A Barça tagadja Abidal állítását

Közleményt adott ki a klub | Felvették a kapcsolatot a játékossal

Az FC Barcelona hivatalos közleményt adott ki péntek délután Eric Abidal korábbi szavaira reagálva, melyben a játékos ismételten csalódottságát fejezte ki a távozása miatt, valamint elárulta, hogy az egyesület a betegsége alatt nem folyósította számára a járandóságát. A katalán klub szerint minden közös megegyezés alapján történt, így nem értik a nyilatkozatot, valamint az ügy tisztázása érdekében fel is vették a kapcsolatot Abidallal.

A közlemény egy ponton zavaros, és ezért nem enged tisztán látni. Az egyesület ugyanis felvette a kapcsolatot a francia játékossal a nyilatkozata után, és a péntek délutáni közleményben már mindkét fél elismeri a szerzõdéses kötelezettségek megfelelõ betartását, míg Abidal délelõtt másként fogalmazott.

A közlemény szerkesztetlen formában:

„Mindkét fél elismeri, hogy az egyesület minden szerzõdéses elem, amit Abidallal kötött, teljesítését betartotta.

2012 januárjában, amikor két hónappal utána a játékos betegsége kiújult, és ezért máj transzplantáción kellett átesnie, a klub szerzõdéshosszabbítást ajánlott neki, amit alá is írtak a felek.

Amikor Eric Abidal szervezetében kiújult a daganat 2012 márciusában, az egyesület nem élt azzal a jogával, hogy egyoldalúan felbontsa a mindkét fél által aláírt kontraktust. Közös megegyezéssel függesztettük fel a labdarúgó kontraktusát egészen addig, amíg meg nem kapja az orvosi engedélyt a játékra. Ezen idõszak alatt végig megkapta Eric Abidal azokat az összegeket, amikben megegyeztünk vele, illetve egyezség született arról is a játékossal, hogy ha bekapcsolódik ismét az elsõ csapat munkájába, úgy megkapja a fizetésének arányos részét.

2013 júniusában, amikor a szerzõdése a végéhez közeledett, a klub és Abidal felbontották a kontraktust.”