Paulinho: “19 évesen abba akartam hagyni a futballt”

Interjú a brazillal, akit mindenki többször leírt már, most mégis El Clásicón fog játszani

Paulinho fél éven belül kiharcolta magának a kezdőtagságot Barcelonában és az első El Clásicójára készül. Pedig 19 évesen abba akarta hagyni a futballt, 2015-ben lemondtak róla azután, hogy Kínába igazolt, nyáron pedig sokadszorra írták le, hogy nem lesz helye a Barçában. A brazil középpályással Sid Lowe, a Guardian újságírója beszélgetett, a közvetlen hangulatú és nagyon érdekes beszélgetés alapján pedig még szimpatikusabb figurának tűnik a brazil játékos, hiszen őszintén megosztotta, mik voltak karrierjének mélypontjai és hogyan kezelte azt, hogy folyamatosan leírják, mint top futballistát. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatjátok, a szerző által közölt, változatlan formában.

Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a meccs napján az EuroBarça Feedben, Itt!

„Azt mondtam neki, nem akarok többet játszani. Hívogatott folyamatosan, de mondtam, ’Nem fogok játszani.’” A vonal túlsó végén a Sao Paolóban játszó csapatának elnöke volt, de José Paulo Bezerra Maciel Júnior hajthatatlan volt. Úton volt vissza Sao Paolóba, de a gyerekkori csapatához való visszatérés helyett lemondott a játékról. Elege lett, 19 évesen. „Litvániában rasszizmussal kellett szembesülnöm, Lengyelországban nem fizettek ki, ezért azt gondoltam, ’Nincs szükségem erre.’ Azt mondtam a családomnak: nem fogok többet futballozni.”

Az akkori felesége viszont beavatkozott és elmondta neki, gondoljon a szüleire – egyikük egy hivatalnok volt, a másikuk egy szupermarket menedzsere, akik végig támogatták és mellette voltak, azóta, hogy 5 évesen futballozni kezdett. Ha mindent eldobna magától, tiszteletlenség lenne velük szemben – mondta a felesége, majd megkérdezte: „Mi mást tudsz csinálni?” Jó kérdés. Mit tudok felmutatni? Paulinho nagyon mosolyog: „Nem igazán tudom”, majd felesége válaszolta meg: „Az egyetlen dolog, amihez értesz, az a futball.” Úgyhogy Paulinho tette, amit az asszony mondott neki – futballozott tovább.

Méghozzá korábbi csapatában, a Pão de Açúcarban, a negyedosztályban, gyakorlatilag amatőrként. Bő egy évtizeddel később pedig a világ legnagyobb rangadójára készül, ahol várhatóan kezdő lesz a Real Madrid ellen, a leggólerősebb középpályás a Ligában, csapata 11 pont előnnyel vezet a rivális előtt a tabellán és nyáron a brazil válogatottal veheti célba a világbajnoki címet. „Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy a VB-n és a Barcelonában fogok játszani, azt mondtam volna neki: ’Soha!’” – mondja vigyorgva, „Kizárt dolog.”

Az „akkori” Paulinho azonban nem 2008-ról beszél, hanem 2015-ben járunk. Nem arról van szó, hogy egyszer már úgy nézett ki, feladja réges-régen, hanem arról, hogy mások már rutinszerűen mondanak le róla. „Egy hullámvasút volt” – jellemzi a történetét, ahogy meséli. Hat országban játszott már három kontinensen, Libertadores-kupa győztes és bajnokságból kieső is volt, elszenvedte Brazília történetének legnagyobb megaláztatását, kihasználták, nem fizettek neki, leírták. És most nézzenek oda.

Paulinho profi karrierje éppen csak elkezdődött, amikor 16 évesen elhagyta hazáját Litvánia kedvéért és be is fejeződött, amikor 26 évesen Kínába igazolt Londonból. Legalábbis sokan egy guangzhou-i temetőben látták már a sírkövét. „Amikor Kínába mentem, mindenki azt mondta, ennyi: a karrieremnek vége” – mondja Paulinho. A kérdés egyszerű, miért pont oda? De a válasz is egyszerű és kemény: csak rosszabb kilátás volt – maradni a Tottenhamnél.

Egy évvel a litvániai kaland után Paulinho Lodzba, Lengyelországba ment, majd 2008 nyarán tért vissza Brazíliába. A Pão de Açúcarral feljutást ünnepelt, utána pedig a Bragantinóhoz igazolt a másodosztályba. Onnan a Corinthians és bajnoki cím, Libertadores-kupa siker és Klubvilágbajnoki cím következett. Az Internazionale ajánlatát nem fogadta el, helyette a Tottenhamhez igazolt klubrekordot jelentő 17 millió fontért. A Premier League illett volna a játékstílusához, ezt beismeri, de 2 éven belül máris kereste a kiutat. „Nem mondom, hogy nagyon nagy megkönnyebbülés volt elhagyni a Spurst, de egyértelmű volt, hogy mennem kellett. Nehéz időszak volt.”

„André Villas-Boas miatt vett meg 2013-ban a Tottenham, de decemberben felállt a padról. Ő akart engem, sokat is beszéltünk, aztán 6 hónappal később már Tim Sherwood volt a főnök. Nem volt probléma vele – nagyon fiatal, jó edző volt – de a csapatnak nem ment jól, emiatt pedig nyomás alá került, változtatnia kellett a dolgokon. Kisebb változtatások voltak, de végigjátszottam a szezon utolsó 8-9 meccsét is. Aztán Sherwood után jött Mauricio Pochettino.”

Más is jött. Ahogy Paulinho lefesti a képet, Belo Horizontéről van szó. Félidőben dobták játékba a 2014-es VB elődöntőjében, ahol házigazdaként 5 gólos hátrányban voltak a németekkel szemben, és ahogy meséli a visszatérését a Spursbe ezután, jól látszik, milyen hatása volt annak a meccsnek. „A probléma az volt, hogy a VB után próbáltam visszatérni a normális kerékvágásba. Azután, hogy így estünk ki otthon Brazíliával a Világbajnokságról… Sosem beszéltem sokat a meccsről, csak egyszer vagy kétszer. Nincs értelme. El lehet veszíteni egy meccset két vagy három góllal és lehet mondani: ’Hú, hibáztunk itt, hibáztunk ott, vesztettünk.’ De ha 7-1-re kikapsz, mit tudsz mondani? Ez egy olyan dolog, ami nem történhet meg. Mégis megtörtént. Utána kellett visszamennem a csapatomhoz. Ott van az egész szezon előtted, amitől azt reméled, hogy segít felállni, miután 7-1-re kikaptál hazai pályán a VB elődöntőjében.”

Nem így történt. Paulinho 28 találkozót játszott első évében Londonban, a másodikban csak hármat. „Az első meccsemen Pochettino alatt a posztomon játszottam, utána pedig mindenhol, csak a posztomon nem. Ha három emberrel játszottunk, én ott voltam, ha kettővel, akkor is. Más rendszerben játszottunk, és elég nehéz úgy, ha nem játszol a posztodon egy olyan kompetitív ligában, mint az angol. Játszottam balszélsőként, a míster odatett, nekem pedig ott kellett játszanom, mert játszani akartam. Nem volt semmi problémám Pochettinóval. Mondtam neki: ’Ez nem az én pozícióm, de, ha azt akarod, ott fogok játszani’. Viszont hosszú távon így nem tudod a legjobb formádat hozni és az utolsó hat hónapban nem is játszottam rendszeresen.”

„Azt gondoltam, eljött a pillanat a távozásra. De hova? Nem tudtam, de el akartam menni. Az edző nem bízott bennem, így nem volt okom a maradásra. 2015 áprilisa vagy májusa volt, egy hónap volt még hátra a szezonból. Beszéltem az elnökkel és kérdeztem, tud-e segíteni. Nagyszerű ember volt és azt mondta, ’Várjunk és meglátjuk, mit tehetünk’”. Aztán azt mondta, Kína az opció. És kábé ennyi volt. Volt még két ajánlat Európából, de mindkettő kölcsönjáték volt és azt nem akartam” – magyarázta Paulinho. Luiz Felipe Scolari akarta őt a Guangzhounál, úgyhogy maga mögött hagyta Londont, és nem is tért vissza egy 2017 novemberében játszott angol-brazil barátságos meccsig [0-0 lett, a Wembleyben játszották]. Azt mondja, minden keserűség nélkül állt tovább. „Nem fogok azért rossz dolgokat mondani Angliáról, mert rossz tapasztalataim voltak, öröm volt újra a Spurs játékosokkal játszani nemrég. Néha beszélek Kyle Walkerrel és jó volt újra látni Danny Rose-t és Eric Diert is.”

