Tito: „Gratulálok a Celticnek, az érdem az övé”

Még mindig saját maguktól függnek | Csak a befejezéssel nem elégedett

Az FC Barcelona szakvezetõje, Tito Vilanova szerint nem történt sem tragédia, sem sorsfordító esemény együttese 2-1-es, skóciai, Celtic elleni vereségével. Vilanova elégedett volt csapata játékával, csupán a jó befejezéseket hiányolta játékosaitól, ettõl eltekintve azonban a hozzáállásukat kifogástalannak találta. Tito szerint továbbra is a saját kezükben van a sorsuk, így nincs különösebb probléma.

„Gratulálni szeretnék a Celticnek a gyõzelemért, melyet egy fantasztikus hangulatban értek el! Tudtuk, hogy veszélyesek a levegõben, készültünk rájuk, ám ez semmit sem von le az érdemeikbõl. Ami minket illet, elégedett vagyok, mert a hármas sípszóig próbálkoztunk, jól olvastuk a játékot, helyzeteket alakítottunk ki, azt tettük, amit kellett, területeket próbáltunk nyitni és keresni, ám a befejezéssel problémáink akadtak, így veszítettünk. Természetesen nem szeretek kikapni, de ha már ez megtörténik, akkor preferálom ezt a módot.”

Még mindig a saját kezükben a sorsuk

„Azt tettünk, amit tennünk kell, amit a szurkolóink elvárnak tõlünk. A kapusuk szenzációs volt, most sajnos nem sikerült a gyõzelem, de megyünk elõre. Tisztában vagyunk vele, hogy bebiztosíthattuk volna a továbbjutásunkat, ugyanakkor továbbra is abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy csakis saját magunktól függünk. Ha nyerünk Moszkvában, ott vagyunk a nyolcaddöntõben.”

A stílus nem változik

„Mi a tanulság? Továbbra is ugyanígy kell futballoznunk, ugyanebben a stílusban kell pályára lépnünk. Felmenni a gyepre, helyzeteket kialakítani, és küzdeni az utolsó pillanatig, küzdeni az újabb gólért, megmutatva, hogy egy stílusos, felismerhetõ, jegyzett együttes vagyunk. Mint már mondtam, nem szeretek veszíteni, ám ha megtörténik, így, a szerdai esti játékunkkal elfogadom.”