Duenas 3 hetes kényszerpihenõje

SÉRÜLÉSEK

Az Adecco ASVEL elleni EuroLiga mérkõzésen sérülést szenvedett a csapat elsõ számú centere, aki így nem tudott a Real Madrid elleni rangadón pályára lépni, és a sérülése miatt további kihagyásra kényszerül.

A Barcelona és a spanyol válogatott óriása a franciák elleni összecsapáson vádlihúzódást szenvedett a bal lábában, s a csapat orvosi stábja szerint minimum 3 hét szükséges a rehabilitációjához. Elõtte néhány nappal tért vissza a csapat fiatal centere, az addig sérüléssel bajlódó Marc Gasol, akire ez elkövetkezendõ néhány hétben komoly próbatételek várnak majd. Joan Montes vezetõedzõ egy tegnapi interjúban arról beszélt, hogy mindenképpen szüksége van még egy centerre, akire nemcsak a sérüléshullám” miatt számítanának a csapatnál. Konkrét játékosokról még nem volt szó és a Barca tartja magát az eddigi stratégiájához, nem akarják elkapkodni a dolgot, így továbbra is körültekintõen járnak majd el az esetleges átigazolási ügyekben. Ha az elkövetkezendõ napokban, hetekben új center bukkan fel gránátvörös-kék mezben, senki ne lepõdjön meg nagyon!”