Barça vs. Real - El Clásico

Foci a Barçán kívül
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2011.01.30. 21:25:29

A 60. perctől láttam a meccset. Ahogy hallottam, előtte is kb 1-2 helyzete volt a Realnak. Nos, amit én láttam, abból megérdemelten nyert az Osasuna. Kísértetiesen emlékeztetett a Hercules elleni meccsünkre szezon elejéről. Elől ötlettelenség, lassúság, pedig annyira nem is állt vissza bunkerba az Osasuna. Kb 5-6 ember védekezett, de ugyanakkor a támadásokat se adták fel. A veszélyesebb csapat egyértelműen a hazai volt. A gól szabályos volt, de kihagyott az Osasuna egy helyzetet, amikor már üres volt a kapu, illetve a meccs végén is kb 2x csak azért tudott a Real tisztázni, mert Aranda és társai már egyszerűen fáradtak voltak, ezért utolérték őket. A Madridnak közben helyzete se volt. Néhány rémes távoli lövés(Ronaldonak sikerült majdnem bedobásra bombáznia), továbbá gyenge beívelések Adebayornak, akit meglepetésemre gyakrabban verte meg fejpárbajban, mint ahányszor nem. A Real összeomlott. Teljesen. Innen úgy gondolom a bajnokságot megnyertük. Egyszerűen azért, mert idegileg a Real ki van készülve, semmiféle taktika nem volt fellelhető a játékukban, mindenki lődözgetett, egyszerűen görcsös volt az egész csapat. Csak elvétve sikerült 3nál több passzuk egymás után. Nem ez volt a Real utolsó pontvesztése. Már a Sevilla ellen a bajnokságban is úgy futkároztak mint a fejetlen tyúkok, a Villarreal ellen csak azért jött össze a dolog, mert a sárgák nem bírták szuflával, az Almeria már bírta, itt meg egyenesen jobb volt az Osasuna(elkerülendő félreértéseket, megismétlem, hogy csak a 60. perctől láttam a meccset.) Mou nagyon nagyot kéne alakítson h fejben helyrerakja ezt a csapatot, kétlem h képes lesz rá. A BL-hez kevesek, a bajnokság szinte elúszott, egyedül a kupa marad. Én őszintén szólva nem bánnám ha nem jutnának a döntőbe. Az az egy maradt neki és biztos teljes erőbedobással küzdeni fognak, hiába vagyunk mi jobbak, egy Clasicon bármi lehet.
Mindamellett élvezet tudni h Perezestől, Kakastól,Ronaldostól,Mourinhostól is simán verjük őket mindenben-mindennel megdobtak minket amivel tudtak és semmit se érnek vele! 8)
A Fifa egy szégyen
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:24:42

Viszont, ha megy megint megnyerjük jövőre a bajnokságot valószínűleg (nem nagyképűsködés!), mert a Madrid idény/edző taktikája szinte sose fog bejönni(jelenlegi helyzeteket tekintve).
Ha egy edző hosszabb ideig maradhatna, jobb csapatot építhetnének...
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7852
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2011.01.30. 21:24:12

pont ez a lényeg ab1dal, van jó kifogás, a Chelsea hanyatlásakor Abrapapa volt a kibúvó ;)
Avatar
espa11
Jugador del Barça
Hozzászólások: 183
Csatlakozott: 2007.06.12. 15:06:05

2011.01.30. 21:24:01

egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
Nekem is úgy tűnik,hogy a szezon végén váltani fog. Vannak problémák az öltözőn belül . Széthúzások,Valdano ügy ,csatárbajok, eredmények.
És Ancelotti visszamenne Italiaba a Chelseaböl..
Ki tudja ??
Avatar
ab1daL
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3473
Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
Tartózkodási hely: Siófok

2011.01.30. 21:22:06

bence-barca írta:
Fecooo írta:egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
„Mindig is szerettem volna újra Angliában dolgozni, és ez hamarabb megvalósulhat, mint azt bárki gondolná. Nagyon fontos számomra, hogy a családommal jól érezzük magunkat ott, ahol éppen élünk. Angliában jól éreztük magunkat, én pedig szeretem az angol futballt" – idézi a Mirror José Mourinhót.

http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/re ... be-2062389
(nso)

Ki tudja...? :roll:
José, a Special One, így megfutamodna? Kétlem, ha mégis a kifogás már megvan... Valdano.
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”

ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - de Jong, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Guiu, Roque
Lionel Kicsi Messi
Capitá del Barça
Hozzászólások: 988
Csatlakozott: 2007.12.28. 12:51:09
Tartózkodási hely: Kaposvár

2011.01.30. 21:21:07

bence-barca írta:
Fecooo írta:egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
„Mindig is szerettem volna újra Angliában dolgozni, és ez hamarabb megvalósulhat, mint azt bárki gondolná. Nagyon fontos számomra, hogy a családommal jól érezzük magunkat ott, ahol éppen élünk. Angliában jól éreztük magunkat, én pedig szeretem az angol futballt" – idézi a Mirror José Mourinhót.

