Pep: „Minél elõbb nyerjük meg”

Guardiola lassan megnyugszik | Szerdán le kívánja zárni a sorozatot

Lassan-lassan Pep Guardiola is elismeri, hogy a Barcelona meg fogja nyerni a bajnokságot ebben a szezonban, hiszen most már csak egy pontra van szüksége az együttesnek a garantált sikerhez, amit már hét közben, a Levante pályáján elérhet. A szakvezetõ nem volt maradéktalanul elégedett csapata játékával a vasárnap esti, Espanyol elleni bajnokin, ám igazán panaszra sem volt oka.

„Most elõször a Liga immár csak tõlünk függ, csak rajtunk múlik, és el kell érnünk a Levante ellen. Ha most nem gyõztünk volna, egészen a végéig nyitott lett volna a küzdelem, és ezt el akartuk kerülni” – hangsúlyozta ki az edzõ.

„Nagyon jó elsõ félidõt játszottunk, de a második gól megszerzése után kicsit leeresztettünk, nem figyeltünk annyira oda, és elvesztettük a kontrollt a meccs fölött. Ettõl függetlenül jó mérkõzést produkáltunk egy olyan csapat ellen, mely hagyományosan sok kellemetlenséget okoz számunkra”- tette hozzá, végül kicsit a nagy ellenfélrõl is szólt.

„A Madrid nyerni fog, tudjátok jól, hogy milyenek. Volt olyan szerencsénk, hogy voltak hazai pályán váratlan botlásai, mint a Sporting ellen például. Ha ezek nem lettek volna egészen a végéig drámai lett volna a küzdelem. De ettõl függetlenül azt szeretném, ha minél elõbb megnyernénk a címet. Senkit nem fogok tartalékolni semmire, mert még nem nyertük meg a Ligát, hiába van közel. Az egyedüli csapat, mely már nyert trófeát, az a Real Madrid.”