Hivatalos: Iniesta már a Vessel Kobe játékosa

Aláírta a szerződését, és be is mutatták a sajtónak | Szombaton a szurkolók előtt is bemutatkozik

22 év után első alkalommal nem köti szerződés Andrés Iniestát az FC Barcelonához, miután az időközben klublegendává váló játékos aláírta a kontraktusát a japán Vessel Kobe csapatával. Iniestát ezen felül be is mutatták a sajtónak, szombaton pedig az egyesület stadionjában a szurkolók előtt is bemutatkozik a világbajnok labdarúgó. 

Nagyjából 300 újságíró előtt zajlott le az esemény, ráadásul rövid ideig is tartott, mert a fő attrakció nyilvánvalóan a szombati lesz, amikor már a szurkolók is kapcsolatba kerülhetnek Iniestával. A játékos egyébként már alá is írta a kontraktusát a japán csapattal, melynek tulajdonosa a Rakuten vezetője, Hiroshi Mikitani.

Iniesta: „Nekem kell alkalmazkodnom”

„Számtalan ajánlatot kaptam, de a Vessel Kobe által felvázolt projekt tetszett a legjobban. Minden tetszik Japánból, és nekem kell majd alkalmazkodnom mind a csapathoz, mind a kultúrához. Nagyra becsülöm a japán futballt, láttam már a csapatot játszani, mely magas színvonalon futballozik” – így Iniesta, aki a jövőben például a német Lukas Podolskival fog egy gárdában játszani, hiszen a német világbajnok csatár is a Vessel Kobe keretének a tagja.

Mikitani: „Iniesta globális hatással bír”

„Egészen elképesztő, mekkora vezéregyéniség Iniesta, aki világszerte ismert, így globális hatással bír. Igazi inspiráció lesz mind az egyesületünk, mind a japán bajnokság számára. Az utánpótlásunkba be fogjuk építeni a Masia által alkalmazott módszereket, ebben Iniesta szintén nagy segítségünkre lesz” – mondta a klubtulajdonos, aki a Rakuten révén kiváló kapcsolatot ápol a katalán klubbal, mely jelentős mértékben megkönnyítette, hogy meggyőzze Iniestát a japán folytatásról.

Iniesta egyelőre még Japánban marad, mivel szombaton a stadionban is bemutatják a klub szurkolóinak. A spanyol csak ezek után fog visszautazni Európába, és csatlakozni a világbajnokságra készülő spanyol válogatott keretéhez.

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.