Oldal: 68 / 409

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.20. 12:21:55
Szerző: csababarca
Varatrix írta:
csababarca írta:Vicces. Meg van erről is az elméletem,hogy miért van ez, hogy a magyarok ebbe is többet látnak, de inkább meghagyom magamnak.
Engem pedig érdekelne, de ha sérti a fórum szabályait, akkor természetesen nem kérem hogy írd le...

Aki beszélgetett már helyi szurkolóval, az tudja hogy máshogy csapódnak le itthon az érzelmek, bennünk sokkal erősebb a gyűlölet a rivális iránt, és így halványabb a szeretet a klub iránt. Legyen szó bármilyen klub szurkolójáról.

nagyjából ez a lényege.
ilyenek vagyunk, én is, nem tagadom.
magyar betegség ez, meg a saját kis "nyomorunkat", életben való bénázásainkat ezzel akarjuk kompenzálni. legalábbis sok esetben ezt látom, hogy az életben sikertelen emberek ezzel próbálják elterelni a saját problémáikról a szót, hogy inkább gyűlölködnek.
engem olyankor húz ez fel, amikor olyan témákon van gyűlölködés, mint pl ez.
mi közünk ehhez? semmi.
játékosoknak szól a sorfal, nem nekünk. esetleg a culéknak, nem a magyar fotelszurkolóknak. ugyanez igaz a másik oldalra is, ott is néha azt érzem, azt hiszik ők irányítják a klubot, ők tudnak mindent, ők az élet nagy igazmondói, ítéletvégrehajtói.

Szerintem Messit, Iniestát,Ter Stegent, stb vagy a másik oldalon Ramost, Marcelot, Kroost, stb tökéletesen hidegen hagyja ez a sorfalazás. Vicces az, hogy ezt is nem a játékosokra, klubra akarják kivetíteni, hanem a szurkolókra. Nem áll a barca sorfalat, akkor a szukrolók hitványak, és kicsinyesek. (és vicaversa)
nem mi álljuk a sorfalat, hanem a játékosok.

ugyanez a gondolatmenet játszódik le sokszor, amikor arról van vita, hogy melyik játékos mennyire jó. Cristiano jobb, akkor mi is jobbak vagyunk.
Piqué néha beszól? szurkolók patkányok.

Mintha a mi magán sikerességünket az határozná meg, hogy Messi hány gólt lő, és hány gólt lő Céer. (vicaversa)
Baromira nincs közünk hozzájuk. És nem lehet ilyen következtetéseket levonni.

Nem lesz attól senki jobb vagy rosszabb, sikeresebb vagy sikertelenebb, boldog vagy boldogtalan ember, hogy a Barcának vagy a Realnak vagy a Bayernek szurkol.
csak mi szurkolók hisszük ezt, hogy ez minket felruház bizonyos tulajdonságokkal, jellemvonásokkal. holott marhára nem.


Mindegy, ez az én véleményem, én is sokszor túlzásokba esek, nyilván, mert ember vagyok, nem tökéletes, így ezek amiket leírtam rám is érvényesek.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.20. 11:58:43
Szerző: Varatrix
csababarca írta:Vicces. Meg van erről is az elméletem,hogy miért van ez, hogy a magyarok ebbe is többet látnak, de inkább meghagyom magamnak.
Engem pedig érdekelne, de ha sérti a fórum szabályait, akkor természetesen nem kérem hogy írd le...

Aki beszélgetett már helyi szurkolóval, az tudja hogy máshogy csapódnak le itthon az érzelmek, bennünk sokkal erősebb a gyűlölet a rivális iránt, és így halványabb a szeretet a klub iránt. Legyen szó bármilyen klub szurkolójáról.

Valahogy nálunk erősebbek a negatív érzelmek, de ez a futball világában megszokott keleten. Ha csak itthon körülnézünk egy átlagos Fradi, vagy Újpest szurkolót jobban meghatároz hogy, mennyire tudja gyűlölni az "ellenséget", mint hogy mennyire szereti, vagy ismeri a saját csapatát.

