A lecke ismétlése: 1-2

A Barça ismét nyert Madridban | Értékes fór a visszavágóra

A Barcelona újfent gyõztesen hagyta el a Santiago Bernabéu gyepét, miután 2-1-re nyerni tudott a Real Madrid ellen a spanyol Király Kupa negyeddöntõjének odavágóján, így értékes elõnyt szerzett a párharc visszavágójára. A meccset a fõvárosiak kezdték jobban, Cristiano Ronaldo már a 11. percben vezetést szerzett a Real Madridnak, de a végig jobban futballozó Barça a második félidõben Puyol fejesével és Abidal lövésével fordított, így megnyerte a mérkõzést.

Az edzõk közül inkább José Mourinho húzott meglepõt a találkozó elõtt, hiszen a kezdõcsapatba jelölte Ricardo Carvalhót és Hamit Altintopot is, akikre aligha lehetett számítani, illetve három védekezõ középpályással állt föl, így csak három támadó szellemû játékos; Ronaldo, Higuaín és Benzema voltak a csapatában. A Barcelonánál Pep Guardiola a várt kezdõ együttest küldte harcba.

Az elsõ percek eseménytelenül teltek, de nem kellett sokáig unatkoznia a közönségnek. A 11. percben egy madridi kontratámadás végén Cristiano Ronaldo billentette ki Piquét az egyensúlyából, majd villámgyorsan lõtt, és ugyan a labdája középre tartott, Pinto kapus lassan reagált, így vezetést szerzett a hazai csapat.

A gyors madridi gólt követõen azonnal magához ragadta a kezdeményezést a Barça, aminek helyzetek formájában volt is eredménye. A 16. percben Fábregas beívelését Alexis Sánchez fejelte kapura, a magas ívû fejest Casillas is csak nézte, de a labda kipattant a kapufáról, és a védelem fel tudott szabadítani.

A 27. percben Leo Messi a baloldalról nézte ki magának a rövid sarkot, az erõteljes lövésre azonban leért Iker Casillas, és szögletre tolta a játékszert. A 29. percben egészen közel járt az egyenlítéshez a vendég együttes: egy villámgyors háromszögelés során Alexis hozta tiszta gólhelyzetbe Andrés Iniestát, õ azonban nem lõtt azonnal, és rosszabb lövõhelyzetbõl próbálkozott, így a kaput sem találta el tiszta gólhelyzetben.

Összességében a Barça játékában benne volt a gól az elsõ játékrészben, és aligha kellett volna hátrányban vonulnia az öltözõbe, ha kicsit pontosabb a játéka, vagy ha szerencsésebb.

A szünetben egyik edzõ sem változtatott, de ez a játékrész már a vendégeknek kezdõdött jobban. A 49. percben Xavi szögletét majd’ mindenki a rövid saroknál várta, Puyol volt a kivétel, aki pontosan középrõl csukafejesbõl talált a bal alsó sarokba.

A Barcelona ezt követõen is dominált, és az 54. percben könnyen megszerezhette volna a vezetést is: Fábregas löbbölt passzát Iniesta lõtte el kapásból, a lövés megpattant, majd a kapufáról vágódott szögletre. A Real Madridnak szerencséje volt, de pár perccel késõbb már a túloldalon volt szükség Fortuna segítségére. Altintop jobboldali beadása pontos volt a hosszú saroknál Benzemának, és csak a kapufa „mentette” a francia fejesét.

José Mourinho a 66. percben kettõs cserét hajtott végre, pályára lépett Callejón és Özil, lejött a pályáról Higuaín és Diarra, de a hazai támadójáték ettõl még nem kapott szárnyakat. A Barcelona ekkorra némileg visszavett a támadások intenzitásából, a játékosok kevesebb kockázatot vállaltak, de akadtak veszélyes akciók így is.

A 69. percben Xavi beívelt szabadrúgásából Busquets fejelhetett, de egy hajszállal célt tévesztett, és fölé bólintott. A 77. percben azonban már nem volt kegyelem: Messi ívelt szenzációsan a baloldalon a védelem mögé beinduló Abidal elé, a balbekk tiszta gólhelyzetben nem jött zavarba, és bal külsõvel a hosszú sarokba helyezett. 1-2, fordított a Barça!

A hátralévõ idõben a katalán együttes elsõsorban a labda tartására helyezte a hangsúlyt, tökéletesen le tudta védekezni a Madrid támadási kísérleteit. Pep Guardiola csak ekkor kezdett el cserélni, pályára küldte Adrianót, Thiagót és Cuencát, csapata pedig okosan kijátszotta a hátramaradó rövid idõt.

A Barcelona ismét nyerni tudott a Santiago Bernabéuban, ezúttal 2-1-re, de a korábbi diadalokhoz hasonló játékbeli fölénnyel. Ez a párharc azonban még nem ért véget, egy hét múlva visszavágó a Camp Nouban.

Real Madrid – FC Barcelona: 1-2 (1-0)
Király Kupa nyolcaddöntõ, odavágó
Madrid, Santiago Bernabéu
83.500 nézõ
Vezette:
Muniz Fernández

Real Madrid: Casillas; Altintop, Sergio Ramos, Carvalho, Coentrao; Pepe (Granero, 80’), Xabi Alonso, Lass (Özil, 66’); Higuaín (Callejón, 66’), Cristiano Ronaldo és Benzema.

FC Barcelona: Pinto; Álves, Piqué, Puyol, Abidal; Busquets, Xavi (Thiago, 86’), Iniesta; Cesc (Cuenca, 88’), Messi és Alexis (Adriano, 82’).

Gólok:
1-0, 11’: Cristiano. 1-1, 49’: Puyol. 1-2, 76’: Abidal.

A mérkõzés összefoglalója: