Barça vs. Real - El Clásico

Foci a Barçán kívül
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21125
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2011.01.20. 10:40:24

Kalap! Sztem meg akkoriban sokkal jobb volt a bajnokság. A Valencia nem egy erős középcsapat volt, hanem Európai szinten is meghatározó csapat, 2x játszottak BL döntőt 2 éven belül. A Deportivo is komoly csapat volt, a bajnokságban és a BL-ben is szép eredményeik voltak. A Barca magához képest gyenge volt, de igy is komoly csapatnak számított, a Real meg fénykorát élte. A középcsapatok is abszolút jók voltak: Mallorca, Zaragoza, Alaves, Celta, Sociedad-erős keretük volt, és olykor meg tudtak komoly csapatokat szorongatni.

Ma pedig mi van? Évek óta az egyetlen csapat a Barcelona, amely a ligából feltud mutatni vmit a Bl-be. Igaz, h mi viszont elég sokat, de az a többi 19 csapatot nem ment fel. Azt mondod a bajnokság a Barca erőssége miatt látszik ilyen gyengének? Nem, ez a bajnokság valóban ilyen gyenge. A Real Mardid, amelyet az utóbbi években mutatott BL teljesítményük alapján még erős középcsapatnak SEM tudnám nevezni európai szinten is tudott tavaly 96 pontot szerezni a bajnokságban, ez mindent elmond sztem a liga színvonaláról. Villarreal, Sevilla kettősről: Sztem SOSEM voltak igazán komoly csapatok. A Sevillának leseett 2 Uefa kupa, a Villarrealnak meg BL elődöntő, de az igazán nagy áttörés mind2 csapatnál elmaradt. Sztem egy Lyon, egy PSV, egy Porto, akik gyengébb bajnokságokból jöttek többet mutattak náluk az utóbbi években, sőt, a Real Madridnál is.
Igazából azon a véleményem vagyok, h ha ebből a bajnokságból kivennénk a Barcát, akkor gyakorlatilag nem nagyon érne többet egy olasz v. egy francia bajnokságnál. :roll:
Kalap1988
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2638
Csatlakozott: 2007.12.11. 12:29:11
Tartózkodási hely: Magyarország,Pest megye

2011.01.20. 09:49:52

Halfkey írta:
A Valenciát említettem, hogy jó volt, de egy negyediket nem tudsz említeni
A Depor és a Sociedad is jópár évig a táblázat elején voltak, gondot okozva mindenkinek, előbbi bajnoki címet is nyert ugyebár. A Betis és a Mallorca is jó kis csapatok voltak, persze nem olyan jók mint az előbb említettek. De ezek a csapatok bizony több éven keresztül előzgettek minket is, titeket is - szal ez az állításod egyszerűen téves. Hozzátenném, szerintem ez nem értékmérője egy bajnokság gyengeségének vagy erősségének (nemhogy a benne játszókénak) max. a kiegyensúlyozottságnak.
Most is van több csapat. Csak 08-09 óta nem tud kettőnket megelőzni senki, ezt még nem nevezném tendenciának... Előtte a Sevilla vagy a Villareal képes volt erre. Igen, a Deport kifelejtettem, ebben igazad van. Viszont még mindig nem érzem gyengébbnek a mai bajnokságot, bevallom férfiasan, az akkori Barcelonát nem volt meglepetés, ha néha meg tudták verni és előzni..... És a reál annak ellenére, hogy Európa legjobb csapata volt, a bajnokságban nem volt mindig kiegyensúlyozott. Úgy érzem, hogy a mai két nagy ennyiben jobb.
Halfkey
Jugador del Barça
Hozzászólások: 102
Csatlakozott: 2010.07.26. 23:56:08

2011.01.20. 00:51:19

A Valenciát említettem, hogy jó volt, de egy negyediket nem tudsz említeni
A Depor és a Sociedad is jópár évig a táblázat elején voltak, gondot okozva mindenkinek, előbbi bajnoki címet is nyert ugyebár. A Betis és a Mallorca is jó kis csapatok voltak, persze nem olyan jók mint az előbb említettek. De ezek a csapatok bizony több éven keresztül előzgettek minket is, titeket is - szal ez az állításod egyszerűen téves. Hozzátenném, szerintem ez nem értékmérője egy bajnokság gyengeségének vagy erősségének (nemhogy a benne játszókénak) max. a kiegyensúlyozottságnak.
Kalap1988
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2638
Csatlakozott: 2007.12.11. 12:29:11
Tartózkodási hely: Magyarország,Pest megye

