képest, aztán szépen romba is dőlt Koeman alatt.
És ez az építkezés nem egy év lesz, és lehetőség sincs, hogy azt szerezzünk meg akit akarunk, köszönhetően elsősorban az előző vezetésnek.

Azok pedig tények, hogy mik történtek a Bl-ben, ráadásul a legerősebb csoportban. Ráadásul most első kalaposként leszünk sorsolva.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 13:41:24
Szerző: bence0330
gránit írta:
2023.06.19. 13:25:50
Peter írta:
2023.06.19. 12:23:06
Ott volt a pótvizsga az EL-ben is.....de "érdekes" nézni, hogy a saját hibáinkból lesz-e szándék tanulni.
Azon túl, hogy igazolni kell, a kispad minősége kardinális kérdés.
Pontosan. Panaszkodunk a sérülések miatt, miközben a pad minősége az egyik legfontosabb kérdés. Sérülésekre nem panaszkodhatunk, mert a pad minőségi feltöltése a klub feladata. Ha megnézzük a védelmet, szörnyű tartalékokat látunk, és a középpályán is csak kilóra vagyunk meg. Megbízható góllövőnek meg ott van az egy szem Lewandowski. A Madrid most kinyitja a pénztárcáját, erősíteni fognak. Bele kell húznunk nekünk is.
Ezzel így egyet is értek, csak a korábbiakkal nem, hogy kipofoztak, meg rettenetesen le vagyunk maradva európától, meg hasonlók. Kikaptunk, de nűanszokon múlt minden, sok esetben a helyzetkihasználáson. BM, BL-döntős Inter, és csúcsformában lévő MU ellen, sérültekkel teletűzdelve is. Ez simán átbillenhetne bármikor, a legfontosabb igazolásunk spanyolország legjobb sportpszichológusa legyen. Ettől még persze, hogy erősíteni kell, főleg a padra és a kp-ra, de messze nem volt tragikus a helyzet már így sem. Ha BM tétnélküli meccset nem számítom, akkor 5 komoly csapat elleni tétmeccs alatt kb a meccsek 60-65%-ában jobbak voltunk játékban, helyzetkidolgozásban, mint az ellen, egyetlen MU félidő volt, ahol tényleg jobbak voltak viszonylag jelentősen.

Inigot amúgy itt nagyon szapulja mindenki, de aki sokat látta: ő ha cserehátvédnek nézem, korrekt? Tehát nem ugyanaz lesz, mintha Garciát kéne betolni?

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 13:32:16
Szerző: Rivaldo11
Ha a Roque-Gündogan-Inigo hármast valahogy bezsákoljuk, elégedett leszek. Persze bőven lenne még faragnivaló a kereten, de jelen helyzetünkben kb ez lehet a max...
Esetleg ha a nyár folyamán rá lehetne sózni valakire az Eric, Ferran duót, az hab lenne a tortán.
Fati is menne nálam, de ha nincs elérhető alternatíva, inkább Ő maradjon.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 13:25:50
Szerző: gránit
Peter írta:
2023.06.19. 12:23:06
Ott volt a pótvizsga az EL-ben is.....de "érdekes" nézni, hogy a saját hibáinkból lesz-e szándék tanulni.
Azon túl, hogy igazolni kell, a kispad minősége kardinális kérdés.
Pontosan. Panaszkodunk a sérülések miatt, miközben a pad minősége az egyik legfontosabb kérdés. Sérülésekre nem panaszkodhatunk, mert a pad minőségi feltöltése a klub feladata. Ha megnézzük a védelmet, szörnyű tartalékokat látunk, és a középpályán is csak kilóra vagyunk meg. Megbízható góllövőnek meg ott van az egy szem Lewandowski. A Madrid most kinyitja a pénztárcáját, erősíteni fognak. Bele kell húznunk nekünk is.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 12:37:32
Szerző: Nagybarcelona
Chino írta:
2023.06.19. 12:07:38

Gündogan visszadobta az arabok ajánlatát, a Mundo szerint az Arsenal lehet még a pakliban.

