Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Hasonlóan látom. Nemrég láttam egy 2015-ös kezdőt, ahol az volt a kérdés, a jelenlegi csapatból ki férne be.
Persze, tudom, a tavalyi szezonjukat írtam le, mikor közük nem volt a BL-hez 3 "hiányzóval". Pedig Pep nem rossz edző, és a City nem rossz csapat.
1-2-es állásnál egy értékesített büntetővel szerintem azt a meccset is behúzzuk. Az egy lélektani fordulópont volt, 2-2-es állással szerintem összeroppannak, és bedaráljuk őket is. Ehelyett kockáztatnunk kellett, fel is lazultunk, és a Sevilla becsületére válik, hogy a végén még tudtak újra kontrákat vezetni. Mindent vagy semmit játék volt.
LG: Persze, ez igaz, de a világ minden taktikájával bele lehet futni egy vereségbe. Összesen 1 csapat nem fog kikapni a BL egyenes kieséses rendszerében. Belefuthat valaki full védekező 3-5-2-vel, belefuthat egy Arteta-féle kiegyensúlyozottabb támadójátékkal, egy Pep-Flick-LE féle totális futballal, bármivel. Szerintem tavaly sem ez döntött, hanem az, hogy túl sok sérültünk volt egy eleve kicsit necces kerettel, pont akkor, amikor nem kellett volna, ráadásul pont a szélsőbekkek hiányoztek egy szárnyvédős rendszer ellen, és pont nekik nem volt igazán cseréje, ez egy rossz ütközés volt. Ez idén is megtörténhet, és a PSG se fog BL-t nyerni, ha Mendes-Vitinha-Dembélé-Kvara sérült lesz egy nehezebb meccsen, mindegy, mi a taktika. Pep se, ha kidől Rodri és KDB, meg mondjuk Haaland maga alatt van.
Olyankor lenne szükség a sokat emlegetett B-tervre, ami nincs. Tavaly a nagyobb meccseken is bejött ez a taktika, a Bayern és a Madrid ellen is, mert Martinezzel működött a lescsapda. Ebben a szezonban sajnos nem nagyon.LG írta: ↑2025.10.18. 23:01:51A bajnokságban bele is fér, hogy párszor belefutunk, de a BL-be elég, ha egyszer futunk bele, és lefőtt.gránit írta: ↑2025.10.18. 18:40:10Olyankor beleszaladunk a késbe, néha-néha, olyankor világvégét vizionálunk, ami be is következne, ha nem ilyen szerencsétlenek lennének a mai támadók. De ilyen szerencsétlenek, így ma összességében megéri ez a taktika, még ha néha bele is futunk egy-egy mútkorihoz hasonló verésbe. Sokkal többször segít, mint ahányszor a vesztünket okozza.
A bajnokságban bele is fér, hogy párszor belefutunk, de a BL-be elég, ha egyszer futunk bele, és lefőtt.Saviola írta: ↑2025.10.18. 19:56:30Köv. vasárnap este visszatérünk erre. 🫣gránit írta: ↑2025.10.18. 18:40:10Olyankor beleszaladunk a késbe, néha-néha, olyankor világvégét vizionálunk, ami be is következne, ha nem ilyen szerencsétlenek lennének a mai támadók. De ilyen szerencsétlenek, így ma összességében megéri ez a taktika, még ha néha bele is futunk egy-egy mútkorihoz hasonló verésbe. Sokkal többször segít, mint ahányszor a vesztünket okozza.
Én eddig bármikor eladtam volna, idén viszont nem, szerintem szintet lépett több dologban is, ami nekem nem tetszett benne.Alcantara írta: ↑2025.10.18. 18:25:05Egyetértek veled, szerintem ő jól játszott ma is. 90+ percet rakkol, nem pukkad ki 50-60 perc után, mint sok játékosunk.
Persze többen eladnák a fórumon, mert állítólag semmit nem csinál a pályán.
Rém gyenge meccs volt a mai, minőségi cseréink nincsenek jelenleg és a védekezés is akadozik. Ettől csak jobb lehet, én bízom a csapatban, hogy fel tudunk állni a gödörből. Ez a gól elképesztő érzelmeket váltott ki minden játékosból, szerintem lehet ez egy fordulópont. 1 hét hét múlva okosabb leszek ezzel kapcsolatban.
