Pep: „Most tényleg nagyon jól játszottunk”

Messit magasan a legjobbnak tartja | Ugyanúgy büszke mint szombaton

Ahogy a Hercules elleni vereség után, úgy most, a Panathinaikosz kiütését követõen is úgy nyilatkozott Pep Guardiola, hogy büszke a játékosaira, és ennek a mértéke nem is változott semmit az utóbbi napokhoz képest. Azt ugyanakkor elismerte, hogy most kedden  volt olyan elem a játékban, ami hiányzott múlt szombaton a Hercules ellen.

„Legutóbb nem játszottunk olyan jól, mint ma, de úgy játszani, mint ahogy most tettük, roppant nehéz dolog. Pontosan tudjátok, hogy nem vagyok az a fajta ember, aki mindig büszkélkedik a mutatott teljesítménnyel, de most kétségtelenül rendkívül jól játszottunk. Nagyon-nagyon jól. És most persze azt fogják mondani, hogy a Panathinaikosz egy olyan csapat, mely nem üti meg a megfelelõ szintet, de mégiscsak bajnok lett Görögországban, és roppant zárt sorokkal védekezett ezúttal is. Legutóbb nem játszottunk ilyen jól. Hiányzott egy apróság, a szélsõk mozgása. Most az volt a feladatunk, hogy jobban támadjunk, mint szombaton tettük.”

„Aki védekezik, mindig idomul a támadó csapat stílusához. Most sem kellett sokkal jobban támadni, mint tettük szombaton, mert vagyunk elég jók, akkor is megvoltak ugyanazok a képességeink, mint most. De elégedett vagyok, mert a BL a hazai meccsek esetében is sokat követel a csapatoktól” – hasonlította össze a legutóbbi bajnokit a keddi Bajnokok Ligája találkozóval az edzõ, aki a rendkívül látványos produkció ellenére még lát fejlõdési lehetõséget az együttesben.

„Egyelõre korántsem vagyunk a csúcson a formánkat illetõen, ehhez egy kis idõ még mindenképpen kell, de igyekszünk fejlõdni. A következõ meccs máris nagy próbatétel lesz a Vicente Calderónban, hiszen Európa és a világ egyik legjobb csapata ellen játszunk majd” – szögezte le.

A kedd esti meccsen két gólt szerzett, s ezzel a klub történetének legeredményesebb Bajnokok Ligája gólszerzõjévé vált Lionel Messi, összesen 27 találattal. Edzõje így nem is tehetett mást, csak dicsérte õt.

„Messi egyszerûen a világ legjobb játékosa, de olyan különbséggel a világ legjobbja, aminek nem is lehet nevet adni. Rendkívül sokat vár saját magától, úgy áll hozzá a játékhoz, mint  aki csak hobbiból futballozna, és ezért is szeret annyira nyerni. Az a fontos, hogy érezze magát jól, és hogy ki tudja bontakoztatni a tehetségét.”