Most elsősorban Busquets helyét kellene foltozni a kp-n, Gündogan a jelenlegi helyzetben egyedüli érkező lehet oda, Milinkovic-Savic nem hiszem hogy beférne a büdzsébe. Rabiot-nak szerintem nagyon magas lenne a bérigénye. Nem csupán az árat, hanem a fizetést is szem előtt kell tartani. Az eddigi nagy eséllyel érkezők, mint IM, Roque ebben az aspektusban megfelelőek. Guido Rodriguez mondjuk szerintem nem ügyetlen gyerek, legalábbis ahány Betis meccset láttam nem rossz játékos. Nyilván nem egy Kimmich, de ha már választani kellene inkább ő mint Amrabat. Bár utóbbiról már a Bayernnel kapcsolatban is pletykálnak.
Addig szerintem ne is beszéljünk lehetségesen èrkező játèkosok esetleges bèrigènyèről, mèg ha ingyen is èrkeznènek, amíg a prioritás Xavi kedvenceinek az 5. számú kh-nek Alonsonak a regisztrálása, mert a 4 vèdős felállásban bhv-nek nem alkalmas, vagy Robertonak a 6. számú kp-nak a regisztrálása, aki pedig jhv-nek nem alkalmas. Roquera a brazil csodára viszont úgy nèz ki, csak lesz 45 millió. Nem is csodálkozom, hogy Alemany menekült volna.

Mèg szerencse, hogy úgy nèz ki az öreg Florentino mèg Xavinál is nagyobb "troll", mert lenyilatkozta, hogy Joselu èrkezik kölcsönbe, ès kèsz is a Reál átigazolási szezonja. Így mèg pár igazolás, ès ismètelten van esèly a bajnoki, kupa cím elhódítására. A BL-re pedig majd jöhetnek megint a kifogások, mint a sèrültek, magas fű, meg, hogy "egy fontos játèkos nem èrkezett" az átigazolási szezonban, mert nem hagytak rá elkölteni 60 milliót, ès nem is akart jönni. Èn vagyok Tebas legnagyobb kritikusa, de Xavinak ne is engedjenek igazolni, inkább játsszon Nico vagy valamelyik B-s.
Bíztam Laportában ès Alemanyban, hogy meggyőzik, de addig hajtjuk a kis kedvenceket, hogy elviszik lassan az épkézláb, elérhető játèkosokat, mert vagy a poszt egyik legjobbja, vagy egy Busquets klón jöhet A opcióban. De Jong pedig fel sem merül.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 12:23:06
Szerző: Peter
gránit írta:
2023.06.19. 10:57:12
Teljesen mindegy, hol buktak el a meccseink
Ott volt a pótvizsga az EL-ben is.....de "érdekes" nézni, hogy a saját hibáinkból lesz-e szándék tanulni.
Azon túl, hogy igazolni kell, a kispad minősége kardinális kérdés.
Milyen versenyhelyzetet szolgálhat egy Alonso-Eric-Torres-Roberto csomag?
Előbb talán helyet kellene csinálni az új igazolásoknak....
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen csomaggal milyen jövőképet mutatunk azoknak, akiket hívnánk?
A minőséget képviselő játékosok - szerintem - versenyképes környezetet szeretnének maguk körül látni....

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 12:16:12
Szerző: fanbarca
Közben Walker szinte bagóért kerülhet a Bayern München-be. Úgy kellett volna nekünk, mint egy falat kenyér..

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 12:07:38
Szerző: Chino
Nagybarcelona írta:
2023.06.19. 11:30:03
Ide írom, hogy ne dulplázzak az EU. játèkpiac topicban. Múltkor szóba került itt Milinkovic-Savic neve. Állítólag a Juveba tart 30-35 millióèrt, játèkossal csökkentenèk az árat. (Macallister 42 Liverpool)
Rabiot felajánlották nekünk, de nem kell Xavinak ingyen sem.

Közben a hírek szerint A terv Zubimendi 60 -èrt, B Amrabat 30-èrt, C Guido Rodriguez 30-èrt.

Csak engem akaszt ki Xavi állítólagos kívánságlistája? :)

Úgy, hogy közben a "teve ligával" nem tudunk versenyezni, ès úgy nèz ki az arabok viszik a velünk több ève szóba hozott Neves, Ziyech, Koulibaly hármast. + Kantet is, ès Gündogannak is tettek ajánlatot.
Gündogan visszadobta az arabok ajánlatát, a Mundo szerint az Arsenal lehet még a pakliban.

