Barça vs. Real - El Clásico

Foci a Barçán kívül
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6640
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.19. 14:44:39

bence0330 írta:
2024.03.19. 14:22:52
Neymar problematikussága szerintem kicsit túl van tolva, amikor elment, a PSG akár háromszoros BL-győztes is lehetett volna, volt ott sportszakmai perspektíva is, más kérdés, hogy nem jött össze. Rajta nem múlt, ő mindig minden erejét beletette minden lényeges meccsbe. A végefelé látszott, hogy félrecsúszott valami, amikor el is hízott. Addig szerintem inkább volt peche, félig a PSG sikertelenségével, félig meg azzal, hogy a francia védőkhöz képest a spanyolok kiscserkészek, és folyamat úgy mentek rá, hogy széttörhették volna többször is a lábát, le is sérült mindig tavaszra.
A meccsekbe beletette magát, az edzésekbe már annyira nem, úgy pedig nehéz szinten maradni.
Azért nem csak a francia védők miatt tűnt el tavaszra, hanem a riói karnevál meg a tesó szülinapja is rátett, hogy tavaszra eltűnt.

Párizsban én nem igazán láttam sportszakmai projektet, elvitték MBappet meg Neyt 400 misiért, de a City-hez hasonló tudatos építkezésnek alig lehetett a nyomait látni.

Vinicius meg tényleg teljesen más, szerintem vele nem lesz olyan gond, hogy ne edzene, pláne amíg Ancelotti az edző. Ha Carlo lelép, akkor el tudok képzelni nála is egy visszaesést. De ez az idióta viselkedés még visszaüthet, vagy teljesen az agyára megy (amitől nem áll olyan távol most se, de most még az esetek mondjuk felében tud teljesíteni is), vagy egyszer valaki megunja és úgy agyonrúgja, hogy már nem fog rendesen felépülni.
De ha érkezik Mbappe, annak szerintem a brazil fogja meginni a levét.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
NovaProspekt
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1935
Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19

2024.03.19. 14:37:33

Nyilván peches volt Neymar a sérülésekkel, de azért elő kell vegyem a híres tesó-szálat; legyünk őszinték, nehezen lehet elhinni, hogy pont minden évben úgy sikerült neki megsérülnie, hogy ne maradjon le a szülinapi buliról. :D Valami sunyulást azért én érzek ezek mögött. Nem tudom, pontosan hogyan intézhette ezt, de nem kerek valami.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.19. 14:22:52

Neymar problematikussága szerintem kicsit túl van tolva, amikor elment, a PSG akár háromszoros BL-győztes is lehetett volna, volt ott sportszakmai perspektíva is, más kérdés, hogy nem jött össze. Rajta nem múlt, ő mindig minden erejét beletette minden lényeges meccsbe. A végefelé látszott, hogy félrecsúszott valami, amikor el is hízott. Addig szerintem inkább volt peche, félig a PSG sikertelenségével, félig meg azzal, hogy a francia védőkhöz képest a spanyolok kiscserkészek, és folyamat úgy mentek rá, hogy széttörhették volna többször is a lábát, le is sérült mindig tavaszra.

Szerintem Vini nem fog elkallódni. Ő teljesen máshogy tahó, mint Balotelli volt. Ő nem tisztelte a csapattársait, az edzőjét, öntörvényű volt, nem edzett rendesen, stb. Vini abszolút nem ez, hanem egy áldozatszerepét okosan kihasználó (bár ennek lassan a végére érő), ellenfelet agitáló, magát élesebb helyzetekben nem fogó ember, aki amúgy a meccsen megtesz mindent, amit kell, csapattársai, edzője felé nincs semmi, nem fog megfordulni a kapu előtt és befarpofázni a labdát, mert úgy tartja kedve. De a rossz tulajdonságainak a mellékvágánya az a lazaság, ami sajna nagy játékossá is teszi mellette.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.19. 13:52:33

Egyelőre nem látszik a teljesítményén, ez igaz. de eleinte pl. Balotelli is tök jól ment, annak ellenére, hogy egy shrekkkfej volt, aztán mégis sikeresen elásta magát. Hosszútávon szerintem a brazilnál is lesz negatív hatása, ha folyatatódnak a cirkuszai.
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.03.19. 12:54:19

Peter írta:
2024.03.18. 22:46:29
gránit írta:
2024.03.18. 21:47:46
Engem aztán nem érdekel, hogy hisztizik. Egyszerűen nem lő elég gólt. Addig örüljünk, amíg ez így van, mert tavasszal feljavult az őszhöz képest.
Szerintem is legyen ez az ő bajuk vagy éppen annak a csapatnak a baja, amelyikben szerepel.
Nekünk addig még jóbb is, hogy többet hisztizik, mint amennyi gólt szerez.
Hisztizzen csak, csinálja a műsort, mi pedig csendben tegyük el a góljainkat.... :lol:
Pontosan, ez legyen az ő bajuk. Azt sem értem, hogy miért halmozzák a jobblábas csatárokat, ugyanarra a posztra. Már így is problémás, hogy sem Vinicius, sem Rodrygo nem tud ballal lőni, ugyanazon a poszton éreznék jól magukat, a másik lábukkal meg nullák. De hát ez legyen az ő bajuk.

Annak meg nagyban örülni kellene, ha Vinicius teljesítményét lerontaná az, hogy mással is foglalkozik, de én azt hiszem, inkább feledtetni akarjuk, hogy bohócot csinált belőlünk a szuperkupadöntőben, előttünk vannak, és az előttünk levő csapat legeredményesebb góllövője jelenleg. Most nem tartunk ott, hogy a viselkedésével foglalkozzunk, és ehhez csatlakozik még Mbappe... Fel kell kötnünk a gatyát jövőre. A hétvégén meg szerzett két gólt, ennyit értek a bekiabálások a lelátóról... Ha még erőt is tud meríteni ezekből, akkor teljesen kontraproduktívvá válnak a szurkolók próbálkozásai.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.03.19. 10:25:20

LG írta:
2024.03.19. 06:49:42
Neymar utolsó szezonjában: 13 gól a Ligában, 2 a BL-ben
Vinicius ebben a szezonban eddig: 12 gól a Ligában, 3 a BL-ben
Vini 22/23: 10 Liga, 7 BL gól

21/22:
Neymar: 13 gól a Ligában, 0 :!: a BL-en
Vini: 17 Liga, 4 BL gól

Vinicius az utolsó 3 szezonjában hasonló, sőt kicsit jobb számokat hoz (főleg a BL miatt), mint a Neyar a PSG-s és az utolsó barcás szezonjában.
Egyrészről Neymar nem a góllövésben volt kiemelkedő, ráadásul Vinicius sem tudom hány gólnál tartana, ha két olyan gólfosó mellett játszana, mint Suarez és Messi.
A PSG-ben rengeteg sérülés is hátráltatta, de így is lehozott első évében, minden sorozatot figyelembe véve egy 30/28-as átlagot, másodikban 28/23-at, a harmadikban 27/19-et ... És lehet mondani, hogy francia liga stb, de a Bl-ben is szinte minden évében közel 1/1 volt a gólátlaga. Mbappénál is az eszméletlen gólszámíiról beszélünk., ezért sem lehet annyira biztosra menni vele. Nyilván gólerős lesz és házi gólkirály, de hogy mennyivel az azért még nagy kérdés.
Plusz Neymar azért hátán vitte a válogatottat, míg Vinicius legkevésbé, pedig a jelenlegi brazil csapat olyan gyenge, amit régen lehetett látni.

