Koeman: „Laporta tanult valamit, a korábbiakhoz képest most már megvédi az edzőjét”

Ronald Koeman volt a főszereplője a most nyáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Koeman-kupának. A július 18-án és 19-én a Sant Esteve Sesrovires-i Club de Golf Barcelonában megrendezendő torna bemutatóján a holland válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya és a Barça korábbi edzője a PSG elleni győzelem után áttekintette a Barça jelenlegi helyzetét…

Gündogan és Lewandowski tapasztalata Párizsban is sokat adott

Ilkay Gündogan idei szezonja igazat ad mindazoknak, akik a 33 éves kora ellenére piaci lehetőséget láttak a szerződtetésében, amikor a Manchester Citynél lejárt a szerződése. Párizsban a lehető legtöbbet hozta ki a labdaérintéséből, és a szezon során már a 11. asszisztját adta (ezúttal Christensennek), ami egész pályafutása során a legjobb…

Raphinha: „Ez volt-e a legjobb meccsem idáig? A legjobb még hátravan”

Kétségtelenül Raphinha volt a Barça legmeghatározóbb játékosa a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén aratott győzelem során, köszönhetően a két góljának, amelyek döntő fontosságúak lehetnek a katalánok számára az elődöntőbe vezető úton. A Parc des Princes-ben mutatott pazar teljesítményének eredményeként Raphinhát a mérkőzés legjobbjának kiáltották ki, aki nagyon boldog…

Xavi: „A védekezésben mutatott teljesítményünk jelentette a különbséget”

A Parc des Princes-ben aratott 2-3-as győzelem után Xavi Hernández beszélt a jövőjéről, Cubarsiról, a Montjuïcban kedden megrendezésre kerülő visszavágóról és a múltban Európában átélt kudarcokról is, amelyeket remél, hogy elfelejthetnek. Egy biztos: most tettek egy lépést afelé, hogy ez valóban így legyen. A csapat végig egyensúlyban volt "Igen, szerintem…

Pedri: „Korábban ha gólt lőttek ellenünk, nagyon gyorsan szétestünk, ma nem így volt”

Pedri elmondta, hogy "nagyon boldog", hogy visszatérhetett a pályára a Paris Saint-Germain elleni szerdai 2-3-as győzelem alkalmával a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ugyanakkor reméli, hogy Xavi Hernández a következő szezonban is az edzője marad: "Mindig is azt mondtuk, hogy a végsőkig kiállunk Xavi mellett amíg velünk van, és, reméljük,…

Luis Enrique: „A meccs akkor vált nehézzé, amikor vezetést szereztek, mi pedig tétováztunk”

Luis Enrique, a Paris Saint-Germain edzője a sajtónak nyilatkozott, miután csapata 2-3-as vereséget szenvedett a Barcelonától a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az 53 éves szakember elmondta, hogy nem beszél játékosai egyéni teljesítményéről, amikor Mbappéról kérdezték, és hogy azért mennek Barcelonába, hogy nyerjenek egy olyan meccsen, amelyet "döntőnek" tekint. Hogyan…

A Barça ismét megmutatta, hogy számolni kell vele Európában: PSG – Barça 2-3

A taktikai fegyelmezettség és az Európában már túl sok éve oly gyakran hiányzó egységesség jegyében győzte le a Barcelona a PSG-t a BL negyeddöntőjének első felvonásán és egygólos előnyről várhatja majd a jövő keddi visszavágót, miután a Parc des Princesben 2-3 arányban nyerni tudott. Xavi és Luis Enrique első ízben…

A francia és a spanyol bajnoki címvédő párharca: PSG – Barça előzetes

Az FC Barcelona a Paris Saint-Germain otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágóján. A párizsiak november eleje és 27 meccs óta nem kaptak ki, de a gránátvörös-kékek formájára sem lehet panasz, az ő veretlenségi sorozatuk január végén kezdődőtt és már 11 mérkőzésből áll. Christensen, De Jong, illetve Pedri minden…

PSG – Barça a Paulaner Sörházban

A Barcelona nagyon hosszú utat járt be addig, amíg újra Európa legjobb 8 csapata között játszhat. De négy év után ismét játszhat BL-elődöntőért, és a PSG ellen bár nagyon nehéz dolga lesz, esélytelen nem lesz. Szurkoljunk együtt a győzelemért, egyben a továbbjutásért is! Nézd a PSG elleni negyeddöntőket a megszokott…

Xavi: „Jelenleg a szezon legjobb pillanatait éljük”

Xavi Hernández a PSG elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy nagyon intenzíven játszó ellenfélre számít. Esélyesebbnek tartja a franciákat, és kiemelte, hogy a világ egyik legjobb edzője irányítja őket Luis Enrique személyében. A spanyol mesterrel elmondása szerint remek kapcsolatot ápol, akinek sokat segített játékosként, utolsó szezonjában a Barcelonánál. Ousmane…

