Ki is pontosan García Pimienta?

Játékosként debütált az első csapatban | Edzőként 2001 óta van a klubnál egy kis szünetet kivéve

Francisco Javier García Pimienta veszi át a Barcelona B megüresedett vezetőedzői posztját, miután a klubvezetés felmentette a további munkavégzés alól Gerard López eddigi trénert. Az általában csak García Pimientaként vagy Garcíaként ismert tréner életútját és szakmai krédóját ugyan a széles közvélemény  nagy valószínűséggel nem ismeri, ám az egyesületen belül alig találni olyat, aki ne dicsérné az ifjúsági csapattal hétfő este korosztályos Bajnokok Ligáját nyerő szakvezetőt. Pimienta egy igazi saját nevelés: a labdabirtoklásra, az összjátékok kezdeményezésére, valamint a fiatalok nevelésére helyezi a hangsúlyt

Pimienta amellett, hogy edzőként már 17 éve szolgálja a klubot egy hároméves időszakot leszámítva, előtte is komolyan kötődött a klubhoz, hiszen még az első csapatban is bemutatkozhatott. 1986-ban, 12 évesen érkezett a katalán egyesület korosztályos csapatába, folyamatosan lépkedett felfelé, és eközben olyan társakkal játszott együtt, mint éppen De la Peña, Celades, Velamazán, Roger vagy Quique Álvarez. A fejlődési folyamatának betetőzése 1996. május 26-án következett be, amikor az első csapat trénere, Carles Rexach a kezdőcsapatba jelölte őt a Deportivo la Coruña ellen a Ligában. 68 percet kapott a debütálása alkalmával, melyen végül 2-2-es döntetlent ért el a Barcelona, miután kétgólos hátrányból tudott felállni egy bizonyos Pep Guardiola és Guillermo Amor találataival.

Ezek után García nem tudott megragadni a Barça első keretében, többször is kölcsönadták, amikor pedig visszaért, csupán a B együttesben futballozhatott. Az Extremadura játékosaként az első osztályban is játszott, ám egy súlyos sérülés miatt végül ki kellett hagynia a szezon döntő részét, ezek után pedig főként alacsonyabb osztályú együttesekben kapott lehetőséget, négy évig szolgálta például a L’Hospitalet gárdáját. Játékoskarrierjének utolsó éveit már egybekötötte az edzői képesítés megszerzésével, valamint el is kezdett dolgozni a Masia utánpótlásában 2001-től kezdődően.

Thiago, Bartra vagy Sergi Roberto is játszottak a kezei alatt

Ezt követően egy hároméves időszakot leszámítva (2003-2006) a mai napig bezárólag a klub szolgálatában állt, és szépen lépegetett előre a ranglétrán. Kezdte a legkisebb együttesek irányításával, majd fokozatosan került egyre feljebb, és mindeközben olyan fiatal tehetségek fejlődését segítette elő, akik később többek közt spanyol válogatottságig vitték, így vezetőedzőként egyengette Montoya, Thiago Alcántara, Marc Bartra, Sergi Roberto, Isaac Cuenca, Cristian Tello vagy éppen Oriol Romeu útját. Mi több, másodedzőként Messit, Piquét vagy Cesc Fábregast is edzette.

2017 nyarán bekerült a Barcelona B szakmai stábjába, és ott Gerard López nemrég menesztett vezetőedző segítője lett. Idény közben azonban személyi változások miatt két alkalommal is megváltozott a pozíciója a klubon belül. Először az ifi ‘B’ csapat élére került szeptemberben, miután annak korábbi mestere, Quique Álvarez távozott a Villarrealhoz. Ezt követően azonban októberben ismét változott a felállás, miután az ifi ‘A’ csapattól távozott Gabri, így oda vezényelték García Pimientát, az eredmény pedig mára ismert: a fiatalok a klubfilozófiához hű játékkal, labdabirtoklásra és kezdeményező, kombinatív összjátékokra építve megnyerték az ifjúsági Bajnokok Ligáját. Mindemellett ráadásul a spanyol korosztályos bajnoki címet is bezsebelték, vagyis az első csapat lehetséges duplázása mellett az ifi ‘A’ együttes is duplázni tudott idén. Ezt a két csapatot egyébként már korábban is trenírozta, ám a klub ezúttal is hozzá nyúlt, mert pontosan tudta, mire számíthat tőle.

Mindeközben a Barcelona B sorozatban öt vereséget szenvedett el az utóbbi hetekben a másodosztályban, aminek köszönhetően visszacsúszott a kieső helyekre. Ráadásul a klubvezetés átigazolási politikája miatt súlyos válságot él a csapat, hiszen a nyár óta több, mint 10 játékost igazolt a B együttesbe a vezetés, elvéve ezzel a helyet a saját nevelésű játékosok elől. A kontraszt ráadásul különösen szembetűnő, ha a B csapat előszobájának tekinthető ifi ‘A-ra’ tekintünk, mely éppen a napokban ért Európa csúcsára.

Ezt az ellentmondást hivatott feloldani García Pimienta, aki a klubon belül dolgozó szakemberek egyöntetű véleménye alapján nem csak megérett a feladatra, de egyenesen meg is érdemli azt, mert a Masiában nevelkedett már játékosként is, ismeri a filozófiát, mi több, edzőként azt is követi, és a saját nevelésekre épít. Nagy fába vágta a fejszéjét, de az egyesület és a saját nevelések szempontjából egy áldás lehet a kinevezése, ugyanis az utóbbi években számos tehetség fejlődése félresiklott az utolsó lépcsőfoknál. Most azonban ezt a lépcsőfokot García Pimienta fogja felügyelni, aki játékosként és edzőként is tökéletesen tisztában van a klub viszonyaival, így maximálisan tudja majd segíteni a fiatal játékosok utolsó lépéseit az első keret előtt.

Katalán lapinformációk szerint Pimienta marad a B csapat vezetőedzője attól függetlenül is, hogy a gárda bennmarad-e a másodosztályban vagy sem. A fentiek fényében ennél jobb hírt aligha kaphattak volna a katalán szurkolók.