Én kint mindig zsákutcába futottam amikor efelől puhatolóztam. Például megkérdeztem kinek szurkol az Atleti-Reál BL döntőn,nálunk egyértelmű kit utálunk jobban, náluk szinte megegyezően az volt a válasz hogy nem érdekli, mert kiesett a Barca.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.20. 11:23:42
Szerző: csababarca
Szerintem túl van ez rugózva, úgy látom ez a szurkolóknak fontosabb (főleg a magyaroknak valamiért), hogy tapsikoljon egymásnak a két csapat.
én biztos nem tapsikolnék a realosoknak, és fordítva sem várnám el, és nem is érdekelne, hogy kiállnak e megtapsolni vagy sem.
Aki akar az kiáll és sorfalazik, meg tapsol hozzá, aki nem az meg nem, én nem tudok elítélni senkit se előbbiért se utóbbiért.

Pályán kell beszélni, utána kézfogás, aki érzi magában egyik-másik oldalon a késztetést (legyen szurkoló, vagy játékos), az úgyis gratulál az ellenfélnek.

komolyan, most belenéztem pár külföldi fórumba, szóba se került ez, magyar real-barca fórumokon meg habzó szájjal magyarázzák a bizonyítványt. Mintha bármi közük is lenne ehhez az egész sorfalazáshoz. Vicces. Meg van erről is az elméletem,hogy miért van ez, hogy a magyarok ebbe is többet látnak, de inkább meghagyom magamnak.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.20. 10:33:35
Szerző: Nero.
Szerintem már csak azért se lesz sorfal mert amikor esedékes lenne akkor könnyen lehet hogy egy egymás elleni BL elődöntőre, vagy esetleges döntőre fognak készülni a csapatok. Egyik félnek se tenne jót mentálisan szerintem.

Én azért orulnek neki, a RM meg a madridisták égnének mint a reistag :D

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.20. 09:17:30
Szerző: gamerpapa
Olvasgatom a nemzetközi és spanyol fúrumokat is, és ez csak kicsiny hazánkban ekkora topic. Rohadtul nincs jelentősége egyébként. Az, hogy egy spanyol bajnokin nem állunk sorfalat egy klub vb győztesnek, szerintem természetes. Aki bele akarja látni az ördögöt, vagy épp megint egy indok amiért lehet köpködni a "bárszát", annak egészségére, hagy mondja a magáét. Viszont részünkről aki ezt felveszi, ugyan azon a szinten van. Ne éltessük ezt a fajta 'kultúrát'.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 14:53:06
Szerző: Fecooo
S.Agüero írta:De miért járna sorfal egy Klub-vb után egy bajnokin? Semmi köze a kettőnek egymáshoz. Bajnoki cím után sem állnak sorfalat egy BL-ben, vagy fordítva.
Ez semmi másról nem szól, csak a balettosok egójáról... ha cuncika napokkal a 0-3 előtt nem "elvárja" a sorfalat, szerintem szó nélkül kiálltak volna a mieink... csak miután mr. mindigjóképűvagyok kinyitotta a száját, valószínűleg lealacsonyítónak gondolták a Barcánál és már csak azért sem álltak sorfalat... persze nyilvánvalóan innentől kezdve a Barca volt a köt.ög, hogy nem adják meg a tiszteletet...
Ha viszont a habfehéreknek sorfalat kellene állniuk, mostmár mondják, hogy "ha ők nem, mi se", és ennyivel el van intézve... ok és okozat és hogy az almát a körtével hasonlítják össze, az úgy nem érdekel senkit, mint övrebőnél a barack-féle kézilabda a 3. percben...