2011.01.19. 22:17:07

daffy írta:
Kalap1988 írta: daffy! Nem bántásképp, de ennek a silány focigenerációra való hivatkozásnak van egy mentegetőzés íze... Annyira nem silány szerintem, mint te gondolod.
ebben nem értünk egyet. olyan középcsapatok voltak(bár gyakran harcoltak az első helyekért),mint a valencia. baraja,aimar,canizares,mendieta,kily gonzalez és még lehetne sorolni. ez csak egy példa. az én szememben nem feltétlen a nevek nagysága az értékmérő,de ha megnézed,hogy a világon csak 3 csapat játszik élvezhető focit(rendszeresen),akkor láthatod,hogy nem az igazi. sok a fizikai erőn alapuló taktika,a csapkodás. az én szememben nagyon lapos és silány a meccsek 90%-a. az olasz bajnokság mélypontját éli,a spanyol ligában 2 csapat kiemelkedő,a többinek esélye sincs felnőni és idény végére 15 ponton belülre kerülni. engem ez elszomorít
Azért szerintem a spanyol liga gyengeségében benne van, hogy a Barcelona korszakos csapat, illetve, hogy pénzhiány van... A Valenciát említettem, hogy jó volt, de egy negyediket nem tudsz említeni... Míg mondjuk 2-3 éve spanyolban a Villareal és a Sevilla fénykorát élte, akik manapság csak átalakulóban, de nem lemenőben vannak. A játéknak pedig nincs köze a generációhoz és a kvalitásokhoz. Sajnos most ez az elfogadott eredményes futball, aminek meghonosításában a ti edzőtök vállalt leginkább oroszlánrészt... A silány futballgeneráció alatt pedig szerintem a játékosok tudását értjük. Ebben nem érzek visszaesést. És itt csak a 3 nagy bajnokságról írtunk. Azt nem is említettem, hogy a portugál liga és a francia bejutó csapatai azért 4-5 éve stabilan letesznek valamit az asztalra, míg előtte nem igazán, vagy csak elvétve nem folyamatosan.
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7209
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2011.01.19. 22:08:48

Kalap1988 írta: daffy! Nem bántásképp, de ennek a silány focigenerációra való hivatkozásnak van egy mentegetőzés íze... Annyira nem silány szerintem, mint te gondolod.
ebben nem értünk egyet. olyan középcsapatok voltak(bár gyakran harcoltak az első helyekért),mint a valencia. baraja,aimar,canizares,mendieta,kily gonzalez és még lehetne sorolni. ez csak egy példa. az én szememben nem feltétlen a nevek nagysága az értékmérő,de ha megnézed,hogy a világon csak 3 csapat játszik élvezhető focit(rendszeresen),akkor láthatod,hogy nem az igazi. sok a fizikai erőn alapuló taktika,a csapkodás. az én szememben nagyon lapos és silány a meccsek 90%-a. az olasz bajnokság mélypontját éli,a spanyol ligában 2 csapat kiemelkedő,a többinek esélye sincs felnőni és idény végére 15 ponton belülre kerülni. engem ez elszomorít
Avatar
Lionel85
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7126
Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet

2011.01.19. 21:38:04

Kép
Kép
Kép
Kalap1988
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2638
Csatlakozott: 2007.12.11. 12:29:11
Tartózkodási hely: Magyarország,Pest megye

