|
Főoldal > Labdarúgás
|
A TRÉNER CSAK DICSÉRTE A JÁTÉKOSAIT, ÉS MÉLTATTA A MADRIDOT IS
Pep: "180 perc alapján megérdemeltük"
Z. Iván | 2012. 01. 26., 01:11
Josep Guardiola gratulált a játékosainak a Real Madrid elleni 2-2-t, illetőleg a kivívott továbbjutást követően, és elmondása szerint csakis elégedettséggel beszélhet csapata teljesítményéről. Pep kiemelte, hogy megítélése szerint 180 perc játék után a Barcelona igazságosan jutott az elődöntőbe, és újfent hangsúlyozta, hogy a Real Madrid ellen elért sikerek értéke óriási.
„Nagyon elégedett vagyok a hozzáállásunkkal, és csak büszke lehetek a játékosaimra. Nem gondolhatjuk azt, hogy a Real Madridot azért győzzük le, mert egyszerűen úgy akarjuk. Ezért is tulajdonítunk akkora értéket az ellenük elért győzelmeknek. A két meccs alapján nagyon jó párharcunk volt, és a 180 perc alapján megérdemelten jutottunk tovább.”„Az egyedüli realitás az, hogy egy jó párharcot játszottunk, mind az odavágón, mind a visszavágón jól teljesítettünk. Persze jobban tetszett volna, ha nem dolgoztak volna ki ennyi gólhelyzetet, nem lőnek ennyi gólt, de uraim, a Real Madrid ellen játszottunk, amelyet nagyon nehéz legyőzni.”A Kupában bármi megtörténhet„Ők tudták, hogy nincs semmi veszíteni valójuk, így logikus, hogy támadólag léptek föl. A legnehezebb dolog olyasmit védeni, olyasmiért küzdeni a pályán, amit szinte már megnyertél magadnak.”„A kupa különleges sorozat. Nézzétek meg a Mirandést, kiejtett három első osztályú csapatot, ráadásul mindig két mérkőzésen.”Mourinhónak joga van nem gratulálni„Nagyon jó meccset játszottak. A kollégámnak minden joga megvan ahhoz, hogy ne gratuláljon nekünk, de szerintem a Bernabéuban elért győzelmünk után megtette, amit köszönök.”Két éve jobban megszenvedte a sevillai bajnokitEgy újságíró megkérdezte Guardiolát, hogy most, vagy a szűk két évvel ezelőtti Sevilla – Barcelona bajnokin történteket viselte nehezebben. „Nem, jobban szenvedtem Sevillában akkor. 3-0-ra vezettünk, és 2-3-ra feljöttek. Ha ott döntetlent játszottunk volna, elveszítettük volna a Ligát.”
|
Az Eurobarca.hu webszájton található tartalom az E&M International Communications Kft. (továbbiakban E&M Kft.) szellemi tulajdona. Az E&M Kft. weboldalain található tartalmak különböző nemzetközi médiák információinak felhasználásával, de semmi esetre sem azok fordításával készülnek. A szerkesztők a hiteles tájékoztatásba vetett hitükkel arra törekednek, hogy különböző információk és a saját véleményük révén olyan egyedi tartalmat alkossanak, amely hitelességében és minőségében messze túlmutat a hírügynökségek által szolgáltatott tartalomnál.
Az E&M Kft. fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
Az E&M Kft. előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos az oldal tartalmának feldolgozása és értékesítése. A szájtok tartalmának további felhasználása, terjesztése, adatbázisban történő tárolása, letölthetővé tétele, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos.
A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az E&M International Communications Kft. követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő
a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
- Televíziós csatornák és rádióállomások kötelesek közzé tenni az információik forrását minden egyes hírközlés esetében.
- A nyomtatásban megjelenő sajtótermékek kötelesek minden egyes átvett információ bevezetőjében, és a szöveg végén is megjelölni a forrásukat.
- Az internetes lapok kötelesek minden egyes átvett információ bevezetőjében, és a szöveg végén is megjelölni a forrásukat, valamint ezeket hiperlinkkel ellátni, és a forrás főoldalára irányító hivatkozással ellátni.
Az Eurobarca.hu domainnév, valamint az Eurobarca név szerzői jogi védelmet élvez, védjegyoltalomban részesül, felhasználása - a hivatkozás kivételével - kizárólag az E&M Kft. előzetes és kifejezett írásos hozzájárulásával lehetséges.
A különböző nemzetközi hírügynökségek honlapunkon felhasznált fotói szerzői jogvédelem alatt állnak.
|
| |
|
| Következő meccsek |
Február 26. Vasárnap (21:30)
Primera Division 25. forduló
TV: Sport 1 - Paulaner Sörház
|
| |
|
|