Oldal: 140 / 2097

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:45:11
Szerző: gránit
Na, hát van itt optimizmus bőven :D

Én közel sem látom így, nagyon sokszor játszunk elképzelés nélkül, teljesen esetlegesen. Lewy és a védelem azért sokszor megmentett minket ebben a szezonban.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:38:17
Szerző: Chino
gránit írta:
2023.03.08. 11:17:08
Nem is a bajnokságról beszéltem elsősorban, bár ott is vannak nagyon nyögvenyelős meccseink, akkor is, amikor egészségesek. Amúgy lehetnek még ők nagy játékosok, lásd lentebb.
Az Inter ellen sem bekkeltünk, sőt sokkal veszélyesebbek is voltunk mindkét meccsen és a Bayern elleni első meccsen sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt!
Nyögvenyelős meccsei kinek nincsenek? A Realnak kb. duplaannyi mint nekünk. Nemzetközi szinten ők bezzeg blablabla. De megnézném mi folyna a fórumon, ha egy Lipcsétől kikaptunk volna meg Shaktarral X-elünk mint ők. A németek balf...ságának köszönhették az első helyet. Egy Bayern-Inter csoportban azért megnéztem volna őket.

Pedri pedig már bőven nem tehetség. Nem az életkorát kell nézni, hanem a játékát. Az, hogy most 24 vagy 20 évesen játszik ilyen éretten és kiugróan jól teljesen irreleváns. Ugyanúgy megsérülhetett volna idősebben is. Kétszer történt ilyen, nem kiugró, Gavinak másfél év alatt semmi, pedig mindketten rengeteget játszanak.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:17:08
Szerző: gránit
Nem is a bajnokságról beszéltem elsősorban, bár ott is vannak nagyon nyögvenyelős meccseink, akkor is, amikor egészségesek. Amúgy lehetnek még ők nagy játékosok, lásd lentebb.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:15:02
Szerző: Chino
gránit írta:
2023.03.08. 11:01:12
Troym írta:
2023.03.08. 10:53:02

Amúgy meg apróhalnyit nem fontos, hogy a fiatal srácok mit csináltak, vagy nem csináltak a VB-n, attól a Barcának se nem több, se nem kevesebb a helyzete.
Csak sajnos mi is sokszor pont olyan meccseket játszunk, mint a spanyol válogatott. Mert pont ez a csapatrész határozza meg leginkább a játékunkat. Sőt, nem a spanyol válogatottból kell a Barcelonára következtetni, hanem fordítva. Teljesen mindegy, ki a jobbhátvéd, amíg az ellenfél tartja a labdát a térfelünkön, és dominálni tud ellenünk. Mondjuk most legalább tényleg van egy jó védelmünk, ebben mindenképp előreléptünk.
Te úgy beszélsz folyton erről, mintha folyamatosan így játszanánk.
Volt egy precedens, amikor egy szinte B-csapattal játszottunk a mindenkit bevethető Reallal idegenben, ráadásul idegenben, meg fél órát egy másik meccsen emberhátrányban.
Még az OT-on sem ez volt a jellemző, a bajnokságban meg pláne nem domináltak a mi térfelünkön.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:09:55
Szerző: gránit
barcamessi írta:
2023.03.08. 11:05:10

Egyébként meg az én meglátásom szerint egy vérbeli támadó középpályás baromira hiányzik innen
Bingó. Nagyon kellene egy ilyen, de nem tudom, ki, mert másoknál sem nagyon látok manapság ilyet. Persze ezért fizetnek irdatlan pénzekért játékosmegfigyelőket.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:08:54
Szerző: bunga
Ha eladnák Koundet, Ericet, Albat,Robertot, Busit,Kessiét,Torret,Ferrant és Fatit, alighanem senki se csodálkozna, hogy miért pont őket.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:05:10
Szerző: barcamessi
Szerintem is egyértelmű, hogy a középpályára is feltétlenül kellene az erősítés. Bár 1000% hogy nem lesz belőle semmi.
Ügyes gyerek a Pedri is meg a Gavi is, de baromi fiatalok még, normális helyeken ebben az életkorban kezdik el beépíteni egyesével az ilyen ügyes gyerekeket a középpályára, mi meg már 2 éve folyamatosan tőlük várjuk a megváltást minden meccsen. Nekik 1-2 évig rotálva, egymást váltva kellene játszani normális esetben, úgy hogy mellettük van másik 2-3 rutinos ember a pálya közepén. Ehhez képest orrba-szájba nyomatva vannak, nem csoda hogy Pedri egyre többet sérült. Vannak mind a kettőnek kifejezetten jó, néha parádés meccseik, tehát a tehetség megvan bennük, de a jelenlegi helyzetben nem tudnak még kiegyensúlyozottan, minden meccsen jól játszani, így felesleges szerintem csodát várni tőlük. 3-4 év múlva is még baromi fiatalok lesznek mindketten, addigra talán szereznek annyi tapasztalatot és tudnak fejlődni annyit, hogy elmondhassuk, hogy valóban top futballisták, és a nagy meccseken is döntő faktor lesz az ő játékuk.

