2012.02.23 | Alfréd napja van
Főoldal > Labdarúgás
PEP SZERINT CSAK A JÁTÉKRA FIGYELTEK, NEM AZ EREDMÉNYRE
"Vékony a határ győzelem és vereség között"
Z. Iván | 2012. 01. 23., 00:52
ESZKÖZÖK:   |  |  |   |     

Apróságokon múlhat, hogy egy csapat simán nyer, vagy akár nem is nyer meg egy meccset Pep Guardiola szerint, aki elmondta: csapata Málagán elért sikere pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A szakember kiemelte Víctor Valdés első félidőben, 0-0-s állásnál bemutatott védéseit, amik szerinte döntő momentumok voltak azon az úton, ami végül a győzelemhez vezetett.


Ha Víctor nem mutatja be azt a két védést egymás után, nem tudjuk, hogy mi történt volna. A szünetben elrendeztünk néhány dolgot, és ezt követően minden egyszerűbbé vált. De elég, ha egy kicsit is elveszted a koncentrációdat,és máris 3-4 lehetett volna az állás. Ez is azt bizonyítja, hogy vékony a határvonal aközött, hogy nyersz, vagy nem nyersz. Ez a vasárnap jó példát szolgáltatott erre.”

 „A bajnokság első felében volt egy ellenfelünk, aki szenzációsan teljesített, és sokat elvesz az érdemeinkből. Hagytunk el pontokat olyan pályákon, ahol egyáltalán nem könnyű nyerni, és minden pályán jó volt a hozzáállásunk. 90 percen keresztül mindig vannak percek, amikor az ellenfél jobb nálad. Málagán mindig jól kell tenned a dolgodat, mert olyan játékosaik vannak, mint Isco vagy Cazorla, akik roppant tehetségesek.”

Messi ereje a kiegyensúlyozottság

„Leót nézni kell, ahogy játszik. Kevés dolgot lehet hozzáfűzni. A legnagyobb erénye a kiegyensúlyozottsága. Mindig, minden meccsen ott lenni elől, és a csapat vezérének lenni. Soha nem veszítette el a gólérzékenységét, de biztos vagyok benne, hogy ezek a találatok most sokat jelentenek neki a következő mérkőzésekre.”

Nem figyelnek az eredményre

„Megbeszéltük egymás között, hogy félre kell tennünk az eredményt, egyszerűen játszanunk kell. Ha veszítünk, akkor veszítünk, ha döntetlent játszunk, akkor döntetlent játszunk. Örülünk neki, hogy győzni tudtunk idegenben, és alapvetően könnyedebb sikert értünk el.”







 
Következő meccsek
Labdarúgás  
-
X
-
Február 26. Vasárnap (21:30)
Primera Division 25. forduló
TV: Sport 1 - Paulaner Sörház
 
 
Bejelentkezés
Felhasználó:
Jelszó:
 
 
 
 
Fórum ajánló
 
 
Keresés
 
 
 
 
A NAP képe
 
 
Impresszum © 2003 - 2010, www.eurobarca.hu