Xavi mégis marad egyelõre?

Bekapcsolódik a felkészülésbe, de továbbra is csapatot keres magának

Xavi Hernández júniusban közölte a hozzá közel állókkal és a klub vezetésével, hogy távozik Barcelonából, és a legutóbbi napokban a spanyol lapok úgy értesültek, hogy teljes az egyezség a New York Cityvel. A katalán ‘Sport’ sportnapilap legújabban azonban már arról számol be, hogy Xavi bekapcsolódik 24-én a csapat felkészülésébe, továbbra is csapatot keres magának, ám ha nem talál, úgy marad Barcelonában. 

Ez a verzió is könnyen elképzelhetõ, hiszen Josep María Bartomeu elnök elmondta, hogy Xavi elnyerte magának a jogot, hogy teljes mértékben saját maga dönthessen a jövõjérõl.

Luis Enrique vezetõedzõ beszélt a játékossal, és elmondta neki, hogy a szerepe csökkenni fog a nyártól, ám egyben azt is hangsúlyozta, hogy amennyiben hajlandó ezt elfogadni, úgy örömmel számít rá. Xavi ennek tudatában döntött úgy vélhetõen, hogy távozik, és elsõként katari ajánlatokról szóltak az értesülések, majd legutóbb már a New York City tûnt befutónak, ahol egy csapatban futballozhatna Villával és Frank Lamparddal. 

Váratlan fordulatként viszont a ‘Sport’ a keddi nap folyamán úgy értesült, hogy Xavi mégis marad, csatlakozik a csapathoz 24-én, és noha továbbra is csapatot keres magának, amennyiben nem talál megfelelõt, úgy maradni fog Barcelonában. Olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a téli átigazolási idõszakig maradna az irányító, aztán venné az irányt az Egyesült Államok felé, de azon felül, hogy a klub részérõl ennek semmi értelme, a játékos felõl némileg tiszteletlen is lenne a társakra és a csapatra nézve. 

Mindezek ellenére a ‘Marca’ pedig azt állítja, hogy Xavit már csak nagyon kevés választja el a New York Citytõl, s a játékos ügynöke, Ivan Corretja a szerzõdésének a felbontását rendezi a klubbal, pontosabban fogalmazva annak pénzügyi vonzatait és részleteit.