Most elsősorban Busquets helyét kellene foltozni a kp-n, Gündogan a jelenlegi helyzetben egyedüli érkező lehet oda, Milinkovic-Savic nem hiszem hogy beférne a büdzsébe. Rabiot-nak szerintem nagyon magas lenne a bérigénye. Nem csupán az árat, hanem a fizetést is szem előtt kell tartani. Az eddigi nagy eséllyel érkezők, mint IM, Roque ebben az aspektusban megfelelőek. Guido Rodriguez mondjuk szerintem nem ügyetlen gyerek, legalábbis ahány Betis meccset láttam nem rossz játékos. Nyilván nem egy Kimmich, de ha már választani kellene inkább ő mint Amrabat. Bár utóbbiról már a Bayernnel kapcsolatban is pletykálnak.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 11:30:03
Szerző: Nagybarcelona
Ide írom, hogy ne dulplázzak az EU. játèkpiac topicban. Múltkor szóba került itt Milinkovic-Savic neve. Állítólag a Juveba tart 30-35 millióèrt, játèkossal csökkentenèk az árat. (Macallister 42 Liverpool)
Rabiot felajánlották nekünk, de nem kell Xavinak ingyen sem.

Közben a hírek szerint A terv Zubimendi 60 -èrt, B Amrabat 30-èrt, C Guido Rodriguez 30-èrt.

Csak engem akaszt ki Xavi állítólagos kívánságlistája? :)

Úgy, hogy közben a "teve ligával" nem tudunk versenyezni, ès úgy nèz ki az arabok viszik a velünk több ève szóba hozott Neves, Ziyech, Koulibaly hármast. + Kantet is, ès Gündogannak is tettek ajánlatot.

Szerk:
https://player.hu/sport-3/a-barca-busquets-problemaja
🤣 Jól van. Nem csak èn vagyok így egyedül.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 11:27:35
Szerző: Chino
Fernando írta:
2023.06.19. 10:39:20
Az Inter ellen nem elől buktak el a meccseinek, hanem hátul. Rengeteg volt a hiányzó, Pique, EG, Alonso hibák pedig megbosszulták magukat. Az odavagon jogos lett volna a büntető, de azt be is kell még rúgni. Ez olyan mint ha nagyanyamnak toke lett volna, ő lett volna a nagyapam. Sose tudjuk mi lett volna. Már Münchenben is kihozhattunk volna egy erős x-et, az os csak rajtunk múlt, hogy zíccereket rontottunk.

De hogy ne legyen off:
Romano szerint teljes az egyezség Roqueval és a Paranaensessel. Hamarosan bejelentik. A korbeudvarolt Neves meg megy az arabokhoz.
Mondjuk ott Dumfries kezezése mellett ott volt Pedri teljesen szabályos gólja is, a visszavágón pedig az az EG-Piqué duó megpecsételte a sorsunkat. 3 lőtt góllal, a tavalyi szezon kapott gól átlaagát figyelembe véve hozni kellett volna a meccset. Annál is fájóbb, mert egy olyan ágra kerültünk volna, amivel esélyünk lehetett volna akár az elődöntőig/döntőig menni.

Roquere visszatérve, a spanyol médiumok szerint már csak a regisztráción múlik az érkezése, először aa jelenlegi keret játékosait akarják véglegesíteni.
35 millió plusz 10 millió "gólszerzésbónuszért" érkezhet, amit három részletben kell majd kifizetni. Én speciel örülök neki, Lewandowski pont egy olyan játékos aki mögött/mellett sokat tanulhat. Scolari, aki az edzője volt, azt nyilatkozta, hogy egy kifejezetten konzervatív életet élő srác. Ha igazat mondott az már pozitív előjel. Én bízom a srácban lehet, hogy hosszútávra megoldhatja a 9-es kérdést, még ha nem is egy Suarez lesz belőle.

Gündogannal a hírek szerint megszaporodtak az üzenetek és egyre nagyobb esély van az ékezésére. Péntekre jósolnak bizonyos konkrétumokat.

Igazából az eladásokra leszek kíváncsi, azokat hogy sikerül megoldani, mert ez jelenleg az egyik legkardinálisabb kérdés. Amíg ezek nem haladnak addig az érkezők személye sem releváns.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 10:57:12
Szerző: gránit
Fernando írta:
2023.06.19. 10:39:20
Az Inter ellen nem elől buktak el a meccseinek, hanem hátul. Rengeteg volt a hiányzó
Teljesen mindegy, hol buktak el a meccseink, erősíteni kell. Erősebb csapattal meglett volna.