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 14:44:37
Szerző: recrea
S.Agüero írta:De miért járna sorfal egy Klub-vb után egy bajnokin? Semmi köze a kettőnek egymáshoz. Bajnoki cím után sem állnak sorfalat egy BL-ben, vagy fordítva.
Azért, mert ez csak Spanyolországban divat, legalábbis máshol én még nem találkoztam vele.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 14:40:41
Szerző: MatyiG
De miért járna sorfal egy Klub-vb után egy bajnokin? Semmi köze a kettőnek egymáshoz. Bajnoki cím után sem állnak sorfalat egy BL-ben, vagy fordítva.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 14:32:16
Szerző: MatsMessi
markionni írta:Igen Stalkyard, most te leirtad szorol-szora ugyanazt amite gondoltam, lehet nem voltam egyertelmu ezek szerint. :D A Szuperkupat meg igen azert irtam, mert voltak akik azzal vedekeztek hogy a Klub-vbn nem is indult a Barcelona. Egyszerubb lenne megbeszelni a csapatoknak egymas kozt, hogy a gesztus csak a bajnoksagnak szol es ezentul ehhez tartsak magukat, mint ez a sok felreertes es ossze-vissza sorfal allitas.

Veb meg... Full normalisan irok ide, te meg jossz egy ide nem illo szemelyeskedessel. Ezert nem jar semmi?
Most ebben mi volt a személyeskedés? Harmadikok vagytok vagy nem? Közel van a Valencia vagy nem? :mrgreen: :mrgreen:

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 14:02:43
Szerző: markionni
Igen Stalkyard, most te leirtad szorol-szora ugyanazt amite gondoltam, lehet nem voltam egyertelmu ezek szerint. :D A Szuperkupat meg igen azert irtam, mert voltak akik azzal vedekeztek hogy a Klub-vbn nem is indult a Barcelona. Egyszerubb lenne megbeszelni a csapatoknak egymas kozt, hogy a gesztus csak a bajnoksagnak szol es ezentul ehhez tartsak magukat, mint ez a sok felreertes es ossze-vissza sorfal allitas.

Veb meg... Full normalisan irok ide, te meg jossz egy ide nem illo szemelyeskedessel. Ezert nem jar semmi?

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 13:38:39
Szerző: visca el barca
markionni írta:...
inkább szurkoljál annak hogy meglegyen a 3. hely a bajnokságban. bravúrral még meg lehet tartani :D

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 13:14:48
Szerző: Stalkyard
Hogy jön ide az Európai Szuperkupa, meg az, hogy ki hol indult? Beszéltem én erről egy szót is? (Nyilván majd azért is sorfalat állunk ha CR a strandon ollózik egy gólt nem? :D )

Tudom, hogy a klub azzal indokolta a sorfal hiányát, hogy a Barca nem játszott a klub VB-n. Én annyit mondok, hogy ez nyilvánvaló bullshit, és hogy egy klub VB-ért egyik csapat sem fog soha sorfalat állni a másiknak, szerintem ti se álltatok volna nekünk, de ez csak az én véleményem. Ahhoz túl mély az ellentét a két klub között, köszönhetően nagyrészt Mourinhonak. (Szóval igen, kedves markionni, jól látod, hogy megváltoztak a dolgok, nagyrészt a volt edzőtök miatt :))

Ahogy elmondtam, hogy abban is biztos vagyok, hogy a bajnoki címért viszont meg igen.

Szerintem elég érthető voltam ezzel.

Azon meg lehet rugózni, hogy a tisztelet kimutatása a cél, és hogy nem számít milyen sorozat, és szigorúan véve igaz is, ettől függetlenül én csak azt mondom, tudjuk mi a helyzet. Mindkét csapat próbál általában minden eszközzel kibújni az alól, hogy a másikat részesítse előnyben, ahogy pl. Perez is előszeretettel tart épp koncerteket a Bernabéuban ahelyett, hogy rendelkezésre bocsájtaná a kupadöntőinkre. A tisztelet kimutatásának sokféle módja van. :)