Egyébként meg az én meglátásom szerint egy vérbeli támadó középpályás baromira hiányzik innen, aki ki tudná szolgálni minőségi labdákkal az elöl lévőket, nem mellesleg eltenne egy szezonban legalább 15 gólt is, és nem jön zavarba hogyha 1-1-ezni kell a támadó harmadban, mert jelenleg ebben baromi gyenge az összes középpályásunk, hogy egy jó csellel létszámfölényt tudjanak kialakítani.
Nyilván semmi esély rá hogy elhozzuk bármelyiket is, de egy De Bruyne, Bernardo Silva típusú játékos hiányzik baromira erről a középpályáról szerintem.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:01:12
Szerző: gránit
Troym írta:
2023.03.08. 10:53:02

Amúgy meg apróhalnyit nem fontos, hogy a fiatal srácok mit csináltak, vagy nem csináltak a VB-n, attól a Barcának se nem több, se nem kevesebb a helyzete.
Csak sajnos mi is sokszor pont olyan meccseket játszunk, mint a spanyol válogatott. Mert pont ez a csapatrész határozza meg leginkább a játékunkat. Sőt, nem a spanyol válogatottból kell a Barcelonára következtetni, hanem fordítva. Teljesen mindegy, ki a jobbhátvéd, amíg az ellenfél tartja a labdát a térfelünkön, és dominálni tud ellenünk. Mondjuk most legalább tényleg van egy jó védelmünk, ebben mindenképp előreléptünk.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 11:00:21
Szerző: Troym
Jelenleg egyetlen "szent tehenet" látok és az Lewy, mert minden meccset végigjátszik, akkor is, ha ő a leggyengébb. Na ez meg tuti nem fog változni, amíg nincs még egy 9-es a keretben.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:55:26
Szerző: bence0330
Troym írta:
2023.03.08. 10:41:27
Voltak hibás döntések is, balszerencse is, sérülések is, de azért nem tartom szerencsés gondolkodásnak, hogy senki nem próbálta őket pótolni korábban.
Jó, ez jogos, csak látszott, hogy nem ez a prioritás, hanem tessék-lássék módon jött 1-1 új arc a hátsó-középső csapatrészekbe, utóbbiba néhány kifejezetten fura, ide nem illő név. Umtiti esete tényleg pech, de azért más klub nem 2 évig reménykedett volna, hátha rendbe jön, főleg, ha már van felesleges pénz egy újabb Neymarra.

Gránit: a fiatalok helyett jelenleg nem nagyon játszhat más, jelen keret szerint muszáj nekik, és ez egy elég rossz helyzet nekik és a csapatnak is. Nyilván ők, főleg a 18 éves Gavi még mindig csak ígéretek, még ha akad is néhány meccs, amikor európai top szintet tolnak.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:53:02
Szerző: Troym
gránit írta:
2023.03.08. 10:39:30
Például Gavi vagy Pedri, akiktől valamiért elájulnak, aztán egy Svájcba, Japánba meg Marokkóba is beletört a bicskájuk. Ilyen ellenfelek ellen is teljesen tanácstalanok és tehetetlenek tudnak lenni. Pedri legalább elkezdett gólokat lövögetni. Különösebb bajom amúgy nincs velük, mert még nagyon fiatalok. Xavi is, Iniesta is 21 évesen kezdtek igazán beépülni, de mindkettő mellett nagyon tapasztalt, dörzsölt középpályások voltak, amíg ők a csúcsra értek. Gavi nálam szigorúan cserepados, és Pedri mellé is kellene valaki. Kérdés, hogy ki. A világbajnokság mindig egy nagy seregszemle, és nem nagyon mutatta magát komoly irányító. Nem csak nálunk hiányposzt.
Továbbra sincs pénz, mégis úgy írsz, mintha százmilliók lennének.
Amúgy meg apróhalnyit nem fontos, hogy a fiatal srácok mit csináltak, vagy nem csináltak a VB-n, attól a Barcának se nem több, se nem kevesebb a helyzete.
Viszont a hozzászólások szerint mindenki szent tehén, aki spanyol. Mondjuk kicsit fura kritika ez egy spanyol bajnokságban szereplő csapatnál.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:49:17
Szerző: gránit
Chino írta:
2023.03.08. 10:43:17
Nem ugyanarról beszélünk.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:43:17
Szerző: Chino
gránit írta:
2023.03.08. 08:13:23

Szent tehenek meg sajnos vannak, voltak. Pénzügyi hátrányról meg fura beszélni, főleg a Premier League tulajdonosi viszonyaival összevetve, amikor egy Premier League-es csapatnak sem voltak olyan elképesztő költségvetései, mint a Real Madridnak meg a Barcelonának. Most néhány évig meg kell húzni a nadrágszíjat, mert a saját dolgunkat nehezítettük meg az elmúlt években, de még így is le tudtunk igazolni egy Lewandowskit. Tavaly például 47%-kal volt nagyobb a bevételünk, mint a Premier League-et vezető Arsenalnak. A szent teheneket sokkal nagyobb problémának látom.
Ez a szent tehenezés egy olyan berögződés, amit sokan képtelenek elengedni. Kikról beszélünk? Piqué. Elment. Jordi Alba egyértelműen cserestátuszba került. Sr semmi vizet nem zavar. Egyedül Busquetset lehetne említeni, de idén szerintem pont miatta nem panaszkodhatunk, de neki is most fog eldőlni a sorsa. Szóval semmi szent tehenezést nem látok. A stabil kezdők között én nem látok olyat, aki érdemtelenül töltené be a státuszát.
Másrészt kell egy Alba például. Vagy menjen el ingyen és igazoljunk Baldé mögé valakit?

Én nagyon sajnálom, hogy Xavi Simons elment, szerintem lehetett volna itt jövője. A tegnapi lapok azt írták, hogy Amrabat még képben van, ő nagyon szeretne jönni, már télen is lemondott volna féléves fizujáról is, csak a Fiorentina nem engedte. Neki is lejáró szerződése lesz, viszont az olaszoknak van egy négyéves opciójuk rá.
Illetve jobb hátvédet keresünk. A Pavard-Meuinier-Dalot trióból lehet valaki befutó. Foythról letettünk mert a Villarreal nagyon sokat kér érte.
Mindhárman lejáró szerződésűek és nem is akarnak hosszabbítani, egyedül az utóbbit győzködik még. Én mondjuk neki örülnék legjobban, Meunier viszont szeretne jönni, már Jordi is beszélt vele, és neki lenne a fizuja is a legalacsonyabb. Vele az a gond, hogy már benne van a korban, illetve most volt egy komoly sérülése.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:41:27
Szerző: Troym
bence0330 írta:
2023.03.08. 10:23:05
Összességében szerintem az a kisebb gond, hogy Xavi hogy és mennyit használja őket, mert egyet ki akart dobni már nyáron, kettőt padra vágott, és csak Busi maradt. Az a fő gond(juk), hogy nem nekik kéne itt lenniük mostanra, hanem valakinek helyettük. Nem a tavalyi meg az idei büdzséből feltétlen, hanem a korábbiakból. Ezzel azért sajna én is egyetértek.
Gondolom, hogy ez probléma sokaknak, de 2 éve van posztján a vezetés, másfél éve Xavi.
Azóta Pique nincs, SR tartalék, Alba szintén, Busi a kezdőcsapat tagja.
Pontosan milyen elvárások voltak / vannak a fejekben a keret átalakítása kapcsán pénz hiányában?

