Belletti szerint nehéz idõk várnak a csapatra

FC BARCELONA

A Barca nyáron szerzõdtetett védõje, Belletti szerint erõsen kérdéses, hogy a csapat tudja-e tartani szezon eleji remek formáját.

A Barcelona a szezont úgy kezdte, akár egy gyorsvonat, és jelenleg vezeti a spanyol bajnokságot, és a Bajnokok Ligája csoportját is. Az eddig mutatott teljesítménye alapján a hozzáértõk egybõl a bajnokság egyik nagy esélyesének kiáltották ki a gránátvörös-kékeket, ami azt jelentené, hogy a vitrinbe öt szûkös esztendõ után kerülne be ismét a bajnoki trófea.

Ennek ellenére a brazil bekk arra figyelmeztet, hogy kissé túlzott elvárás az a csapattal szemben, hogy jelenlegi formáját megõrizve folytassa az évadot, különösen a mostanában tapasztalható sérülések miatt. A csapat még hosszú ideig nem számíthat Motta, Gabri és Edmilson szolgálataira, s a Villarealtól érkezett játékos szerint a Barca a következõ hetekben meg fogja érezni ezen klasszisok hiányát.

Ha majd a Copa del Rey küzdelmei is megkezdõdnek, még nehezebb lesz helytállnunk, hiszen, jelenleg még mindhárom kiírásban versenyben vagyunk., a keretünk pedig elég jelentõs mértékben leredukálódott. Lehet, hogy a Barca B játékosainak a segítségére is szükségünk lesz.”– vélekedett a brazil.

Írta: Cséká”