http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/re ... be-2062389
(nso)

Ki tudja...? :roll:
lehet, hogy érzi a vesztét madridba és már előre nyilatkozik:D
Kép
Avatar
Deus
Boixos Nois
Hozzászólások: 10028
Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
Tartózkodási hely: Valhalla

2011.01.30. 21:20:11

Fecooo írta:egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
Meg érdekeseket fog mondani a sajtón. Alig várjuk máááárrr.....
KépKép
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:19:47

Fecooo írta:egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
„Mindig is szerettem volna újra Angliában dolgozni, és ez hamarabb megvalósulhat, mint azt bárki gondolná. Nagyon fontos számomra, hogy a családommal jól érezzük magunkat ott, ahol éppen élünk. Angliában jól éreztük magunkat, én pedig szeretem az angol futballt" – idézi a Mirror José Mourinhót.

http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/re ... be-2062389
(nso)

Ki tudja...? :roll:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bence-barca 2011.01.30. 21:20:19-kor.
Avatar
fanbarca
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2162
Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
Tartózkodási hely: Szatmárnémeti

2011.01.30. 21:19:21

lui1698 írta:A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
Te jó ég! :lol: :lol: :lol: Eszméletlen vagy! =D>
més que un club
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7852
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2011.01.30. 21:17:55

egyre inkább az az érzésem, h JM meg fog futamodni...
Avatar
ab1daL
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3473
Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
Tartózkodási hely: Siófok

2011.01.30. 21:16:07

Lionel85 írta:A Madrid nem fogja feladni, harcolni fog -7-ről is.

Viszont így a kupadöntő még nagyobb bizonyítási vágy lesz nekik megnyerni, így a szokásosnál is nehezebb El Clásicóra lehet majd számítani. Nem lesz könnyű dolgunk!
Egyértelmű.. Pepet tudom idézni; aki azt hiszi, hogy ez a 7 pontos különbség eldöntötte a bajnokságot, az szimplán nem ért a futballhoz. Viszont, a Sevillát még nem írnám le.
(ezzel nem oltani akarok, csak elmondtam, hogy messze nem lefutott a dolog)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára ab1daL 2011.01.30. 21:18:41-kor.
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”

ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - de Jong, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Guiu, Roque
Avatar
Lionel85
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7126
Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet

2011.01.30. 21:13:42

A Madrid nem fogja feladni, harcolni fog -7-ről is.

Viszont így a kupadöntő még nagyobb bizonyítási vágy lesz nekik megnyerni, így a szokásosnál is nehezebb El Clásicóra lehet majd számítani. Nem lesz könnyű dolgunk!
Kép
Kép
Kép
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2011.01.30. 21:12:52

lui1698 írta:A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
Ez az év Hsz-e :D
Ki is teszem mindjárt aláirásba :D
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
Deus
Boixos Nois
Hozzászólások: 10028
Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
Tartózkodási hely: Valhalla

2011.01.30. 21:09:07

fcbarca0827 írta:
Ilúvatar írta:besza-behuuuuuuuuuu o.O

Kikapott real?! :shock: Mennyi lett az állás végül?
Esélytelen, hogy rájöjj magadtól, ugye? :P 1:0-ra nyert az Osasuna. :wink:

jólvanna, csak nem hittem el. Biztosra akartam menni!

FORCA OSA! 8)
KépKép
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2011.01.30. 21:08:26

lui1698 írta:A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
Ez kész, hatalmas vagy. Csatlakozom fcbarca0827 mellé, a "lui szeretünk" fan clubba. :P :D
:wink:
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
ElBartimaeus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2207
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:07:47

Lionel85 írta: Nem láttam a meccset utazás miatt (bár amúgy se nézek Moudrid-meccseket), de az eredménynek felettébb örülök. Kezd helyreállni a világ rendje. Jók a kiscsapatok, az Osasunának pedig kifejezetten kellett ez a három pont.

Krisztián egyébként játszott?
Játszott és elég jól is tolta. A végén mondjuk végleg lezárhatta volna a meccset, ha a hosszúba próbál gurítani, e helyett a rövidre vetődő Albiolba rúgta a labdát. Amúgy üres volt a kapu.

Az egész meccsről meg:

Mocskos, sunyi, sportszerűtlen, durva. Ossasuna én így szeretlek. :D

A Reál sorsa szerintem megpecsételődött. Innen már nagyon nehéz lesz nekik. DE! Bármi megtörténhet.
Avatar
JanPieterzoon
Jugador del Barça
Hozzászólások: 167
Csatlakozott: 2009.02.01. 00:01:49

2011.01.30. 21:05:27

Katalán88 írta:OFF: Pl. Én még nagyon is hiszek a Debrecen bajnoki címében közben 8 ponttal levagyunk maradva...
Azért az teljesen más szerintem, én nem hasonlítanám a Loki helyzetéhez. Ha megnézed a listavezető Videoton 2 vereséggel és 3 döntetlennel áll, és egyáltalán nem annyira domináns a meccsein, mint a Barcelona. Nem emelkedik ki a mezőnyből.

Szerintem akár egy reálisan gondolkodó Madrid drukker is belátja, aki mondjuk megnézett pár Barca meccset, hogy itt finoman szólva sincs túl sok esély, hogy a Barca 3 meccset el fog veszíteni a maradék meccseken.

Persze nem azt mondom, hogy megnyugodhatunk, mert az butaság lenne, de itt tényleg csak akkor lenne baj, ha valami óriási balszerencse sorozat történne.
bence-barca
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5465
Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:05:26

Kép

:lol: :lol: :lol:
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2011.01.30. 21:05:19

Na megvan a 7pont.
Nem mondom, h a bajnokság eldőlt, hiszen alig hagytuk el a bajnokság felét, de ez a 7 pont már megnyugtató előnynek mondható.

Érdekes a Real. Valami megtört a klasszikus után, addig nagyon magabiztosak voltak, nagyon úgy tűnt, h Mourinhonak sikerült valamit változtatnia, de a klasszikus megtörte őket. Igaz, kit nem tört volna meg egy ilyen megalázó vereség.
Ez a hullámvölgy sokba kerülhet a Madridnak, hiszen elmehet a bajnokság, és nem is olyan soká következik a BL, ilyen játékkal pedig simán ki is eshetnek.

Olvastam az ellen oldalt és ott valaki nagyon jól megfogalmazta a Real helyzetét, ennek a Madridnak akkor lesz esélye, ha a mostani Barca korosztály "kiöregszik". Ez kicsit nagyképűen hangzik, de azt hiszem, h van benne igazság.
:wink:
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2011.01.30. 21:04:51

Rewolution5 írta:
fcbarca0827 írta:
Lionel85 írta:Krisztián egyébként játszott?
Játszott, a 2. félidőben, nem is akárhogyan. Magyarul, jól. :D Volt egy bitangnagy helyzete, amit kihagyott, pedig, már gólt kiáltottam, meg egy szánalmas műesése. :lol:

Ezzel a bajnokságot megnyertük. Nem kellenek a hozzászólások, hogy még bármi lehet, blabla... Megynyertük, oszt jónapot. 8)
ez minden szép és jó, de a kupát is mi fogjuk megynyerni remelem!!ez az egy dolog ami nem stimm az alairasodban :wink:
Meg a BL-t is mi nyerjük. :D Ez sem stimmel :D
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
fcbarca0827
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3238
Csatlakozott: 2007.08.30. 14:29:21
Tartózkodási hely: Sülysáp

2011.01.30. 21:04:13

Ilúvatar írta:besza-behuuuuuuuuuu o.O

Kikapott real?! :shock: Mennyi lett az állás végül?
Esélytelen, hogy rájöjj magadtól, ugye? :P 1:0-ra nyert az Osasuna. :wink:
Rewolution5 írta:ez minden szép és jó, de a kupát is mi fogjuk megynyerni remelem!!ez az egy dolog ami nem stimm az alairasodban
Miért, a Chelsea annyira tuti? :D
lui1698 írta:A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
Lui, eddig nem akartam mondani, de szeretlek. :wink: Ez zseniális. :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára fcbarca0827 2011.01.30. 21:05:20-kor.
KowalskymegaVega,Supernem,HollywoodUndead,Fish!
Hiperkarma,VadFruttik,EstiKornél,AWS
30Y,BagossyBrothersCompany,Useme,Elefánt
Avatar
18Barca99
Capitá del Barça
Hozzászólások: 928
Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:04:01

lui1698 írta:A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
xDDD ez nagyon nagy!: D
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
Avatar
18Barca99
Capitá del Barça
Hozzászólások: 928
Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
Tartózkodási hely: Budapest

2011.01.30. 21:03:14

Gyerekek.. Az a röhejes, hogy én a meccs alatt végig kapcsolatba voltam egyik realos barátommal. Szünetbe mondtam neki, hogy ha Osasuna talál egy gólt akkor ott vége. Azt mondja: nem lő gólt Osasuna, majd Cr7 talál egy gólt a végén kitámadnak és 0-2 lett. Meccs végén csak ennyit írtam. Jó éjt, holnap találkozunk :D
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
gergo9
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2902
Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
Tartózkodási hely: Miskolc

2011.01.30. 21:02:43

Zsozé azért remélem a hétközbe megkap az orcájába egy elmebeteg Sevilla-t is akik mondjuk hanyagolják a testfestést és a futból-ra koncentrálnak.
Nem lennék vigasztalhatatlan ha 3napon belül két trófeát veszítenének el.
Avatar
lui1698
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7704
Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...

2011.01.30. 21:02:32

A Fehér Balett Színjátszó Szakkör előadásában a Hattyú halálát láthatták.
Kép
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
Válasz küldése