Messinek részben át kellene engednie a tizenegyeseket

Az átlagos hibázási ráta környékén mozog | Suárez és Rakitic is jól lövik

EUROBARÇA SZUBJEKTÍV

A szerkesztőség véleménye

Lionel Messi az idei szezonban az általa elvégzett tizenegyesek felét kihagyta, ami akkor sem értékelhető pozitívan, ha figyelembe vesszük, hogy az argentin általában a játékával, gólpasszaival és góljaival bőven kompenzálja ezeket a hibákat. Meggyőződésem azonban, hogy Messinek részben át kellene engednie a büntetőrúgásokat a társaknak, és nem is feltétlenül azért, mert ez pontokba kerülhet, hanem elsősorban azon okból kifolyólag, mert az ellenfelek hálóőrei fokozottan készülnek rá. Ha pedig átengedi, idővel ismét javíthatná a hatékonyságát ezen a területen.

Mielőtt rátérnék az írásom lényegi részére, kiemelnék néhány adatot, melyek ismét megerősítik, mennyivel is a többiek felett áll Leo Messi a labdarúgás mezőnyében.

A madridi ’AS’ statisztikája alapján a 2000-01-es idénytől a mostani szezonig számolva az összes elvégzett büntető 24%-át hagyták ki a játékosok a spanyol első osztályban.  Messi – szintén az ’AS’ számai alapján – eddig 86 büntetőt rúgott gránátvörös-kék mezben, ezekből pedig 21 tizenegyest hagyott ki, ami 24.4%-os hibaarányt jelent. Az argentin támadó tehát csupán 0.4 százalékponttal teljesít az átlag alatt, mégis az ő esetében úgy beszélünk erről a teljesítményről, mintha különösen rosszul rúgná a büntetőket.

Nem, erről szó sincsen. Messi rúgott már be kiélezett szituációban is tizenegyest, elsőre rögtön a Real Madrid elleni (3-4) bajnoki mérkőzésen értékesített két büntető ugrik be a 2013-14-es szezonban, vagyis nem lehet azt állítani, hogy minden feszült pillanatban felmondaná a szolgálatot az idegrendszere. Csupán az a helyzet, hogy vele szemben akkorák az elvárások a játéktudása láttán, hogy amikor egy-egy szempontot illetően csak átlagos teljesítményt nyújt, akkor már rögtön a gyengéiről beszélünk.

A fenti számok tehát segítik kontextusba helyezni Messi hatékonyságát a tizenegyeseket illetően. Ami neki rossz teljesítmény, azt a szintet hozzák a Liga játékosai átlagosan.

Rakitic, Suárez és Iniesta is kiváló tizenegyesrúgók

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy Messinek részben át kellene engednie a társaknak a tizenegyeseket, mert ezzel több legyet is üthetne egy csapásra az együttes.

Egyrészt vannak még kiváló büntetővégrehajtók a csapatban. Természetesen Rakitic, Luis Suárez  vagy Andrés Iniesta is hagyott már ki büntetőt, de a technikai képességeikkel kapcsolatosan nem merülhet fel kétely, a mentális edzettségük pedig szintén az élmezőnyben van, máskülönben nem érhettek volna oda a csúcsra.

Másrészt Messi a világ legjobbja, ellene minden ellenfél kettőzött erőbedobással készül, és ez alól nem képeznek kivételt a kapusok sem. Egészen biztos, hogy kielemzik a rúgásait, hova helyezi a legtöbbször a labdát, alulra vagy felülre, és vélhetően azt is kivesézik, hogy Messi milyen erővel szokta általában megrúgni a labdát a tizenegyesnél. Ha pedig készülnek ellened, értelemszerűen sokkal nehezebb dolgod van, ami megmutatkozik Messi fenti mutatójában is. Idén az argentin hat büntetőből hármat nem tudott értékesíteni, ez már bőven nem a véletlen műve.

Ha azonban másra is kellene készülniük a kapusoknak, azzal megoszlana figyelmük, ráadásul nem lehetne felállítani törvényszerűségeket sem Messi büntetőivel kapcsolatosan. Logikus: ha az argentin kevesebb büntetőt végez el, akkor abból nehezebb messzemenő következtetéseket levonni, hova is rúgja általában az argentin a tizenegyest.

Tisztában vagyok természetesen azzal is, hogy egy futballcsapatban a tizenegyesrúgó személye presztízskérdés is, ami tükrözi az adott labdarúgó hierarchiáját a csapaton belül. Márpedig a Barçában Messi az együttes vezére, efelől nem lehet kétség. Az is felmerülhet kritikaként a fenti gondolat kapcsán, hogy Neymarral már volt erre példa, a brazillal ugyanis váltogatta a büntetőket Messi az elmúlt években, mégis hagyott ki tizenegyeseket. Fontos különbség lehet azonban, hogy Neymarnak csak ad-hoc engedte át Messi a tizenegyeseket, rendszerszerű körforgásról nem volt szó, azaz a büntetők többségét még mindig az argentin rúgta.

A tizenegyes tehát presztízskérdés, világos. Ugyanakkor Messi azt is megértette az idővel, hogy ha egy-egy meccsen pihentetik, abból még haszna is származhat. Ugyanez igaz a büntetőrúgásokra – ha megoszlana az ellenfelek figyelme, és csak minden harmadik tizenegyest végezné ő, úgy neki is könnyebb dolga lehetne.