2010.07.31 | Oszkár napja van
Főoldal > Kézilabda
MÁSODIKKÉNT ZÁRTA BL-CSOPORTJÁT A BARçA
Dániában hagyták a csoportelsőséget: 25-25
 | 2010. 03. 07., 19:56
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

Egyik csapat sem lehetett boldog a Kolding és a Barcelona dániai randevúján, hiszen a 25-25-ös remivel a katalánok elveszíttették a csoportelsőséget, míg a skandinávok a 3. helyet, amely befolyással lehet majd a következő körre. A Barcelona uralta az első félidőt, azonban a másodikban a Kolding átvette a vezetést, így végül az utolsó percben a pontmentésért mentek a katalánok, ami sikerült is Nagy László révén. A Kiel megverte a Szopkjét vasárnap, így csoportmásodikként zárt a Pascual-csapat.

 A csoportelsőség reményében utazhatott Xavi Pascual gárdája Dániába szombaton, hiszen hogyha elhozza a két pontot a Koldingból, akkor a Kiel – Szkopje meccs eredményétől függetlenül megnyerte volna a hatost. Ám nem csak a katalánok számára volt fontos a szombati összecsapás, hiszen ha a Kolding nyer, akkor megtarthatta volna a 3. helyét az Ademar Leónnal szemben. Mindkét együttesnek tehát saját kezében volt a sorsa, így egy igazi, küzdelmes mérkőzésre lehetett számítani. Két fontos láncszem nélkül érkezett Dániába a Barça, Rutenka után ugyanis a chilei Oneto is megsérült.

Jobban kezdte az első félidőt Xavi Pascual csapata, Victor Tomás góljával már 2-5 volt az állás. A hatos fal a Barçánál bevált, a Garabaya és Jernemyr fémjelezte katalán védelem jól végezte munkáját. Támadásban már nem ment ennyire jól, a dánok kapusa, Anders Pedersen lehúzta a rolót, így nem tudott elhúzni a Barcelona. Az első játékrészben jobbára 2 góllal vezetett a katalán együttes, a félidőben is 10-12 volt az állás egy viszonylag gólszegény meccsen.

A második félidő elején a Kolding kezdte átvenni az irányítást, Lukas Karlsson góljával egyenlített is. Romeróék persze nem hagyták annyiban, három percre rá visszaállították a 2 gólos vezetést, azonban 18-17-nél már a dánok vezettek. A hazai vezetés innentől kezdve állandósult, az utolsó előtti percben nem sokan fogadtak volna a katalán pontmentésre, hiszen két góllal mentek a skandinávok. 15 másodperccel a vége előtt 24-24-nél támadhatott a Kolding, és Karlsson gólt lőtt, 25-24. Nagy Laci azonban nem hagyta annyiban, betört a dán falba, és belőtte az egyenlítő gólt; végeredmény: 25-25.

A mérkőzés után tehát egyik csapat sem örülhetett, hisz ez a végeredmény sem a dánoknak, sem a katalánoknak nem volt elég a kitűzött célhoz. Míg a Kolding a León Zürich elleni győzelmével visszacsúszott a csoport 4. helyére, addig a katalánok csoportmásodikként végeztek, miután a Kiel átgázolt hazai pályán a Vardar Szkopjén.

A ’D’ csoport végeredménye (kiemelve a továbbjutók):

1. Kiel 17 pont
2. Barcelona 17
3. Ademar León 11
4. KIF Kolding 11
5. Vardar Szkopje 3
6. Zürich 1

KIF Kolding – FC Barcelona Borges 25-25 (10-12)
Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. játéknap

Kolding, Kolding Hallen, 3000 néző
Vezette:
K. Andersen és P.Morten Sodal.

KIF Kolding (10+15): Petersen; Jensen (3), Søndergaard (3, 1p), R. Hansen (0), Karlsson (4), Spellerberg (6, 2p), Nesbit (1), - játszottak továbbá -, Oechsler (3), Garralda (1). Schnuchel (4) és Erevik (ps).

FC Barcelona Borges (12+13): Saric; Tomás (2), Nagy (5); Garabaya (3) Jernemyr (0), Boldsen, (0), Juanin (1), - játszottak továbbá -, Barrufet (ps), Sarmiento (2), Iker Romero (5, 2p), Hansen (3, 1p), Noddesbo (1), Igropulo (1), Rocas (1) és Ugalde (1).

Mérkőzés alakulása (5 percenként): 0-1, 2-4, 5-6, 7-8, 9-11, 10-12; 12-14, 14-15, 17-17, 21-20, 23-22, 25-25.

Írta: K. Kristóf 







 
Következo meccsek
Labdarúgás
-
X
-
Augusztus 4. Szerda (13:00)
Előkészületi mérkőzés
 
 
Eurobarca facebook
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum | Állásajánlat | Médiaajánlat © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu | A member of FCG Media | Készítette: poleposition.hu