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 11:11:16
Szerző: markionni
Es nyaron akkor miert nem volt sorfal a Szuperkupaban miutan Europai Szuperkupat nyert a Real ahova BL-gyozelemmel lehet kvalifikalni? Vagy a BL-ben sem vett reszt a Barcelona?
Felesleges ezen vitazni, a hagyomany az hagyomany. Illene minden csapatnak a kupagyoztes ele odaallni ha mar a hagyomany ezt diktalja, es remelem a Real is megteszi ha ugy alakul.
Egyebkent erdekes, hogy ez 10 eve kerdes nem volt, es odaallt a Barcelona. Az meg mas korszak volt az biztos.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 11:08:16
Szerző: brazilfan
markionni írta:
brazilfan írta:A Real-meccsen Varane-nak és Ramosnak is elképesztő hibái voltak, a Girona akár 4-et is rúghatott volna. A Real 33 kapott gólnál tart, ez nagyon sok, pontosan ugyanannyi, mint a könnyen zavarba hozható Bilbao-védelemé.
Ramos nem is jatszott. Latszott is, nem volt vezere a vedelemnek.
Igaz, elcsesztem, Nacho volt. Bocs.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 10:55:58
Szerző: Veidt_madridista
Stalkyard írta: Nyilvánvaló, hogy ezzel fogtok takarózni ha esetleg tényleg odajutnánk hogy lenne sorfal kérdés. Csak azért párhuzamba állítani a bajnoki címért járó sorfalat ami tényleg szinte egy kőbe vésett hagyomány egy klub VB-ért járó sorfallal, amit egyébként a többi csapat is inkább a szokásosnál is nagyobb tiszteletből állt, mintsem mert évtizedekre visszanyúló múltja lenne a gesztusnak, elég meredek. Abban biztos vagyok, hogy fordított esetben mi sorfalat állnánk nektek újból a bajnoki cím miatt, erre bizonyíték, hogy már megtettük egyszer, pont akkor amikor talán a legfájóbb, kilátástalannak tűnő mélyponton voltunk. De egy nevetséges klub VB-ért egyik csapat sem fog a másiknak soha.

Engem nem érdekel különösebben hogy lesz-e sorfal vagy nem, nem vágyom arra hogy a ti játékosaitokat nézzem a laptop háttérképén, vagy betegyem aláírásba. De ha úgy alakul, és nem álltok sorfalat, az csakis titeket fog minősíteni, és a klub VB-s dolog egy hitvány takarózás lesz. :D
Nem érdekel különösebben ez a téma, de inkább az a hitvány, hogy már elöljáróban, ráadásul feltételezésekkel ostorozod a másik csapatot. Lehet, hogy a Barcelona nem szerepelt a klub-vb-n, meg hogy nincs olyan mélyen gyökerező hagyománya ennek (hogy is lehetne, amikor 2000-től létezik a sorozat?), mint a bajnoki címnél, de ez mind csak mellébeszélés és kimagyarázás, itt a tisztelet megadása lenne a lényeg a friss trófeagyőztes irányába. Hidd el, egyik csapatnak sem fűlik hozzá a foga, pont erről szól. A Valenciának nem derogált, ahogy a Villarrealnak és a Real Betisnek sem. Ettől függetlenül természetesen hatalmas szégyen lenne, ha mi sem tennénk meg ezt a következő El Clásicón, már ha úgy alakul a bajnoki arany sorsa.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 10:46:09
Szerző: markionni
brazilfan írta:A Real-meccsen Varane-nak és Ramosnak is elképesztő hibái voltak, a Girona akár 4-et is rúghatott volna. A Real 33 kapott gólnál tart, ez nagyon sok, pontosan ugyanannyi, mint a könnyen zavarba hozható Bilbao-védelemé.
Ramos nem is jatszott. Latszott is, nem volt vezere a vedelemnek.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 10:36:06
Szerző: Stalkyard
ferninho írta: Csak a Klub VB után a Barcának kellett volna sorfalat állnia most, erre nem tették meg, míg a Valencia képes volt rá a Real korábbi Klub VB sikere után.

Emiatt lesz csak kérdés a sorfal téma, semmi más miatt.
Nyilvánvaló, hogy ezzel fogtok takarózni ha esetleg tényleg odajutnánk hogy lenne sorfal kérdés. Csak azért párhuzamba állítani a bajnoki címért járó sorfalat ami tényleg szinte egy kőbe vésett hagyomány egy klub VB-ért járó sorfallal, amit egyébként a többi csapat is inkább a szokásosnál is nagyobb tiszteletből állt, mintsem mert évtizedekre visszanyúló múltja lenne a gesztusnak, elég meredek. Abban biztos vagyok, hogy fordított esetben mi sorfalat állnánk nektek újból a bajnoki cím miatt, erre bizonyíték, hogy már megtettük egyszer, pont akkor amikor talán a legfájóbb, kilátástalannak tűnő mélyponton voltunk. De egy nevetséges klub VB-ért egyik csapat sem fog a másiknak soha.

Engem nem érdekel különösebben hogy lesz-e sorfal vagy nem, nem vágyom arra hogy a ti játékosaitokat nézzem a laptop háttérképén, vagy betegyem aláírásba. De ha úgy alakul, és nem álltok sorfalat, az csakis titeket fog minősíteni, és a klub VB-s dolog egy hitvány takarózás lesz. :D

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 10:29:53
Szerző: Samper
Kirúgták azt az Eusebiot, aki edzőként a mi B csapatunkat is kiejtette a másodosztályból. Valószínűleg nem látja, ha csapata hanyatló ágba kerül és ezért nem is tud beavatkozni a folyamatba.-

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 10:01:44
Szerző: brazilfan
A Real-meccsen Varane-nak és Ramosnak is elképesztő hibái voltak, a Girona akár 4-et is rúghatott volna. A Real 33 kapott gólnál tart, ez nagyon sok, pontosan ugyanannyi, mint a könnyen zavarba hozható Bilbao-védelemé.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 08:50:05
Szerző: Nyiri81
Lehet hogy cr most nagyot megy de ez ugyanúgy 3 pont. Egy szervezettebb csapat nem kap hatot

Egyébként kaptak 3at. Nincs valami rendben ott hátul.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 06:11:53
Szerző: Samper
Ami triplázást illeti. A bajnokság most már kötelező. A Király Kupára oda kell figyelni. A BL-val meg csak meccsenként kell foglalkozni Mindegyiken helyt kell állni. Hogy az mire elég, az függ az ellenfelektől, a játékvezetőktől, a sérülésektől és egyéb véletlenektől.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 05:13:13
Szerző: rikko
Én úgy vagyok ezzel a sorfal kérdéssel, hogy tartsák meg maguknak, uriemberek klubja. Mi meg toljunk egy triplakupás szezont, Messi kapja meg a 6.-at, CR meg legyen gólkirály.

Ennyi... Nagyon remélem, hogy az elődöntőben megkapjuk őket és felcsapunk nekik egy hármast, mint az ősszel.

Feljöttek ez tény, de mi sem lettünk rosszabbak.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.19. 00:41:24
Szerző: ferninho
etooka9 írta:
Grimaldo írta:
markionni írta:Nem hiszem hogy a nyari dolgok utan sorfalat allna a Real ha ugy alakul.
Szerintem elfogadható is lenne ,teljesen normális ,hogy 2 rivális nem áll egymásnak sorfalat és játssza meg magát mennyire örülnek a másik sikerének :)
Pedig 2008-ban mi sorfalat álltunk nekik..
Csak a Klub VB után a Barcának kellett volna sorfalat állnia most, erre nem tették meg, míg a Valencia képes volt rá a Real korábbi Klub VB sikere után.

Emiatt lesz csak kérdés a sorfal téma, semmi más miatt.

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.18. 22:25:59
Szerző: etooka9
Grimaldo írta:
markionni írta:Nem hiszem hogy a nyari dolgok utan sorfalat allna a Real ha ugy alakul.
Szerintem elfogadható is lenne ,teljesen normális ,hogy 2 rivális nem áll egymásnak sorfalat és játssza meg magát mennyire örülnek a másik sikerének :)
Pedig 2008-ban mi sorfalat álltunk nekik..

Re: La Liga - Spanyol Bajnokság & a Válogatott

Elküldve: 2018.03.18. 22:25:32
Szerző: recrea
Grimaldo írta:
markionni írta:Nem hiszem hogy a nyari dolgok utan sorfalat allna a Real ha ugy alakul.
Szerintem elfogadható is lenne ,teljesen normális ,hogy 2 rivális nem áll egymásnak sorfalat és játssza meg magát mennyire örülnek a másik sikerének :)
A sorfal nem az örömről, hanem a tiszteletről meg a gratulációról szól.