Nem kellett az Aspirin: 1-3

Biztos siker Leverkusenben | Közepes játék, jobb helyzetkihasználás

3-1-es sikerével döntõ lépést tett a továbbjutás felé az FC Barcelona a Leverkusen elleni nyolcaddöntõ párharc odavágóján, Németországban. A gyenge színvonalú elsõ félidõ hajrájában Alexis Sánchez szerezte meg a vezetést a vendég együttesnek, és ugyan a második félidõ elején Kadlec hamar egyenlíteni tudott, egy újabb Alexis-találat, illetve egy hajrában esett Messi-gól a Barça javára döntötte el az összecsapást.

Kisebb sérülések miatt a csapat keretébõl is kimaradt Xavi és Piqué, így a középpályán Fábregas és Iniesta, a védelemben Puyol és Mascherano alkották a tengelyt. A Barça támadósorának baloldalára meglepõ módon Adriano került, aki azért sokat segített a középpályán is.

Az elsõ játékrész összességében igen gyenge színvonalú játékot hozott, kevés helyzettel, ahol a Leverkusen szinte folyamatosan védekezett, a Barcelona pedig próbált támadni, de az akciókat olyan lassan vezette, hogy ezek rendre elakadtak. A meccs elsõ negyedórájában még akadtak olyan akciói a Barçának, melyekben ott volt a közvetlen gólveszély, de a késõbbiekben egyre ritkábban jutottak el a játékosok labdával a hazai kapu elõterébe.

A Leverkusen taktikája meglehetõsen egyszerû volt, még nagyon kontrázni sem próbált meg a tavalyi német ezüstérmes, és csak a védekezésére figyelt. Ebbõl adódott, hogy a labdáért nem nagyon kellett küzdenie Iniestáéknak, akik szünetben így 78 százalékban birtokolták a játékszert. A játék alapján úgy tûnt, hogy nem esik gól az elsõ negyvenöt percben, de a 41. percben váratlanul sikerült megszereznie a vezetést a zöldmezes Barcelonának: a Leverkusen szokatlanul föltolta a védekezését, Messi kiválóan indította az együtt induló Alexist és Fábregast, akik közül az elõbbi maga elé tette a labdát, majd el tudott lõni Leno lábai között, és így a kapuba talált. 0-1!

A szünetben így vezetett a Barcelona, mely ettõl függetlenül nem játszott igazán jól. A második félidõ elején hamar világossá vált, hogy a Leverkusen lényegesen aktívabb szereplõvé kíván válni, mint volt a korábbiakban. A Barça ráadásul továbbra sem pörgött igazán magas fordulatszámon, így az 51. percben váratlanul kiegyenlített a hazai gárda. Corluka adhatott középre az alapvonalról, jobb oldalról, középen érkezett Kadlec, aki közelrõl a hálóba fejelt. Óriási védekezési hibát használt ki a Leverkusen, mert a Barcelona legalább fél percig képtelen volt eltakarítani a játékszert a kapuja elõl. 1-1!

Sokáig azonban nem örülhetett a BayArena közönsége, három perccel késõbb ugyanis jött Fábregas és Alexis Sánchez, és újból vezetett a katalán gárda. A középpályás remekül vette észre, hogy a chilei kiugrásra kész, pontosan is tálalt elé, Alexis pedig elõbb elvitte a labdát a kapus mellett, majd a rövid sarokba passzolt. 1-2, ismét elõnyben volt a Barça.

A gólt követõen aztán megint elaludtak Puyolék, és Renato Agusto nagy ziccerbe került, de ez alkalommal Valdés hárítani tudott. A 64. percben megint Valdésre, illetve Fortuna segítségére volt szüksége a vendég védelemnek: a csúnyán eltolódott hátsó alakzat már tehetetlen volt Castro lövésével szemben, de Valdés még a hosszú oldali kapufára tudta tolni a labdát. Ez is azt jelezte, hogy a Barcelona védelmének lényegesen jobban oda kellett volna figyelni a Leverkusen támadásaira, ugyanakkor a pálya másik oldalán is több területe volt Messiéknek.

A vendég gárda harmadik gólját a második félidõben remekül irányító Messi szerezhette volna a 72. percben, de miután áthámozta magát két védõn is, a rövid oldali kapufára emelt. A meccs utolsó 20 perce egyértelmûen a harmadik góljáért hajtó Barçáé volt, de egy alkalommal Kiessling is betalálhatott volna a másik oldalon. Messiék a hajrában lényegesen jobban ki tudták használni, hogy több területük van, bõven akadtak veszélyes támadásaik, más kérdés, hogy sokáig nem született meg az újabb gól. A 87. percben azonban már nem volt kegyelem: Messi rázta le a védõjét és szerzett lendületet a Leverkusen térfelén, kidobta a játékszert a jobb oldalon érkezõ Alvesnek, aki okosan középre nézett, visszapasszolt Messinek, aki be is vette a németek kapuját. 1-3, ez a végeredmény.

A Barcelona megérdemelt, kétgólos különbséggel gyõzött a BayArenában, és óriási lépést tett a BL negyeddöntõ irányába. Visszavágó március 7-én Barcelonában. A Barça nem játszotta élete meccsét, védekezésben sok hibát vétett, de a fontos pillanatokban ki tudta használni a helyzeteit, és a továbbjutás szempontjából döntõ jelentõségû sikert ért el.

Bayer Leverkusen – FC Barcelona: 1-3 (0-1)
Leverkusen, BayArena
40.000 nézõ
Vezette:
Thomson (skót)

Bayer Leverkusen: Leno, Corluka (Da Costa 90’), Schwaab, Friedrich, Kadlec, Rolfes (Kiessling 77’), Reinartz, Bender, Castro, Schurrle és Augusto.

FC Barcelona: Valdes, Alves, Puyol, Mascherano, Abidal, Busquets, Iniesta (Thiago 60’), Cesc, Adriano (Pedro 69’), Alexis (Cuenca 85’) és Messi.

Gólok: Kadlec (52’), illetve Alexis (41’, 55’), Messi (87′).