De még az előző vezetést is kicsit védve, holott rühelltem őket.
Busi pótlására hozták Frenkiet.
Alba mögé hozták az akkor legtehetségesebbnek tűnő Firpot. Nem jött be, de 20 éves volt és LaLiga szinten jól nyomta akkor.
Az, hogy Umtiti fizikailag elszállt sérülés miatt volt, előtte simán hozta a kezdőcsapat szintjét.
Semedo is amikor jött az egyik leginkább tehetségesnek tűnő jhv volt.
Utólag könnyen okos valaki, de azt senki nem tudhatta előre, hogy Umtiti karrierje kb véget ért 26 éves korában. Nyilván nincs "ha", de a sérülés ha nem jön, most lenne egy top kategóriás 29 éves kh a keretben.
Voltak hibás döntések is, balszerencse is, sérülések is, de azért nem tartom szerencsés gondolkodásnak, hogy senki nem próbálta őket pótolni korábban.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:39:30
Szerző: gránit
Például Gavi vagy Pedri, akiktől valamiért elájulnak, aztán egy Svájcba, Japánba meg Marokkóba is beletört a bicskájuk. Ilyen ellenfelek ellen is teljesen tanácstalanok és tehetetlenek tudnak lenni. Pedri legalább elkezdett gólokat lövögetni. Különösebb bajom amúgy nincs velük, mert még nagyon fiatalok. Xavi is, Iniesta is 21 évesen kezdtek igazán beépülni, de mindkettő mellett nagyon tapasztalt, dörzsölt középpályások voltak, amíg ők a csúcsra értek. Gavi nálam szigorúan cserepados, és Pedri mellé is kellene valaki. Kérdés, hogy ki. A világbajnokság mindig egy nagy seregszemle, és nem nagyon mutatta magát komoly irányító. Nem csak nálunk hiányposzt.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:38:13
Szerző: NovaProspekt
Szent borjak :D

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:30:51
Szerző: Deluigi
Troym írta:
2023.03.08. 10:06:06
gránit írta:
2023.03.08. 08:13:23
A szent teheneket sokkal nagyobb problémának látom.
Első kérdésem ki a szent tehén?
Granit szerint:

Ez a lényeg. A középpályán gyengék vagyunk, itt ment el a párharc a ManU ellen is. A második félidőben a visszavágón mezőnyben nem voltunk sehol. De úgy látszik, az újgenerációs szent tehenek most ezt a csapatrészt érintik. Amíg ott nincs rend és nem tudjuk kezünkben tartani a meccseket a legmagasabb szinten, teljesen mindegy, ki a jobbhátvéd.

szoval megvannak mar a 18-20 eves szent tehenek is :)

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:23:05
Szerző: bence0330
Én azt tippelném, hogy a katalán magról van szó, és ott sem az a baja senkinek, hogy ha tavaly meg idén még úgyis itt volt, akkor nem kellett Busi ilyen anyagi körülmények közt, mert kellett, az idei négykp-s rendszerben meg kifejezetten. Inkább arról, hogy amikor még két kézzel szórtuk a lóvét, akkor miért fél milliárd eurót adtunk ki 3 támadóra ahelyett, hogy hoztunk volt pótlást, tartalékot az öregedő katalán magunk nyakára-helyére akik lassan átvehették volna a stafétabotot, mostanra már mindenképp. Persze, próbálkozás volt rá ímmel-ámmal, DJ be is jött, de ennyi. És akkor a két tininknek sem kéne most végigjátszania minden 90 percet, Gavi meccsekre eltűnik már így, meg sem közelíti sok meccsen mutatott maximumát, Pedri meg évente belesérül.

Ettől még szerintem is Lewy jelenleg a legnagyobb szent tehén, de TS is két évig olyan volt, mintha kapuban sem állt volna, mint kiderült, végig sérült is volt, és még így is érinthetetlen volt. Csak nekik legalább nagyon magas a plafonjuk még mindig, és lehet várni tőlük a javulást, TS-nél ez be is következett.

Alba mondjuk nálam pont az, akinek a teljesítményén még semmiképp sem múlik a nemzetközi szereplés, tavaly-tavalyelőtt sem múlt.

Összességében szerintem az a kisebb gond, hogy Xavi hogy és mennyit használja őket, mert egyet ki akart dobni már nyáron, kettőt padra vágott, és csak Busi maradt. Az a fő gond(juk), hogy nem nekik kéne itt lenniük mostanra, hanem valakinek helyettük. Nem a tavalyi meg az idei büdzséből feltétlen, hanem a korábbiakból. Ezzel azért sajna én is egyetértek.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 10:06:06
Szerző: Troym
gránit írta:
2023.03.08. 08:13:23
A szent teheneket sokkal nagyobb problémának látom.
Abszolút nem védve őket, nem teljesen értem mi a gond.
Első kérdésem ki a szent tehén? Csak Alba és Busi? Vagy SR? TS is az?
Életkor alapú? Nemzetiség alapú?
Alonso az? Lewy miért nem az, ha 34 éves és minden meccset végigjátszik, gyengébb formában is?
Tegyük fel, hogy mindenki szerint csak a 30+ katalánok a "szent tehenek", akkor most pl mi a probléma velük?
SR többnyire pályára se lép, csak sérülések miatt kapott 2-3 meccset, nyilván nem elég minőségi egy MU ellen, de pályára se lépett volna, ha egészséges mindenki. Ha Gipsz Jakab lenne a 6. számú középpályás, ő is ugyanennyit tudott volna hozzátenni.
Alba is az utolsó 5 meccsből egyszer játszott 67 percet, azt is egy spanyol kiscsapat ellen. Ez nálam a tartalék játékos szerepkör.
Busi még a csapatban van, de látszik, hogy amíg voltak egészséges támadók ősszel egyre többször padon ült.
Vagy maga a létezésük a gond?
Tippre szerintem Busi menni is fog nyáron, amikor ilyen sokáig húzódik egy hosszabbítás, legtöbbször nem is szoktak megállapodni. Amúgy szerintem is mennie kéne, félreértés ne essék, de ha ennyire semmi pénz hozni senkit, akkor meg kell tartani.

Andris írta talán, hogy hiába ingyen igazolható valaki és elhozható, amit sokan kiemeltek, mert 200m bérkeretet kell csökkenteni, így hiába nincs átigazolási díj, fizetésre sem lesz keret. Még így is kérdőjel Araujo, Alonso, Balde, Pena, SR szerződéshosszabbítása regisztrálható-e.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 08:13:23
Szerző: gránit
Szerintem senki nem húzta le az utánpótlást, szükség van arra is, főleg azért, mert leginkább ezek a játékosok adják tovább generációkon át a Barcelona stílusát.

Ez viszont kevés ahhoz, hogy nagy eredményeket érjünk el. Az öt BL-győztes csapatunkból kettő szinte teljesen zsoldoscsapat volt, és a másik három sem jutott volna messzire a sztárigazolások nélkül. Sőt, a Barcelona az első klubok között volt, amely sztárigazolt. Már az '50-es években is játszottak külföldiek a Barcelonában, amikor ez nagyon-nagyon ritka volt még a labdarúgásban. Ez a Barcelona indulójában is benne van, mindegy honnan jövünk, délről vagy északról. Ez a klub filozófiájához ugyanúgy hozzátartozik, mint az utánpótlás.

Szent tehenek meg sajnos vannak, voltak. Pénzügyi hátrányról meg fura beszélni, főleg a Premier League tulajdonosi viszonyaival összevetve, amikor egy Premier League-es csapatnak sem voltak olyan elképesztő költségvetései, mint a Real Madridnak meg a Barcelonának. Most néhány évig meg kell húzni a nadrágszíjat, mert a saját dolgunkat nehezítettük meg az elmúlt években, de még így is le tudtunk igazolni egy Lewandowskit. Tavaly például 47%-kal volt nagyobb a bevételünk, mint a Premier League-et vezető Arsenalnak. A szent teheneket sokkal nagyobb problémának látom.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.08. 07:39:40
Szerző: Gaillard
Nagy badarság lehúzni az utánpótlást, mivel ez a csapat a közelmúlt sikereit, korszakos csapatát onnan építette.
Az elmúlt években is nemzetközi szintű játékosok érkeztek onnan, Fati (sérülései nélkül szerintem hatalmas erősítés lett volna), Gavi, Nico, Balde.
Az, hogy nem folyamatosan érkeznek onnan a beépíthető játékosok, az nem azt jelenti, hogy e téren nem teljesít jobban a nemzetközi vetélytársakhoz képest a csapat, csak itt nagy a kontraszt egy kiugró viszonyítási alap miatt.

Személy szerint engem magyar csapaton kívül kizárólag ez fogott meg egy külföldi csapat esetében, ahol látszott, hogy nem a pénztárcán múltak a nagy sikerek, hanem azok saját elképzelésből, erőből, rendszerből fakadtak.
Persze, később még inkább a pénztárca körül forgott a labdarúgás világa és abban a faktorban már nem volt erős a menedzsment.

Itt nem volt és valószínűleg nem is lesz feneketlen büdzsé a háttérben, már a szervezet "tulajdonlási viszonyai" miatt sem összemérhetőek a PL csapatokkal a helyzete a Barcanak.
Hatalmas bravúr, ha ennek ellenére itt kialakul valami TOP szint a következő években.
Sokszor még az aktuálisan leggazdagabb csapatok sem tudnak hosszú ideje BL címet nyerni, csak abban mérni a sikereket, munkát, egy csapat iránti "vonzalmat", az kb. olyan, mint ha csak a habot értékelni valaki a süteményről.

Azt is tudomásul kell venni, hogy nincs lehetőség folyamatosan a világ legjobb kvalitású játékosait a csapatba tudni, hatalmas a verseny és egyben a financiális versenyhátrány is ezen a téren.
Sokkal nagyobb financiális versenyhátrányba került a nemzetközi csúcs szinten ez a csapat az elmúlt évtizedben a labdarúgás világában történt változások miatt az olajos vagy a PL csapatok viszonylatában és ehhez nemcsak a rossz gazdálkodás szükségeltetett.

A folyamatosan lehúzott, gőgösen szent tehénnek titulált játékosok nélkül ez a csapat az elmúlt években még a nemzetközi kupa szintérre sem tudott volna kilépni, nem hogy versenyben lenni az első helyért a spanyol első osztályban.
Egy több fronton harcban lévő csapat esetében, ahol nagyon korlátozottak az erősítési lehetőségek anyagi és jogi szempontból, sőt a jövő egy részét is zaciba kellett dobni ezért, ott elkélt a segítség.
Busquets, Alba, de még Sergi Roberto teljesítménye is kellett ahhoz, hogy ne legyen nagyobb hátralépés. Tavaly a sokat szidott Busquets volt az egyik legerősebb láncszem, de még a visszavonuló Piqué is sokat tudott segíteni, pedig az előtte lévő évtizedben számos ember forgott meg - néha nem kis pénzért - a csapat körül.
Sajnos sok fiatal nem is bírja a folyamatos csúcsterhelést, akár a karrierjük is rámehet, rámehetett erre, kellenek alternatívák a szezonra.

Ja, amikor már nemcsak a rendelkezésre álló forrás, de még adminisztratív okok miatt igazolni sincs lehetőség, akkor aztán nagyon ábrándozni azon, hogy miért nem a takarító küldik éppen a pályára a gőgösen szent tehénnek titulált vagy éppen az utánpótlásból felhozott játékosok helyett.

Persze, ha valaki be tud tolni évente pár száz millió EUR-t és a versenyfeltételek, szabályok alakítására is hatással bír, az építsen magának nyugodtan csapatot, de előtt "húzzon" egy akkorát, hogy mondjuk a világ úgy megismerje a műhelyét, ahogy az a La Masia esetében történt.

Sokan itt el vannak kényeztetve a múlt által, de hát egyszer fel kell ébredni, igaz a gőgösök még Messit és szerepét is örömmel pocskondiázták, holott még az árnyékában sem állhatnának.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.07. 23:03:45
Szerző: gránit
Pont ezért kell erősítés, mert ha 1-2 ember lesérül, már bajban vagyunk, és jöhet alibi Roberto. Nem elfogadható kifogás, hogy lesérültek emberek. Azért kell hosszú cserepad, hogy ez ne legyen gond. Sérülés mindig lesz. Most meg Lewandowski lesérül, és nincs csatárunk...

Szerintem a BL-csoportkörben is szenvedtünk ezekkel a játékosokkal. Ritkán értek egyet csababarcával, de abban igaza volt a legutóbbi hozzászólásában, hogy mindig mindenki meg van dicsérve, aztán mégis pofoznak minket a BL-ben, EL-ben. Szerintem Gavi és még Pedri sem extra. A világbajnokságon is égtek, mint a rongy. Egy kicsit is erős csapat ellen már szenvedett mind a kettő, alibi tili-toli ment csak a középpályán. De Jong fejlődött önmagához képest, de ő sem elég. Lehet, hogy Pedrivel továbbjutottunk volna, de sérülések mindig lesznek.

Abban biztos vagyok, hogy ha Laporta azt mondja, hogy ott nem lesz erősítés, akkor nem lesz. Szeret nagyot mondani, amit egyébként is el kell osztani. Ha valamit mond, annál csak kevesebb lesz.

A Madrid ellen a védelem azért elég szépen muzsikált. Ebben például igaza van Laportának, hogy rég nem volt ilyen védelmünk. Sokkal jobban helyezkedik, mint pár éve, nem tolják fel annyira a védelmet, ami korábban állandóan gond volt. A Madridnak nagyon megfeküdte a gyomrát, hogy lendületből sem igazán tudtak menni, de igazán közel sem kerültek a kapunkhoz. Korábban is mondtam, hogy Angliából kell védőket hozni.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.07. 22:57:10
Szerző: bence0330
Andris írta:
2023.03.07. 18:53:03
Igazoltunk sztár védőt, sztár szélsőt, sztár csatárt, elköltöttünk rájuk 150+ milliót, meg még 50et a fizetésükre (évente), és mégse lettünk újra európai elit. 0%ban jött be Laportáék számítása. És a csapat sokat javult ennek ellenére, viszont pont hogy nem az igazolások miatt, hanem azért, mert olyan emberek nyújtanak extrát, akik már eleve itt voltak (MAtS, Araujo, Baldé, Pedri, Frenkie, Gavi...). Meg azért, mert a csapatépítéshez idő kell, különösen ha sok a fiatal. Nem pénz, idő.
Egyrészt az a 150 misi kutyafüle több nagy klubhoz képest, egyáltalán nem mondható soknak, szerintem kicsit igazságtalan úgy beállítani, mintha csak úgy öntöttük volna ki a pénzt az ablakon, vagy mintha ez olyan döbbenetes lenne. És egy befektetés nem így működik, ezt pont te szoktad sokszor hangoztatni. Az élet semmilyen területén sem. Idő kell, hogy beérjen. Kupákat jelentett az érintettek érkezése hazai porondon, és versenyképességet a topcsapatok ellen, még egy BM-től is úgy kaptunk ki idegenben, hogy szerintük is mi voltunk a jobbak. Ehhez kellett mindenki, régiek, újak. De ha a nemzetközit le is vonom, akkor is iszonyú sokat jelenthet amit adtak az újak. Sok-sok eurómilliót önmagában is. Lewyék miatt alighanem nagyobbak lettek az eladások, mérhetően többen jöhetnek a meccsekre a nevek és az eredményesség miatt is, gondolom emelkedő szponzori pénzek, stb, szóval sok eleve megtérült ebből direktben. A bajnoki elsőséggel is milliók jönnek, de ami a legfontosabb, hogy ha sikerül, akkor első kalaposak leszünk a BL-ben, és %-osan sokat esik a következő évben a kiesés esélye, több jobb eredményt jelent, újabb eurómilliókat.
Megnézném, hogy Lewy, Raphinha, (Koundé) nélkül hogy állnánk az első helyen - sehogy. Ettől még ez nem úgy működik, hogy veszünk pár játékost, és rögtön beérik az egész. Néha persze ez is összejöhet, de nem jellemző. Ettől még meg kellett lépni mert csupa ifivel újabb teljes betli szezon lett volna. Egy 2-3 kupás meg már nem az.
Ezek a játékosok jövőre is meghatározóak lesznek, ketten meg akár évekig, nem csak kidobruk az ablakon idénre és kész. Ha jövőre leszünk meghatározóak újra európai porondon, akkor is megérte a befektetés. Ha nem, akkor is, mert csak így volt legalább esély rá, a BL meg mindig lutri lesz.
Ettől még nyilván kellett pl Mats 1800%-os formajavulása, meg hogy a tinik is egy évvel idősebbek legyenek - ez jövőre is igaz lesz -, de ez egyszerűen nem lett volna elég önmagában. Még most is csak éppen elegek.

Egy középpályás amúgy nekem is kellene. Egy kreatív, vagy l egalább jól lövő, támadó felfogású mert hátrébb megvagyunk, ha Busi marad, még túl sokan is. De ha Pedri kiesik, végünk. Busi távozásával még Nicoval is elégedett lennék akár, de ettől még egy tkp sztem is kellene, hacsak nem akarjuk pl. Raphinhát átrakni oda, vagy valami ilyesmi.

De csak hogy mást ne mondjak, most megnéztem, egy olyan kis hülyeség, mint a szuperkupa győzelem is kb 3,2 milliót ért az elődöntőhöz képest, és 2-t a döntőhöz képest. CDR-ben is milliós különbségek vannk egy döntő-győzelem meg egy negyeddöntő között, amikhez szintén kellett Lewy, Raphi, Koundé, nem is kicsit. De már magukkal a kupákkal, amiket évek óta nem nyertünk, hogy 0%-ban jött volna be a számításuk...

