Egyre nagyobb figyelmet követel magának a Barcelona B csapata, mely a tavalyi szezonban hosszú küzdelem után kivívta magának a feljutást a harmadosztályból, és eljutott a Segunda Division A-ba, ahol most két győzelemmel nyitott. Tegnap már a második sikerét gyűjtött be a gárda, ezzel hat pontos, és tartja a lépést a legjobbakkal, így a Betisszel, a Rayo Vallecanóval, az Elchével és a Valladoliddal.
Az első fordulóban a Celta Vigót tudta idegenben legyőzni Luis Enrique csapata (1-2), de ez esetben maga az edző is elismerte, hogy a sikerhez szükség volt Miño parádés kapusteljesítményére is. A második fordulóban hazai pályán lépett fel a csapat, mely nem akármilyen produkcióval lepte meg az immár 7.000 fős közönséget a Miniestadiban. A nézői jelenlét is jelzi: ez a csapat már sokkal több, mint egy tartalékegyüttes a nagyok árnyékában, ez a gárda önmagában is versenyképes, szórakoztató, jó focit játszik, nem elszakadva a nagyok által is képviselt stílustól.
A 2. fordulóban a Barcelona B ellenfele az a Xerez volt, mely az előző évben még a Camp Nouba jött vendégségbe az első osztályban, így most egy másodosztályba feljutott, és egy oda visszaesett csapat találkozhatott. A Barça már a 2. percben megszerezte a vezetést, köszönhetően Jonathan Soriano és Nolito kiváló összjátékának, amit alighanem sok első osztályú csapat is megirigyelt volna. A gólt végül Soriano szerezte, ami azonnal megadta az alaphangot a meccshez.
Az egész első félidőt a Barcelona irányította, a játékrész végéig 70 százalékos labdabirtoklási arányt ért el, és az ellenfél kapujában szükség volt Lledó remek védéseire is, hogy ne nyerje meg a meccset idejekorán a hazai csapat. A szünet előtt váratlanul mégis egyenlíteni tudott a Xerez, mely Mario Bermejó révén óriási gólt szerzett a tizenhatosról.
A második félidőben nem volt olyan jelentős a Barca fölénye, és alaposan meg kellett küzdenie a helyzetekért a gránátvörös-kékeknek, végül egy szögletet követően Saúl Berjón szerezte meg a győztes találatot. Ezt követően még lőtt egy kapufát Nolito, ám az eredmény már nem változott, és a Barcelona B a második meccsén a második győzelmét aratta.
FC Barcelona B – Xerez: 2-1 (1-1)
Barcelona, Miniestadi
7.000 néző
Vezette: Prieto Iglesias
Barcelona B: Oier; Montoya, Fontàs, Sergi Gómez, Muniesa; Oriol Romeu (Saúl, 68’), Sergi Roberto, Jonathan dos Santos; Carmona, Jonathan Soriano (Edu Oriol, 80’) és Nolito (Rubén Rochina, 89’).
Xerez: Lledó; Redondo, Lombán, Moreno, Mendoza; Barber, Capi, Óscar Díaz (Pablo Redondo, 64’), Capdevila (Raúl Llorente, 82’); Antoñito (Héctor Font, 46’) és Mario Bermejo.
Gólok: 1-0, 3’: Jonathan Soriano. 1-1, 44’: Mario Bermejo. 2-1, 75’: Saúl.
A meccs góljai videón: