A Liga már kevésbé lehetetlen””

Guardiola nagyon dicsérte a Levantét | Most nem volt túl sok gólhelyzet

Nem csak saját csapatát, a Levantét is nagyon dicsérte Josep Guardiola, miután szombaton este a Barcelona 2-1-re gyõzni tudott a Ciutat de Valencia stadionban. A szakember szerint a valenciai gárda nem véletlenül szerepel kiválóan ebben a szezonban, és az egyik legjobban kontrázó együttessé fejlõdött. Pep elismerte azt is, hogy ezen az estén nem volt annyi helyzete a Barcelonának, de a helyzetkihasználás szerencsére most segített.

„Lesz még idõ arra, hogy beszéljünk a Real Madridról. Ez a meccs olyan volt, amilyenre számítottunk. Ez az egyik legnehezebb ellenfél, akivel találkozhatsz a Ligában: roppant jól rendezettek védekezésben, Koné kiválóan megtartja a fellõtt labdákat, és a csapat gyorsan megy át kontratámadásokba. Nagyon jól használják a szabad területeket is, a kontrák tekintetében az egyik legjobb csapat a Ligában. De aztán szerencsére szereztünk egy szép gólt.”

„Xavi cseréje pusztán taktikai okokból történt.”

Nem volt annyi gólhelyzet

Nem vezettük annyit a labdát, nem volt annyi tiszta gólhelyzetünk, de ami volt, azt kihasználtuk. Nem könnyû legyõzni ezt a csapatot. Cuenca sokat hozzáadott a csapat teljesítményéhez, Andrés szintén. A döntetlent követõen még jobban felszabadultunk, de összességében borzasztó nehéz ilyen csapatok ellen futballozni.”

Sok jó teljesítmény

„Volt, van egy jelentõs hiányzónk, aki nem más, mint Abidal. Ezt a szerepkört tölti be most Mascherano, aki nagyon koncentrál, nagyon intenzíven futballozik. Ez az egyik nagy erénye. Adriano szintén, soha nem volt még ilyen folyamatosság a játékában, minden szükséges erénnyel rendelkezik.

Jön a Real Madrid:

„Mindig mondtam, hogy az elmúlt években megnyert bajnokságokat ugyanúgy el is veszíthettük volna. A jelenlegi helyzet egy kicsit az elsõ évemre emlékeztet, amikor úgy mentünk a Bernabéuba, hogy négy pontos elõnyünk volt, most fordított a helyzet. Most azonban a Chelsea-re kell koncentrálnunk, a BL-elõdöntõ következik.”

A Levante már legyõzte a Real Madridot

„Ez egy nagyon jól dolgozó csapat, a Madrid veszített itt. Erõsek és tapasztaltak is. A szélsõik nagyon agresszívek, Botelho és Valdo az egész pályát bejátsszák. A Madrid is roppant erõs, nemrégiben még 10 pontra voltunk, de volt néhány hibájuk, amire nem számítottam. Kiváló meccset kell játszanunk, ha gyõzni szeretnénk ellenük.”

Tudtam, hogy számon kéritek rajtam majd ezt a mondatot, de igen, már kevésbé lehetetlen küldetés a Liga.”

„A Levante nem véletlenül áll ott a bajnokságban, ahol. Ha gyõztek volna a Molinónban, most a BL-ért harcolnának.”