Euroliga ellenfeleink: Union Olimpija

euroliga

A szlovén főváros, Ljubljana csapatáról lesz a továbbiakban szó. Aki nagyon szereti a kosárlabdát és esetleg még áldozni is tud rá annak ajánljuk a szomszédos ország viszonylag közeli fővárosának meglátogatását akár egy EuroLeague mérkőzés alkalmával (is).

A napokban akadt a kezem közé egy Malévos szórólap amelyen új, közvetlen járatok meglétéről van szó és ezek között megtaláljuk a Budapest-Ljubljana járatot is ami árban valószínűleg valamivel drágább, mint ha autóval mennénk, de sokkal kényelmesebb és az út csak pár perccel több, mint egy óra. A fanatikus „katalán rajongóknak” pedig külön a figyelmébe ajánlom, hogy ebben a szezonban a Barcelona is ellátogat a Dvorana Tivoli csarnokba! Autóval is érdemes nekivágni az útnak, mivel úgy sem vészes sem távolságban, sem időtartamban a dolog, nagyon jó minőségű autópályák vannak arrafelé (is), és így könnyebben összehozható egy „cool túrához” hasonló kirándulás, mintha repülőgéppel utaznánk oda. Remélhetőleg egyszer arra is lesz alkalmunk, hogy ez a kirándulás a kis országunkon belül történjen és még így is EuroLeague mérkőzést szemlélhessünk!

A szomszéd kertje mindig zöldebb mondás sajnos a szlovénekkel szemben (is) helytálló, mivel már szinte minden téren előbbre járnak nálunk. Szlovéniában kb. 2 millióan élnek, de ennek ellenére a kosárlabdában már rengeteg nagy játékost neveltek ki Európának és az NBA-nek (is). Az életszínvonal is jelentősen jobb, mint nálunk de nem csak ennek köszönhető, hogy a szlovénok ilyen jók lettek kosárlabdázásban.

A klubot 1946-ban alapították és még abban az évben lejátszották az első mérkőzésüket is. A szenvedő fél az Udarnik csapata volt akik 37-14 arányban vereséget szenvedtek a fővárosi gárdától (az Union Olimpija elnevezés egyébként még csak 1997 óta van használatban). Az 50-es évek végére már az igazán nagy sikerek sem maradtak el és 1957-ben valamint 1959-ben megszerezték az aranyérmet a jugoszláv pontvadászatban. Az elkövetkezendő bő évtizedben ezt a két diadalt még további négy siker (1961,1962,1966,1970) követte. Az igazán nagy áttörést mégis Szlovénia függetlenné válása hozta meg az Olimpija számára és ezután sorozatban tízszer nyerték meg a bajnokságot és a Szlovén Kupát egyaránt. Az 1993-1994-es idényben az Európa Kupában is megszerezték az aranyérmeket és a velük járó serleget. A 2001-2002-es szezonban a triplázás is sikerült és a szlovén bajnokság és kupagyőzelem mellett begyűjtötték az Adriatic League megnyeréséért járó trófeát is. Az utóbbi években rendszeres résztvevői az EuroLigának is, és már eljutottak arra a szintre, hogy senki nem mehet ellenük biztosra. A sikerek és az eredményesség értékét nagyban növeli az a tény, hogy a csapat nagy részét fiatal szlovén, horvát és bosnyák játékosok alkotják.

Az utóbbi években többször változott a vezetőedző személye de a csapat teljesítményén ez nem változtatott semmit, mivel a vezetőség ragaszkodik a terveihez. Ez a terv eddig nagyon jól bevált és a megfelelő anyagi helyzet ellenére sem tervezik külföldi sztárjátékosok leigazolását. Az eddigi kiemelkedő eredményeket is mindig csapatként, kiváló csapatmunkával és összetartással érték el. Ebben a feladatban mindig fontos szerepe van a fiatal szlovén játékosoknak is. A játkoskeret tagja a váogatott center, a 210 cm magas Smiljan Pavis és több utánpótlás válogatott játékos Saso Ozbolt, Grega Mali és Jernej Mihalic személyében. A horvát nemzeti csapat két tagja Marino Bazdaric és Marijan Mance is szerepel a ljubljanai gárdában. Amikor a sikeres szereplésről van szó, akkor a Aloyisius Anagonye (amerikai), Pero Dujmovic (bosnyák), Vladimir Boisa (grúz) trió mellett sem mehetünk el szó nélkül. A szlovénok tovább erősítették a játékoskeretüket és 1 évre kölcsön vették a Benetton Treviso csapatától Manuchar Markoisvilit. A szlovén csapat vezetősége reméli, hogy színvonalas mérkőzéseket láthat a nagyérdemű Ljubljanában a 2004-2005-ös szezonban is és, hogy megismétlik vagy túlszárnyalják az előző szezon remek eredményeit.

Akkor a Top 16 között, az utolsó mérkőzésen dőlt el, hogy nem jutnak be az EuroLeague Final Fourba. Az ellenfél a későbbi bajnok, FC Barcelona csapata volt, amiért az Olimpija szeretne visszavágni!