Neymarnak is voltak dolgai, de Viniciusét meg sem közelíti. Az utóbbinak szinte minden meccsen kijárna egy sárga/piros, a balhékért, dumálásért, gólörömökért stb., a bírók pedig asszisztálnak ehhez. Talán félnek, hogy akkor őt vennék elő, mint aki kipécézi a brazilt. Rendszeresen a csapattársainak kell lefogni, és el kellene gondolkodni, hogy miért őt szedik elő a szurkolók, akár a rasszizmusért, akár másért, ráafdásul a csapatban a pályán rajta kívül van még 7-8 fekete játékos. Ha feléjük mennének ezek a provokációk biztosan ők is beleállnánakk, de valamiért a brazil kapja ezeket.
A klub pedig adja alá a lovat, perelgetnek jobbra-balra, ráadásul nem csak a rasszizmus ami miatt folyton sír, szinte bármit mondanak már vergődik, a második félidőre nem is akar kimenni stb.
Neymarnál az ilyeneknek töredékét sem lehetett látni.

Nem tudom, hogy megtanul-e profi sportolóként viselkedni, de komoly kétségeim vannak,. Szerintem a Real is meg fogja ezt unni, nekik sem kell a sorozatos balhé. Jön Mbappé ügyeletes sztárnak, a brazilt meg elszórják jó pénzért a PL-be.
Forca Barca!!!!
ktm
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 450
Csatlakozott: 2012.05.18. 22:59:24

2024.03.19. 08:40:19

Nem lennek meglepodve, ha a Real vezetosegeben kezdenek unni Vini-t, szerintem nem veletlenul vettek meg MBappe-t. Raadasul tipikus "ket dudas egy csardaban" eset allhat fenn naluk. Ezt tetozi meg, hogy egy poszton jatszanak(oke persze a franciat at lehet rakni elol barhova, de kerdes, hogy papiron legnagyobb aszkent ezt mennyire viselne el) En max ket szezont adok nekik, amit egyutt letolnak.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.19. 06:49:42

Neymar utolsó szezonjában: 13 gól a Ligában, 2 a BL-ben
Vinicius ebben a szezonban eddig: 12 gól a Ligában, 3 a BL-ben
Vini 22/23: 10 Liga, 7 BL gól

21/22:
Neymar: 13 gól a Ligában, 0 :!: a BL-en
Vini: 17 Liga, 4 BL gól

Vinicius az utolsó 3 szezonjában hasonló, sőt kicsit jobb számokat hoz (főleg a BL miatt), mint a Neyar a PSG-s és az utolsó barcás szezonjában.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3256
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2024.03.18. 22:46:29

gránit írta:
2024.03.18. 21:47:46
Engem aztán nem érdekel, hogy hisztizik. Egyszerűen nem lő elég gólt. Addig örüljünk, amíg ez így van, mert tavasszal feljavult az őszhöz képest.
Szerintem is legyen ez az ő bajuk vagy éppen annak a csapatnak a baja, amelyikben szerepel.
Nekünk addig még jóbb is, hogy többet hisztizik, mint amennyi gólt szerez.
Hisztizzen csak, csinálja a műsort, mi pedig csendben tegyük el a góljainkat.... :lol:
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.03.18. 21:47:46

Szerintem túl van tolva a viselkedése. Az igazi különbség, ami számít, az a gólokban mérhető. Vinicius eddig meg sem közelíti Neymar gólátlagát. Ez persze változhat, de egyelőre nagyon messze van tőle. Neymart tiszteltem is azért, mert ki akart lépni Messi árnyékából, nem más farvízén akart trófeákat nyerni, és megpróbált ő maga egy nagy csapat legfőbb húzóemberévé válni. A rengeteg sérülés gátolta meg abban, hogy ez sikerüljön neki, a PSG-ben sokáig meg is közelítette a meccsenkénti egy gólt, de a sérülések mindig közbejöttek. Vinicius nagyon messze van ezektől a gólátlagoktól. Engem aztán nem érdekel, hogy hisztizik. Egyszerűen nem lő elég gólt. Addig örüljünk, amíg ez így van, mert tavasszal feljavult az őszhöz képest. Dembelénél fényévekkel jobb, utóbbinak most nézem, 32 meccsen van 1 gólja...
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.18. 21:09:41

Sinya22 írta:
2024.03.18. 19:45:28
Vinicius ezt már sosem fogja kinőni, ennél maximum rosszabb lesz. Főleg mikor Ancelotti is ilyeneket nyilatkozik, értem én, hogy hazudni kell a nyilvánosság előtt, de mivel tavaly is így viselkedett, idénre sem változott, látszólag senki nem beszélt erről vele, tehát maradhat továbbra is az áldozat szerepében. A bírók is sokszor asszisztálnak ehhez, kivételezés van sok ítéletnél.

Skillek alapján lehetne top 5 játékos, de sosem lesz az emiatt. Neymar abban a 2 szezonban simán ott volt a legjobbak között, ő elcseszte azzal, hogy a pénzt választotta.
Szerintem Neymar nem csak azzal cseszte el, (sőt, nem is biztos, hogy az volt a legfőbb probléma) Nála is először (már a Barcában is a vége fele) a pályán jöttek a hisztik, kakaskodások az ellenfélle, odamondogatások, az ellenfél közönségének hergelése, provokatív viselkedés stb. Tehát kicsit hasonló dolgok, mint Vininél, annyi, hogy előbbi a rasszimus kártyát azért nem játszotta ilyen szinten. A PSG elleni visszavágón remek volt, de ha az utolsó barcás szezonjának összteljesítményét nézzük, teljesítményben is visszaesett az előző két szezonhoz, és a viselkedése is megváltozott. Szóval én a madridiak helyében Vini problémáit sem venném félvállról, mert elindulhat ő is a lejtőn.
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3260
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2024.03.18. 19:45:28

Vinicius ezt már sosem fogja kinőni, ennél maximum rosszabb lesz. Főleg mikor Ancelotti is ilyeneket nyilatkozik, értem én, hogy hazudni kell a nyilvánosság előtt, de mivel tavaly is így viselkedett, idénre sem változott, látszólag senki nem beszélt erről vele, tehát maradhat továbbra is az áldozat szerepében. A bírók is sokszor asszisztálnak ehhez, kivételezés van sok ítéletnél.

Skillek alapján lehetne top 5 játékos, de sosem lesz az emiatt. Neymar abban a 2 szezonban simán ott volt a legjobbak között, ő elcseszte azzal, hogy a pénzt választotta.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.18. 18:52:01

Neymarnak két kiemelkedő szezonja volt, 14/15 és 15/16. Abban a két szezonban hozott olyan szintet, ami egyértelműenveri a jelenlegi Viniciust, a többiben nem. A párizsi éveit mondjuk nehéz is összehasonlítani Vini madridi éveivel, de az utolsó barcás évében hasonló számokat hozott, mint Vini mostanában, és a realos fiú mellett azért nincs Messi és Suarez.

Hosszútávon akár túl is szárnyalhatná Vini Neymart, nem úgy értve, hogy eléri a prime Neymar szintjét, hanem úgy, hogy összességében többet kihoz a karrierjéből. Ehhez viszont kellene az is, hogy ne menjen el rossz irányba, hanem csak a focira koncentráljon.

Dembelénél amúgy szerintem nem butább, inkább csak sokkal provokatívabb és irritálóbb. De el kell ismerni, lényegesen többet ki tudott hozni a tehetségéből, mint a francia.
Avatar
NovaProspekt
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1935
Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19

