Bartomeu: „Az elnöki páholyban volt némi nézeteltérés”

Valverde marad jövőre | Örül a VAR-nak

Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a vasárnapi Klasszikus után elismerte, hogy az elnöki páholyban volt egy kis vita a két klub elnöke között az összecsapáson hozott játékvezetői ítéletekkel kapcsolatban. Ezen kívül az egyesület első embere a Rac-1 rádiócsatornának adott nyilatkozatában beszélt még a Roma elleni BL-kiesésről, a sorfallal kapcsolatos kérdésről, illetve Griezmann lehetséges leigazolásáról is.

A játékvezetőkről

„Nem mindig értünk egyet a játékvezetői ítéletekkel, nyilvánvalóan vannak különbségek néhány gólt és leshelyzetet illetően. Elnöki jóvoltunkból védjük a csapatainkat. Az elnöki páholyban pedig bizonyos nézeteltérések merültek fel a bírói döntésekkel kapcsolatban. Régóta azt valljuk már, hogy nem beszélünk a játékvezetőkről,  hiszen nagyon nehéz a munkájuk, és minden nagyon gyorsan történik. Régóta hangoztatjuk azt is, hogy a labdarúgásban olyan technológiákra van szükségük, amelyek segítenek, és örömmel látjuk, hogy a VAR bevezetésre kerül. Ha hasznát veszik belőle, akkor minden jobb lesz.”

Messinek kevés BL címe van?

„El fogom magyarázni az unokáimnak, hogy a valaha volt legjobb játékos nálunk játszott. Egyébként nem olyan idős még, számos Bajnokok Ligáját nyerhet még a csapattal.”

A Roma elleni kiesésről

„Szomorú visszavágó volt, és nagyon későn értünk vissza Barcelonába. Nem az a fontos, hogy mi volt a visszavágón, hanem az, ahogyan reagáltunk. Az a fontos, hogy miként válaszoltunk, hogyan játszottunk a kupadöntőben, és utána a bajnokságban. Az csak egy meccs volt, ahol a csapat nem a megszokott szinten játszott. Ha valami rosszul sikerül, akkor a klubon belül megbeszéljük, és döntést hozunk. Ő [Ernesto Valverde – a szerk.] lesz az edző a következő szezonban, nem volt kétségem efelől a Roma elleni mérkőzés végén sem, soha nem gondoltam arra, hogy kirúgjam.”

A sorfalról

„A vita a sorfalról, amelyről annyit beszéltünk, a játékosok, a labdarúgás szakemberei iránti tisztelet kérdése. Ez a játékosokon múlik, akik ismerik egymást, biztos vagyok benne, hogy a Barcelona sorfalat állt volna nekik, ha a Madrid nyerte volna a bajnoki címet. A Klubvilágbajnokság után nem tettük meg, mert nem vettünk részt a sorozatban.”

Griezmannról

„Nem beszélünk más csapatok játékosairól. Kielemezzük a szezont, és majd meglátjuk, hogy mi lesz az érkező és távozó játékosokkal. Egyszer találkoztam az ügynökével [Griezmann menedzserével – a szerk.] a Baleár-szigeteken még  a 2017 októberében, de ebben az esztendőben nem beszéltem vele. Azóta egyébként volt már tárgyalásom Cerezóval [az Atlético elnökével – a szerk.] is, igaz nem erről.”