Bemutatkozott a La Liga Magyarországon

Diego Sánchez régiós képviselő vázolta a szervezet terveit | Az Eurobarça is jelen volt az eseményen

A La Liga kiemelt törekvése az elmúlt években, hogy a sportszakmai sikerekre alapozva olyan önálló márkává építse a spanyol futballt, melynek népszerűségét hosszú távon egy-egy sikertelen szezon egyáltalán ne befolyásolja. Erről, valamint további célokról és tevékenységekről beszélt bemutatkozó előadásán Diego Sánchez, a La Liga régiós képviselője, az eseményen pedig természetesen az Eurobarça – és egyben a hivatalos bejegyzés előtt álló Penya Blaugrana Budapest – is képviselte magát. 

Az elmúlt években kiemelkedően sikeresek a spanyol klubcsapatok a nemzetközi színtéren, a Bajnokok Ligájában az elmúlt négy szezonban a Barcelona és a Real Madrid értek a csúcsra, az Európa-ligában pedig a Sevilla és az Atlético Madrid sikere között csak a Manchester United győzelmét jegyezhetjük fel. A La Liga – felismerve a lehetőséget – ezt a sikeres időszakot akarja kihasználni, hogy egy önálló márkává fejlessze a spanyol labdarúgást.

Ez nem csak annyiban merül ki, hogy a bajnoki meccsek kezdési időpontjainál figyelembe veszik a tengerentúli és az ázsiai piacot is, hanem számos más tevékenységben, amint arról beszámolt a La Liga régiós képviselője, Diego Sánchez. Sánchez, aki jelenleg Budapestről felel a magyar, a horvát és a bolgár piacért, elmondta a csütörtök kora este tartott előadásán a budapesti Cervantes Intézetben: a legfőbb cél az lenne, hogy a La Liga kapcsán valami különleges dologra asszociáljanak a szurkolók. Mi több, a szervezet akkor lenne elégedett, ha a jövőben egy-egy sikertelenebb szezon, melyben a spanyol csapatok semmit sem nyernek a nemzetközi színtéren, egyáltalán nem lenne negatív hatással a Liga megítélésére és népszerűségére.

A szervezet ezt úgy kívánja elérni, hogy régiókra osztotta fel a világot, melyben a helyi közösségekkel együttműködve igyekszik arculatot adni a spanyol labdarúgásnak. Mindig az adott kultúrához alkalmazkodva teremtenek kapcsolatot a helyi szurkolókkal, de ezen felül szociális projekteket is megvalósítanak, így például szerveztek már közös, óriáskivetítős meccsnézést egy-egy Klasszikus alkalmából vagy egy-egy nagyszabású focimeccset is a helyi futballrajongóknak. Ezen felül más sportágak kiemelkedő egyéniségeit is bevonják az arculatépítésbe, ezzel is sokrétűbbé téve azt. Diego Sánchez, aki egyébként tavaly május óta tartózkodik Budapesten, elárulta, hogy hasonló terveik vannak Magyarországon is, ám ezekről még nincs végleges döntés, így konkrétumokat még nem nevezett meg. Diego Sánchez továbbá elárulta, hogy a fenti rendezvényeken túl természetesen hangsúlyos szerepet kap majd a magyarországi tevékenységükben a szurkolói egyesületekkel való együttműködés. A Real Madrid, az Atlético Madrid valamint a Valencia már rendelkezik magyarországi szurkolói egyesülettel, ehhez a sorhoz csatlakozik a közeljövőben a Penya Blaugrana Budapest is, mely már csak arra vár, hogy az FC Barcelona elnöksége hivatalosan is elismerje mint szurkolói klubot.

Az eseményen képviselte magát az Eurobarça – és ezáltal a Penya Blaugrana Budapest – is, és az előadás végén sorra kerülő kérdezési lehetőségnél azzal kapcsolatosan érdeklődtünk, hogyan is néz ki a katalóniai politikai helyzet a La Liga szemszögéből. Diego Sánchez természetesen diplomatikus módon a véleménynyilvánítást elkerülte, és úgy válaszolt, hogy “ez egy nagyon komplex téma, amiről nincs is értelme beszélni, mert nagyon sok mindentől függ. A katalán helyzetet jelenleg stabil, kontrollálják az érintettek. Ami pedig a bajnokságot illeti, a Ligában csak a Spanyol Labdarúgó-szövetség tagszövetségeinél regisztrált egyesületek indulhatnak, vagyis ha Katalónia függetlenedne, és a Barcelona továbbra is a Katalán Labdarúgó-szövetség égisze alatt maradna, úgy nem indulhatna a bajnokságban. Erről azonban nincs értelme hosszabban beszélni, mert mint mondtam, ez egyrészt egy bonyolult folyamat, másrészt pedig jelenleg nincs is arról szó, hogy a Barcelona ne a spanyol bajnokságban induljon.”

Végül, de nem utolsó sorban Sánchez – szintén kérdésre válaszolva – kifejtette, hogy a televíziós közvetítési jogok értékesítése egy bonyolult folyamat, mivel a La Liga és a magyarországi nyertes között van egy közvetítő, aki – miután megegyezett a Ligával – szabadon rendelkezik a jogokkal. Amint az ismeretes, a következő szezontól a TV2 Csoport szerezte meg a spanyol bajnokság magyarországi közvetítési jogait.