A történetnek a Kínába igazolással kellett volna véget érnie. Paulinho kitart amellett, hogy semmi rosszat nem tud mondani a 13 millió lakosú Guangzhouról, amit egy tökéletes helyként ír le. Tudta, hogy kockázatot vállal vele, hogy a karrierje nem fog már igazán számítani ezek után. Túl könnyű ott? Érdekelte egyáltalán ez a játékosokat? Nagy a kísértés benne, hogy azt mondjuk, a játékosok bűnrészesek a saját halálukban [mikor odaigazolnak], de Paulinho esete pont ennek az ellenkezője. Kína lett az újrakezdés helye.

„Nem ugyanaz… A szintet nem lehet összehasonlítani a spanyollal, olasszal, angollal, némettel, teljesen más. 2016-ban még több játékos érkezett: Gervinho, Lavezzi, Jackson Martínez, aztán Oscar és Hulk, a liga pedig jobb lett. Most már vannak korlátozások az átigazolásokra és a csapatoknak három U23-as játékost is a csapatukban kell tudniuk, úgyhogy esni fog a színvonal, de 2015 után nőtt a sztenderd. Nem top-top-top, de vannak meccsek, amik nagyon sokat követelnek fizikailag és a Shanghai vagy a Guangzhou nagyon jó kínai játékosokkal és külföldi igazolásokkal rendelkezett. Nyolc-kilenc kínai válogatott játékosunk volt. A motiváció pedig ugyanaz, mert az belülről jön, mindegy, hogy 4000 vagy 100.000 ember előtt játszol. És nekem ott volt a válogatott is, amiért játszanom kellett.”

Hat trófea került a vitrinbe, többek között egy ázsiai BL cím is. Tite, a válogatott edzője volt az, aki a Corinthiansnál is edzette és hitt benne, de akkor is: Kínában játszott. És mégis érkezett a meghívó Brazíliából és bármilyen váratlan volt, Barcelonából is. Paulinho szabadrúgáshoz készülődött egy Brazília-Argentína meccsen, amikor Lionel Messi sétált oda hozzá. „Akkor jössz Barcelonába?” – kérdezte tőle. „Ha elvisztek, én megyek.” – válaszolta Paulinho, majd szólt Williannek, hogy végezze el ő a szabadrúgást, mert a fejben már máshol járt.

„Az ügynököm hívott. Az egészhez úgy álltam hozzá: ’Ha van valami konkrétad számomra, üljünk le és döntsünk róla, de nincs szükségem most semmi őrültségre a karrieremben.’ Három vagy négy év volt vissza a szerződésemből. Egyértelmű volt a helyzet: vagy megyek Barcelonába, vagy maradok, más út nem volt. A kieséses szakaszában voltunk az ázsiai BL-nek és Scolari mindenképpen meg akart tartani, de tudta ő is, hogy ez egy egyszeri lehetőség. 29 éves vagyok és a Barcelona hív. Folyamatosan mondogattam neki: ’Ez a Barcelona. Nem akármelyik csapatról van szó: erről, arról, amarról. Nem, a Barcelonáról.’”

A Guangzhou ellenállt, ezért a Barcelonának ki kellett fizetnie a kivásárlási árát a kínai átigazolási időszak utolsó napján. A szurkolók dühösek voltak – de nem annyira Guangzhouban, mint Katalóniában. Neymar távozásának nyomában a Barcelona egy krízis közepén találta magát, a problémák növekedni látszódtak, és sokak szemében Paulinho érkezése volt a csúcspont – egy határozott bizonyíték arra, hogy a klubot nem jó irányba vezeti az inkompetens elnökség. Olyan volt, mintha ő szimbolizálna mindent, ami rossz. 40 millió. Egy 29 éves játékosért. Kínából. Aki megbukott a Spursnél. És aki nem illik a Barcelona stílusába.

