Újabb elszalasztott lehetõség

Rengeteg kialakított helyzet, egy védelmi hiba…

A két fordulóval ezelõtti kudarc után az elmúlt hét közepén javított az Atletic, és egy gyõzelemmel a tarsolyában utazott a Gavá otthonába. A katalánok elõtt ott volt tehát az esély, hogy egy esetleges gavái gyõzelemmel „hivatalosan” is bejelentkezzen a rájátszást érõ helyekre, ám eme tervbõl végül semmi sem sikerült… A találkozón támadott a Barca, viszont az eddig nagyon jól mûködõ védelem most egyszer figyelmetlen volt, a Gavá pedig azonnal büntetett. Ugyan erre még sikerült válaszolnia Nolito révén a vendég gárdának, de ez a gyõzelemhez már vajmi kevés volt…

Az Atletic jó elõjelekkel várta a találkozót, ugyanis szerdán egy remek mérkõzésen szerezte meg a három pontot a Miniestadiban, míg a tény, hogy a Gavá csak a 10. helyet foglalta el a tabellán, még több esélyt adott Luis Enrique tanítványainak. A Gaváról mindent elmond, hogy a középmezõny stabil tagja, otthon alig lehet legyõzni, viszont saját pályájáról kilépve már korántsem vitézkednek annyira a piros – kék mezesek…

Luis Enrique most egy kissé megkeverte a kártyáit, ennek következtében pedig az Oier, Verdés, Fontàs, Jonio, Romeu, Víctor Sánchez, Longàs, Thiago, Pedro, Maric, Nolito kezdõ tizeneggyel futott ki a pályára az együttese, míg a hazai csapat a Marcos, Juan Carlos, Gimeno, Socias, Guira, Puigdollers, Borrell, Bustillo, Tarradelles, Gerard, Keko összeállításban kezdte a találkozót.

Az elsõ félidõben nem rángatták az istrángot a küzdõ felek, a Gavá nem mert túlságosan kitámadni, míg az Atletic mit sem ért a dominanciájával, mivel ezt a fajta fölényét csak háromszor mutatta meg a félidõben. Akkor viszont nagyon közel járt a gólhoz a Barcelona „tarcsija”; mindhárom alkalommal Thiago kavarta meg az ellenfél védelmét, kétszer a kapufát találta el a fiatal középpályás, míg harmadjára éppen hogy elkerülte a lövése a hazaiak portásának, Marcosnak a kapuját… Az unalmasnak nevezhetõ félidõ cseppet sem volt meglepõ a spanyol harmadosztályban képben levõ drukkereknek, ugyanis a hazai csapat a legutóbbi 7 találkozóján csupán egyetlen gólt kapott a saját stadionjában! A szünetben tehát 0 – 0 állt az eredményjelzõn, ami sokkal inkább a Gavá számára volt hízelgõ…

A második játékrész elején aztán alaposan belekezdtek a csapatok, a helyzetek hol az Atletic, hol a Gavá kapuja elõtt alakultak ki, ám egyik esetnél sem volt elég koncentrált a befejezõ játékos. Így tett Nolito is, ám az életerõs labdája végül nem talált a kapuba, nem úgy, mint Kekónak! A gavái csatár egy szabadrúgást értékesített, így gyakorlatilag helyzet nélkül szerezte meg a vezetést a Gavá! A hazai szurkolók már kezdtek hinni az esélyesebb Atletic elleni sikerben, amikor is 1 (!) perccel Keko találata után Nolito – szintén szabadrúgásból – egalizált! Sajnos felvétel hiányában nem tudjuk megmutatni az egyébként gyönyörû találatot, amely a kapufáról pattant védhetetlenül a hálóba! Az Atletic fokozta a nyomást, és sikerült is újabb lehetõségeket kialakítania, de sem Gai, sem Benja nem tudta eldönteni a kicsi gránátvörös – kék gárda javára a meccset, így 90 perc után is maradt az 1 – 1.

Csalódottan térhettek vissza Barcelonába Luis Enrique tanítványai a gavái döntetlen után, mivel minden sanszuk meg volt arra, hogy mindhárom pontot elvigyék a Gavá otthonából, sõt, ha kicsit pontosabbak lettek volna Nolitoék, akkor akár ki is üthették volna a forduló után a 10. helyen tartózkodó együttest…

Folytatás szombaton a Miniestadiban, a Valenica Mestalla ellen…

Gavá – FC Barcelona Atletic 1:1

Vezette: Eduardo García Ballesteros

Gavá: Marcos, Juan Carlos, Gimeno, Socias, Guira (Pla 90′), Puigdollers, Borrell (Navarro 64′), Bustillo, Tarradelles, Gerard (Criado 87′), Keko

FCB Atletic: Oier, Verdés, Fontàs, Jonio, Romeu, Víctor Sánchez, Longàs, Thiago (Abraham 77′), Pedro, Maric (Benja 55′), Nolito (Gai 69′)

Gólok: 1 – 0: Keko (62’); 1 – 1: Nolito (63’)