2011.01.19. 21:19:31

daffy írta:
víscaelbarca!forever írta: Várhídi Peti vagy a Garami Józsi ez egyértelmű :lol: :lol:
a viccet félre téve, én se tudom ki jöhet Mourinho után :roll:
talán ha a 2.Perez-érának vége és egy bölcsebb,megfontoltabb elnök lesz megint a csúcsra kerülhet a Madrid :!: de én kétlem hogy Mourinho megfutamodna szerintem még 1 évig biztos marad :roll:
mourinho nem fog távozni. amíg ilyen silány a focigeneráció,addig a real nehezen juthat a csúcsra(a jó játékosok fele a barcába van)
daffy! Nem bántásképp, de ennek a silány focigenerációra való hivatkozásnak van egy mentegetőzés íze... Annyira nem silány szerintem, mint te gondolod. Egy köztes időszak van, amikor kell mind az angol, mind az olasz focinak 1-2 év, hogy újra felemelkedjen ( az olasznak talán több). A játékosok nem hozzák ki magukból ezekben a most nem túl pozitiv közegekben a maximumot. 2 éve például még az angol foci virágzott és nagyjából ugyanazok a játékosok játszottak benne, mint most.... Nem értékelem annyira alul ezt a generációt, szerintem a te részedről is túlzás. A 2000-es évek elején a Madridban volt a jó játékosok nagy része, akkor nem volt ekkora a probléma.... Hiszen, ha belegondolunk, akkor 2000-ben nyertetek, 2001-ben a mindig veszélyes németek tudtak csak megfogni ( ők sem a kiváló keretük, hanem a német mentalitásuk miatt voltak jók), 2002-ben megint nyertetek. Eközben Angliában a Manchester és az Arsenal, illetve a Liverpool volt veszélyes csapat, de egyikük sem olyan, mint mondjuk 08-09-ben. Egyedül az Arsenal volt erősebb a maihoz képest, de ők sem jelentősen. Akkor még épült náluk a csapat. Manchesterben is épült és változott évről-évre a csapat,de azért otthon erősek voltak. A Liverpoolnak pedig nem volt kiegyensúlyozott a teljesítménye. Ez Anglia, ami messze gyengébb volt, mint 2 éve. Spanyolországban voltatok ti és egy Barcelona, ami nem fénykorát élte, még az Aranylabdás Rivaldo ellenére sem. Illetve volt a Valencia, de ők szerintem csapategységben, nem egyéni képességekben emelkedtek ki. Olaszországban az Inter még nem nagyon volt sehol, a Romában volt egy viszonylag jó generáció, illetve a Milan-Juve kétségtelenül erősebb volt, mint ma. Összességében azt gondolom, hogy az angol foci erősödött, a spanyol szinten maradt, de van egy korszakos csapat a Barcelona személyében, az olasz pedig az egyedüli ami gyengült. Szerintem nem gyengébb a futballgeneráció, csak egyrészről egy nosztalgiát érzek a részedről ( ez természetes, a csapatod sikere csúcsán volt, nyilván sokkal erősebb ellenfeleket győztek le, mint ma vannak...), másrészről ma sok játékos rossz közegben van és nem él úgy a tehetségével ( az angoloknál és az olaszoknál érhető ez tetten, ahol pl a Poolban vagy olasz részről az idei Interben, a Milanban és még a Juve-Roma párosban is sok játékos nem használja ki a tehetségét. Ennél több rejlik bennük) ahogyan kellene. Futballgenerációk közt árnyalatnyi különbségek vannak csak szerintem a törvényszerűségek okán.
Avatar
Mr. Master
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2815
Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
Tartózkodási hely: @home

2011.01.19. 21:02:35

Lionel85 írta:Haragban van Valdanóval, ráadásul nem igazol csatárokat a csapat, mikor az edzőnek szüksége lenne rá. Nem jó a közeg, már a CR-es eset után is megállapításra került. Nincs egység a Madridnál, csoda, ha a bajnokságban eddig tartani tudták a Barçával a lépést és csak most, az Almería ellen botlottak. Érdekes lenne, ha Mourinho menne év végén, mert akkor tényleg reménytelen a Real Madrid, Mourinhónál jobb edző csak egy van, de az katalán. :D
Szerintem van egy edző, akivel sikereket érhetne el a Madrid, az pedig nem más, mint del Bosque. Nagyon remélem, hogy ő többet már nem ül le a real kispadjára. A jó öreg Vicentén kivül pedig, ha társul mindez egy olyan tipusú elnökkel, mint amilyen nálunk volt Laporta, akkor garantált a siker pár év alatt. Ameddig csak szarják a pénzt, játékosra, edzőre, max addig juthatnak, mint minden más hasonló felfogással játszó csapat: Egy, max másfél-két év sikerig. Ha egyszer a zsoldosok nyertek, akko adieu, nincs vissza út a siker felé. Ezért kellenek az elkötelezett játékosok egy-egy csapatba.
Most a végén esik le, hogy mintha hallottam volna egy ilyenről a napokban :)
Egyébként nem kell félni, idén szerintem nem fogjuk elbukni, jövőre, ha marad Mou, és erősödik a keret, akkor baj lehet, de gyébként lassan tovább fog állni ő is, és akkor kezdhetnek mindent előről a blancok. Egyébként nagyon renélem, hogy az Special Five-val nem nyernek semmit. Nem azért mert annyira szivből utálnám a Madridot, hanem mert Mouringyót még annál is jobban.
------------------ pisti.blog.hu --------------------

--------------- napverse.blog.hu -----------------
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 7209
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2011.01.19. 20:55:37

víscaelbarca!forever írta: Várhídi Peti vagy a Garami Józsi ez egyértelmű :lol: :lol:
a viccet félre téve, én se tudom ki jöhet Mourinho után :roll:
talán ha a 2.Perez-érának vége és egy bölcsebb,megfontoltabb elnök lesz megint a csúcsra kerülhet a Madrid :!: de én kétlem hogy Mourinho megfutamodna szerintem még 1 évig biztos marad :roll:
mourinho nem fog távozni. amíg ilyen silány a focigeneráció,addig a real nehezen juthat a csúcsra(a jó játékosok fele a barcába van)
Avatar
Lionel85
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7126
Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet

2011.01.19. 20:53:45

Haragban van Valdanóval, ráadásul nem igazol csatárokat a csapat, mikor az edzőnek szüksége lenne rá. Nem jó a közeg, már a CR-es eset után is megállapításra került. Nincs egység a Madridnál, csoda, ha a bajnokságban eddig tartani tudták a Barçával a lépést és csak most, az Almería ellen botlottak. Érdekes lenne, ha Mourinho menne év végén, mert akkor tényleg reménytelen a Real Madrid, Mourinhónál jobb edző csak egy van, de az katalán. :D
Kép
Kép
Kép
víscaelbarca!forever
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 252
Csatlakozott: 2010.05.23. 19:58:07
Tartózkodási hely: Kecskemét
Kapcsolat:

2011.01.19. 20:43:56

bowlinggolyo írta:
messibingyo írta:Link na ugy nez ki all a bal realeknal
Szerintem ez egy hatalmas kacsa.Nem azért hívták Mourinho-t h a szezon végén meg távozzon,egyébként is kijönne a helyére :?: :?: :roll:

Várhídi Peti vagy a Garami Józsi ez egyértelmű :lol: :lol:
a viccet félre téve, én se tudom ki jöhet Mourinho után :roll:
talán ha a 2.Perez-érának vége és egy bölcsebb,megfontoltabb elnök lesz megint a csúcsra kerülhet a Madrid :!: de én kétlem hogy Mourinho megfutamodna szerintem még 1 évig biztos marad :roll:
messibingyo
Jugador del Barça
Hozzászólások: 223
Csatlakozott: 2010.11.16. 11:56:48

2011.01.19. 20:34:34

Ne használj ilyen hosszú linket!Széthúzza a topicot! Ok bocsánat[/quote]
bingyo
bowlinggolyo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1984
Csatlakozott: 2006.05.10. 11:15:00

2011.01.19. 20:14:44

messibingyo írta:Link na ugy nez ki all a bal realeknal
Szerintem ez egy hatalmas kacsa.Nem azért hívták Mourinho-t h a szezon végén meg távozzon,egyébként is kijönne a helyére :?: :?: :roll:
Visca el Barca!!!
GO Colts GO!!!
messibingyo
Jugador del Barça
Hozzászólások: 223
Csatlakozott: 2010.11.16. 11:56:48

2011.01.19. 20:04:43

Link na ugy nez ki all a bal realeknal




Ne használj ilyen hosszú linket!Széthúzza a topicot!
bingyo
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2011.01.19. 19:04:42

ab1daL írta: Miért is lenne baklövés? Szerintem eléggé rászolgált, hogy a kupában ő véd mindig. Kicsit érdekes húzás lenne, ha bejutnánk a kupa döntőbe, a Madriddal játszanánk, és hirtelen az addig 1 percet sem játszott Valdés kezdene Pinto helyett, csak azért mert a Madriddal játszunk. Pláne ha anyi helyzetük lenne mint volt a Clásicon, még Mino is védhetne...
Ne becsüljük le ennyire a Madridot. Biztosra kell menni ebben az esetben,ezért védjen Valdes,értem hogy benne van,de akkor is.
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
ab1daL
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3473
Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
Tartózkodási hely: Siófok

2011.01.19. 19:02:09

Messithebest írta:Igazatok van,tényleg Pinto védett. De a Real ellen akkor sem védhet Pinto szerintem. Azzal óriási baklövést követnénk el.
Miért is lenne baklövés? Szerintem eléggé rászolgált, hogy a kupában ő véd mindig. Kicsit érdekes húzás lenne, ha bejutnánk a kupa döntőbe, a Madriddal játszanánk, és hirtelen az addig 1 percet sem játszott Valdés kezdene Pinto helyett, csak azért mert a Madriddal játszunk. Pláne ha anyi helyzetük lenne mint volt a Clásicon, még Mino is védhetne...
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”

ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - de Jong, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Guiu, Roque
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2011.01.19. 19:02:04

Messithebest írta:Igazatok van,tényleg Pinto védett. De a Real ellen akkor sem védhet Pinto szerintem. Azzal óriási baklövést követnénk el.
Hú azta mekkora baklövés lenne, akkor csak 5-1 lenne. :D
amúgy is van a szerződésében olyan, h kupameccsen ő véd.
szerk.: Initom megelőzött.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára MatyiG 2011.01.19. 19:02:33-kor.
Avatar
Initom
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2127
Csatlakozott: 2010.06.07. 16:11:17
Tartózkodási hely: Vas(trón)

2011.01.19. 18:59:29

Messithebest írta:Igazatok van,tényleg Pinto védett. De a Real ellen akkor sem védhet Pinto szerintem. Azzal óriási baklövést követnénk el.
benn van a szerződésébe hogy ő véd a kupába :!: :wink:
Abi & Tito
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2011.01.19. 18:58:43

Igazatok van,tényleg Pinto védett. De a Real ellen akkor sem védhet Pinto szerintem. Azzal óriási baklövést követnénk el.
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
gergo9
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2902
Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
Tartózkodási hely: Miskolc

2011.01.19. 18:57:35

Messithebest írta: Köszi, Én Valdesre emlékszek,de mindjárt utána lesek.
Felesleges 1000% hogy Pinto védett.
Pepnek volt is egy olyasmi nyilatkozata hogy ha a cseresor dolgozott a döntőbe jutásért akkor ők is fogják learatni a babérokat vagy vmi hasonló.
Esetleges döntőn a Real ellen is 100% hogy Pinto védene.
Avatar
Tocy
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3677
Csatlakozott: 2008.03.01. 09:45:15

2011.01.19. 18:56:37

Messithebest írta:Ha jól emlékszem a 08-09es szezonban mikor megnyertük a Király-Kupát,a döntőben a Bilbao ellen már Valdes védett,szóval el nem tudnám képzelni,hogy a Real ellen ne ő védjen. Amúgy mikor is lesz a tavaszi(bajnoki) Clasicó?
Pinto volt, és Bojan is kezdett, Pep azt mondta, hogy azok nyerjék meg avagy bukják el a sorozatot, akik eljutottak odáig. Szimpatikus lépés volt :) És hát meg is nyertük :D
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2011.01.19. 18:54:14

LM10 írta:
Messithebest írta:Ha jól emlékszem a 08-09es szezonban mikor megnyertük a Király-Kupát,a döntőben a Bilbao ellen már Valdes védett,szóval el nem tudnám képzelni,hogy a Real ellen ne ő védjen. Amúgy mikor is lesz a tavaszi(bajnoki) Clasicó?
Április 17.-ei hétvége.

Am meg szerintem Pinto védett a döntőben is..
Köszi, Én Valdesre emlékszek,de mindjárt utána lesek.
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
LM10
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4726
Csatlakozott: 2008.12.26. 11:30:58
Tartózkodási hely: Gotham City

2011.01.19. 18:48:18

Messithebest írta:Ha jól emlékszem a 08-09es szezonban mikor megnyertük a Király-Kupát,a döntőben a Bilbao ellen már Valdes védett,szóval el nem tudnám képzelni,hogy a Real ellen ne ő védjen. Amúgy mikor is lesz a tavaszi(bajnoki) Clasicó?
Április 17.-ei hétvége.

Am meg szerintem Pinto védett a döntőben is..
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2011.01.19. 18:48:04

Messithebest írta:Ha jól emlékszem a 08-09es szezonban mikor megnyertük a Király-Kupát,a döntőben a Bilbao ellen már Valdes védett,szóval el nem tudnám képzelni,hogy a Real ellen ne ő védjen. Amúgy mikor is lesz a tavaszi(bajnoki) Clasicó?
Rosszul emlékszel, Pinto védte végig a sorozatot.
.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2011.01.19. 18:47:41

Messithebest írta:Ha jól emlékszem a 08-09es szezonban mikor megnyertük a Király-Kupát,a döntőben a Bilbao ellen már Valdes védett,szóval el nem tudnám képzelni,hogy a Real ellen ne ő védjen. Amúgy mikor is lesz a tavaszi(bajnoki) Clasicó?
Ha jól számoltam 15 hsz-el alattad.
Amúgy árp. 20
Válasz küldése