Hivatalos: Abidal lett az új sportigazgató!

Robert Fernándezzel nem hosszabbított a klub

A Barcelona hivatalos közleményben jelentette be, hogy egykori játékosa, Éric Abidal lesz a klub új sportigazgatója, aki a távozó Robert Fernándezt váltja a pozícióban. A hír viszonylag meglepő gyorsasággal lett hivatalos, korábban ugyanis nem volt Abidal neve a jelöltek között, bár egy éve már a klub alkalmazásában állt. Hétfőn mutatják be. 

 

 

A klub ma délután közölte, hogy nem hosszabbítja meg Robert Fernández sportigazgató június 30-án lejáró szerződését és egyúttal bejelentette, Éric Abidal lesz az utódja a pozícióban. A hivatalos bemutatására hétfőn fog sor kerülni és ekkor fog a sajtó képviselőinek is nyilatkozni.

Kiket köszönhet a klub Fernándeznek?

A leköszönő sportigazgató megítélése nem volt túl pozitív Barcelonában – voltak jó és kevésbé jó igazolásai is az elmúlt években. Ő hozta a csapathoz André Gomest, Lucas Digne-t, Denis Suárezt, de például Umtiti, Paulinho és Cilessen is az ő nevéhez köthető, utóbbiak mindenképpen erősítést jelentettek.

Abidal első komoly megbízatására készülhet jövő héttől, bár visszavonulása után is a csapat közelében maradt, sőt volt korábban ajánlata klubtól, de akkor még nem fogadta el az utánpótlás csapatok melletti igazgatói pozíciót 2015 elején, hanem Görögországban, az Olympiakosznál maradt, valamint az alapítványával foglalkozott. Később, Joan Laporta mellett már visszatérhetett volna a klubhoz sportigazgatóként, de az ex-elnök három évvel ezelőtt nem nyerte meg a választásokat, ennek ellenére tavaly mégis a Barcelona alkalmazásába állt: a klub utazó nagykövete lett, ahogy például Ronaldinho is.

Abidal érkezése mellett viszont várhatóak még változások a vezetésben és újabb emberrel is bővülhet a vezetői gárda a Marca szerint, Abidalnak ugyanis nincs meg a hírek szerint a megfelelő tapasztalata a játékospiacon, ellenben fényévekkel jobb kapcsolatot alakíthat majd ki a játékosokkal, mint Fernández, vagy Pep Segura általános igazgató tette eddig. Utóbbi mellé (de akár helyett is) érkezhetne így továbbra is egy másik igazgató, aki az átigazolásokért (is) felelne – erre esélyes még Abidal érkezése mellett Ramón Planes.

A francia ex-hátvéd 2007-ben a Lyontól érkezett játékosként a Barcelonához, így ő is részese volt annak a rengeteg sikernek, amit a Pep Guardiola által vezetett csapat ért el. Összesen hat évet játszott a klubnál, ebbe belefért többek között 4 bajnok és 2 BL cím is, tagja volt a „hatkupás” csapatnak, de most új feladatot fog kapni és a pályán elért győzelmek után a háttérben kell sikerekhez segítenie a csapatot. Franciaként egyébként jó helyzetből indul a Griezmann-ügy lezárása érdekében is, ahogy Dembélének is segíthet a további beilleszkedésben, hiszen jól ismeri a klubot és az elvárásokat.