„A hiba bennünk van”

Nem keresnek kifogásokat | Realisták: a Liga gyakorlatilag elúszott

Habár az FC Barcelona a szombat esti, pamplonai vereségével gyakorlatilag elvesztette az esélyét a bajnoki címvédésre, sem Guardiola, sem a játékosok nem kerestek kifogásokat a 3-2-es eredményt illetõen, és önkritikusak voltak saját magukkal szemben. Piqué például kijelentette a mix zónában a találkozó után, hogy õk hibáztak, azaz nem Paradas Romero játékvezetõn múlott a vereség. A játékosok realisták: innen már szinte lehetetlen megnyerni a Ligát.

 

 

 

Piqué:

„A Ligában már eddig is nagyon nehéz dolgunk volt, most pedig ez még komplikáltabbá vált. A Madriddal szembeni hátrányunk valószínûleg még nõni is fog, de persze nem adjuk fel, és arra szeretném kérni a szurkolókat is, hogy maradjanak mellettünk, mert most van a legnagyobb szükségünk rájuk.”

A játékvezetõ teljesítménye nem lehet kifogás számunkra a vereséget illetõen. A hiba bennünk van, a probléma bennünk keresendõ, nem a játékvezetõben.”

„A Bajnokok Ligája egy nagy presztízsû sorozat, mely nagyon vonzó, éppen ezért minden tõlünk telhetõt és még annál is többet meg fogunk tenni, hogy megnyerjük.”

Isaac Cuenca: 

„A Reyno de Navarra pályája kisebb, így nehezebb játszani rajta, de ezt tudtuk, ez nem lehet kifogás, mint ahogy semmi más sem. Nyilvánvaló, hogy idegenben nehezebb nyernünk, hiszen a Camp Nou gyepszõnyege nagyobb és jobb minõségû. Leverkusenbe óriási lelkesedéssel utazunk, nyerni akarunk Németországban.”

Alexis meg nem adott gólja nagyon gyorsan játszódott le, nem is tudtam ott rögtön megítélni a szituációt.”

Pedro: 

Ez volt az a meccs, ahol nem szabadott volna pontokat veszítenünk, de sajnos mégis így történt, aminek következtében nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Szomorúak vagyunk, hiszen a gyenge elsõ félidõ után a második játékrészben többször is megfordíthattuk volna az állást.”

„Ezzel a vereséggel komplikált helyzetbe kerültünk, hiszen ha hét pontról nehéz dolgunk volt, akkor tíz pontos különbségnél mit mondjunk… Ennek ellenére küzdeni fogunk a végsõkig, ez egyértelmû.”

Iniesta:

„Fájdalmas vereség, hiszen a hátrány után sikerült reagálnunk, volt esélyünk az egyenlítésre, de végül nem jött össze. A bajnokságban az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, történjék akármi, most azonban már a Bajnokok Ligája mérkõzésünkre kell felkészülnünk.”

Valdés:

„Ha realistán nézzük a dolgokat, látható, hogy ez már nagyon nehéz lesz. Szombat este nem teljesítettünk úgy, ahogy kellett volna, így habár ez a különbség még nem végleges, de nagyon is jelentõs.”

„A játékvezetõkrõl nem szoktam beszélni, ez nem szokásom. Mindkét csapatnál voltak vitatható ítéletek, felesleges ebbe belemenni.”

„Kedden már nagyon fontos összecsapás vár ránk a Bajnokok Ligájában, azaz fel kell kelnünk, és folytatnunk kell a küzdelmet.”