Egyébként beismerte, hogy sokat beszélgetett a csapattársaival arról, hogyan játszik a Barcelona – különösen Messivel, Busquetsszel és Suárezzel. „Nem volt eddig olyan profilú játékosunk, mint amilyen ő” – ezt már Ernesto Valverde nyilatkozta. „Nagyon fontos technikai és fizikai képességek birtokában van. Mélységből érkezik a 16-oshoz és szükségünk volt valakire, aki a vonalakat át tudja törni.” Paulinho szerint: „Én mindig is ilyen játékos voltam: ifista korom óta olyan középpályás vagyok, aki a kapu elé érkezik és akciókat tud befejezni. Szinte soha nem játszottam Busquets posztján. Az én játékom sokkal inkább hasonlít Lampardéra.”

Valverde alatt a Barcelona sorozatban 24 meccsen maradt veretlen az összes versenysorozatban, ebben pedig Paulinho is szerepet játszott. Az első alkalommal, amikor kezdő volt a csapatban, gólt szerzett és gólpasszt adott [az Eibar elleni 6-1-es meccsen], ami után a Brazil Labdarúgó Szövetség a gratulációja mellett ironikusan feltette a kérdést Twitteren, tényleg olyan rossz lenne-e, mint ahogy azt állítják róla? „Egy gól és egy gólpassz az első kezdőként játszott meccsén Barcelonában. Rossz lenne? Gratulálunk, Paulinho!”

Dani Alves pedig kijelentette, a végén kiderül majd, Paulinho igazából olcsó vétel volt. A Real Madrid elleni meccs előtt 6 gólja és 2 gólpassza van a bajnokságban. A nevét skandálták már a Camp Nouban. „Boldog vagyok, hogy játszom és segíteni tudok. Nem vártam, hogy a dolog ilyen jól fognak menni. Hallottam már sokszor, hogy azt mondják, elhallgattatom a kritikusaimat, de ez nem erről szól: nekem nem kell bizonyítanom senkinek. Nem a kritikákért játszom, a csapattársaimért játszom. Három-négy éve már nem hallgatok semmire” – mondja, de úgy hangzik, mintha mégis így tett volna. „Az emberek mindig is beszéltek és fognak is. ’Ő most jó, mert a Barçában játszik.’ ’Csak azért volt jó korábban, mert Kínában játszott’, bla-bla-bla. Amikor Bragantinóban voltam és a Corinthianshoz mentem, ugyanez volt és ugyanez volt a Totthanhemnél és Kínában is. Ezeket kapom a kezdetek óta.”

Paulinho még egyszer visszautal a karrierje legelejére. „Nagyon nehéz volt mindent magam mögött hagynom 17 évesen, de elmentem. Aztán a problémáim a rasszizmussal, hogy küzdenem kellett a pénzemért, ezek után nem is akartam folytatni. Olyan dolgokért kellett küzdenem, amik megillettek volna jogosan. Nem akartam sokat – csak azt, hogy tiszteljenek és kapjam meg, ami jár. A családomnak sosem volt sok pénze, de rendben voltunk, eléldegéltünk, így azt gondoltam: ’Erre nincs szükségem’. Nem mintha arról lenne szó, nem szerettem futballozni, de nem akartam tovább játszani. Aztán egy idő után meggyőztek. Most már csak nevetünk rajta: ’Látod? Képzeld el, mi lett volna, ha akkor abbahagyod’. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb és nem változtatnék már semmin. Elmentem Brazíliából a Spurshöz, a Spurstől Kínába, mert játszani akartam. 2014 nagyon nehéz év volt, 2015 is nehéz volt, mert mindenki arról beszélt: ’Na, Paulinho karrierjének már úgyis vége.’ Mindenki azt mondta, ennyi volt, azt mondták nem ütöm meg a szintet, de nyertem 6 trófeát egy évben és egy évben belül újra a brazil válogatottban voltam. És most itt vagyok. Ilyen a futball. Egy hullámvasút: esélyt sem adtak nekem, mégis itt vagyok.”

Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a meccs napján az EuroBarça Feedben, Itt!