Óriási ellentmondás van abban, hogy ne változtassunk semmin, és hogy hogy mekkora pech a sok sérülés. Pont azért kell erősíteni, hogy a sérülések ne jelentsenek problémát. Idén láthattuk, mennyire fontos egy bő, erős keret.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 10:44:00
Szerző: Chino
Fernando írta:
2023.06.19. 10:39:20
Az Inter ellen nem elől buktak el a meccseinek, hanem hátul. Rengeteg volt a hiányzó, Pique, EG, Alonso hibák pedig megbosszulták magukat. Az odavagon jogos lett volna a büntető, de azt be is kell még rúgni. Ez olyan mint ha nagyanyamnak toke lett volna, ő lett volna a nagyapam. Sose tudjuk mi lett volna. Már Münchenben is kihozhattunk volna egy erős x-et, az os csak rajtunk múlt, hogy zíccereket rontottunk.

De hogy ne legyen off:
Romano szerint teljes az egyezség Roqueval és a Paranaensessel. Hamarosan bejelentik. A korbeudvarolt Neves meg megy az arabokhoz.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 10:39:20
Szerző: Fernando

Elküldve: 2023.06.19. 10:17:48
Szerző: bence0330
Rivaldo11 írta:
2023.06.19. 08:54:00
gránit írta:
2023.06.18. 20:53:14
Á nem, csak kiejtettek minket a csoportkörben. Fati mínusz embernek számított, nem utoljára. Rendes csatárokkal behúzható volt, de hát ahhoz rendes csatárok kellenek. Aztán a második vonalban is kiejtettek minket, a legelső párharcban.
Sok mindent megadok. Azt is, hogy összességében megérdemelte az Inter a továbbjutást. De abból nem engedek hogy a milanoi meccs egy bûdös nagy csalás volt. Aki ezt nem látja be, túlzásba viszi az önkritikát. Az sem jó.
Pontosan ez a véleményem. Lehet mondani, hogy elegek voltunk, vagy nem voltunk elegek, az más téma - hogy pofozva nem voltunk az inter által, az tuti, de még az akkor csúcson lévő United ellen sem, mindkét csapat ellen teli sérültekkel - de hogy az a Dumfries kezezés égbekiáltó hiba volt, az tuti. A visszavágon sem mi voltunk a gyengébb nagybetűs értelemben vett csapat, egyszerűen az EG-Piqué bohózat megye kettőben sem fért volna bele. Ha a 3 top védőnk közül csak az egyik egészséges, szerintem nem esünk ki azzal a játékkal. Azért csak rúgtunk ellenük 3 gólt. Ritka pech, hogy pont mindenki sérült volt, pont akkor.
A BM meccsen meg pont ugyanannyi erővel pofozhattuk volna szét mi a BM-et az első félidőben + kicsit a második második felében, ezt maga Müller is elismerte elég rémült/megkönnyebbólt képet vágva. Ott nem a csapattal, vagy a középpályával volt a gond, mert mi nyertük taktikailag a középpályát, és alakítottuk ki a helyzeteket. Egy égbekiáltó csalás még ott is volt Dembélénél. Sajna pont a gólérzékeny játékosaink kukorékoltak ott be többször is, Lewy, Pedri, azon a meccsen jött ki nagyon, mennyire botrányosan gyengék vagyunk fejben egy BL-meccsen, hagyatéki okokból főleg.

ON:

Igen, Alba szerintem még simán elfért volna itt, odáig megyek, hogy jelenleg talán még jobb, mint Baldé, előre egyértelműen az. Ennek ellenére örülök, hogy a fiatal kezdett inkább, de ekkora fizuval a padon tartani Albát tényleg óriási luxus lett volna. Ezt is köszönjük Bartóéknak.
Alba szerintem még bármelyik topcsapatba beférne szinte, akár kezdőként is. Remélem marad még a kontinensen, és nem is feltétlen egy Valenciában.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 09:57:53
Szerző: Chino
grgly50 írta:
2023.06.19. 08:30:36
Nézve a Nemzetek Ligája meccseket, az jutott eszembe, hogy vagy nagyon gazdagok vagyunk, vagy valamit nagyon nem jól csinálunk.
Jordi Alba. Stabil focija elfér a spanyol válogatotban, a barcábol "kirúgták". Pedig maradni szeretett volna. Helyette talán sikerül kukázni megint valakit, aki vagy-vagy.
Nyílván én csak a fotelból látom, de tőle sokkal gyengébb játékosok vannak a csapatnál stabíl pozícióban. Jó, ő balhátvéd szerepkörben játszott, ahová bekopogtatott Balde. És "nyert". A mai helyzetben talán más felállásban még mindíg tudott volna hozzátenni.
Szerintem nem ő volt a leggyengébb láncszem.
Semmi kirúgásról nem volt szó és a klubnál sem "elégedetlenség", vagy rossz teljesítmény miatt lett elengedve.
A második legnagyobb bérű játékos volt, így is nagyon meg kell húzni a nadrágszíjat, hogy az itt lévők hosszabbítása és az esetleges érkezők fizetése beleférjen a büdzsébe.
Egyszerűen most olyan helyzetben van a klub, hogy ilyen dolgokat muszáj meglépni, a Barto-féle maradványok ezt kikényszerítik. Így is alig tudunk játékosokat regisztrálni, ha marad nem sok erősítésre nyílna lehetőség.
Mondjuk, ha Baldé nem lenne sérült szerintem a válogatottban is padra szorult volna.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 08:54:00
Szerző: Rivaldo11
gránit írta:
2023.06.18. 20:53:14
Á nem, csak kiejtettek minket a csoportkörben. Fati mínusz embernek számított, nem utoljára. Rendes csatárokkal behúzható volt, de hát ahhoz rendes csatárok kellenek. Aztán a második vonalban is kiejtettek minket, a legelső párharcban.
Sok mindent megadok. Azt is, hogy összességében megérdemelte az Inter a továbbjutást. De abból nem engedek hogy a milanoi meccs egy bûdös nagy csalás volt. Aki ezt nem látja be, túlzásba viszi az önkritikát. Az sem jó.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 08:44:05
Szerző: Deluigi
allitolag mennek Busival Messi melle

miert maradt volna? amugy is mindenki a fiatalitas mellett van, ok hadd vezessenek le, megerdemlik

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 08:30:36
Szerző: grgly50
Nézve a Nemzetek Ligája meccseket, az jutott eszembe, hogy vagy nagyon gazdagok vagyunk, vagy valamit nagyon nem jól csinálunk.
Jordi Alba. Stabil focija elfér a spanyol válogatotban, a barcábol "kirúgták". Pedig maradni szeretett volna. Helyette talán sikerül kukázni megint valakit, aki vagy-vagy.
Nyílván én csak a fotelból látom, de tőle sokkal gyengébb játékosok vannak a csapatnál stabíl pozícióban. Jó, ő balhátvéd szerepkörben játszott, ahová bekopogtatott Balde. És "nyert". A mai helyzetben talán más felállásban még mindíg tudott volna hozzátenni.
Szerintem nem ő volt a leggyengébb láncszem.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 03:03:08
Szerző: gránit
Fatira az egyik gólunk kivédését nyugodtan rá lehet verni. Nem az utolsó alkalom volt, hogy az ellenfél második kapusaként meghiúsította egy találatunkat.

A védelem mélységének hiánya pedig éppúgy azt bizonyítja, hogy szükség van erősítésre. Araújo és Christensen beváltak, de a sérülés egyiküknek sem ismeretlen fogalom. Amint kidőlnek, máris nagy problémák adódnak. Nem tudni, hogy a sérülésekkel küszködő Martinez jó megoldás lenne-e, de szükségünk van minőségi tartalékokra ezen a poszton is.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.19. 02:10:52
Szerző: Chino
gránit írta:
2023.06.18. 20:53:14
Á nem, csak kiejtettek minket a csoportkörben. Fati mínusz embernek számított, nem utoljára. Rendes csatárokkal behúzható volt, de hát ahhoz rendes csatárok kellenek. Aztán a második vonalban is kiejtettek minket, a legelső párharcban.
Azt nem a csatárokra kellene ráverni, főleg nem a 25 percet játszó Fatira, inkább a veretes védelmet előszedni EG-vel meg Piquével.
Ha nem sérül le egyszerre Araujo, Koundé és Christensen más lett volna az a meccs.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.18. 21:22:06
Szerző: soadroli
Al-Hilal agree to sign Rúben Neves from Wolves for $60M, per Fabrizio Romano

az szép :lol:

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.18. 20:58:33
Szerző: Troym
Szaúdiak lassan a teljes elmúlt 1 év összes akár csak pletyka szintű jelöltjét elviszi, megkörnyékezik.. Romano szerint Neves 55 millióért megy, tárgyalnak Aubával, Koulibalyval, de még Ziyechel is, plusz van olyan érzésem, hogy végül Gundogan is oda mehet.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.06.18. 20:53:14