Bizony. Tavaly is lődözték neki, lőtt is gólokat ezekből, ugyanakkor nagyon sokszor sikerült lesre állítani.csababarca írta: ↑2025.10.18. 20:12:22Azért kicsit konzervatívabb felfogás lehet nem lenne baj a real ellen, mert már látom előre semmi mást nem fognak csinálni, csak lövik majd be a labdákat a védelem mögé a teknőcnek.
Küldött Manzanonak 2* butifarra-t (katalán kolbászt- MD)
Köv. vasárnap este visszatérünk erre. 🫣gránit írta: ↑2025.10.18. 18:40:10Olyankor beleszaladunk a késbe, néha-néha, olyankor világvégét vizionálunk, ami be is következne, ha nem ilyen szerencsétlenek lennének a mai támadók. De ilyen szerencsétlenek, így ma összességében megéri ez a taktika, még ha néha bele is futunk egy-egy mútkorihoz hasonló verésbe. Sokkal többször segít, mint ahányszor a vesztünket okozza.
Például én.
Én még mindig azt gondolom, hogy mindent összevetve, minden játékelemet belevéve bőven a brazil a legnagyobb hiányzó, meg Fermín. Amíg csak Yamal hiányzott, addig fociztunk konkrétan idén a legjobban, kivétel nélkül győztünk is. Amióta Rapha és Fermín hiányzik, nem csak a gólpontok hiányoznak a pályáról, mint ami mondjuk Yamallal is nyilván hiányzik, hanem az egész játékunk összeomlik, nincs letámadás, nincs intenzitás. Meg persze kettejük gólpontszáma is durva, Rapha meg továbbra is európa legjobb helyzetkreálója, ez is hiányzik. Yamalt ma is hiányzónak veszem, mert gyakorlatilag Roony is jobb volt nála, kár volt kezdenie, inkább csak a kivetülése volt a pályán, de ha őt kiveszed, maga a stratégiánk nem szenved (sőt, egy nem top fizikai állapotban lévő Yamalnál a letámadás inkább jobban megy nélküle), "csak" hiányzik egy x faktor a pályáról, ami nyilván fontos, de szerintem teljesen más a szerepe, mint a többi nagy játékosunknak. A másik két nagy hiányzónál (meg ha Pedri az lenne) meg az egész taktika kártyavárként omlik össze, lehet látni, milyen hihetetlen különbség volt intenzitásban már csak Fermín visszatérésével is, hát ha még a másik gőzgép is visszatérhetett volna...ElBartimaeus írta: ↑2025.10.18. 18:18:17Ez megint elég halovány volt, még úgy is, hogy azért jobbak voltunk. Ha nincs Pedri és Yamal, hihetetlen szinteket esik vissza a játékunk, brutális, hogy mennyit számít ez a két ember.
A csapat továbbra is gödörben van, egy Koeman féle dobjuk be Araújot a támadók közé utolsó utáni elkeseredett húzással sikerül pontot mentenünk egy Girona ellen hazai pályán.
Pozitívum nekem Fermín, illetve ebben a Roony gyerekben is lehetne fantázia, ha a társak vissza tudnák adni neki pontosan a labdákat kicsiben. Nem tudtam számolni, mennyi ilyen szép kényszerítőt kezdett el, amiből labdavesztés lett egy rossz visszapassz miatt. Ügyes a srác, jó ütemérzéke van, elég jól vezeti a labdát ahhoz, hogy teret is tudjon nyitni.
Egyetértek veled, szerintem ő jól játszott ma is. 90+ percet rakkol, nem pukkad ki 50-60 perc után, mint sok játékosunk.
Tegnap nyilatkozott Pique a bírókról. Abban teljesen egyetértek, hogy nagyon nem Mind1 a kis ítéletek részrehajlása sem.bence0330 írta: ↑2025.10.18. 18:13:42Hát, Flick elvesztette a fonalat kicsit, voltak hibái megint, és nem nagyon tudta megoldani a hiányzók okozta gondot, de az az Ara csere meg volt annyira nagy, hogy kiegyensúlyozta a hibákat.
Lassan majd visszatér mindenki, Rapha, Yamal, Ferrán, addig túl kell élni minél kevesebb pontvesztéssel, ma ez megtörtént.
Frenkie perdöntő volt megint előrefelé, tavaly ilyet kb sosem láttunk, idén meg már többedszer.
