2010.07.31 | Oszkár napja van
Főoldal > Labdarúgás
XAVI SZERINT A NYOMÁS EGYENLŐ AZ ÉLLOVASOKON | VÉDI A KRITIZÁLT HENRYT
"Bajnoki cím nincs szenvedés nélkül"
Z. Iván | 2010. 03. 05., 03:13
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

Visszatért a válogatottból, és máris csapata jelenével foglalkozott Xavi Hernández, aki beszélt a bajnoki versenyfutásról, a Barcelona formájáról és a szurkolói elvárásokról, valamint megvédte Thierry Henryt is. A francia futballistát egyébként védelmébe vette Andrés Iniesta is, aki Xavihoz hasonlóan kiemelte, hogy a csatár most is ugyanolyan példaértékű munkát végez, mint korábban. A hétvégi bajnokival kapcsolatban Xavi csak annak örült, hogy az Almería jelenlegi edzője már nem rajong a követő emberfogásért, ami az őszi mérkőzésen éppen az ő lehetőségeit korlátozta erőteljesen.

 Ugyanaz a nyomás van rajtunk, mint amilyen lehet rajtuk, mert ők sem hibázhatnak” - beszélt a Real Madrid és a Barcelona helyzetéről Xavi. - „De nyugodtak vagyunk, tovább kell dolgozni, mert az előnyünk olyan kicsi, hogy minden apróság számít, és ha csak egyszer is hibáznak, nekünk ki kell tudnunk használni a lehetőséget. De nem emlékszem egy olyan megnyert Ligára sem, amit kemény küzdelem és szenvedés nélkül hódítottunk volna el.”

Xavi mindenesetre nem aggódik, és elsősorban azért nem, mert azt látja, hogy a csapat ugyanolyan intenzitással dolgozik, mint eddig. „Megvan az a dinamika, ami a győzelmekhez vezet, mindenki elszánt és nyerni akar. A benyomásaim nagyon jók, aztán ezt követően vagy nyerünk, vagy nem… Az mindenképpen jó érzés, hogy sokat várnak tőlünk, de nem mindegy, hogy ezt hogyan kezeljük, és jól kezeljük-e. Ha igen, akkor csak nőnie kell a sikeréhségünknek.”

„A léc roppant magasan van. A jelenlegi szint is nagyon magas, ráadásul az ellenfelek ismernek minket, mindent elkövetnek, hogy megállítsanak valahogyan, bevetnek például követő emberfogást is. A szurkolók tavaly nem várták tőlünk azt a szintet, amit produkáltunk, és talán ezért is vannak most kritikák” - értékelte a tavalyi szezon hatásait és az idei visszhangokat is a középpályás.

Hetek óta téma már Thierry Henry formája és jövője, de a játékosok egyelőre egy emberként védik és állnak ki a francia támadó mellett, kiemelve, hogy a hozzáállása semmit nem változott. „Mindenkinek vannak jó és rossz pillanatai. Vannak olyanok, akik alkalmanként akár csak önbizalomhiány miatt is visszaesnek a korábbi formájukhoz képest. Márpedig ha tőled gólokat várnak, és nem tudod megszerezni ezeket, akkor jókora önbizalomhiányban szenvedhetsz. Szeretnénk segíteni neki, ugyanúgy edz, mint aki a legjobban akar, abszolút példamutató, és igyekszik a legtöbbet adni magából.”

„A magam részéről jó állapotban látom, csak arra van szüksége, hogy néhány jó meccset játsszon, és ismét legyen önbizalma, érezze jól magát. Erről szól a futball, és ő már nagyon sokszor bizonyította, hogy mi mindenre képes.”

A hétvégi bajnokin a Barcelona az Almeríával találkozik, azzal az andalúziai együttessel, mely az őszi időszakban úgy játszott a Camp Nouban, hogy Hugo Sánchez követő emberfogást gyakorolt Xavin, aki mozdulni is alig tudott Chico szorításában. Most azonban már Pep Guardiola régi barátja, Lillo irányítja a szakmai munkát a délieknél, aki bevallotta a támadó futballt részesíti előnyben.

„Nem hiszem, hogy Lillo az olyan megoldások mellé tenné le a voksát, mint a követő emberfogás, mert hallottam is tőle, hogy mondta, hogy nem fog ilyesmivel élni, amit őszintén nagyon köszönök” - kommentálta ezt a kérdést Xavi.







 
Következo meccsek
Labdarúgás
-
X
-
Augusztus 4. Szerda (13:00)
Előkészületi mérkőzés
 
 
Eurobarca facebook
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum | Állásajánlat | Médiaajánlat © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu | A member of FCG Media | Készítette: poleposition.hu