Koundé: „Pau, Lamine és Fermín remek példát mutatnak a La Masia játékosainak”

Az FC Barcelona szerdán a szezon egyik legfontosabb mérkőzését fogja játszani a francia PSG ellen, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán. A találkozó előtt Jules Koundé állt a sajtó rendelkezésére. A francia játékost kérdezték válogatottbeli csapattársairól, Kylian Mbappéről, és Ousmane Dembéléről is. Koundét arról is faggatták, hogy középen, vagy a…

Luis Enrique: „Az én csapatom jobban képviseli a Barça stílusát, mint Xavié, ezt számok bizonyítják”

A PSG vezetőedzője, Luis Enrique a szerda esti, Barcelona elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első felvonása előtt elmondta, hogy egy nagyon izgalmas párharcra számít, amely során kulcsfontosságú lesz, hogy melyik csapat tudja majd jobban ráerőltetni a játékát a másikra, valamint, hogy melyik együttes lesz a hatékonyabb. Luis Enrique először néz szembe…

Frenkie de Jong és Pedri is az orvosi engedélyre várva utazott a csapattal Párizsba

A Barcelona három visszatérő játékost nevezett a keretébe PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésére. Közülük kettőnek, Frenkie de Jongnak és Andreas Christensennek jó esélyei vannak a kezdőcsapatba való bekerülésre, míg Pedri játéka igen valószínűtlennek tűnik. Tény, hogy Frenkie és Pedri is orvosi engedély nélkül utazott Párizsba, de úgy tűnik, hogy…

Visszatekintés: A triplázós szezon közepén Enrique állása veszélyben volt

Az FC Barcelona ellenfele a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A párizsiak menedzsere Luis Enrique, aki 8 esztendőn keresztül játékosként (1996-2004), 3 éven keresztül pedig edzőként (2014-2017) szolgálta a gránátvörös-kékeket. Ebben a cikkben az utóbbi időszakot és azt elevenítjük fel, hogy milyen munkát végzett a Barça kispadján. Sokáig nem…

Lamine Yamal: „Az én gólommal fogunk nyerni Párizsban”

Lamine Yamal a Mundo Deportivónak adott interjújában beszélt a PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőről is. Ő is arról álmodik, mint mindenki más a csapatban, szeretné a klub színeit képviselni a sorozat fináléjában. Azt is elmondta, hogy szerinte a Barcelona egygólos győzelemmel tér majd haza szerdán Párizsból, valamint hogy ezt a gólt…

Laporta: „A PSG elleni párharc? Mondtam a játékosoknak, hogy a lelkesedésükkel és a tehetségükkel bármi lehetséges”

Joan Laporta elárulta, hogy meglátogatta a Barcelona öltözőjét, és bizakodó üzenetet adott át nekik a szerdai, PSG elleni BL-párharc első felvonása előtt. Az elnök úgy véli, hogy a negyeddöntő a lehető legjobb időpontban jön a katalánok számára, és bízik abban, hogy játékosai remek teljesítményt nyújtanak majd. "Az igazság az, hogy…

Dembélé: „Csodálatos lesz újra Barcelonában játszani”

Ousmane Dembélé üzent korábbi klubjának, a Barcelonának. A katalánok szerdán a Paris Saint-Germain ellen lépnek pályára a Parc des Princes-ben, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A mérkőzés előtt több főszereplő is megszólalt már, ezúttal a francián volt a sor. Korábbi csapattársai és barátai A PSG játékosa tavaly nyáron távozott…

João Félix: „Amennyiben átvehetném Deco helyét egy napra, akkor Bernardo Silvát szerződtetném”

João Félix a Jijantesnak adott interjújában kitartott amellett, hogy szívesen maradna a Barcelonánál, és szeretne az új Camp Nouban játszani a klub színeiben, bár hozzátette, hogy ez nem rajta múlik, mert szerződése van az Atlético Madriddal, és a két klubnak meg kell állapodnia: "Meglátjuk, mi lesz jövőre, a családom boldog…

A Barça ismét visszatért az 1-0-s győzelmek útjára

A LaLiga regnáló bajnoka, a Barcelona az elmúlt szezonban egy egyszerű, de hatékony receptre építette sikereit (az 1-0-s győzelmek), amelyet úgy tűnik, a szezon utolsó szakaszában ismét a gyakorlatba ültetett. Amióta Xavi bejelentette, hogy nyáron távozik, a Barcelona feljött a bajnoki tabella második helyére, és tett egy lépést előre a…

Gündogan: „A Bajnokok Ligájában a helyes döntések meghozatala a kulcs”

Gündogan egyike azoknak a játékosoknak, akiknek a jelenléte a pályán impozáns. Nem az általa játszott futball miatt, amely első ránézésre egyszerű, és pont ezért a legnehezebben kivitelezhető, hanem a személyisége miatt. A német középpályás a Sportnak adott egy hosszabb interjút a közelgő, szerdai Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonása…