A szakadék eltûnt, Messi maradt

Négy év után vissza a realitás talajára | A PSG sok mindent igazolt

Leo Messi hiánya sok mindent igazolt szerda este. Igazolta azt, hogy a Barça nélküle is rendkívül erõs csapat, amelynek ott van a helye Európa legjobb nyolc együttese között, ám egyben azt is igazolta, hogy Messivel viszont egészen más dimenziót képvisel, azaz azt, hogy a Pep Guardiola által az argentinra kreált játékrendszer – önmagától értetõdõen – csakis Messivel képes a maximális fordulatszámon teljesíteni.

A katalán szurkolók a Pep-korszakban fõként a diadalokhoz, a többgólos, megsemmisítõ gyõzelmekhez szokhattak hozzá, melyet Guardiola fiai nem a spanyol pontvadászat kiesõjelöltjei ellen értek el, hanem a legmagasabban jegyzett klubok ellen. A katalán sikertréner olyan rendszert kreált, mely tökéletesen kiaknázta a saját nevelésû kulcsjátékosok képességeit, s mely biztosította azt, hogy Messibõl a lehetõ legjobbat hozza ki.

Az ellenfelek azonban az évek során nem csak tapsoltak a katalán sikereknek, hanem elemezték is azokat. A nagy különbség pedig eltûnt. Ez pedig nem a Barça szakmai vezetésének a hibája, errõl a szintrõl ugyanis nemhogy továbbfejlõdni nehéz, de még megtartani is irgalmatlanul kemény feladat – mind mentálisan, mind fizikálisan, mind szakmailag. Az elmúlt évek sikerei voltak álomszerûek, nem pedig a mostani sikereket kell lekicsinyíteni.

Óriási teljesítmény, hogy a katalán egyesület sorozatban hatodszor jutott be a Bajnokok Ligája elõdöntõjébe. A PSG egy komoly csapattá érett, melyet kiejteni a BL-bõl emberes feladat. A trófeák pedig általában ilyen úton érhetõek el – ahol izzadni, szenvedni, néhol csúszni-mászni kell. Az elmúlt évek lehengerlõ játékbeli fölénye nem a realitás. Az egy generáció, egy kivételes edzõ, egy kivételes szakmai stáb és kivételes igazolások eredménye, melyre egyetlen egy ellenfél sem készülhetett fel. Jelzi egyébként az elmúlt négy év nagyságát, hogy a PSG játékosa, Pastore azt hangsúlyozta a szerda esti meccs után, hogy jól tudtak futballozni a Barça ellen. 

A játékrendszer kihozza Messibõl a maximumot, Messi pedig a játékrendszerbõl hozza ki a maximumot. Nélküle a Barça maga a lefokozott motor – a PSG ellen is sikerült eljutni a tizenhatosig, Alves számtalanszor üres területet kapott a jobb oldalon, ám az, aki ott 10-bõl 9-szer meg tudja teremteni a különbséget, hiányzott. Messi a potenciál a Barça támadásaiban.

Bebizonyosodott tehát, hogy az elmúlt évek nagy különbsége eltûnt. Bebizonyosodott, hogy ennek ellenére Messi még mindig más dimenzióba helyezi a Barçát, melynek így továbbra sem kell az ellenfeleket néznie. Továbbá bebizonyosodott, hogy ez a csapat nem fog széthullani, mint tette azt számos korábbi korszakos együttes, mert képes hajtani, küzdeni, csúszni-mászni. Pedig ez a legnehezebb dolog a világon. 

Vért izzadni mindazért, ami pár éve még nagy fölénnyel a tiéd volt.