Messi: „Nem a rekord, a gyõzelem a fontos”

Gerd Müller csúcsa továbbra sem téma | Most több területük volt

A Szpartak elleni Bajnokok Ligája gyõzelem után az UEFA munkatársai hosszabb értékelõ beszélgetésre invitálták Leo Messit, aki immár 80 gólos ebben a naptári évben, és újfent egy duplával segítette csapatát a gyõzelem felé. Az argentin játékos ecsetelte a Szpartak elleni siker körülményeit, valamint rávilágított arra, hogy a csapat gyõzelme fontosabb, mint az egyéni rekordok.

„Nem volt egyszerû mérkõzés a moszkvai. Szerencsések vagyunk, hogy a végig helyzeteket tudtunk kialakítani, irányításunk alatt tartottuk a játékot, és üres területeket is találtunk. Most sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna, míg az odavágón ez kevésbé jött össze. Úgy készültünk erre a mérkõzésre, mint az összes többire. Mindig ugyanabban a stílusban játszunk, bárki is legyen az ellenfél. A Camp Nouban a Szpartak nagyon jól védekezett, így kevés szabad területet tudtunk teremteni. Ma sokkal nyíltabban játszottak. Sok játékosunk volt a középpálya közepén, így nagy százalékban tudtuk birtokolni a labdát, emellett helyzeteket is kidolgoztunk. A találkozó közben nem gondoltam Müller rekordjára, számomra az a fontos, hogy a csapat nyerjen. Nem kaptunk gólt, ez megerõsít minket. Amikor pályára lépünk, mindig ezt szeretnénk elérni.”

„Nem éreztünk magunkon nyomást a Celtic meccs után. Tudtuk, ha nyerünk kedden, jó eséllyel pályázunk a csoportelsõségre. Nyugodtak voltunk, bár tisztában voltunk vele, hogy kemény összecsapás lesz, mint mindig, ha idegenben játszunk a BL-ben. Boldog vagyok, hogy a mérkõzés legjobbjának választottak, ahogy annak is, hogy minden jól alakult a csapat számára. Elértük, amiért ideutaztunk.”