Milánó megmutatta a Barça hibáit

A három védõs rendszer még nem teljesen életképes

Az FC Barcelona gyõzött, így csoportelsõként jutott tovább a Bajnokok Ligája H jelû kvartettjébõl. A Barça sok eladott labdával és borzasztó helyezkedési hibákkal futballozott, amik egyértelmûen figyelmeztetik Guardiolát, hogy együttese nagyon megéghet, ha a Real Madrid ellen is hasonló hibamennyiséggel játszik. Dicséretes ellenben Xaviék hozzáállása, elvégre háromszor is meg tudták szerezni a vezetést, negatívum viszont az, hogy a vezetõ gólok megszerzése után mindhárom alkalommal elkényelmesedett az együttes, és nem törekedett különösebben a mindent eldöntõ gól megszerzésére.

Óriási pozitívum, hogy egy jól futballozó és éles AC Milan ellen sikerült idegenben gyõzedelmeskedni úgy, hogy kétszer is egyenlített Allegri csapata. A három védõs szisztéma egyértelmû elõnyét, azaz a középpálya közepén levõ fölényt tökéletesen kamatoztatni tudta a Barça, hiszen a tizenegyes elõtti szituáció is egy középen való bemozgás eredménye volt, a harmadik gólnál pedig még szabálytalankodni sem tudott az olasz védelem, olyannyira precíz volt Messi passza és jól idõzített Xavi befutása. 

Kiemelendõ Thiago játéka, aki a középpálya minden területén feltûnt, és remek labdákkal látta el társait, illetve a katalán szurkolók számára örömteli lehetett látni Alexis Sánchez teljesítményét, aki kezdi visszanyerni a formáját, és egy az egyben nem is tudták szabályosan megállítani. 

A milánói siker negatívumai

A szerda esti mérkõzés rámutatott arra, hogy a Pep-Team még nem tart ott, hogy a három védõs szisztémában stabilan, masszívan futballozzon egy komoly, az európai elithez tartozó csapat ellen. Az AC Milan ugyanis még nem az, Allegri jó úton halad, de véleményünk szerint a Real Madrid szintjén még nincs a csapata, márpedig az biztos, hogy egy szerda esti hibaszázalékkal futballozó Barcelonát az õsi rivális két vállra fektetett volna. 

A középpályán rengeteg labdát eladott a gárda, ami még a kisebb baj, hiszen ez nagyrészt a koncentrációtól függ, ám azok az alapvetõ hibák, amit vétettek Puyolék a védekezésben, nem engedhetõek meg, és nem írhatóak a koncentráció számlájára. Nagyon úgy tûnik, hogy a három védõs szisztémában még nem tud masszívan, stabilan állni a lábán a katalán védelem, és egy-egy labdavesztés után teljes káosz volt a visszarendezõdés, amit mutat az, hogy Puyolnak és Abidalnak többször is egy az egyben kellett felvennie a versenyt ellenfelével mindenféle biztosítás és segítség nélkül. 

Ibrahimovics egyenlítõ találata tökéletesen példázza azt, mennyire is sebezhetõ a katalán védelem a három védõs rendszerben. Puyol helyesen behúzódik Ibrahimovicsra, Mascherano a brazil Robinhót õrzi, s õket biztosítja a hátrafelé igyekvõ Busquets. Óriási probléma azonban, hogy a bal oldalon felhúzódó Seedorfra így nem jut ember, mivel vagy a plusz középpályás, azaz Thiago vehetné fel, vagy Busquets hátrahúzódásával Puyol jöhetne ki a holland középpályásra. Egyik sem valósult meg, Busquets és Thiago csupán az indítás után igyekeznek visszafelé, ám Seedorf tökéletes ütempasszát Ibrahimovics kihasználja. Amennyiben az együttes kijavítva ezeket a hibákat, úgy Ibrahimovics ugyan kiegyenlített, de a jövõre nézve hatalmas hibáktól óvta meg a Barcelonát.

Jelenleg úgy érzem, hogy a Barça ebben a rendszerben még nem képes felvenni a versenyt a Real Madriddal. Az azonban a jövõ kérdése, hogy a szisztémából csupán ennyit lehet-e kihozni vagy az együttes elõtt áll még nem kevés munka a tökéletesítésére.

A találkozó góljai: