Késõn ébredt a bajnok: 2-2

Remek Valencia, fordulatos rangadó | Fábregas egy pontot megmentett

Rendkívül látványos mérkõzésen a Barcelona 2-2-es döntetlent játszott a Valencia otthonában, ahol eleinte kétszer is hátrányba került, és rosszul játszva a biztos vereség felé rohant, ám a hajrára kiegyenlített, és egészen közel állt ahhoz, hogy megfordítsa az összecsapást. Sok védelmi megingás, játékrendszer váltás, pontatlan majd egyre ígéretesebb játék mind belefért a 90 percbe, melynek végén igazságos eredmény született.

Pep Guardiola megerõsített szûrõ középpályával de csak három védõvel, és David Villa nélkül kezdett Valenciában abban reményben, hogy le tudja lassítani a hazai támadásokat, ám ez a terv teljes kudarcba fulladt.  A hazaiak nagy lendülettel támadtak és határozottan próbáltak labdát szerezni, így meg tudták zavarni a címvédõt, mely hamar hátrányba is került. A 11. percben Mathieu húzott el a baloldalon, a veszélyesnek tûnõ középre adását Abidal próbálta meg eltakarítani a kapu elõl, ehelyett azonban a saját kapujába gurította a játékszert. Vezetést szerzett a Valencia, 1-0!

A Barça hamar magára talált, és villámgyorsan, két percen belül ki is tudott egyenlíteni. Messi húzogatta a labdát a tizenhatos elõterében príma ütemben passzolt Pedrónak, aki közelrõl a rövid sarokba lõtt. 1-1! Ezzel a góllal azonban nem nyugodhattak meg a vendégek, mert a Valencia néhány percet követõen ismét kihasználta, hogy a vendégvédelem jobb oldala gyakorlatilag átjáróház. A 23. percben Mathieu ismét elhúzott a baloldalon, középre adását sem Puyol, sem Abidal nem tudta elrúgni, így a középen érkezõ Pablo Hernández könnyedén a kapuba lõhetett.

Ismét vezetett a Valencia, és a katalán együttes szemszögébõl ekkor még nehezebbé vált a meccs, mert innentõl kezdve nem sikerült átvenni a játék irányítását sem. A Valencia sok mozgással kiválóan védekezett, rengeteg labdát szerzett, és továbbra is roppant veszélyes kontratámadásokat vezetett a baloldalon.  A Barça ezzel szemben nem volt elég éles, nem volt folyamatosság a játékában, a játékosok nem mozogtak eleget labda nélkül, aminek sok labdavesztés lett az eredménye. A 41. percben valóságos csodával úszta meg a harmadik gólt a Barcelona: egy újabb baloldali akcióból Roberto Soldado egy méterrõl, a gólvonal elõl gyakorlatilag fölszabadított a védõk helyett.

A második félidõ elején sem változott sokat a játék képe, még ha Xaviék föl is hagytak a háromvédõs játékrendszerrel. A Barcelona ugyan próbált letámadni és gyorsan labdát szerezni, a hazaiak pontos játéka többet ért, és ezt követõen is inkább a Valencia állt közel a gólszerzéshez. Nem csoda, hogy próbált változtatni Guardiola, aki az 56. percben Villát és Adrianót küldte pályára Pedro és Keita helyére.

Ez azonban még nem hozott döntõ áttörést. A Valencia kiválóan lezárta a passzsávokat, ezzel alapjaiban bénította meg a gránátvörös-kékek játékát, akik görcsössé is váltak az idõ múlásával. Késõbb Puyol helyett jött Thiago is, hogy kreatívabbá váljon a csapat, ami az idõ elõrehaladtával meg is valósult. A cserék közül leginkább a középpályás bizonyította, hogy megérdemli a bizalmat, neki is köszönhetõen folyamatosabbá vált a Barcelona játéka. A 68. percben Mascherano egy óriási, távoli bombával próbálta meglepni Guaita kapust, és csak a kapufa mentette meg a portást.

A 76. percben egy zseniális, egészen mélyrõl indított Thiago indítás Leo Messihez jutott, aki tiszta ziccerbe került, ám a védõje kibillentette az egyensúlyából, és Guaita fölszedte a játékszert. Egy perccel késõbb viszont már nem volt kegyelem: Messi tálalt az üresen helyezkedõ Fábregashoz, aki gólhelyzetben nem hibázott, ballal a jobb alsó sarokba lõtt. 2-2!

Az utolsó tíz percre így nyílt sisakos küzdelem alakult ki a pályán, mindkét együttes a gyõzelemért küzdött, és próbált támadni. Így akadtak még veszélyes helyzetek mindkét kapu elõtt, de különösen a hazai kapu elõtt. A 89. percben Leo Messi kihagyhatatlan helyzetbe hozta David Villát, aki 6 méterrõl képes volt hibázni, majd néhány másodperccel késõbb Adriano labdáját takarították el a védõk a gólvonalról. Gól ezt követõen már nem esett, így maradt a 2-2.

Rendkívül látványos meccsen igazságos döntetlen született. A Valencia többet tett a sikerért az elsõ félidõben, a második játékrész a katalán együttesé volt, mely a hajrában óriási fölénybe is került, de késõn ébredt, és csak egyenlíteni tudott.

Valencia CF – FC Barcelona: 2-2 (2-1)
Valencia, Mestalla
50.000 nézõ
Vezette:
Velasco Carballo

Valencia CF: Guaita; Miguel, Rami, Víctor Ruiz, Mathieu (Piatti, 73’); Albelda (Tino Costa, 46’), Banega; Pablo, Canales (Jonas, 68’), Jordi Alba és Soldado

FC Barcelona: Valdés; Puyol (Thiago, 63’), Mascherano, Abidal; Busquets, Xavi, Keita (Adriano, 58’), Alves; Cesc, Messi és Pedro (Villa, 58’).

Gólok: Abidal (öngól 12’), Hernández (23’), illetve Pedro (13’), Fábregas (77’).