Brazília gyõzedelmeskedett: 0-3

Hasznos lecke lehet ez a jövõre nézve a ‘B’ együttes számára

A Barcelona B nem hivatalos barátságos mérkõzésen 3-0 arányban vereséget szenvedett Brazíliától a Ciutat Esportiva Joan Gamper edzõközpont kettes számú pályáján. A fiatalok a találkozó elején nem tûntek ijedtnek, és szépen járatták a labdát a középpályán, ám a brazilok gyorsan kihasználták az elsõ két lehetõségüket, így 15 perc után már kétgólos elõnyben voltak. A második félidõben ugyan feljavult valamelyest a két találattól megfogott Luis Enrique-csapat, a brazilok azonban tovább növelték az elõnyüket, és kényelmes, háromgólos gyõzelmet arattak. 

 

 

Az eredmény ellenére leszögezhetõ, hogy óriási élmény, s remek lecke volt a fiatalok számára a brazilok elleni mérkõzés, melybõl a jövõre nézve számos hasznos tanulságot levonhatnak majd a tehetséges játékosok. Így például azt is, hogy hiába kontrollálod a meccset 12 percig, ha utána három minutum leforgása alatt kétszer is hibázol. Ezt pedig a számos klasszissal a sorában felálló brazil együttes ki is használta, hiszen elõbb Lucas szerezte meg a vezetést, majd Pato duplázta meg az elõnyt. 

Az is fontos tapasztalat lehet, hogy két ilyen gól után hogyan lehetne visszajönni a lehetõ leghamarabb a mérkõzésbe, ugyanis a Barça B-t rendkívül megfogták a gyors gólok, és az elején tapasztalható magabiztos labdatartás már a múlté volt. Sõt, igazán lehetõségei sem voltak a tartalékoknak, csupán Abraham két távoli lövésénél kellett Diego Alvesnek, a vendégek kapusának résen lennie.

A szünetben természetesen rendezte a sorokat Luis Enrique, és nyilvánvalóan rendbe tette a fejeket, amely meg is látszott, mert annak ellenére, hogy komoly helyzetekig továbbra sem jutott az együttes, a rövid passzos játékát már tudta hozni. Mano Menezes, Brazília szövetségi kapitánya egyébként a második félidõre becserélte Adrianót, a Barça játékosát is, míg Alves kezdõ volt a mérkõzésen, melyet a helyszínen tekintett meg Josep Guardiola, Tito Vilanova, Eric Abidal és Carles Puyol is. 

A B csapatnak tehát a brazilok tizenhatosához érve elfogyott a tudománya, ráadásul egy újabb figyelmetlenség következtében Fernandinho csapott le egy eladott labdára, és a Sahtar Donyeck játékosa ki is használta az elõtte adódó lehetõséget, beállítva a végeredményt: 0-3.

A másodosztályban nyújtott remek kezdés után tehát nem tudott újabb bravúrt elérni a Barcelona B, és nem volt képes meglepni a brazil nemzeti csapatot, de kritika így sem érheti a fiatalokat. Brazília klasszisokkal jobb csapat, ennek következtében sokkal inkább a tapasztalatszerzés, mintsem az eredmény volt a fontos. Ráadásul nem minden labdarúgó mondhatja el magáról, hogy alkalma nyílt a brazilok ellen pályára lépni – még ha csak egy nem hivatalos barátságos mérkõzésen is.

Barcelona B-Brazília: 0-3 ( 0-2 )
Barcelona, Ciutat Esportiva Joan Gamper edzõközpont

Barca B: Masip, Bartra, Armando, Abraham, Planas, Riverola, Saúl, Ilie, Edu Oriol, Víctor Vazquez, Rochina. Játszottak még: Dalmau, Benja, Rafa Alcàntara, Jesús Unzué.

Brazília: Diego Alves, Alves, Thiago Silva, David Luiz, André Santos, Lucas, Ramires, Carlos Eduardo, Coutinho, Robinho, Pato. Játszottak még: Rafael, Adriano, Álex, Douglas Costa, Hernanes, Sandro, Henrique, Fernandinho, Hulk.

Gólok: 0-1: Lucas (12′), 0-2: Pato (14′), 0-3: Fernandinho (81′).