2024.03.18. 17:51:00

MatyiG írta:
2024.03.18. 16:32:41
NovaProspekt írta:
2024.03.18. 15:50:05
Valószínűleg valahol, bizonyos szemszögből igazak is ezek rá, ha el tudott jutni erre a szintre. Viszont a sértődősdit ki kell most már nőnie lassan, különben ugyanúgy megy a levesbe, mint Neymar.
Szerintem szeretne úgy a levesbe menni, mint Ney. :)
Szerintem nem. Jóval több volt Neymar karrierjében attól, ami lett vele végül; 24 éves korában lekerült a futballtérképről. 1 db jó szezonja volt azóta, amikor a Bayernnel döntőzött a csapata.
Chino írta:
2024.03.18. 17:23:54
A játékában és a megnyilvánulásaiban túl sok alázatot nem vélek felfedezni, komolyságot és intelligenciát még kevesebbet. A jelenlegi világfutballban nem sok nála butább focistát tudok mondani. Ha nem is Balotelli-szint, de lassan kezdi megközelíteni.
Az utóbbi 5 meccsén 5 sárga (közte jóindulatú is) és mindegyik balhézásért, dumálásáért, vergődésért.
Hát én Dembélét butának gondoltam, de Vinicius rátesz egy lapáttal, ami már önmagában is elég durva. Meg Dembélé legalább nem produkálta magát ennyit, hogy a fél világ megutálja.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.03.18. 17:23:54

NovaProspekt írta:
2024.03.18. 15:50:05
Valószínűleg valahol, bizonyos szemszögből igazak is ezek rá, ha el tudott jutni erre a szintre. Viszont a sértődősdit ki kell most már nőnie lassan, különben ugyanúgy megy a levesbe, mint Neymar.
A játékában és a megnyilvánulásaiban túl sok alázatot nem vélek felfedezni, komolyságot és intelligenciát még kevesebbet. A jelenlegi világfutballban nem sok nála butább focistát tudok mondani. Ha nem is Balotelli-szint, de lassan kezdi megközelíteni.
Az utóbbi 5 meccsén 5 sárga (közte jóindulatú is) és mindegyik balhézásért, dumálásáért, vergődésért.

Lassan 24 éves, már 5 éve az európai futballban van, nem tudom, hogy varázsütésre meg tud-e változni.
Forca Barca!!!!
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2024.03.18. 16:32:41

NovaProspekt írta:
2024.03.18. 15:50:05
Valószínűleg valahol, bizonyos szemszögből igazak is ezek rá, ha el tudott jutni erre a szintre. Viszont a sértődősdit ki kell most már nőnie lassan, különben ugyanúgy megy a levesbe, mint Neymar.
Szerintem szeretne úgy a levesbe menni, mint Ney. :)
Avatar
NovaProspekt
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1935
Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19

2024.03.18. 15:50:05

Valószínűleg valahol, bizonyos szemszögből igazak is ezek rá, ha el tudott jutni erre a szintre. Viszont a sértődősdit ki kell most már nőnie lassan, különben ugyanúgy megy a levesbe, mint Neymar.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.18. 15:10:41

Chino írta:
2024.03.18. 14:52:55
Komolyan felnevettem Ancelotti nyilatkozatán Viniciusról, amikor a balhéiról kérdezték:

„ Képesnek érzem arra, hogy ezen a területen is látványos fejlődést mutasson Vini, mert egy alázatos, komoly és intelligens srác!”

:lol: :lol: :lol:

Kb. ez a három jelző, amit sosem mondanék a brazilra
Okés, de Carlo az egyik legdiplomatikusabb edző, ráadásul azt amúgy sem mondhatta, hogy egy buta, rossz ripacs, de amíg a pályán teljesít elviseljük.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2024.03.18. 14:52:55

Komolyan felnevettem Ancelotti nyilatkozatán Viniciusról, amikor a balhéiról kérdezték:

„ Képesnek érzem arra, hogy ezen a területen is látványos fejlődést mutasson Vini, mert egy alázatos, komoly és intelligens srác!”

:lol: :lol: :lol:

Kb. ez a három jelző, amit sosem mondanék a brazilra
Forca Barca!!!!
superman
Jugador del Barça
Hozzászólások: 123
Csatlakozott: 2023.02.24. 17:08:04

2024.03.06. 13:37:22

LG írta:
2024.03.06. 13:32:35
superman írta:
2024.03.06. 13:20:07
Judás 2 meccset kapott, ami jelen esetben 1 hónap kihagyás. Kérdés, hogy kiesik a ritmusból, és gyengén jön vissza, vagy kipiheni magát, és megnyeri nekik a BL-t. :lol:
Ma még játszik, 1 hét pedig pihenő mindenkinek, szóval szerintem nem olyan vészes. A ligában mondjuk így is hiányozhat nekik, nincsenek nagy formában mostanság.
Igen, ma játszik a BL-ben, utána kimarad a Celta Vigo (o) és az Osasuna (i) elleni bajnoki, és legközelebb 31.-n játszhat a Bilbao ellen. 25 nap off. Hát nem tudom, nem egyértelmű számomra, hogy nem jól jönnek ki ebből. Majd kiderül.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.06. 13:32:35

superman írta:
2024.03.06. 13:20:07
Judás 2 meccset kapott, ami jelen esetben 1 hónap kihagyás. Kérdés, hogy kiesik a ritmusból, és gyengén jön vissza, vagy kipiheni magát, és megnyeri nekik a BL-t. :lol:
Ma még játszik, 1 hét pedig pihenő mindenkinek, szóval szerintem nem olyan vészes. A ligában mondjuk így is hiányozhat nekik, nincsenek nagy formában mostanság.
superman
Jugador del Barça
Hozzászólások: 123
Csatlakozott: 2023.02.24. 17:08:04

2024.03.06. 13:20:07

Judás 2 meccset kapott, ami jelen esetben 1 hónap kihagyás. Kérdés, hogy kiesik a ritmusból, és gyengén jön vissza, vagy kipiheni magát, és megnyeri nekik a BL-t. :lol:
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2438
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.03.05. 16:14:38

Ebből a szempontból engem nem is érdekel, hogy mi lett az eredmény. Szörnyű, hogy a játékvezetők elnézik a pofátlanabbnál pofátlanabb időhúzásokat.
LG írta:
2024.03.05. 14:15:54
A bíró elmeszélese teljesen jogos, ő maga is elismerte, hogy hibázott, ezzel szerintem le is zárhatjuk a másik topicban néhány napja történt vitát. Hozzáteszem, ha minket loptak volna meg így, biztos vagyok benne, hogy itt néhány ember véleménye is 180 fokban térne el a mostanitól.
Az biztos. Akkor minden arról szólna, hogy a Real Madriddal akarják megnyeretni a bajnokságot stb.

A bíró alkalmatlanságáról még annyit, hogy az első félidőt is akció közben fújta le, akkor a Valenciával tolt ki. Majd a második félidőben ugyanezt megcsinálta a másik féllel. Tehát ahelyett, hogy normálisan vezette volna a meccset, fújkált össze-vissza. A fetrengéseket viszont valamért nem akarta félbeszakítani. Gaya fetrengése volt a legviccesebb, a hátát lökték meg, és a nyakát meg a tarkóját "fájlalta". A bírók meg hagyják, hogy a meccsek színházi előadásba torkolljanak.
Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1033
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2024.03.05. 15:08:52

A Madrid nem emiatt nem nyert, hanem mert rosszul játszott. És amilyen góllal egyenlítettek, azt nem mindegyik csapatnak adták volna meg.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.03.05. 14:15:54

A bíró elmeszélese teljesen jogos, ő maga is elismerte, hogy hibázott, ezzel szerintem le is zárhatjuk a másik topicban néhány napja történt vitát. Hozzáteszem, ha minket loptak volna meg így, biztos vagyok benne, hogy itt néhány ember véleménye is 180 fokban térne el a mostanitól. Vagy Xavi milyen ámokfutást csinált volna a médiában?! Carlo szerintem a körülményekhez képest nagyon higgadtan kezelte az esetet.
Válasz küldése