A kp kérdéshez: én sokra tartom mindkét tininket, de 18 és 20 évesek. Top csapatokban ilyenkor már lassan elkezdenék beépítgetni őket, soha sehol nem lenne két ilyen korú legény a kp gerince, pláne nem úgy túltolva, hogy nem bírják szusszal, Pedri meg egészséggel.

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.07. 22:50:40
Szerző: Andris
gránit írta:
2023.03.07. 22:33:12
Peter írta:
2023.03.07. 22:28:15

továbbra is az a véleményem, hogy középpálya reform nélkül nem vezet út az európai elthez.
Ez a lényeg. A középpályán gyengék vagyunk, itt ment el a párharc a ManU ellen is. A második félidőben a visszavágón mezőnyben nem voltunk sehol. De úgy látszik, az újgenerációs szent tehenek most ezt a csapatrészt érintik. Amíg ott nincs rend és nem tudjuk kezünkben tartani a meccseket a legmagasabb szinten, teljesen mindegy, ki a jobbhátvéd.


Persze hogy itt ment el a MU ellen, mert a negy magas szinten teljesito kozeppalyasunkbol osszesen egy allt rendelkezesre. :D

En tenyleg nem ertem, miert gondolja barki azt, hogy ez a kozeppalya erositest igenyel. A cserepad esetleg, de Pedri es a holland a vilag legjobbjai kozt vannak, kerdes nelkul top10 szerintem. Es azt gondolom, Gavi is oda tart.

Ket dolog van:
Egyreszt szerintem ezek a jatekosok vilagszinvonaluak, es nem tudna senki kiszoritani oket. Nem azert, mert nincsenek hasonloan extrak meg, hanem mert ok tokeletesek Xavi es a Barca szamara. Emellett minden uj erkezo csak egy nagy kerdojel amugy is, akarmilyen jok is mas csapatban.
Masreszt korlatozottak a lehetosegeink, es konkretan a vedelemben es a tamadosorban is van hianyposzt, akkor is mikor mindenki egeszseges. Ez a kozeppalyara egyszeruen csak nem igaz.

De persze lehet ettol eltero velemenyetek, csak kb nulla szazalekban tudom megerteni, hogy mire alapozzatok. Szerintem a jo vedekezesunknek is pont a kozeppalyas munka az elso szamu kulcsa, annak a minosege. Bar a vedelemben is vannak csucsteljesitmenyek, de en pont abban latom a nulla golos teljesitmenyeink kulcsat, hogy sokkal kevesebb kritikus feladathoz jut a vedelem a hatso husz meteres savban, mint korabban. Ahogy leirtam mindket EL meccs utan is, nem a vedelem osszetetele vagy hibai, korabbiakhoz kepesti valtozasai voltak a 2x2 gol elsoszamu oka, hanem h a kezdo kozeppalyasaink hijan se vedekezni nem tudtunk eleg hatekonyan, se megfelelo mennyisegben birtokolni a labdat, iranyitani a meccset. Igy a vedokre tobb feladat harult joval, es lenyegesen hatrebb, melyebben is. Szinte torvenyszeru volt, hogy sokszoros mennyisegu helyzetbol, kozelebb is a kapuhoz, golok szuletnek.

Meg egy dolog: ha mar Laporta se pedzegeti, biztosra vehetitek, hogy nem lesz kezdobe valo kozeppalyas igazolas. Szerintem nem kell, meggyozodesem h Xavi is igy gondolja. A cserepad nem idealis, de a kezdo kozeppalyasaink fixen es stabilan, kerdojelek nelkul megvanak, akkor is ha nehanyatoknak ez nem tetszik (barmiert is).

Re: Barca Igazolások

Elküldve: 2023.03.07. 22:33:12
Szerző: gránit
Peter írta:
2023.03.07. 22:28:15

továbbra is az a véleményem, hogy középpálya reform nélkül nem vezet út az európai elthez.
Ez a lényeg. A középpályán gyengék vagyunk, itt ment el a párharc a ManU ellen is. A második félidőben a visszavágón mezőnyben nem voltunk sehol. De úgy látszik, az újgenerációs szent tehenek most ezt a csapatrészt érintik. Amíg ott nincs rend és nem tudjuk kezünkben tartani a meccseket a legmagasabb szinten, teljesen mindegy, ki a jobbhátvéd.