Xavi döntött Granadában: 0-1

Gyenge teljesítmény a Barçától | A Granadából két játékost is kiállítottak

Az FC Barcelona együttese 1-0 arányban nyerni tudott a Granada ellenében a Los Cármenesben, és ideiglenesen ismét átvette az elsõ helyet a tabellán. Pep Guardiola együttese azonban nagyon rossz napot fogott ki, és csupán Xavi szabadrúgásgóljának köszönhetõen tudott felülkerekedni az egész mérkõzésen visszaálló, és csakis a kontralehetõségekre várakozó Granadán.  

Alaposan meglepett mindenkit Guardiola azzal, hogy Iniestát kihagyta a kezdõcsapatból, míg a fiatal Isaac Cuencát betetette a támadósorba David Villa helyére. A B kerethez tartozó támadó a meglepetésszerû kezdõtagsága ellenére nem volt megszeppenve, és alapvetõen pozitív képet alakított ki magáról élete elsõ spanyol bajnoki találkozóján.

Az összecsapást mindkét együttes álmosan kezdte, a Granada csupán szavakban volt bátor, egyébként mélyen visszahúzódott a saját térfelére, és várta a kontralehetõségeket, és a Barça sem pörgött fel annyira, hogy rögtön helyzeteket alakítson ki. Az elsõ veszélyes lehetõségre a 13. percig kellett várni, ekkor Messi a tizenhatos sarkánál egy finom csel után csavart kapura, lövése centikkel kerülte el a kaput.

Lassan, de éledezett a Barça, Cuenca például a 13. percben szépen verte meg a védõjét a baloldalon, beadását azonban Messi pontatlanul készítette le az érkezõ Fábregasnak, s a védõk így menteni tudtak. Két percre rá, a 15. minutumban Cuenca már befelé cselezett, kinézte a hosszú sarkot, ám lövése – ha nem is sokkal, de – a kapu mellett landolt. Az elsõ igazán szép akcióra a 22. percig kellett várni, aminek a végén Pedro fejelt alig kapu mellé, de ezzel együtt is akadozott a Barcelona játéka, a passzok pontatlanok voltak, és kevés volt a mozgás a támadó harmadban. Ennek tudatában a lehetõ legjobbkor érkezett a vezetõ találat, gyakorlatilag a semmibõl. 1-0, Xavi tekert nagyon szépen a kapu jobb oldalába szabadrúgásból, nagyjából 25 méterrõl. A félidõ hátralévõ részében már nem történt semmi sem, így katalán elõnnyel vonultak pihenõre a csapatok.

A második játékrész elején ráadásul emberhátrányba került a Granada, miután Muñíz Fernández játékvezetõ az 53. percben második sárga lappal kiállította Jaime Romerót. Eseménydús minutumok voltak ezek, hiszen az 54. percben már Pedro sérült meg, miután egy párharc során kificamodott a bal bokája, helyére Villa állt be. A Barcelona nem brillírozott, de kezében tartotta a mérkõzést, néha pedig kihasznált egy-egy védelmi megingást, amit azonban elõbb Messi, majd késõbb Cuenca nem tudott kihasználni.

Pep Guardiola együttese nagyon rosszul futballozott az egész mérkõzés során, hiába állt be Iniesta és Villa, a passzok pontatlanok voltak, a támadók pedig keveset mozogtak. Mivel a Barçánál csak a Granada volt gyengébb ezen a találkozón, mely ráadásul az utolsó pillanatokban 9 fõre fogyatkozott Dani Benítez butasága miatt, Xaviék begyûjtötték a három pontot.

Egy-egy ilyen összecsapás belefér. A gyõzelmet megszerezte a Barça, arra pedig nagyon kevés pénzt tennénk, hogy lesz még egy ilyen gyenge mérkõzése a Pep-Teamnek az idény folyamán.  

Granada – FC Barcelona: 0-1 ( 0-1 )
Granada, Los Cármenes
Vezette:
M. Fernández

Granada: Roberto; Nyom, Iñigo, Mainz, Siqueira; Jaime Romero, Mikel Rico, Fran Rico (Mollo, 79′), Dani Benítez; Abel Gómez és Uche (Alex Geijo, 64′).

FCB: Valdés; Dani Alves, Mascherano, Abidal, Maxwell; Sergio Busquets, Xavi (Keita, 84′), Cesc (Iniesta, 71′); Cuenca, Messi y Pedro (Villa, 55′).

Gól: 0-1, Xavi (33′).