Lenglet kivásárlási árát kifizeti a Barça

Júliusban realizálják a transzfert | Yerry Mina és Vermaelen jövője kétséges

A katalán ‘Sport’ sportnapilap értesülései szerint az FC Barcelona vezetése végül amellett tette le a voksát, hogy a középső hátvéd posztját a francia Clement Lenglet-vel fogja megerősíteni az idén nyáron, akinek a kivásárlási árát július első napjaiban fogja letenni az asztalra a katalán egyesület. Lenglet ezzel az átigazolási időszak első igazolása lehet, a transzfer célja pedig nem más, mint minőségi mélységet adni a hátsó alakzatnak. 

Amint az ismeretes, Ernesto Valverde vezetőedzőnek akadtak gondjai az elmúlt idényben a védelem tengelyének az összeállításával. Amikor ugyanis a tréner pihentette volna Piquét vagy Umtitit, illetve amikor a két játékos egyike nem volt éppen bevethető, nem bővelkedett lehetőségekben az edző. Vermaelen ugyan kiválóan pótolta Umtitit a téli hónapokban, ám a sérülékenysége ismét kiütközött, és ez várhatóan a jövőben sem fog javulni.

Mi több, a távozó Javier Mascherano helyére szerződtetett Yerry Mina csak elvétve kapott lehetőséget, Valverde nem bízott a kolumbiai hátvédben, aki ráadásul a kevés játékperc miatt a világbajnokságon sem kezdett a kolumbiaiak első meccsén a csoportkörben Japán ellen. Ennek következtében a Barça mindenképpen akar egy hátvédet igazolni a nyáron, és ugyan az Ajax holland fiatalja, Matthijs De Ligt is képben volt, a németalföldi bekk ára egyrészt túl magas, másrészt az Ajax idén még nem engedné el a 18 éves futballistáját. Éppen ezért a Barça a Sevilla francia védője, Clement Lenglet mellett döntött, akinek ki fogja fizetni a 35 millió eurós a kivásárlási árát.

Amennyiben igazak a hírek, úgy a Barcelona ezt július első napjaiban fogja megtenni, mivel a 35 millió eurós összeget már a következő gazdasági évhez akarja elkönyvelni. Amint arról már beszámoltunk, a játékos gondolkozott az ajánlaton, mert nem akar a kispadon ülni, ám a legfrissebb értesülések szerint mégis belevág a barcelonai kalandba. Ha minden a tervek szerint halad, úgy Lenglet lesz idén a Barcelona első nyári igazolása.