2012.02.06 | Dorottya, Dóra napja van
Főoldal > Kézilabda
MINIMÁLIS VERESÉG | NEM VÉDTE MEG A SZUPERKUPÁT A BARçA
Mumus maradt a Ciudad: 29-28
K. Kristóf | 2010. 09. 05., 20:43
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

Ismételten végletekig izgalmas meccset játszott egymással a Ciudad Real és a Barcelona egy kupadöntőben, ahol általában a katalán együttes szokott örülni, ám most fordult a kocka, és Talent Dusebajev fiai kerültek ki győztesen. A córdobai Spanyol Szuperkupa-döntőben a meccs nagy részében a Barcelona dominált, ám a gyenge végjátékának köszönhetően nem tudta hazahozni a kupát.

A Ciudad Real és az FC Barcelona évek óta uralja  a spanyol kézilabdázást, így nem meglepetés, hogy 2010-es Szuperkupa-döntőt is e két csapat játszhatta. A kasztíliai együttes idén megnyerte az ASOBAL Ligát, ráadásul hibátlan produkcióval, amit minden bizonnyal egy csapat sem fog megismételni az elkövetkezendő jó pár évben. Ugyanakkor a Barçát is megilleti a részvétel a Szuperkupában, hiszen a Spanyol Kupát megvédte, illetve a Ligakupát is elhódította, utóbbit ráadásul a Ciudad Real ellen egy fantasztikus mérkőzésen.

Mindkét csapat erősödött a nyáron, a bajnoki címvédő szerződtette a legutóbb Zágrábban kézilabdázó gólgyárost, Kiril Lazarovot, illetve Isaías Guardiola és Jurkiewitz is a Ciudadnál folytatja. A Barcelonánál is történt változás, pár távozó mellett aláírt az együtteshez Raúl Entrerrios, Johan Sjöstrand és Cédric Sorhaindo is, így három posztra is minőségi játékosokat szerződtetett a katalán szakmai vezetés.

Jobban kezdte a mérkőzést a Ciudad Real, ugyanis Kiril Lazarov góljaival már a 6. percben kétgólos előnyhöz jutott. Erre egy percben belül Igropulo és Rutenka is válaszolt, innentől kezdve pedig gyakorlatilag felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól. A félidő végén a Barça dominált, főként Siarhei Rutenka révén, így három góllal elszakadt 30 perc játék után a Ciudad Realtól a katalán együttes.

A második félidő elején gyorsan felzárkózott a bajnoki címvédő, amely főként a beállója, Aguinagalde segítségével próbált érvényesülni. Alberto Entrerrios a 10. percben már a vezetést is megszerezte a Ciudad Realnak, de az előny nem tartott sokáig, hisz megint jött Rutenka, aki 6 perc alatt 5 gólt szórt Hombrados kapujába. A Barcelona ekkortájt úgy tűnt, hogy kezd elszakadni riválisától, már három góllal is vezetett a 23. percben, sőt, még 3 perccel a vége előtt is két gól fórja volt, ám a végjátékot nem bírta. A Guardiola és Abalo, illetve Hombrados vezette Ciudad Real feltámadt, és fantasztikus hajrát produkálva egyenlített, majd 15 másodperccel a vége előtt a vezetést is átvette. Az utolsó támadást nem sikerült góllal befejezni a Barçának, így elveszítette a mérkőzést; a vége: 29-28.

A Ciudad Real ezúttal elvitte a Barcelona elől a Szuperkupát, ám voltak így is bíztató jelek a katalánok játékában, mint például Raúl Entrerrios remek teljesítménye, aki négy gólt is dobott, és jól irányította csapatát. Az idény próbája tehát nem sikerült jól, ám jövő héttől már a bajnoki cím lesz a tét a Barcelona számára…

Renovalia BM Ciudad Real – FC Barcelona Borges 29-28 (11-14)
Spanyol Szuperkupa, döntő

Córdoba, Vista Alegre, 3300 néző
Vezette:
Sabroso Ramírez és Raluy López

Renovalia Ciudad Real (11+18): Sterbik, Kallman (2), Guardiola (4), Aguinagalde (6), Abalo (5), Rodríguez Vaquero (1), Entrerríos (2) – játszottak továbbá – Hombrados (ps), García Parrondo (-), Cañellas (1), Jurkiewicz (1), Morros (2), Dinart (-), Lazarov (5).

FC Barcelona Borges (14+14): Saric, Juanín (1), Entrerríos (4), Sorhaindo (2), Jernemyr (-), Rocas (1), Igropulo (1) – játszottak továbbá – Sjostrand (ps), Noddesbo (2), Tomás (1), Sarmiento (3), Romero (-), Nagy (4), Rutenka (9).

A mérkőzés alakulása: 3-2, 4-4, 7-7, 9-9, 9-11, 11-14 (félidő), 14-16, 17-17, 19-20, 21-23, 24-27.







 
Következő meccsek
Labdarúgás  
-
X
-
Február 8. Szerda (21:00)
Király Kupa elődöntő
TV: Digi Sport - Paulaner Sörház
 
 
Football Factor
 
Eurobarca FaceBook
 
Eurobarca Google+
Eurobarca Twitter
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu